2020. április 1., szerda, Hugó, Agád napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:01 Egymás után a vírussal is összefogtak a ballibek: "erre van szükség ahhoz, hogy Orbán rendszere elinduljon a bukás felé"10:37 Kína holdjárója már több mint 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán10:12 Rajzfilmhős lett Puskás Ferencből, íme az első rész09:52 New Yorkban olyan magas a halottak száma, hogy hűtőkamionokban tárolják őket09:48 Újra megnyílt a balassagyarmati határátkelő az ingázók előtt09:37 Türkmenisztánban a torkánál ragadták meg a kérdést: egyszerűen "betiltották" a koronavírust09:17 Egy louisianai szektavezérnek "Isten azt mondta", ne törődjön a járvánnyal09:01 Tizenhárom éves fiú a koronavírus legfiatalabb brit áldozata08:50 Fagyos idővel indult az április Erdélyben08:45 Még a végén a macskák számára is kijárási tilalmat rendelnek el08:31 Mától új menetrend szerint közlekednek a budapesti tömegközlekedés járatai08:04 Trump szerint "nagyon fájdalmas két hét" vár az amerikaiakra07:43 Meghalt négy beteg, 525-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, minden megyében van koronavírusos07:32 Először volt hőhullám az Antarktiszon06:56 Több száz egyeddel ritkítja bölényállományát a Yellowstone Nemzeti Park
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Egy perspektíva nélküli ország

Reklám

A tragikus történet már meglehetősen régen, mintegy fél évezrede kezdődött. Ettől függetlenül éles cezúrát kell húznunk az 1526-tól 1945-ig terjedő korszak, valamint az azt követő bő fél évszázad közé. Több okból is.
Magyarország Mohácsot követően jórészt szabad akaratából lett a nagy közép-európai integráció része, vagyis a magyar elit jelentékeny része, az ún. bárói párt önként, szabad akaratából hívta meg a Habsburgokat a magyar trónra. Nem mellesleg, az ellenpárt, az ún. köznemesi párt sem a szuverén államiságban gondolkodott, ők török protektorátus alá akarták helyezni hazánkat, miként ezt a Szapolyaiak és az erdélyi fejedelmek esete is bizonyítja. Mindkét irányzat abszolút helyes reálpolitikai elgondolásból indult ki: a négymilliós Magyarország az akkori világ két szuperhatalma közé ékelve nem őrizheti meg korábbi szuverenitását, hiszen vagy a katolikus keresztény Habsburg világhatalmat (amely Németországon kívül magában foglalta Spanyolországot, Németalföldet, Itália nagy részét, Ausztriát és Csehországot, sőt 1580 és 1640 között Portugáliát is, s ezzel együtt az egész Latin-Amerikát, a Fülöp-szigetekkel és indiai területekkel egyetemben, egyszóval ebben az impériumban soha nem nyugodott le a nap), vagy a tőle vallásilag, kulturálisan, mentalitásában, társadalmi berendezkedésében, szokásaiban és nyelvében (Európában ekkoriban a latin volt a „hivatalos nyelv”) egyaránt idegen Oszmán Birodalmat választja. A döntés nem lehetett kétséges: mint a nyugati civilizáció részese, a magyar nemesség az előbbi mellett tette le a voksát. (Az tévhit, hogy úgymond nem „engedtük át” a törököt, s értelmetlenül védtük a Nyugatot, amelyet az oszmánok soha nem akartak és nem is tudtak volna elfoglalni, Bécs 1529 és 1683. évi ostroma is ezt illusztrálja, ez a történet – itt most terjedelmi és tematikus okokból nem részletezhetően – amúgy is másról szólt, nem elhanyagolható körülményként a Nyugat ez esetekben saját magát védte meg, mi több, például az 1683. évi ostromkor a felvidéki fejedelem, Thököly Imre – magával vive mostohafiát, a hétéves II. Rákóczi Ferencet szövetségese táborába,aki kis híján életét veszítette ott – az erdélyi fejedelem, Apafi Mihály hadaival török oldalon harcolt.)
A Habsburg Birodalomban eltöltött majd’ 400 esztendő ugyanis – minden vélt vagy valós magyar sérelem ellenére – hazánk kifosztásának későbbi és mai mértékét és intenzitását még csak meg sem közelítette, s a létező magyar kormányszervek és a magánhadseregekkel rendelkező főurak, illetve a megyei nemesség határt tudtak szabni Magyarország alávetésének. A dualizmus korában, 1867 és 1918 között pedig a kiegyezés rendszerének köszönhetően egyfajta interdependencia, vagyis kölcsönös függőség alakult ki a két állam között. A Trianont követő „függetlenségi”, Horthy-korszakban pedig, megcsonkítva, megtörve, megfogyatkozva a magyar állam a lehető leghatásosabb nemzeti önérdek-érvényesítő politikát tudta kifejteni, 1933-at követően is, amikor ismét egy nagyhatalom, a Reich érdekszférájába került, még a második világháború békebeli politikai és államjogi viszonyaival össze nem mérhető szörnyű helyzetében is.
