2020. április 4., szombat, Izidor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:22 A koronavíruson is bőszen nyerészkedő csalón mutatta be a rendőrség legújabb jogvédő eljárását10:58 Vájárok haltak meg sújtólégrobbanás következtében egy kolumbiai bányában10:43 Orbán annyi munkahely létrehozását ígéri, amennyit a vírus elpusztít10:26 Egy venezuelai hadihajó tüzet nyitott egy német óceánjáróra, majd nekiment - és szépen elsüllyedt10:04 Holmi járvány nem lankasztja a bűnözők erőszakosságát Mexikóban sem - a boltokat is csoportosan fosztogatják09:49 A legtöbb vizsgált fertőtlenítű hatásúként árult termék használ, de akad köztük átverés is 09:17 Több ezer koronavírus miatt elhunyttal számol a svéd miniszterelnök09:01 Bódi Guszti Facebook-oldalán kottyantotta el egy "felelősségteljes" főnővér, hogy koronavírusos08:48 Trump: ajánlott, de nem kötelező szájmaszkot hordani - az elnök valószínűleg nem is él vele08:29 Különböző emberfajok létére találtak bizonyítékot Dél-Afrikában08:14 Szóváltás és vita a 28-as villamoson: az egyik Cicero halálra késelt egy utast07:56 Már 678 a hazai fertőzöttek száma, az elhunytaké 3207:38 New York állam nem bírja se kórházi ágyakkal, se lélegeztetőgépekkel07:20 A Hold és a Mars továbbra is a NASA célkeresztjében06:48 Trump és Macron az ENSZ BT-ben győzné le a koronavírust
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Kultúra ::

Tarnóczy Szabolcs: A próféta Wagner varázsa - VII. rész

Reklám

Az előző rész itt olvasható.
”A megváltó megváltása” – Wagner tanításának összegzése 

Valószínűleg minden – Wagner-sorozatunkat figyelemmel kísérő – józan paraszti ésszel megáldott olvasónk megértette, hogy a Niebelung tetralógia az emberiség múltjáról, jelenéről, és az ezekből sorsszerűen következő, drámaian fenyegető önmegsemmisítő végpusztulásáról regél. A Parsifal ezzel szemben a menekülés egyetlen lehetséges útját, egy lehetséges szebb jövő alternatíváját vetíti elénk. A Grált keresni és a jövőben rátalálni nem más, mint az egykori aranykorba visszatérni, eljutni a mennyei paradicsomba, az örök üdvösség időtlen állapotába, a szebb jövőbe, mely egyben szerelmes, személyes összeolvadás Istennel és teremtett világával, a mindenséggel. (Az öt grandiózus mű cselekményének és szövegének megszámlálhatatlan részlete folytán tárul elénk a wagneri világkép, de ennek konkrét kifejtéséhez kötetekre lenne szükség. Ezért itt és most csak nagy vonalakban vázoljuk e filozófia egyetemességét. Azonban ha az olvasók ennek alapján újra átfutják sorozatunk előző részeiben a zenedrámák cselekményeit, vagy megnézik, meghallgatják magukat a műveket, maguktól is rádöbbennek majd az egyes világnézeti motívumokra, utalásokra, párhuzamokra.)
 Ha még emlékszünk a Rajna kincse elejére, a folyó zúgó, ringató hullámzása fejezte ki a teremtés ősharmóniáját, a romlatlan, tiszta természet isteni, tökéletes rendjét, a teremtő és a teremtett világ békés egységét, melyben az egyetlen érték a szépség lenyűgöző gyönyöre lehetett. Wagner történetében Alberich tölti be azt a szerepet, melyet a Szentírás Lucifernek, a kígyónak, a lázadó, bukott arkangyalnak tulajdonít. Tulajdonképpen már a törpe is a teremtő szeretet ellen vétkezik: nem magához illő, fajtájabéli párt választ, mikor a sellők után koslat; s értelemszerűen így nem is családot alapítva, boldogítani szeretne, hanem csak önző, perverz vágyait akarja kielégíteni. Ugyanígy jár el az arany esetében is: nem ajándékkal kedveskedik, hanem kirabol (megerőszakolja a természetet). Isten szeretetből teremtett bennünket, hogy önmagát ajándékozva boldogítson, a sátán megátkozza a szeretetet és a szerelmet, hogy uralma alá kényszerítsen másokat; szolgálat helyett erőszakkal a maga szolgáivá téve másokat. Pontosan ezt tette Alberich. Az erőszakos hatalom és a szeretet kizárják egymást. A gyűrű többszörös szimbólum: önmagába visszatérő rendszer (nincs kiút belőle), nem vezet sehová, önmagába zárt; az én önmaga meddő foglya. Céltalanul forog önmaga körül, aki tulajdonát másoktól rabolja, lopja, elcsalja, irigyli vagy félti.
