Győri Nemzeti Hírlap, 1943. június 27.

A magyarországi zsidókérdés megoldása vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály könyvével, úgy érezzük, hatalmas lépéssel fog előrejutni. Ezzel a nagy és súlyos, nem is könnyű kérdéssel, tudományos alapossággal, szenvedélymentes tárgyilagossággal nagyon kevesen foglalkoznak.
Vannak, akiket a „humanizmus”, vannak, kiket liberális elkötelezettségük tart vissza a kérdés komoly tanulmányozásától. Vannak, kik még ma is abban élnek, hogy ez felekezeti kérdés és nem akarnak tudomást venni arról, hogy nem is zsidó kérdés, hanem magyar fajvédelmi kérdés. Ismét másokat, a nagytömeget a frázisos antiszemitizmus, a gyűlölet, vagy a műveletlenség, esetleg a források hiánya gátol meg abban, hogy velejére nézzenek a magyarországi zsidókérdésnek.
Íme, itt a könyv: Ezt ismernie kell mindenkinek. Ismernie kell annak is, aki makacsul nem akar tudni a zsidókérdésről. Ismerje meg ezt a könyvet és ha ezután tudja, - tartsa fenn különvéleményét. Aki pedig eddig csak jelszavak után ment, vagy nem volt módjában belenézni a kérdés komoly mélységeibe, önmagával szemben is köteles arra, hogy most már megtudja, hogy ha harcolt a zsidókérdés megoldásáért, tudja meg, mennyire jogos volt e harc.
Kolosváry-Borcsa Mihály úttörő munkája vádirat. Vádirat a zsidóság ellen. De nem frázisok vádirata, hanem a kérlelhetetlen igazságé.

A szerző egy évszázad előttről indul el. Megmutatja, hogy mindazok, kiket a nemzet nagyjainak tudunk, ismerünk és tisztelünk, látták a zsidó veszedelmet, szót is emeltek ellene.
A nem magyar önakaratból született emancipáció óta azonban a rohamosan tért foglaló zsidóság már el tudta nyomni mindazokat, kik a zsidókérdés megoldását megpróbálták.
Elszomorodik az ember, mikor olvassa, olvassa, hogyan tört előre a zsidóság a gettóból a legmagasabb polcokig, hogyan szerezte meg a pénzügyi, gazdasági hatalmat és hogyan lett százával báró, predikátumos előkelőség és hogy ért fel a legmagasabb méltóságokba.
Drámai elbukása a zsidóság elleni harcnak az eszlári gyilkossági vád elbuktatása. Csak ebből a könyvből láttuk meg igazán, hogy Solymosi Eszter sötét tragédiája fajtánk tragédiája lett.
Szabad az út - kezdi egyik fejezetét a szerző. A szabaddá lett út visz el azután a zsidóság majdnem száz százalékosan befejezett honfoglalásáig. Történelmünk szégyenlapjai ezek a lapok. Csak a magyar összeomlás jöhet a végén. Az összeomlással Kun Béla és Szamuelly uralma.
A magyar feltámadás harcai is helyet kapnak a könyvben. És mert semmit sem tanultak s amint lehetett, ismét élre ugrottak, el kellett jönnie a leszámolásnak is. Darányi Kálmán volt az első államférfi, aki nyíltan, bátran kimondta: Van zsidókérdés. És a zsidókérdés felszámolását azóta lépésről-lépésre előreviszik a magyar kormányok és akárki kerül kormányra, csak folytathatja, mert ezt a kérdést véglegesen meg kell és meg is fogják oldani.
Amit röviden elmondtunk, ez csak halvány megsejtése annak, ami a könyv első részében van. A könyv cáfolhatatlan adatokkal dolgozik minden szenvedély nélkül. Ezért is olyan jelentős.
A második részben ismerteti a zsidókérdéssel foglalkozó irodalmat. Alfabetikus sorrendben a szerzők neveivel majdnem négyezer munka van felsorolva. Keresztény és zsidó szerzők munkái. Értékes felsorolás a továbbkutatók számára.
Az utolsó fejezet: Zsidók a magyar irodalomban. Ez a zsidószármazású írók névsora. Megdöbbentő névsor! Körülbelül 600 magyarnevű zsidó író!
A liberális időkben megengedett „egykoronás” névváltoztatásokkal jólhangzó magyar neveket vettek fel a zsidók. Így ki tudta akkor, hogy a zsidókézben levő újság, folyóirat, színház zsidót emel fel, zsidót visz előre, zsidót tesz naggyá, zsidó zsebébe önteti a pénzünket, zsidókkal züllesztet le mindent, mikor Ács Klára, Altai Margit, Andai Ernő, Baján Mihály, Balassa Emil, Bihari Imre, Bus Fekete László (Trauerschwarz Pinkász!) Dóczy Lajos báró, Emőd Tamás, Falu Tamás, Incze Sándor, Indig Ottó, Kóbor Noémi, Korcsmáros Nándor, Makai Emil, Moly Tamás, Palágyi Lajos, Ruttkay György (Rothauser), Stella Adorján, Simonyi Zsigmond, Szőllősy Zsigmond (Petőfi Társaság tagja), Tábori Piroska, Tábori Róbert, Vándor Iván, Verbőczy Aladár, Zempléni Gyula (Pollák), Zágon István (Fleischl), Zichy Kamilla (Wohl Janka!) - nevek alatt zsidó rejlik! Nem azokat soroltuk itt el általában, akikről úgy is tudják, hogy zsidó származású. Csak inkább a széphangzású, elorzott neveket. Így vettük be - magyarán - a maszlagot.
Elszomorodva teszi le az ember ezt a könyvet. Hiszen még mindig tele vannak a könyvtárak zsidó írók könyveivel és újságok, folyóiratok sora mögött ott a zsidó, s a színpadokon, filmben is kísért. El kell űzni még a kísérteteket is. Csak intézményes, komoly összefogás és szigorú törvények fogják megoldani a zsidókérdést, hogy soha ne juthasson itt szellemi és vagyoni hatalomra a zsidóság.
Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály többéves munkája eredményével, ezzel a megdöbbentően súlyos könyvvel igen nagy szolgálatot tett nemzetének, magyar fajtájának.
(Kuruc.info)