Hazánk sorsát tekintve a szörnyű, drámai változás a háború tragikus elvesztésével, a vörös horda általi megszállással és a bolsevik bűnözők hatalomra kerülésével következett be. Magyarország a Szovjetunió gyarmata lett. A hazai gazdaságot, a fejlesztési koncepciót, a nemzeti jövedelem elosztását egyaránt birodalmi szempontok határozták meg a KGST keretein belül, moszkvai ukázoknak engedelmeskedve. Mindazonáltal – a későbbiekhez mérten – még ekkor is maradt Budapestnek egy mégoly szűkre szabott mozgástere, s legalább bizonyos gazdasági szektorok – az agrárium és a mezőgazdasági feldolgozóipar, a növényolaj- és cukorgyártás, konzervipar, textil- és konfekcióipar stb. – úgy-ahogy működtek.
Történelmi zsákutcába, más megfogalmazásban gazdasági, politikai, kulturális lejtmenetbe került viszont Magyarország az 1990-es impériumváltással, más kifejezéssel: rendszerkozmetikázással. Amikor a szocialista bányarém petyhüdt és kivénhedt rémképét némi ráncfelvarással, botoxkezeléssel és kilónyi festék felpakolásával megpróbálták „emberarcúvá” átmaszkírozni, de valójában az egész processzus nem volt több egy olcsó és vásári – bár számunkra iszonyatosan tragikus – maskarádénál. Ekkora történelmi tragédiát az ország még soha nem élt meg, mint az 1990-nel kezdődő érában, ami nyugodt szívvel nevezhetünk új 1241-nek vagy 1526-nak, esetleg jelenkori 1920-nak, netán új 1945-nek. Az igazi gyarmati, párialét ekkor kezdődött a Kárpát-medencében. S ne áltassuk magunkat azzal a kisiskolások számára szóló intellektuális nívójú mesével, hogy az MDF-kormány azt a hazaárulást, amit művelt, merő tapasztalatlanságból, naivitásból, a hétpróbás háttérhatalom, s annak neoliberális közgazdászai által megvezettetve követte volna el. (Ez az eset is tragikus lenne, mert aki ennyire primitíven naiv, az ne lépjen politikai pályára, hanem menjen el zárdaszűznek.) Antallról kétségkívül elmondható, hogy művelt, nagy tudású történész volt, vagyis tökéletesen tisztában volt vele, hogy mit művel a gondjaira bízott országgal, s eszközként, marionettfiguraként használják fel az olyan kétes legitimációjú csoportok, mint a különféle szabadkőműves és cionista körök, a Bilderberg-csoport és hasonszőrű társaik. Ténykedésének eredménye lakonikusan fogalmazva: dobra vert és elkótyavetyélt ország. Horn már csak kiskaliberű inasként folytatta az 1990-ben elkezdett művet. A hét halált érdemlő, bitóra való bűnszövetkezet, a Fletó-féle haramiabagázs pedig totálissá tette az ország szétverését és kiárusítását. Ennek ellenére az „elkúrós éra” prominensei a mai napig vígan élik lopott vagyonukból az életüket. S erősen kétlem, hogy az olyan cégéres gazemberek, mint a rendszer névadója, továbbá bűntársai, Bajnai, Draskovics, Demszky, Gergényi és a többi hernyó valaha is tömlöcbe kerül.
Sajnos, hogy a Fidesz – miként az várható volt – minden ígérete ellenére sem tudta a gazdaság motorjait egy év alatt beindítani, nő a munkanélküliek száma, a keresetek nem hogy minimális mértékben emelkednének, hanem csökkennek, a közbiztonság a Horn elvtárs alatti szintre süllyedt (pedig már eme nagy klasszikusunk megmondotta volt, hogy „ami itt van, az nem közbiztonság”), az elszámoltatás – finoman szólva – „akadozik”, s ami a legtragikusabb: az emberek remény nélkül vegetálnak, még csak perspektívájuk sincs arra, hogy itt évtizedeken belül bárminemű pozitív változás bekövetkezhet, ezért, a küzdés (Madáchcsal: „mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál”) továbbra sem veszített időszerűségéből, én azonban a magam részéről – könnyen lehet, hogy ez az én gyengeségem jele, de harcoltam eleget az utóbbi néhány évben –, minthogy ezzel az antihumánus rendszerrel a legkevésbé sem kívánok elpusztulni, egyet tehetek: elmegyek. Adieu, szeretett hazám, és ördög veletek, átkozott politikusaink. Ez esetben talán a hazámnak is nagyobb hasznára válhatok, mert szellemileg, lelkileg és intellektuálisan is feltöltődöm egy ingergazdag környezetben.
(Kereszteslovag)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready