2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Kultúra ::

A népi-urbánus vitáról és a harmadik útról

Reklám

Az 1930-as évek Magyarországának szellemi életében a legfontosabb jelenség az ún. népi-urbánus polémia volt, amelynek irodalmi-esztétikai, politikai, társadalmi megnyilvánulásai, valamint a magyar szellemi életre máig kiható következményei vannak.

Németh László
A népi-urbánus szembenállás a magyar gazdaság és társadalom polgárosodása elakadásának, eltorzulásának, sajátságos „zsákutcás” fejlődésének következménye, amely egy különösen kritikus, sőt válságos időszakban – az 1930-as években – robbanásszerűen tört az irodalmi közélet felszínére. Vannak olyanok, akik ezt a dilemmát – a nyugati fejlődéstől eltérő kelet-európai és ezen belül sajátosan magyar út problémáját – Szent Istvánig visszavetítve is érvényesnek tartják, mások a genezist a 18. század végére, a II. József-féle modernizációs törekvésekkel szembeni magyar nemesi ellenállás idejére teszik. (Egészen egyedi vélemény Hegedűs Gézáé, mely szerint a magyar irodalom szétszakadása – amely majd a népi-urbánus polarizációhoz fog vezetni – Gvadányi József Egy falusi nótárius budai utazása c. művével kezdődik.) Ismét mások a 18-19. század fordulójának tájékára datálják a „haza és haladás” szerencsésebb történelmi korszakokban egybe tartozó jelenségének a megbomlását; illetőleg – némiképpen más törésvonal mentén – a hazai polgári ideológia kettéválását.
A közvetlen történelmi előzmények azonban az első világháborúhoz és Trianonhoz vezetnek a népi mozgalom születését illetően. 1920 után válik alapvető dilemmává az utak újragondolása, a magyar polgárosodás végzetes megrekedése nyomán a lehetséges fejlődési irányok felvázolása. Az 1920-as évek végén jelenik meg először csak az irodalomban, később már a politikában is a magyar szellemi megújulásnak az a képződménye, amelyet a népi írók csoportjának, majd mozgalmának hívnak, s amely az akkor már létező szocialista illetve liberális baloldalnak – ideológiailag s részben politikailag is képviselt – a jövőbeni magyar társadalomfejlődés útjaira vonatkozó koncepciójától eltérően egy sajátosan nemzeti jellegű, ún. harmadik utat jelöl meg a magyar társadalom polgárosodása perspektívájaként. Ennek az útnak a lényege pedig a paraszti polgárosodás célkitűzése és megvalósítása. A népi-urbánus vita a hírlapokban és folyóiratokban zajlott az 1920-as évek végétől s egyik kirobbantója Németh László Ember és szerep c. önéletírása, illetve annak egy Kalangya-beli részlete volt – annak is elhíresült „zsidó passzusai” – 1934 nyarán. (Németh Lászlónak a zsidókérdésről vallott álláspontjára a későbbiekben még részletesen visszatérünk.)
Az természetes volt, hogy a szocialista-liberális baloldal eszmei és politikai vetélytársat látott a népi mozgalomban, s ezért rögtön sajtótámadással reagált az új irányzat megszületésére, sőt a tét még ennél is nagyobb volt: nemcsak a jövendő Magyarország történelmi képletének felvázolásáról volt szó, hanem a kialakítandó, új hatalmi viszonyokról is, vagyis a leendő Magyarország politikai-hatalmi rendszerében betölthető és betöltendő szerepek és pozíciók miatti küzdelemről is. A jövendő felé vezető különböző utakról és a szintén különböző prioritásokról szóló éles viták mélyén – virtuálisan – hatalmi és majdani legitimációs kérdések lappangtak. Az ütközés oka abban rejlett, hogy a népi gondolat elsősorban a „vidéki Magyarország”, a paraszti tömegek polgárosodásának programját jelentette, így legjobb képviselői legfőképpen antifeudálisok voltak, a rendi Magyarország, a nagybirtok, az úri keresztény középosztály kritikájára vállalkoztak s egy, a magyar sajátosságoknak megfelelő hazai polgárosodást sürgettek. Másfelől az urbánus gondolkodás nem hitt – s ma sem hisz – a liberális elvek, a demokrácia, a nyugati típusú polgári társadalom nemzetivé, hazaivá formálhatóságában. Pontosabban szólva: csakis a nyugati típusú polgári demokrácia alapelveiben hitt, s azokat doktriner módon kívánta átültetni születésétől fogva mindenkor a provinciálisnak tartott hazai viszonyok közé, továbbá felfogása szerint minden más kérdés (nemzeti, etnikai, szociális- és földkérdés, középosztály-probléma stb.) csak másodlagos fontosságú. A népi gondolkodás tehát elsősorban nemzet- és hagyományközpontú az urbánus gondolkodás pedig univerzalista –kozmopolita jellegű.
