2020. április 1., szerda, Hugó, Agád napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:01 Egymás után a vírussal is összefogtak a ballibek: "erre van szükség ahhoz, hogy Orbán rendszere elinduljon a bukás felé"10:37 Kína holdjárója már több mint 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán10:12 Rajzfilmhős lett Puskás Ferencből, íme az első rész09:52 New Yorkban olyan magas a halottak száma, hogy hűtőkamionokban tárolják őket09:48 Újra megnyílt a balassagyarmati határátkelő az ingázók előtt09:37 Türkmenisztánban a torkánál ragadták meg a kérdést: egyszerűen "betiltották" a koronavírust09:17 Egy louisianai szektavezérnek "Isten azt mondta", ne törődjön a járvánnyal09:01 Tizenhárom éves fiú a koronavírus legfiatalabb brit áldozata08:50 Fagyos idővel indult az április Erdélyben08:45 Még a végén a macskák számára is kijárási tilalmat rendelnek el08:31 Mától új menetrend szerint közlekednek a budapesti tömegközlekedés járatai08:04 Trump szerint "nagyon fájdalmas két hét" vár az amerikaiakra07:43 Meghalt négy beteg, 525-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, minden megyében van koronavírusos07:32 Először volt hőhullám az Antarktiszon06:56 Több száz egyeddel ritkítja bölényállományát a Yellowstone Nemzeti Park
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Egyedülálló hungaricumunk, a Tokaji aszú sikertörténete

Reklám

Magyarország évszázadok óta talán legnagyobb európai karriert befutott hungaricuma a Tokaji aszú, egyáltalán a nevezetes Tokaj-Hegyalja-borvidék nedűi. (Igaz, az utóbbi időben a szlovákok – mint annyi mást a magyar történelemből – ezt is megpróbálják elorozni tőlünk, s az Európai Unió asszisztálása mellett a jelek szerint eddig nem is sikertelenül.) Újabban a kiváló tokaji bortermelő és történelemtanár, Zelenák István egy remek történelmi összefoglaló könyvet tett közzé, ráadásul fölöttébb igényes és szép kiadásban, gyönyörű képekkel illusztrálva, a kiadvány végén német, angol, francia, spanyol, lengyel, szlovák és orosz nyelvű összefoglalóval, A Tokaji aszú titkai (Bp. Agroinform Kiadó, 2012) címmel. Az alább következő írásomban ennek a hiánypótló könyvecskének a bemutatására teszek kísérletet. 

A szőlő őshonos volt a Hegyalján, erre a legősibb bizonyíték az Erdőbénye határában 1867-ben előkerült 13 millió éves Vitis tokaiensis ősszőlő lenyomata, amely a bécsi Kunsthistoristorisches Museumba került. A tudatos szőlőművelés kezdeteiről természetesen csak jóval későbbi időszakból, a mintegy 6-8 ezer évvel ezelőtti kortól kezdve beszélhetünk. A keltákat szokás a tudatos szőlőtermelés úttörőiként emlegetni, azonban a hunok és az avarok előkelői gyakorta fogyasztották a bort, tehát akár Tokaj-Hegyalján is rendszeres szőlő- és bortermelés folyhatott már a 4-5. században, bár erre konkrét történeti forrásunk nincs. (A római kútfők ebből a szempontból nem mérvadók, hiszen a birodalom keleti határa, a limes a Duna vonalán húzódott.) Az viszont tény, hogy Árpád honfoglalói már fejlett szőlőkultúrával érkeztek a Kaukázus-Kaszpikum térségéből a Kárpát-medencébe, s 895 után az országban főként Dél-Zemplénben, a Mátraalján és az 1526-ig vezető borvidéken, a Szerémségben folyt elsősorban szőlőművelés. Az első írott forrás, amely a Tokaj vidéki szőlő- és borkultúráról említést tesz 1200 táján Anonymus mester Gesta Hungarorum című munkája. A „Névtelen” történetíró dicséri a kivételes adottságú tájat, a földet szerető és az égieknek áldozattal hálát adó, majd a sok ezer éves szokás szerint áldomást ivó embert. Tarcal vezér pedig Árpád fejedelem adományként annak a hegynek a lábánál kapott földbirtokot, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik, s egyszersmind ugyanazon a helyen földvárat is emelt, amelyet Anonymus korában Hímesudvarnak neveztek (a későbbi Tokajról van szó). Ugyanakkor a bor a vérszerződés itala is volt már, a megegyezés áldomása. A honfoglalástól kezdődően a „tokaj” közszó „folyómenti erdő” értelemben volt használatos helymegjelölésre, s itt egy nagyon fontos érdekességet említ meg könyvében Zelenák István: Terpó András kutatásaira hivatkozva elmondja, miszerint Kelet-Törökország örmények lakta tájain a ligeti szőlőművelés területein a folyómenti fákra felfuttatott szőlőligeteket a „tokaj üzjüm” névvel illetik. (Újabb érdekes művelődéstörténeti és nyelvi adalék a magyarság kaukázusi eredetét illetően.) Egyébként a „tokaj” közszó Eurázsia sztyeppe-övezetében mindenütt előfordul, ahol török nyelvű népek élnek. Szóösszetételekben mindenhol a folyók menti nevezetes helyek megjelölésére használják. 
