A Fidesz és az MSZP díszcigánya: egyetértés van a színfalak mögött

A probléma voltaképpen kétfajta megközelítésben értelmezhető. Egyfelől a cigánykérdés a magyarországi társadalom legégetőbb - s a cigányok népszaporulati rátáját és civilizáción kívüli létállapotainak változatlanságát tekintve -, napról napra mind robbanásveszélyesebb problémájává vált a 21. század elejére, amelynek súlyos társadalomlélektani, szociális ellátórendszert illető, bűnügyi és egyéb következményei vannak. Ennek alapvető oka pedig az, hogy az említett népcsoport társadalmi integrációja, beilleszkedése a többségi, magyar társadalomba látványos történelmi kudarcot vallott. A cigányság lényegében ma is prehisztorikus, civilizálatlan társadalmi viszonyok között vegetál, s ez önmagában eredendően konfliktust gerjeszt a teljesen más etnokulturális-szociológiai viszonyok között élő magyarsággal. Azt ugyanis tartósan egyetlen civilizált embercsoport sem képes, illetve a legkevésbé sem köteles elviselni, hogy egy extrém életvitelű etnikai kisebbség permanensen terrorizálja, s az adott régióban vagy településen az évezredek alatt kialakult fehér európai emberi együttélési konvenciók legalapvetőbb normáinak durva felrúgásával ellehetetlenítse az ott élők egzisztenciáját és tönkretegye mindennapjait. Történelmi példák bizonyítják, hogy az efféle kulturális másságok szimbiózisa súlyos tragédiákat eredményezett múltunk során több ízben is. Közismert, hogy amikor 1241 előtt IV. Béla király befogadta az országba a nomád életformát folytató kunokat, azok megjelenése rögvest társadalmi krízist eredményezett, amely végül uralkodójuk, Kötöny meggyilkolásához vezetett. A 13-14. század fordulójára azonban a kunok mégis asszimilálódtak, illetve beilleszkedtek a magyar társadalomba, a nomadizálást a letelepült életformára cserélték, felvették a kereszténységet, s alávetették magukat az akkori morális és jogi normáknak és elvárásoknak. Ugyanez történt más jövevény népek esetében is (pl. úzok, besenyők stb.). A cigányság esetében azonban ez az integráció 600 éve várat magára. Az elmúlt bő fél évszázad politikai rendszereinek és kormányainak mindegyike pedig csak rontott beavatkozási kísérleteivel a helyzeten. Megcáfolhatatlan tény, hogy a tanulás, a munkába állás, a produktív és közhasznú társadalmi tevékenység lenne az, ami a cigánykérdést megoldhatná, az ilyen irányú próbálkozások azonban eddig rendre kudarcot vallottak, egy-két, szigetszerű kivételtől eltekintve (pl. az érpataki modell esetében).

Másfelől a cigánykérdés afféle politikai ütőkártya lett egyes közéleti faktorok kezében, ami aztán végképp kezelhetetlenné tette, és a végsőkig megrontotta az egész ügy normális rendezésének a lehetőségét. Arról van szó, hogy 1990 óta az ultraliberális politikai formációk (SZDSZ, LMP, a különféle másságpreferáló és jogvédő csoportocskák) az „oszd meg és uralkodj” elve alapján, vagy szimpla csőlátásból és tudatlanságból fakadóan mindenkor eszközként használták fel a cigányságot éppen aktuális politikai céljaik elérésére. Ne legyenek illúzióink, és ne áltassuk egymást: ezeket a belvárosi, a cigányokat mindig csak a messzeség megszépítő perspektívájából szerető széplelkeket, aláíró, petíciózó, chartázó és „aggódó”, Strassburgtól Brüsszelen keresztül New Yorkig rohangáló és ostobaságokat üvöltöző „véleményformáló” és „mértékadó” szalonidiótákat a legkevésbé sem érdekli a cigányok nyomorult sorsa és emberhez méltatlan élethelyzete. Vulgárisan kifejezve, szabadmadaras röptényi magasságokból tesznek az egészre, sőt egymás közötti, bizalmas diskurzusaikban az állatnál is alávalóbb vegetatív ösztönlényeknek tartják őket. Egyszerűen destruktív ideológiájukból fakadóan a magyar társadalom sakkban és félelemben tartására használják fel ezt az etnikumot. Mi sem mutatja ezt jobban, mintsem az, hogy sem ez a díszes „szürkeállomány”, sem pedig a lakájaikká szegődött díszcigány kisebbségi vezetők, akiknek épp saját népük felemelése érdekében tevékenykedniük lenne a legfőbb feladatuk, 1990 óta egyetlen értelmes, átfogó, komplex tervezetet nem voltak képesek kidolgozni e kérdéskörben. No, persze, ameddig olyanok jelentik és alkotják a cigányság „elitjét”, mint a gyöngyöspatai cigány vajda, akinek véleménye szerint „úgy rettegünk, mint amikor Hitler 1939-ben megszállta Németországot”, vagy éppen a diplomás (ez sajnos nem vicc), éjsötét Balogh Artúr, aki efféléket ír blogjában – elképesztő ortográfiával –, miszerint a Patyomkin csatahajó harckocsi volt, a Ciklon-B granulátumot pedig palackban, gáz halmazállapotban tárolták, ráadásul Ausztriában az emberek osztrákul beszélnek, nos, addig nem sok jóra számíthatunk, s a cigánykérdés rendezését illetően a jövő társadalmának meglehetősen sötét kontúrjai rajzolódnak ki elénk.