A germán istenek az eposzban nem a jézusi, transzcendens szeretetistent képviselik, inkább a bűntől sérült, de ellene még hősiesen küzdő ősatyákhoz hasonlítanak: az ószövetségi Ádám, Ábel, Metuzsálem, Hénok és Noé, akik még őriznek valamit a teremtői forrás tisztaságából, de már megfertőzte őket is a luciferi-alberichi átok. Loge, a tűz démonja a természet része, éppúgy, mint a Rajna képviselte víz, de ahogyan az élet vize feltételezi az árvizet, úgy a szolgáló tűz a pusztító tűzelemet is magába foglalja, akár a Jin a Jangot, az egymást kiegészítő és ellenpontozó bipoláris kettősségben. Mikor Isten az emberre bízza a földet, nem azért teszi, mert azt akarja, hogy az ember „uralma alá hajtsa”, ahogyan a Biblia szövegét fordítani (és félreérteni) szokták, hanem hogy békében és harmóniában illeszkedjen bele, működjön együtt vele, vagyis megszelídítse teremtő szeretetével. (Tao.)
Ugyan Alberich az általa rablott aranyból készített gyűrűt csak akkor átkozza meg, mikor Wotan és Loge trükkel foglyul ejtik őt, és elrabolják tőle, ám a mágikus átok tértől és időtől függetlenül hat, hiszen már az átok, és a kincs birtoklása előtt is irigyli mindenki, és sóvárog rá, hogy megkaparintsa. A Rajna mélyén az arany nem a sellők tulajdona volt, hanem a természeté, a sellők csupán szépségét csodálták és őrizték. Alberich tudja, hogy aki tulajdont szerez, az védekező fegyvert (Notung), és rejtekhelyet (Ködsüveg) is képes készíteni. Végül őrző-rabló fegyveres szolgahadat is képes toborozni, (mint a későbbiekben Alberich fia, az „antikrisztus” Hagen) mások kirablásával és kirablására. Sőt e hatalom erejével porba tud dönteni isteni tekintélyeket (Wallhall), kéjt vásárolhat magának, vagy erőszakot tehet nőkön (Hagen anyja). Bűnre kísérthet, majd cserben hagyhat rokont, testvért, szövetségest (Mime, Gunther, Siegfried).
Az emberi történelem a gonoszok és a tudtalanok harca egymással a gyűrű uralma felett. A tiszták (Parsifal) nem küzdenek, lemondásukban rejlik örömük s győzelmük. Ahogyan növekszik Wotan Erdától (a természettől, az anyaföldtől) származó jövőt tudása, bölcsessége, úgy válik egyre szelídebbé, passzívabbá, bár reménytelenebbé, komorabbá is. Rájön, hogy a gonosszal szemben, aki hatalmával mindenkit rabjává igyekszik tenni, egyedül a szabad tisztaság vehetné fel a létmentő küzdelmet. Ugyan tudatlanságában eleinte ő is belegabalyodik a maga alkotta törvények pókhálójába, még hisz egy új tiszta nemzedék felülkerekedésében, s ez élteti. Ezt a szabad, megváltói szerepet kívánja sarjainak, a wälsungoknak: Siegmundnak, majd a nagyapjától teljesen függetlenné váló „Übermensch” Siegfriednek. Ám a felsőbb tudás néküli tisztaság gyengeség, éppúgy kiszolgáltatottá válik a gonosz ármányaival szemben, mint bárki más. Siegmundot és Siegfridet nem mentheti meg a bukástól sem tisztasága, sem ereje, vagy bátorsága. A bűn által az evilágba férkőzött Gonosz, rákos daganatként minden életet elfojt, minden hősies küzdelmet elgáncsol, s immáron feltartóztathatatlanul tör világhatalomra.