Az első törvények, amelyek a tokaji szőlőművelésre vonatkoznak, a Könyves Kálmán király által 1100-ban tartott tarcali zsinat végzései. A 17. törvény az előző királyok által adományozott szőlők, telkek, birtokok megerősítésére vonatkozik, a 66. pedig a szőlő, illetve a bor terméséből adandó tizedre. Aztán az első keresztes hadjáratot követően (1096-1099) az európaiak felfedezték a rendkívüli természeti gazdagsággal megáldott, de ritka népsűrűségű országot, és a 12. században megkezdődött a nyugati telepesek nagyarányú beköltözése a Kárpát-medencébe. Ezek németek (szászok), illetve olaszok voltak. Ezen újlatin nyelvű népesség pontos etnikumát nehéz megállapítanunk, mivel egyaránt lehetett olasz, vallon és francia. Hasonló széles jelentéssel bírtak a középkori Magyarországon a latinus, illetve gallicus népnevek is. Például a Tőketerebes határában fekvő Valyon (valion) falu elnevezése a ma Belgiumhoz tartozó vallon népnévből való. Tállya neve a szintén francia taille (irtás) szóból ered. Tokaj-Hegyalján 1201-ből ismert az első magyarországi kiváltságlevél, amelyet I. Imre (1196-1204) király adott ki, s benne megerősíti Sárospatak hospeseinek (vendégnépek, telepesek) a régi királyoktól nyert jogállását, majd IV. Béla (1235-1270) és V. István (1270-1272) okleveleikben megismétlik ezt, s az is kiderül belőlük, hogy az Árpád-házi királyok részéről tudatos politikai törekvés volt az idegen vincellérek (vinitorok, azaz szőlőművelők) betelepítése az országba, s a privilégiumok rájuk vonatkoznak. Ebben az időben az oklevelek tanúsága alapján még – a korábban már említett – ártéri, ligeti szőlőművelést folytattak a térségben. 
A tatárjárás után tovább folytatódtak a telepítések, sőt ez a migrációs mozgalom a hegyaljai borvidéken jelentkezett a legerőteljesebben. Ennek az volt az oka, hogy egyrészt a mongolok 1241 márciusában egy hónapon keresztül itt készültek fel a megvívandó döntő ütközetre, amelyre majd Muhinál került sor, s ennek során elpusztították a környék szőlőültetvényeit, másrészt az északkeleti országrészt tartották legtovább megszállva, kereken egy évig, tehát itt volt a legnagyobb a pusztítás. 1242 után az egyház és a szerzetesrendek is jelentős szőlőbirtokokat szereztek Tokaj-Hegyalján. Mivel a korszakban Európa-szerte az egyházi birtokokon folyt a legkorszerűbb gazdálkodás – mai szóhasználattal a termelési technológiát a társadalom más csoportjai tőlük tanulták el –, a szerzetesek új ismeretekkel gazdagították a szőlő- és borkultúrát is. A bornak mind a szertartásokban, mind a szerzetesek életében kiemelkedő szerepe volt, hiszen a kutak fertőzöttsége miatt a vízivás nem minden kockázat nélküli tevékenységnek számított, sőt egyenesen veszedelmes volt az egészségre, akár halálosan is. Szerencsen a tatárjárás előtt a Nursiai Szent Benedek által 529-ben Montecassino székhellyel – az angolszászok háborús bűntettként 1944-ben földig bombázták – alapított bencések éltek, helyükre II. András (1205-1235) a szentföldi hadjáratában (1217) – melynek során felkereste a ma magyar régészek által feltárás alatt lévő szíriai, elképesztő építészeti szaktudásról tanúskodó Margat erődjét is – szerzett érdemeikért a Szent Jánosról elnevezett ispotályos keresztesek rendjét (johanniták, utóbb máltai lovagrend) telepítette. Sárospatak határában, a Szemicének nevezett dombon az 1255-ben létesített, Szent Vincéről elnevezett dominikánus egyház és monostor állott. Szent Vince a hegyvidéki szőlőtermelők védőszentjeként ismert. Sátoraljaújhely közelében korán, 1221-ben a pálosok számára létesült a Thurunként emlegetett apátság, a mai Kis- és Nagy Toronya. Sok egyéb mellett végezetül feltétlenül megemlítendő a Bodrogközben 1216 táján felszentelt leleszi premontrei prépostság, amely hiteles hely volt, vagyis mai értelemben afféle állami közjegyzői és kormányhivatali teendőket is ellátott. 