Az egész problémát tovább gerjeszti Gergényi Péter volt üzlettársa, a 2006-os tömegbe lövetéseket törvényesnek tekintő (vö: a „nó ván vóz sot” helleri magaslataival) egykori KISZ-titkár, jelenlegi belügyminiszter szakmai-politikai hitvallása, ugyanis Pintér Sándor a bűnügyi szempontból különösen veszélyeztetett térségekben nem a bűnözőknek, hanem a helybéli polgárok által szervezett önvédelmi testületeknek, gárdáknak, csendőrségnek üzent hadat, illetve ezen keresztül az ott élő tisztességes, jogkövető magatartást tanúsító embereknek. Természetesen, amennyiben az érintett településekre az állami karhatalom nem csupán virtuálisan, no meg a baj megtörténte után a médiaszereplés végett vonulna ki nagy csinnadrattával, úgy helyi rendfenntartó alakulatokra sem lenne szükség országszerte egyre több helyen.

Végezetül megállapíthatjuk, hogy amennyiben jelenlegi politikai elitünk nem tér végre észhez, s a cigánykérdés rendezésére nem születik egy, a valóságos helyzetet alapul vevő, abból kiinduló, illetve arra építkező program, amely semmiféle tabutémát nem ismer, s túllép a politikai korrektség fantázianevű, legújabbkori , a dekadens nyugati világot megfertőzött elmebaj korlátain, úgy történelmileg nagyon rövid időn belül olyan jellegű társadalmi konfliktusokkal és tragédiákkal kell majd szembesülnie a magyarságnak, amelyek ma még csak legrosszabb álmainkban léteznek.

(Kuruc.info)

Az olvasói észrevételek tükrében, s mindenfajta félreértelmezés elkerülése végett a következő kiegészítést, pontosítást tartom szükségesnek írásommal kapcsolatban megtenni:

1. A cigányok szociológiai, mentalitásbeli, kulturális stb. szempontból valóban integrálhatatlanok bárhol a világon, azonban a fentebb közölt elemzés kizárólag a magyarországi viszonyokkal foglalkozik.

2. Meggyőződésem, hogy kellő politikai akarattal, a szükséges törvénymódosításokkal két hét alatt valóban rendet lehetne, lehetett volna teremteni az országban, amennyiben a rendőrség felhatalmazást kapna, kapott volna arra, hogy a garázda, útonálló, a környezetében lakókat terrorizáló cigányokkal szemben a lehető legkeményebb erőszakot alkalmazza, nevezetesen a helyszínen le is lőhesse az antiszociális, bestiális magatartású egyéneket. A jelenlegi kormánynak – miként az előzőeknek sem – azonban ilyen szándéka nincsen.

3. A magyarság nemcsak a rokon, török eredetű úz, besenyő, kun stb. népeket tudta integrálni, hanem a nem rokon, szláv és más eredetű népcsoportokat is, mint például a rácokat, tótokat, vlachokat stb., ez a jelenség egyébként szintén megfigyelhető a többi európai országban is, vagyis hogy az államalkotó nemzet integrálja a jövevényeket, s alapvető, civilizációs jellegű konfliktusok nincsenek közöttük, a kivételt a cigányság, illetve a nagyrészt a második világháború után érkezett afrikai, ázsiai népcsoportok jelentik. (A nacionalizmusok konfliktusa egy más jellegű probléma.)

4. A cigánykérdés ideális, végleges megoldását valóban egy önálló cigány állam megteremtése jelentené. A kérdés mindössze annyi, hogyan és hol alapítsák meg ezt az államalakulatot? S végszóként egyfajta költői kérdésfelvetésként ehhez hozzáfűzhetjük: vajon megvalósulása után meddig lenne az működőképes, illetve meddig állana fenn?