A Neue Züricher Zeitung londoni levelezője érdekes hangulatképet közöl az angol főváros háborús életéről. A londoni parkokban, írja, eltávolították a vaskerítéseket, s beolvasztották a hadiipar céljaira. Ezáltal sokkal közelebb érzi magát a természethez, ha a parkokban sétál, de csak keveseknek van idejük rá, hogy a londoni parkokban sétáljanak, mert a háborús üzem lázas tempója mindenkit lefoglal.

Jelenleg még több hangversenyt rendeznek Londonban, mint azelőtt. A színházak délután 14 óra 15 perces és este 18 órás kezdettel rendezik előadásaikat. Sok képzőművészeti kiállítás is van a brit fővárosban. A National Gallery szokott rendes kiállításain kívül újításképpen minden két-három héten már egy nagy festő egy-egy képét helyezi el a főbejárat közelében lévő lépcsőházban. Először egy Rembrandt-képet állítottak ki, most egy Tizián-kép van soron. Csak olyan festményeket választanak, amelyeknek szállítása könnyű és amelyeket este könnyen biztonságba helyezhetnek.

Ami a hétköznapi életet illeti, az angol háziasszonyoknak egyre több korlátozásba kell beletörődniök. Már nem lehet szó korlátlan fűtési lehetőségekről és napi melegfürdőről. Akinek elég ideje és türelme van sorba állni és számol azzal, a kockázattal is, hogy hiába áll sorba, itt-ott még egy kevés csokoládét, vagy más édességet is szerezhet.

Most azután ezeket az élelmicikkeket is adagolják és épp oly kis adagokat állapítottak meg, mint a többi élelmicikknél, kivéve a kenyeret és a főzelékeket. Újabb textilkorlátozások következtében a ruhák is rövidebbek lesznek és csak félannyi zseb lesz rajtuk, mint eddig. Le kell mondani néha a tea- és kávéadagról is. Egy angol humorista írta nemrég ezzel kapcsolatban, hogy tojástartóból kell már inni a teát.

A legsúlyosabban érinti a londoniakat hogy nagy a könyvhiány. A nemzetközi irodalom legtöbb más műve is eltűnt a könyvpiacról.

(Honvéd haditudósító század, D. Bárány Károly zászlós.)

Gyönyörű erdőkkel övezett pályán rohan a vonat Brjanszk felé. Az állomásokon magyar honvédek őrködnek mindenütt. A mozdony előtt két lapos tehervagon éktelenkedik, mint valami hóeke a nagy télben. Az erdők sűrűjében olykor-olykor megmozdul a bozót és amikor a magyar járőr elhagyja a vasúti pálya egy-egy szakaszát, akkor sötét alakok ugranak ki a sínekhez, néhány kilogramm töltetet aláhelyeznek és utána eltűnnek a sűrű erdőben, de nem menekülnek messzire, hanem lesik, várják a hatást: ha a vonat súlya alatt felrobban a pályatest és a vonatból a robbanás ereje kikényszeríti a tengely katonáit, géppisztolytüzet zúdítanak a vonatra a sötét erdő bozótjából. Ennek ellenére a vasúti vonal, melyet magyar honvédek őriznek, épen áll és nem engedik egy pillanatra sem, hogy az ellenség birtokába kerüljön.

Az egyik kihelyezett őrsünk –egy fél szakasznyi, erős fiatal zászlós parancsnoksága alatt – a hatalmas vasúti híd közelében készített magának erődített állást. Tőlük délnyugatra mintegy fél kilométerre egy piszkos orosz falu nyújtózik el lomhán, rendezetlenül. Már békés polgárok lakják. Az erdőt kiirtották egy jó darabon. Az irtványban szétszórtan szovjetorosz gépkocsik romhalmaza fekszik. A falu felől a sötétben egyszerre lövések hallatszanak. A hídon az őrség nyugodtan állja a helyét. Figyelnek. Lassan éjfél felé közeledik az idő. A községből feléjük húzódik a harcizaj. A halovány fénylő hold fényénél nem lehetett látni semmit sem, csak a csörtetést hallották. A kis őrség felfejlődik állásaiban, a golyószóró kíséri csövével az erdőben suhanó árnyakat. Még nem indult meg a tűz. A töltés másik oldalán lévő erdőből is gyanús neszt jelentenek. Lövések pukkannak a híd felé. Az őrség állja a sarat. Egy sivító akna közvetlen közelünkben robbant fel. Csodálatosan senki sem sebesült meg. Erős tűzharc indul. Honvédeink kitartanak a híd mellett. Az orvlövészek, mintegy ötvenen, erős fegyverzetükkel közelednek a híd felé. Erős tüzet zúdítanak az őrségre. A fiatal zászlós kiemelkedik a védőállásból, feltámasztja könyökét a földkupacra és úgy lő. Végül is kihull kezéből a fegyver. Megsebesült. A válságos pillanatban a golyószóró is felmondta a szolgálatot. A helyzet rendkívül súlyos: a bátor magyar fiúk egy szál fegyverrel kezükben állnak két géppuskával és számos géppisztollyal szemben. Az orvlövészek már elérték a hidat. Tizenöt kilogrammnyi robbanó anyagot helyeztek le hirtelen a sínpár közepére. A magyar honvédek ide összpontosítják tüzüket. Golyóiktól fel-felordít egy-egy orvlövész. Sebesült, vagy halott. A zavaró tűzzel elérjük, hogy az ellenség csak a felszínen tudja felrobbantani a hidat. Az orvlövészek megfutnak. Éktelen nagy robbanás rázta meg az éjszakát. Azután csend lett. Csak a mieink küldik golyóikat a merénylők után. Az erdő recsegett egy ideig az orvlövészek csörtetésétől és jajától. Mert amint később megállapítottuk a vérnyomokból jó néhányan megsebesültek a vállalkozásban.

Az orvlövészek bizonyára boldogan jelentették hátra az erdők mélyén lévő hírközpontukon keresztül Moszkvának, hogy sikerült a brassovai állomástól északra lévő hidat felrobbantaniok. A magyar katonák viszont fél nappal később jelentették, hogy a híd újból üzemképes. Mert a riadóztatott árkászok a helyszínre érve már hűlt helyét találták az ellenségnek, azonban ott maradt számukra a műszaki munka, ezt az éj folyamán megkezdték s derekasan megoldották. A délelőtti napsütésben 11 órakor újra vígan haladt erre egy szövetséges vonat Brjanszk felé. A hadosztály parancsnokság és vezérkari főnöke utána együttesen megjelennek a helyszínen. Terepjáró autójukon bejárják az erdőt s megszabják a készülő új erődítések helyét. Térképükön előbbre kerül egy vonal. Ide már nem térhetnek vissza többé az orvlövészek.

(Kuruc.info)