A telepesek megjelenése „forradalmi” változást hozott a művelés és a táj jellegében. Régi hazájukból magukkal hozták ugyanis a jónak tartott szőlőfajtákat és művelési módszereket. A 13. század második felében már a napos és védett dombok, hegyláb-lejtők területét telepítették be szőlőtőkével. A táj egyre inkább hasonlatossá vált a maihoz. A 14. század elejétől már hegyi ültetvényekről szólnak az írott források. A népességszám emelkedése és a hospesek által kapott kiváltságok szintén kedveztek a szőlőkultúra elterjedésének. Így a Tokaji-hegy szőlőtermelése már a 15. században kiemelkedett az átlagos termőhelyek közül. Az ekkoriban kibontakozó mezővárosi fejlődés, az egyre virágzóbb helyi piac új feltételeket teremtett a konjunktúrához a borvidékeken is. Az Amerika felfedezése utáni árforradalom még további fellendülést hozott, a piac kiszélesedése jelentős bevételek felhalmozását eredményezte mind a birtokos nemesi, mind a mezővárosi parasztpolgári, mind pedig a kereskedői réteg számára. Kassa és a szepességi szabad királyi városok, Lőcse, Késmárk, Eperjes, Bártfa és Kisszeben hegyaljai birtokközpontokat, lerakatokat létesítettek Tokaj-Hegyalján. 
Korábban tartotta magát az a nézet, miszerint a tokaji borok a legkiválóbb, mediterrán jellegű borokat termő Szerémségnek a török által 1521-ben történt elfoglalása előtt teljesen ismeretlenek és jelentéktelenek voltak, azonban az újabb kutatások tükrében a kép egy kissé árnyaltabbnak tűnik. Az kétségkívül igaz, hogy az „áttörés”, a Tokaji igazi karrierje és hírneve 1526 után kezdődik, de jelentős szerepe volt a borkereskedelemben már a 15. század folyamán is. Nemcsak a már említett felvidéki városok jelentettek kiterjedt felvevőpiacot, hanem a Lengyelországba exportált nedűk között is mind nagyobb lett a részarányuk ebben az időszakban. Az első engedélyt vámmentes kivitelre a mai Olaszliszkán birtokos szepesi káptalan kapta meg 1482-ben.Közvetett írásbeli források alapján jó okkal feltételezhető, hogy Szapolyai István, Mátyás király híres hadvezére rendszeresen szállított hegyaljai bort Sziléziába már a 15. század végén. S végezetül említsük meg a nagy hatású természettudóst, gyógyszerkészítő orvost, Paracelsust, aki 1524-ben járt Magyarországon. Útja során a természet titkait kutatta: források, gyógyvizek, kőzetek és ásványok érdekelték. Eljutott a Szerémségbe is, s az ottani borokat kóstolgatva, illetve a szőlőket nézegetve írta le az aranyvenyige legendáját. Aztán feltűnt Tokajban, Tarcalon, Tállyán és Eperjesen. Utazásáról később írott Paragranum (1530) című művében csodálattal emlékezik meg Tokaj boráról. Megfogalmazta, amit azóta is tudunk: ebben a borban szerencsésen találkoznak a talajból felszívott ásványi és a növény által kitermelt anyagok. Az ő szavaival: „A vegetáliák a mineráliákkal társulván folyékony arannyá változnak”. Ehhez utóbb hozzáfűzi: „…a házigazda kettévágott szőlővesszőt mutatott, amelynek hosszában oly könnyű aranyszálak voltak, mint aminővel fonnak”. Kétségtelen, Paracelsus a bor erejét, lelkét a nap sugaraitól származtatta, melyek a tokaji szőlőtőkén alakulnak át a legtökéletesebben. Ettől a nektártól annyira el volt ragadtatva, hogy a borok királyának nevezte el. Paracelsus által ismerte meg a fél Európa Tokaj és a tokaji bor nevét.
Vitán felül álló tény azonban, hogy a szerémségi borvidék török általi tönkretételét követően a Tokaji a kevéssé ismertség homályából a 16. század második felétől Európa borkultúrájának élvonalába került.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready