Győri Nemzeti Hírlap, 1943. július 21., eredetiben itt
Vitéz Görgely Vince írja az Új Magyarság vezércikkében: Nikoláj Sztrahin moszkvai autógyári munkás német fogságba került, és jegyzőkönyvbe mondotta önkéntes vallomása sok érdekes dolgot tár fel a rejtelmes, de végórája felé haladó vörös Oroszországról.

Tankcsapdák Moszkvában
Ebből a vallomásból közöljük betű szerinti hűséggel az alábbiakat:
„Sztalin elvtárs és közvetlen tanácsadói napról napra fokozzák a terrort. Moszkvában szinte óránként emelkednek az árak, de nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy élelmiszerekhez szinte egyáltalában nem is lehet hozzájutni! A magazinok és egyéb elosztóközpontok előtt tízezrével várakoznak az emberkígyók, s akiknek szerencséje van, az 15–20 órai várakozás után kaphat egy negyed kenyeret. Ez a kenyér a mi agyagunknál is feketébb és teljesen élvezhetetlen. Egyik munkástársamnak a felesége azt írta férjének, hogy ezt az állati sorsot nem bírja tovább s inkább öngyilkos lesz. A levelet megtalálták nála, a politruk a munkást kivégeztette.”
A jegyzőkönyv egy másik helyén ezeket olvashatjuk. „Nemcsak a polgári lakosság széles rétegeiben, hanem a vörös hadsereg körében Is igen nagy az elkeseredés és gyűlölet a zsidó hóhérok ellen. A kommunista pártban is a zsidóknak van a legnagyobb befolyásuk s minden úgy történik, ahogy ők akarják. Ők még a háború nehézségeit sem érzik, mert annyi a pénzük, hogy minden szükségletüket kielégíthetik. Saját tapasztalataimból tudom, hogy katonáink: tisztek és legénység egyaránt mind több és több olyan levelet kapnak családjaiktól, amelyek arra sarkalják őket, hogy minél nagyobb számban fegyverestől szökjenek át az ellenséghez. Ugyanis az arcvonalaktól távoli vidékeken is mindjobban terjed az a hír, sőt sokan azt is tudni vélik, hogy a németek Ukrajnában földet, állatot és házat is adnak azoknak, akik harcolni akarnak a bolsevizmus ellen. Én nem tudom, hogy ezek a hírek megfelelnek-e a valóságnak, de azt tudom, hogy a rettenetes viszonyokat se a munkásság, se katonáink nem bírhatják sokáig. Sztalin háborúja nem kell nekünk!
 
Rómát bombázták (eredetiben itt)
Rómát bombázták és megdöbbenve figyelt fel az egész művelt világ: Hát hová süllyed még az angolszászok ördögi lelke!
Nápoly 67 temploma, Észak- és Dél-Olaszország műemlékei, Németország gyönyörű dómjai lerombolása után Roosevelt egyenesen a római pápának üzent: Parancsot adtak az angolszász vezetők, hogy az egyházi épületeket ne bombázzák pilótáik.

A Verano temető a július 19-i bombatámadás után
Alig röpítette a Reuter-távirati iroda világgá a fenti hírt, már bomba robbant a szép régi Szent Lorenzó templomra és az Örökváros utcáin sebesülteket, halottakat szállítanak. A római pápa ott járt az olasz királyi párral a szerencsétlenek között, de a romokat könnyek is öntözik, hiszen Róma nemcsak az olaszoké, nem is csak a katolikusoké, Róma az egész világé!
Az angolok és amerikaiak, úgy látszik, örök időkre lemondtak arról, hogy őket valaha is kultúremberszámba vegye a világ. Sorsukat majd nem kerülik el, de addig is, míg sorsuk beteljesedik, azokhoz kiáltunk, kik itt közöttünk élnek és nem is nagyon rejtegetik angolbarátságukat. Ezekhez a szerencsétlen magyarokhoz kiáltunk: Még mindig? Még ezek után is hozzájuk húz a lelketek? Nem szégyenlitek magatokat?
Rómára bombák hullottak, talán még több is fog hullani és lehet, hogy elpusztul Róma, Firenze, Velence és még sok város és rengeteg kultúrkincs. De az angolszászok véres keze saját fejükre ír ítéletet: örökre ki kell őket zárni Európából, itteni barátaikkal együtt.