Alberich és Mime korcs törpevilágában vizionálta meg a jövőlátó Wagner a zsidó kapitalizmust és proletárdiktatúrát, a ködsüveg általi átvilágítását a társadalomnak (melyet végül épp most fejlesztenek tökélyre az EU-s hatóságok, az Egyesült Államok titkosszolgálatai, Izrael kézivezérlésű csatlósai). Alberich hiúságában ostobán elárulja Wotannak és Logének céljait (Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve), hogy a rabszolgák kizsákmányolása folytán összeharácsolt arannyal világhatalmat akar biztosítani magának. Megvásárolja a szerelmet (prostitúció, leánykereskedelem), és megdönti az istenek hatalmát, hogy egyeduralkodója legyen az egész földnek.
Az istenek azonban eleinte okosabbnak és ügyesebbnek bizonyulnak, átmenetileg meghiúsítják Alberich terveit. (Nemzetiszocializmus.) Elveszik a torz törpéktől az aranyat, melyet ö a természettől rabolt el, megszerzik a világhatalmat jelentő gyűrűt. A niebelung tehetetlen dühében iszonyú átkot mond az ékszerre, megjósolva, hogy a gyilkos, rabló és önsorsrontó, sátáni, zsidó természet démona fogja megszállni mindazt, aki pénzt és hatalmat birtokol.
A történelem során újra meg újra felmerül a világ megmentésének egyetlen alternatívája: ha az aranyról, a mások feletti hatalomról le tudnánk mondani, visszaadnánk azt a sellők képviselte természetnek, hogy újra csak szépség legyen, visszatérhetne az aranykor. Azonban a bűnös vágyaiktól megromlott régi hősök (istenek) éppúgy képtelenek erre, mint az aranyat ideiglenesen birtokló óriás (Fafner, a tétlenül őrködő nemzetállam). Wotan wälsungokhoz fűződő reménye végül meghiúsul. A főisten eleinte tudatlanságában azt hitte, hogy maga a hatalom megváltható, és gyermekei puszta eszközök lehetnek számára ahhoz, hogy általuk ő jusson e korlátlan uralomhoz. Ez azonban önbecsapásnak bizonyult: mivel korábban nagyobb értékekért (a Wallhalláért, vagyis a nemzetért, a családért, az otthonért) maga mondott le a gyűrű hatalmáról, visszaszerzésével ezeket kellene újra feladnia. (Ne feledjük, ezen értékek is önző bírvágy tárgyai! Az is lényeges körülmény, hogy a „Notung” kard is a törpék kovácsolta kincsekhez tartozik, melyet az ostoba Fafner valószinűleg azért felejt el magával vinni, mert testi ereje folytán szükségtelennek véli. Wotan rátalál, beviszi a Wallhalba, és később ezt a kardot örökíti a Wälsungokra. Tahát Alberich átka által a hősi erő is tisztátalanná lett!) A második wälsungi nemzedékben, a Wotannal szembeni szabadságharcát már kivívó és elnyerő, tudatlanul tiszta Siegfriedben és Brünnhildában azonban még reménykedhet a főisten. Őket ugyan semmi sem késztetné arra, hogy Wotannak adják a hősiesen megszerzett gyűrűt, de ekkorra a főisten, Erda segítségével már belátta, hogy mindenképpen le kell mondania róla. Arra kéne rábírnia Siegfriedet vagy Brünnhildét, hogy a sellőknek adják vissza a gyűrűt.
Elsődleges célja Wotannak tehát most már az, hogy Alberich ne tudja újra megkaparintani, mert ez a pokol földre költözését jelentené. Hiszen Alberich sem mondott le átkozott gyűrűjéről: míg Wotan szerelemmel, (Wälsungok) ő erőszakkal (Hagen) nemzett sarjat magának e célból. Ha öccsének, a Siegfiedet felnevelő Mimének sikerült volna Fafner sárkány legyőzése után a hőst tőrbecsalnia, s megölnie; nyilván erőszakkal vette volna magához a gyűrűt Alberich. De a természet tiszta gyermeke ekkor még érti a madarak énekét, így vele szemben a törpéknek semmi esélyük. Ezért vár Alberich arra, hogy ha Siegfried majd beilleszkedik a társadalomba (Burgund), s ezáltal elveszíti tisztaságát, a ravasz Hagen majd tőrbe tudja csalni. Wotan közben már arra is rádöbben, hogy a gyűrű Rajnába dobása, természetbe visszakerülése a világ egyetlen túlélési esélye. De Brünnhilda számára hiú szerelmi hűség-zálog a gyűrű, ezért tagadja meg a lehetőséget, hogy lemondjon róla.