A népi-urbánus vita egyik lényegi kérdése volt a középosztály reformjának problémája. A középosztály megújításának kérdése a népi eszmekörben a paraszti származású, új értelmiség kinevelésének szükségességével volt azonos, majd az 1930-as évek végétől ez a gondolat új elemmel bővült: a magyar származású magyarok előnyben részesítése az ún. asszimiláltakkal – németekkel és zsidókkal – szemben. Persze, az azóta eltelt nyolc évtized bizonyította, hogy a zsidó asszimiláció történelmi zsákutca, s a magyarországi zsidóság túlnyomó többségében megőrizte nemzeti identitástudatát, így nem is kívánt soha sem asszimilálódni. A középosztály megújításának, felfrissítésének, népies szempontból történő megvalósításának gyökerei egészen a 1920-as évek elejére nyúlnak vissza. A 20.század egyik legkiválóbb magyar historikusa, Mályusz Elemér egy 1923-ban közzétett tanulmányában a kor másik jeles történészének, Szekfű Gyulának Három nemzedék című művében fölvetett koncepciójával vitatkozva kifejti azt, hogy a társadalmi reform vezetésére hivatott nemzetvezető réteget nem felülről, hanem alulról, a kisnemesség soraiból kell feltölteni. (Mályusz említett tanulmányának gondolatmenete az, hogy már a reformkorban, az 1832-36-os országgyűlésen bekövetkezett a magyar társadalomfejlődés végzetes hibája, amikor az arisztokrácia határtalan önzéssel, a nemesség szegény rétegeit az adóztatással a jobbágysorba süllyesztette le, és nem a jobbágyságot emelte a nemesség rangjára.)
Tehát már az 1920-as évek végén megjelenik egy népies történelemfelfogás, amely a társadalom vezetésére hivatott dzsentri színezetű középosztállyal szemben, egy alulról feltöltődő polgárosultabb középosztály-ideált képvisel. Ideológiailag e felfogással kísérlet történik arra, hogy Mályusz Elemér egy, az etnikailag magyar néptömegekből felfrissített, tehát egy polgárosultabb és organikusabb középosztály létrehozásának szükségességét igazolja. Ugyanebben az évben Szabó Dezső Új magyar ideológia felé című munkájában megállapítja, hogy a magyar dzsentri középosztály és a magyar városi polgárság betegsége olyan előrehaladott állapotban van, hogy azok képtelenek a nemzet vezetésére. Szabó Dezső a társadalmi és történelmi folyamatokat faji kontextusban értelmezi. A középosztály megújításának, reformjának problémája különösen hangsúlyossá válik 1938-tól kezdve, a hitleri Németország aktív hatalmi politikájának kezdetével, az Anschluss-szal, valamint az első hazai zsidótörvény elfogadásával összefüggésben. A fő kérdés az volt, hogy kik özönlenek be a megüresedő középosztálybeli álláshelyekre: a magyar származású magyarok, vagy az ún. asszimiláltak. A középosztály megújításának mintegy másfél évtizedre visszatekintő követelése, mely a népi eszmekörben a paraszti származású új értelmiség kinevelésének szükségességével volt nagyjából azonos, most új, hangsúlyos elemmel bővült: a magyar származású magyarok előnyben részesítése az asszimiláltakkal szemben.
Ennek elősegítésére civil mozgalom is létesült „Törzsökös Magyarok Tömörülése, Sárkányos Mozgalom” elnevezéssel 1938. november 15-én, amely „a törzsökös magyar nép és az értelmiség magyar származású kisebbségének” fogta fel magát. Az alapítók között találjuk többek között – a későbbiekben nagyon is eltérő politikai pályát befutó – Féja Gézát, Ortutay Gyulát, Szabó Zoltánt és Veres Pétert. A zászlóbontáskor az Alkotmány étteremben felolvasták Bajcsy-Zsilinszky Endre üdvözlő levelét, amelyben a következőt hangoztatta. „Én csak egyetlen elnyomott kisebbséget ismerek ebben az országban: a magyart.” A törzsökös mozgalomnak meglehetősen nagy visszhangja támadt, bizonyos értelemben ez késztette Szekfű Gyulát is arra, hogy állást foglaljon e kérdésben a Magyar Szemle 1939. márciusi számában, amelyben Farkas Gyula Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914 című könyve kapcsán tagadólag válaszol arra kérdésre, hogy lehet-e minden nem magyar származásút asszimiláltnak tekinteni, majd a magyar középosztály sorainak felbomlását sem zárja ki perspektivikusan, ami a nácizmus következményeként kialakult disszimiláns törekvéseknek köszönhető a hazai németség soraiban. (Ugyanakkor Szekfű hallgat a zsidó disszimiláns törekvésekről és a cionizmusról). Szekfű a törzsökös mozgalmat szükségesnek tartotta, mert azt szerinte a németek „a kívülről megindított disszimilációval egyenesen ránk kényszerítették és öngyilkosság volna lemondani róla addig, amíg a másik oldalról tovább bontják és oldják a szentistváni értelmű magyar uralkodó réteget.” Végül Szekfű azt javasolja, hogy a „törzsökös mozgalomnak adjanak olyan elvi alapot, hogy a magyarság mai birtokállományát ne csökkentse ő maga is azáltal, hogy erőszakkal disszimilálja jó magyarok ezreit.” (Szekfű itt a zsidótörvényekre céloz). S hogy mi legyen ez az elvi alap, ahhoz hasznosnak vélte, ha a mozgalom olyan „józan és megvesztegethetetlen érzésű magyarokat kérdezne meg, minők például Bethlen István gróf, Ravasz László, Horváth János, Babits Mihály, a fiatalok közül pedig Németh László.”
A népi-urbánus vita egyik fontos kérdése volt – a fentebb mondottakból következően – a zsidókérdés is, olyannyira, hogy egyesek – némileg eltúlozva – ma is ebben látják a vita lényegét. Ez az álláspont azonban részigazságot tartalmaz. Természetesen van összefüggés – méghozzá valós történelmi, oksági viszonyok szerint – a népi-urbánus megosztottság és a zsidókérdés között. Közismert tény, hogy a magyar polgárosodás megszületéséhez nélkülözhetetlen homo oeconomicus nálunk homo novusként, tehát németként és elsősorban zsidóként jelent meg, így magától értetődően e típus nem a magyar nemesi-dzsentri vagy későbbi „kurzus-ideológiával”, hanem a nyugati polgári demokráciák szellemével és értékrendjével rokonszenvezett. Az urbánusok között sok volt a zsidó, mivel Budapest és az egész ország polgári modernizációjában a dualizmus korától a zsidóság monopolszerepet játszott. Éppen ilyen természetes, hogy a népiek táborában – minthogy a zsidó értelmiség nagy része értelemszerűen nem a „harmadik Magyarország” ideológiáját képviselte – kevés volt a zsidó. Így aztán az urbánusokat a nemzeti érdek semmibevételével vádoló népiek könnyen válhattak antiszemitává, illetve a népiek elképzeléseit romantikus antikapitalizmusnak és provincializmusnak tekintő urbánusok könnyen hihették azt, hogy a népiek antiszemiták. Az „antiszemita kártyát” az urbánusok tehát már ekkoriban kijátszották. (1990 után a neoliberálisok ezt az ideológiai vonalat vitték tovább).
A népi eszmekör egyik kulcskérdése volt továbbá a „harmadik oldal” és „a harmadik út” fogalmának bevitele a hazai közgondolkodásba. Közkeletű felfogás szerint, a „harmadik oldal” azt jelentette, hogy sem a németekhez, sem a szovjet-orosz nagyhatalmi érdekekhez nem kapcsolódik a magyar külpolitika. A „harmadik út” pedig azt, hogy sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus nem fogadható el mint hazai viszonyainkra átültetendő ideológia és társadalmi modell. A kérdés persze ennél valamivel összetettebb. Például a Németh László-féle „harmadik út” lényegét tekintve inkább sorolható egyfajta – a bolsevik ideológiával köszönő viszonyban nem lévő – szocialista megoldás kategóriájába, a „harmadik oldal” tekintetében pedig – Monostori Imre irodalomtörténész meghatározása szerint – legalább három dimenzió mentén szükséges a tartalom-meghatározás. A fogalom mindenekelőtt egy még csak virtuálisan létező, a lelkekben meglévő, a napi politikától elforduló, morális elhatározást, felkészülést jelent. S ehhez kapcsolódva: olyan új, intellektuális középréteget, amely elszigetelődik mind a baloldali, mind a jobboldali politikai-ideológiai irányzatoktól. Jelent továbbá egy, a magyar történelmi és társadalmi sajátosságokra épülő erősen népi demokratikus színezetű, vagyis a paraszti polgárosodást középpontba helyező nemzeti reformprogramot. S végül, de nem utolsósorban jelenti – az imént jelzettek külpolitikai vetületeként – a nagyhatalmaktól független, a Duna-menti népekkel – Németh László szóhasználata szerint – tejtestvériséget fogadó és tartó ún. Kert-Magyarországot.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready