Ahogyan Gyurcsány látja: Vagyok én, egy mindenki másnál rátermettebb miniszterelnök. Vezetőnek születtem, ezt már a KISZ-ben is mindenki tudta, az Altus Zrt.ben is tudják. Van egy tökéletlen nép, akik primitív elméjükkel és nyilvánvaló közgazdasági tájékozatlanságukkal nem képesek megérteni, hogy miért nem lehet adót csökkenteni, hogy miért nem lehet tizenharmadik havi fizetést és nyugdíjat adni, hogy miért kell az államadósságot tovább halmozni. Nem értik, az átkozottak. Nem tudnak mást, csak Árpád-sávos zászlókat lengetni, meg azt ordibálni, hogy takarodjak. Képtelenek tudomásul venni, hogy az IMF a világ, Brüsszel pedig Európa ura. A nemzetállamok kora lejárt. Ezeknek én túl sok vagyok, túl jó vagyok. Van egy töketlen kormányom, melynek tagjai néha a pórnép érdekeit is figyelembe veszik, a helyett, hogy azt csinálnák, amit én mondok. Disznók elé gyöngyöt? Neeem…. Elég volt! Vesződjön más ezzel az állatkerttel! Visszatérek oda, ahol feltétlenül és rajongással szeretnek: a pártelnöki posztra. Hiszen kizárólag az MSZP országos választmánya képes értelmesen gondolkodni és józanul mérlegelni ebben a buta országban, és ők azok, akik elismerik, hogy én vagyok a legszebb, a legjobb, a legokosabb. Meg az Altusnál is rá kéne már nézni az emberek körmére…

Ahogyan a Fidesz-vezérkar látja: Na, megfutamodott a nagy vezér, verve a büszke, szegfűs sereg. Ezekkel mi ugyan semmiről sem tárgyalunk, nem egyeztetünk. Oszlassuk fel a parlamentet serényen, következzenek az előrehozott választások, aztán jöjjön el a mi országunk. Emelkedjék mindennél magasabbra az alacsony ember, a népnek meg sok cirkuszt, kis kenyeret, ahogyan 1998 – 2002 között ez már bevált.

Ahogyan az SZDSZ és az MDF elnökségei látják: Cimborálunk mi az ördöggel is, csak minél tovább a helyünkön maradhassunk. Csak sikerüljön, hogy Gyurcsány konstruktív bizalmatlansági indítvány útján távozzék, mivel így egy egyszerű országgyűlési szavazással választható meg az új miniszterelnök, nem kell, hogy a köztársasági elnök nevezze ki. Isten óvjon az előrehozott választásoktól!

Ahogyan az MSZP vezetői látják: Túléltük a kommunizmust, túléltük annak elvesztését. Túléltük Grószt, Némethet, Hornt, Medgyessyt. Valahogy csak túléljük ezt a hiperaktív Fletót is. De mivel ő majdnem olyan nárcisztikus, mint Orbán Viktor, muszáj szembe dicsérnünk, főleg akkor, ha nyilvánosan próbál önkritikus lenni. Oly mindegy, ki lesz a miniszterelnök, csak mi legyünk a kormányzó párt. Azért még félig tele van a húsosfazék…

Ahogyan Orbán Viktor látja: Jó az Isten, jót ád… De nem lehetetett volna úgy, hogy Gyurcsány öngyilkos lesz, és a másnap nyilvánosságra kerülő végrendeletében engem nevez meg örökös utódaként, záradékában pedig minden Fideszen kívüli pártot kitilt az országgyűlésből? Bár, egy kicsit hiányoznának. Kit bosszantanék?

Ahogyan én látom: Gyurcsány Ferenc nem buta ember. Felkészült vitapartner, jó irányító. KISZ-vezetői kvalitásait még Orbán Viktor is elismerte annak idején, sportminiszteri munkásságát nem jellemezték kirívó esetek, kudarcok (ez egy hálás, arctalan tárca). Aztán, amikor szerencsétlen, jótékony nagypapa Medgyessyt megbuktatták, Isten tudja, kinek jutott eszébe, de ő lett a miniszterelnök. Nagy dinamizmussal látott munkához, nyilvános TV-vitában porig alázta a vén róka Horn Gyulát is legyőző, kitűnő rétor hírében álló Orbánt, odaült az ország kormánya mögé, elfordította a slusszkulcsot, és lám: dübörgött a gazdaság. Egy darabig. Aztán Ferencnek fejébe szállt a dicsőség, kezdte magát tévedhetetlennek hinni. Opportunista politikájában a hangzatos szavak (főleg a „reform”) köszönő viszonyban sem voltak a problémák gyökerét messze elkerülő, megszorító csomagos és további hitelek felvételéhez vezető intézkedésekkel. Egyszer ez Gyurcsány előtt is felderengett, amikor a hírhedt öszödi beszédben mellét verve mea culpázott egész kormánya előtt, majd akaratlanul az egész ország előtt is. De a magyar könnyen felejt - miniszterelnök maradt.

A jelenlegi „lemondás” egy előre megtervezett, tudatosan átgondolt akció. Szó sincs arról, hogy Gyurcsány Ferenc belátta volna önnön gyengeségét, alkalmatlanságát. Mártírként, hősként akar távozni, vissza a kényelmes és befolyásos, de lényegesen kevesebb felelőséggel és feltűnéssel járó pártelnöki tisztségbe. A fene lesz a választói elégedetlenség céltáblája, trágár kiáltozások, tiltakozó transzparensek szenvedő alanya. A háttérből irányítás sokkal kényelmesebb, veszélytelenebb dolog.

Utána az özönvíz.

De rajtunk, tudatos és nemzeti érzelmű választópolgárokon múlik, hogy az európai parlamenti, vagy az esetleg mégis megvalósuló előrehozott országgyűlési választásokon képesek vagyunk-e összefogni, kihasználni a közellenség megingását, és egyéni, kisstílű ügyeinket, apolitikus apátiánkat félretéve, közös akarattal olyan politikai erőt juttatni az európai és a magyar parlamentbe, amelyik valódi nemzeti érdekeket képviselve, markánsan hazafias kül-, bel- és gazdaságpolitikát folytatva kihúzza a mocsárból Magyarország szekerét, és annak rúdját nem Izrael, nem Brüsszel vagy Washington felé fordítja.

Tudunk-e élni a történelmi lehetőséggel, és a vezéráldozat elszenvedésének pillanatában képesek vagyunk-e együtt döntő csapást mérni a nemzetrontó rezsimre, netán a hamis ellenjelölt fűt-fát ígérő, zsongító szólamaitól elalélva őt választjuk, vagy tétlenségünk miatt az elbukó hadvezér új erőre kaphat, meghosszabbítva szolgaságunk idejét!?