Alberich számításai viszont eleinte gyümölcsözőnek tűnnek: a sátáni fondorlatú, hágeni ármány úrrá lesz Siegfried tisztaságán, és pusztulásba dönti az emberiség utolsó hősies próbálkozását arra, hogy az erő és hatalom tiszta maradhasson a földön. Siegfried orvgyilkosság áldozata lesz. A természetfeletti világ (a halott Siegfried karjának intése) és a természet (a rajnai sellők gyűrűvisszaszerzése) ugyan egyaránt meggátolják, hogy Hagen és Alberich világhatalma megvalósuljon; de Brünnhilda szerelmi halála és a tűzben összeomló világmindenség pusztulása után mégis felvetődik a „hogyan tovább” kérdése. Hiszen a több száz vezérmotívumot alkalmazó Wagner tudatosan és nyomatékosan bontakoztatja ki a tetralógia fináléjának utolsó hangjaiban, hogy a végpusztulás egyben újjászületés forrása!
A válasz nyilvánvalóan a szerző következő, egyben utolsó művében rejlik: Siegfriednek Parsifallá kell válnia ahhoz, hogy az édenkert visszaköltözhessen a földre. Parsifal ugyanúgy tudatlan árva, ugyanúgy a tisztaság őserdejéből sarjad, mint Siegfried. Jellemük döntő különbsége abban áll, hogy Parsifal, alázata által, a kísértés és a bűn hatására szánalom ébred mások iránt, megváltó tudásra tesz szert. Siegfriedet önmagán és vágyain kívül nem érdekelte semmi. Parsifal ezzel szemben a maga kísértő vágyai közepette azonnal megérti, hogy ebben rejlik az egész szenvedő emberiség egyetemes átka. A személyes részvét átélése felébresztheti az emberben a teremtő gyógyítás képességét: ezáltal állhat csupán helyre a mennyei paradicsom a földön. Parsifal a segítő szándék által megfeledkezik önmagáról, így megszabadul vágyaitól. (Buddhizmus.) Erre nem voltak képesek a tetralógia hősei vagy Amfortas és Kundry, akik saját vágyaik ketrecéből öngyűlöletük, vagy az áldozatukkal/kísértőjükkel szembeni harag miatt képtelenek voltak kitörni. Ahogyan a zsidó eszmeiség, Alberich átka, Mime életet mímelése nem győzhet az Isten alkotta természet felett; éppúgy bukásra ítélt Klingsor virtuális birodalma is, a zsidó szellem világuralmi tervei strukturálisan hordozzák magukban bukásuk törvényszerűségét.
Parsifal önfeladása ezzel szemben Isten/Krisztus megváltó misztériumát (a Grál titkát) fedi fel számunkra: hiszen mikor megkísértettségében a fiú személyesen átérzi Amfortas király megkísértettségének szenvedését, átérzi egyben a szenvedve haldokló Krisztus megkísértettségét is. Az ártatlanul halált elszenvedő Jézus a kereszten szent részvéttel élte át minden ember kísértésének és bűnének fájdalmát: Parsifalét, Amfortasét vagy Kundryét éppúgy, mint a tiédet, vagy az enyémet… Az Ő önfeladása hat tehát megváltó módon mindazokban, akik hozzá hasonlóan önmagukról megfeledkezve, a tér-idő dimenzióból kilépve, éreznek megváltó, segíteni szándékozó részvétet más ember bűntől való szenvedéseit látva. Csak a megváltó ember megváltható. Másokat megváltásunkból fakad a magunké is. Ezt hangsúlyozzák a mű fináléjában az angyalok ajkain felcsendülő szavak:
„Oh, legszentségesebb csoda: megváltó megváltása!”
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready