Az ügyvédi, orvosi és mérnöki kamarák és az arányszám - A vállalatokra is kiterjesztik az intézkedéseket.
Győri Nemzeti Hírlap, 1938. június 26.

Budapest, június 25. MTI. A Budapesti Közlöny mai számában jelent meg a minisztériumnak a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938. évi XV. tc-ben az ügyvédi, a mérnöki és orvosi kamarákra, valamint a vállalatokra vonatkozó rendelkezések végrehajtása tárgyában rendelkező 4350-1938. M. sz. rendelete.
A rendelet szerint az ügyvédi és orvosi kamarák, valamint a budapesti ügyvédi kamara mindegyik tagja köteles ez év július 20-ig személyi adatairól bejelentést tenni ahhoz a kamarához, amelynek tagja. A nyilvántartás alapján a mérnöki kamaráknál az iparügyi miniszter, az orvosi kamaráknál a belügyminiszter, az ügyvédi kamaráknál pedig az igazságügy-miniszter megállapítja, hogy a kamara tagjai közülük kik azok, akiket a törvény értelmében zsidóknak kell tekinteni és hogy ezek száma milyen arányban áll a kamara többi tagjainak számához.

A rendelet rendelkezik a törvény értelmében arról, hogy mindaddig, amíg a zsidóknak tekintendő kamarai tagok száma az összes kamarai tagok számához képest, a 20 százalékot meghaladja, csupán az újonnan felvett tagok 5 százaléka erejéig szabad zsidó tagot a kamarák sorába felvenni.
Ugyanígy rendelkezik a rendelet arról is, hogy a tagok 20, illetve 80 százalékos arányának elérése után zsidó tagot csak olyan arányban szabad a kamara tagjainak sorába felvenni, hogy számuk az összes tagok számának 20 százalékát meg ne haladja.
A rendelet másik része a vállalatokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Minden munkaadó köteles az üzletében, üzemében vagy bárminemű egyéb vállalkozásában értelmiségi munkakörökben foglalkoztatott alkalmazottakról, az 1838. március 1-én fennállott állapotnak megfelelőleg július 31-ig bejelentést tenni. A bejelentést az értelmiségi munkanélküliség kormánybiztosának kell benyújtani. A bejelentett adatok alapján a kormánybiztos ad útmutatást a törvény rendelkezéseinek.
Nemzetgyalázásért elítéltek egy debreceni zsidóleányt
Debrecenből jelentik: Az ügyészség nemrég nemzetgyalázás vétségével vádolta meg Benedek Magda 19 éves itteni zsidólányt, mert levelet írt Pozsonyba, oda húsz éve emigrált apjának, aki a Prager Presse munkatársa s a levélben a nemzetet sértő kifejezéseket használt. A levél a rendőrségre került, mert a leány vőlegénye, Dániel Ferenc 25 éves borbélysegéd ismerte annak tartalmát s följelentette a leányt. A törvényszék pénteken tárgyalta a pört és Benedek Magdát tíznapi elzárásra ítélte, majd mint cseh állampolgárt az országból örökre kitiltotta.
(Kuruc.info)