Őrizetbe vettek öt egyént a rendőrség politikai osztályán - Pesti Hírlap, 1939. július 6.

Zsidó lottóárusok, Lodz, 1915
A főkapitányság politikai nyomozó főosztálya hetek óta kutat egy nagyarányú politikai színezetű szélhámosság ügyében. Németül beszélő zsidó egyének hamisított igazolványokkal gyűjtenek a fővárosban, meg az ország többi városaiban és politikai menekülteknek adják ki magukat.
A politikai osztály nyomozó főcsoportja széleskörű kutatást végzett és öt egyént már őrizetbe is vett.

A korabeli cikk
Kiderült, hogy szervezett társaság központi irányítással intézi a nagyarányú gyűjtési szélhámosság lebonyolítását. A nyomozás eddigi adatai szerint Alois Klein nevű egyén vezeti az engedély nélküli gyűjtést, és ő utasítja a gyűjtőket, hogy hol, kiknél kérjenek adományokat. A politikai osztály megállapítása szerint a társaság tagjai hitközségeket és tehetősebb zsidó polgárokat látogatnak meg, hamisított igazolványokat mutatnak fel és elpanaszolják, hogy a dachaui internálótáboron keresztül utasították ki őket Németországból. Állításuk bizonyítására mutatják fel a náluk levő hamis igazolványt.

Dachau
A gyűjtés irányítója a gyűjtött összegek egy részét már be is szedte a gyűjtőktől, akik az ő utasítására látogatták meg a kijelölt egyéneket és hitközségeket. A gyűjtés lebonyolításának módját Budapesten kávéházakban és kávémérésekben beszélték meg.
Előállították a gyűjtésben való részvétel gyanújával László Ferenc szobafestőt, Wohlmuth Lipót kifutót, Marton Irén nevelőnőt, Rubin Jenő kőfaragósegédet és Davidovics Márk szabósegédet. A politikai osztályon őrizetbe vették őket, és a rendőrség keresi Alois Kleint, a gyűjtés irányítóját. Tartózkodási helye ismeretlen, valószínű azonban, hogy Szegeden van. A rendőrség folytatja a nyomozást.
(Kuruc.info)