2019. december 9., hétfő, Natália, Üdvöske napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:19 Téves leütés: Rambo kései még mindig eladók21:48 Heti progresszió (V. rész)21:14 Terrorcselekményként vizsgálja az FBI a pensacolai lövöldözést20:30 Ez ellen még a marxizmus sem véd: Jeremy Corbyn lett 2019 legantiszemitább személyisége19:49 Két orosz egy csecsen: nem felnőttfilm, inkább egy friss németországi kémregény címe lehetne19:03 A sortüzet levezénylők utódpártjának polgármestere okíthatott a salgótartjáni '56-os megemlékezésen18:25 Egy másik férfi autójában találta meg eltűnt feleségét egy féltékeny férj Pécsett18:06 Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonság III. (2)17:39 Tűzoltót ölt az eltérő kultúra Augsburgban16:58 Moszkva szerint évről évre romlik Oroszország és a NATO viszonya16:39 Aalst polgármestere maga kérte az "antiszemita karnevál" törlését az UNESCO világörökségi listájáról16:00 Mérgező fustfelhő Canberrában15:32 Csapadékosabb idő várható a jövő héten14:57 Letartóztatás, kirúgás, kitiltás: háborús bűnösöket nem hurcolnak meg úgy, mint egy Manchester City-szurkolót14:27 Kültéri mozgásérzékelős LED lámpa akció! (x)
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Holokamu ::

Abszurd bírósági ítélet – történelmi hazugságokkal, iszonyú nyelvi köntösben

Reklám

Egy magyar fiatalembert felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a köznyelvben csak holokauszttagadó törvény néven emlegetett Btk. 269/C elhíresült-hírhedett szakasza alapján. Nem lévén szakmabeli, nem tisztem és feladatom a nem jogerős végzés jogi szemszögből történő minősítése és elemzése, azonban az abban szereplő történelmi és nyelvi utalások, párhuzamok felvetnek néhány kérdést, amelyek egyúttal – még a jelenleg hatályos büntetőjogi kereteken belül is – megkérdőjelezhetik az ítélet megalapozottságát. A dokumentum alapos indokolásának történelmi példákat felsorakoztató részében a következőket olvashatjuk:

„Az emberi történelem gyakran szisztematikus népirtásokkal kísért véres háborúk, és a közöttük eltelt átmeneti békés korszakok láncolatából áll. A sokszor egész törzsek és népcsoportok vallási kisebbség elpusztításával járó tömeg-mészárlások (sic!) többnyire az adott háborúról, a földrajzi helyszínről idejéről, ritkábban vagy a tömeggyilkosról kapták nevüket:
Ilyen kétes hírnévre tett szert pl. a keresztények százezreit üldöző és kegyetlenül legyilkoltató Diocletianus császár. A középkortól az újkorig két évszázad alatt fényes egyházi ünnepségek – autodafék – keretében égette el a máglyán a spanyol (és a portugál) inkvizíció emberek százezreit (sic!). Szent Bertalan éjszakáján 1572. augusztus 23-án Párizsban lemészárolták a hugenották nagy részét… A magyar történelemben Mádéfalvai (sic!) veszedelem (Siculicidium) néven ismert 1764. január 17-e, amikor Mária Terézia tábornoka 400 székelyt, köztük gyerekeke (sic!) és asszonyokat is ágyúztatott le, mivel a férfiak nem engedelmeskedtek a székely ezredbe való erőszakos besorozásnak.
Az 1915-ös örmény népirtás során, ami nem volt előzmény nélküli, hiszen pogromok jelezték előre, Anatóliában és Kilikiában 1915 és 1922 között másfél millió örményt gyilkoltak meg.
A sztálini terrort bélyegzi meg lemoshatatlanul a katyini mészárlás, az a gaztett, melynek során a Szmolenszk közeli Katyn erdejében az NKVD emberei több ezer (15-22 ezer) lengyel katonatisztet végeztek ki és dobták tömegsírokba. A Pol Pot rezsim alatt elkövetett népirtás a Vörös Khmerek-ről kapta nevét. A rémuralom alatt a kambodzsai népességnek mintegy 21%-át végezték ki vagy éheztették halálra.
Irak kurdok lakta vidékén Halabijiban 1988-ban almaillatú mérges gázzal fél óra leforgása alatt ötezer kurdot (asszonyokat és gyerekeket főleg) mészároltak le Szaddam (sic!) katonái.
Ugyancsak a 80-90-es évek szégyenfoltja a Ruandai (sic!) népirtás, a tusszik és hutuk törzsi háborújából kialakult szervezett népirtásnak több millió volt az áldozata.
Európa utolsó XX. századi évtizedében a balkáni vagy délszláv háborúban szerbek, horvátok és bosnyákok tömegei haltak meg. A srebrenicai mészárlást, amikor a szerbek kb. 10 ezer muszlim férfit és fiút lőttek halomra egyetlen nap alatt, a Hágai Nemzetközi Bíróság népirtásnak minősítette”.
A fentebbiekben betűhív átírásban és eredeti helyesírással közöltük a Dénes Veronika bírói tanácsa által hozott ítélet indokolásának történelmi példázatokat tartalmazó szövegrészletét. Nos, véleményünk szerint szégyen és közbotrány, hogy Magyarországon bármiféle bírói fórum – egyáltalán egyetlen hivatal is – efféle magyartalan, nyelvhelyességi és helyesírási hibákkal alaposan megtűzdelt igénytelen fércművet hivatalos dokumentumként kibocsásson. Ami pedig a történelmi példázatokat illeti, azok meglehetősen ötletszerűre és zavarosra sikeredtek, nem is szólva a súlyos, ténybeli tévedésekről. Szerencsésebb lett volna Dénesékre nézve inkább elhagyni őket.
Vegyük először szemügyre az inkvizíciót. Jól látható, hogy az ítélet megszerkesztői a felvilágosodás történelemfilozófiájának, illetve a marxista „történetírásnak” az emlőin nevelkedtek, különben nem állítanák azt a butaságot, hogy az inkvizíció 350-400 éve alatt több százezer embert elégettek. Ez borzongatóan és rémesen hangzik ugyan, de hála Istennek nem igaz. Ami a spanyol egyházi törvényszék 15-19. századi tevékenységét illeti, ezen idő alatt 150-200 ezer embert fogtak perbe, a halálos ítéletek azonban ennek töredékét, 10-15%-át tették ki, a kivégzések száma pedig nem haladta meg a 10 ezer főt. A korabeli másik elhíresült inkvizíció, a portugál halálos ítéletei, körülbelül 2 ezerre tehetők, s ebből mintegy 1 300-at hajtottak végre. Végül a római inkvizíció elé 250-300 ezer vádlott került, akik közül nagyjából 75 ezer személy ellen indult per, s közülük legfeljebb 1400-at végeztek ki. Vagyis a három leghírhedtebb inkvizíció által kiszabott és ténylegesen végrehajtott halálos ítéletek száma maximálisan 13 ezer fő lehetett. Ez természetesen óriási szám, de megítélésénél vegyük figyelembe azt, hogy a nagynak nevezett francia forradalom öt esztendeig tomboló vérgőzös időszakának halálos áldozatai minimális becslések szerint is meghaladták a 100 ezer főt, s itt csak a polgárháborúk és a belső terror áldozatai szerepelnek, az 1792-1815 között zajló forradalmi és napóleoni háborúk hősi halottai és katonai áldozatai újabb milliós nagyságrendű emberveszteséget jelentettek Európa népei, fiai számára.
Egy másik, 16. századi példa a bírói végzésben a reformáció időszakával, konkrétan a franciaországi vallásháborúkkal (1562-1598) kapcsolatos. 1572. augusztus 23-24-én a katolikus Guise-párt a Valois-házbeli uralkodó, IX. Károly (1560-1574) tudtával és beleegyezésével lemészároltatta a Bourbon Henrik hugenotta (a francia reformátusok elnevezése) pártvezér – a későbbi IV. Henrik (1589-1610) király, az új dinasztiaalapító – Valois Margittal tartandó esküvőjére Párizsba érkező déli, protestáns nemesség és katonai kíséretük jelentős részét. A király eredetileg csak Coligny admirálissal, a hugenották legtekintélyesebb, rangidős vezetőjével kívánt végezni, az öldöklés azonban elfajult, mivel a radikális párizsi prédikátorok által felizgatott nyomorgó párizsi nép is bekapcsolódott az öldöklésbe. A Dénesék indokolásában szereplő állításból azonban azt a konklúziót vonhatjuk le, miszerint vagy az egész franciaországi kálvinista közösséget vagy a párizsi hugenottákat mészárolták le teljes egészében. Hogy kik voltak a gyilkosok az sem derül ki ebből a – történelmi megközelítésben szemlélve – fércműből. A szövegösszefüggésből az következik számunkra, hogy az ítészek a Szent Bertalan-éji tömeggyilkosságokat is az inkvizíció terhére róják. Azt sem árt tudnunk e valóban szörnyű eseménnyel kapcsolatban, hogy a párizsi halottak száma 2 ezer körülire tehető, az egész francia királyságban pedig 5-10 ezer között lehetett az áldozatok száma. Ismételten hangsúlyozzuk: ez is óriási szám, de alapos aránytévesztés tíz- és százezrekről beszélni, s durva történelemhamisítás mindezt az inkvizíciónak tulajdonítani. Semmi köze nem volt hozzá.
Ami az 1915. évi örmény genocídiumot illeti, az indokolás nem nevezi néven az örményeket legyilkolókat, úgy véljük, hogy a bíróság eleve ismertnek feltételezi az elkövető népet, a törököket. Valójában ebben a tömeggyilkosságban kiemelkedő szerepet játszottak a török állam területén élő, dönménnek nevezett vallási szekta fanatikusai. A török dönmén megnevezés „hitehagyottat” jelent, és a mozlimmá vált zsidókat nevezték így, akik titokban megőrizték őseik hitét, szertartásaikat és hagyományaikat.
Ezen írás keretei között nincs lehetőség a további apróbb-nagyobb valótlan ténybeli állítások és történelmi csúsztatások feltérképezésére, végezetül azonban említsünk meg egy súlyos nyelvi tévedést, amely az ítélet jogi minősítését és megítélését illetően is nagyon súlyosan eshet latba. A Pesti Központi Kerületi Bíróság végzésében ezt olvassuk: „A Holokauszt (sic!) …héber nyelvű megfelelője, a Soá (vész, veszedelem, csapás, katasztrófa) egyértelműen és kizárólagosan a hitleri Németország nemzeti szocialista ideológiájában megfogant, majd az azt a szövetséges államok által átvett és véghezvitt népirtást jelenti, kizárólag azzal hozható összefüggésbe. Ennek az ördögi ideológiának a célja az európai zsidóság teljes megsemmisítése volt”. Nos, a kijelentés egyszerűen nem igaz. Magyarán: közönséges, prekoncepción alapuló hazugság. Miként azt már egy korábbi, a témával foglalkozó írásomban elemeztem, a Nagy György által felmutatott táblán szó szerint ez a szöveg állt: „Há-soá lo hájtá”, azaz magyar fordításban ez azt jelenti, hogy „Nem volt vészkorszak”. Nos, a héber nyelvben a „soá” szó írott formája már az Ószövetségben előfordul, más népekkel – tehát nem csak a zsidókkal – és eseményekkel összefüggésben. S ez alapvető fontosságú tény történetünk szempontjából. Az inkriminált transzparensen ugyanis a „soá” szónak nem volt jelzője. Tehát a mondat tartalmából nem lehet egyértelműen és szükségképpen azt a következtetést levonni, hogy az a zsidó holokauszt néven ismertté vált eseményre vonatkozik. Ráadásul a soá szót napjainkban is használják a héberben más népirtások megnevezésére, például David Fenstein a Háárec című napilap 2010. április 22-ei számában közölt egy korrekt és tisztességes összefoglalót, amely Az örmény soá: rövid útmutató címmel jelent meg. Egy másik példát is említhetünk. A neves fotóriporter, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Armenológia Tanszékének vezetője, Joáv Leff Mások soája: mi is soátagadók vagyunk című munkáját, amely Joszéf Algázi Egy kishitű naplója című világhálós kiadványában jelent meg. Mi több, azt is meg kell jegyeznünk, hogy a mai héberben egyebek között használják a „soá ekologit”, azaz „ökológiai katasztrófa”kifejezést is. Egyszóval, nem csak a zsidó holokauszt megjelölésére alkalmazzák a héber „soá” szót.
Itt tartunk ma. Egy bírósági ítélet olyan tárgyi tévedéseket, hamis történelmi miniatűröket és nyelvi hibákat tartalmaz, hogy az érettségi vizsgán is komoly fejtörés elé állítaná a szaktanárt az érdemjegy megítélésekor. A Dénesék által hozott végzés történelmi példázatai amúgy is teljesen fölöslegesek, értelmetlenek és hiábavalóak. Kár volt az időt pazarolniuk a szövegszerkesztő egyetlen billentyűjének leütéséhez. A holokauszttal ellentétben ugyanis bármely más történelmi eseményt teli torokkal ordítva lehet tagadni, és - nem történik semmi. Akkor pedig miről is beszélünk?
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó:
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready