„Szinte egyetlen üzlet kirakata sem úszta meg üvegbetörés nélkül a szörnyű pusztítást […] Közel száz zsidót lincseltek meg, más adatok szerint az éjszakai erőszak következtében több mint 1000 zsidó vesztette életét szerte az országban. Harmincezer körülire tehető azoknak a száma, akiket ekkor hurcoltak különböző koncentrációs táborokba” – olvasható a Mazsihisz honlapján.

A zsidóellenes kilengésekre vonatkozó parancs nem maradt fönn, azonban néhány háború utáni nemzetiszocialista vezető tanúvallomása, és – ami fontosabb – egy dokumentum és Joseph Göbbels propagandaminiszter naplóbejegyzése alapján feltételezhető: talán tényleg volt valamiféle parancs, ami azonban nem Hitlertől származott. November 10-én délelőtt Göbbels üzenetet küldött a 42 nemzetiszocialista körzeti propagandaügyekért felelős vezetőnek (Gaupropagandaleiter), melyben az alábbi sorok olvashatók: „A zsidóellenes akciókat le kell állítani ugyanazzal a gyorsasággal, amellyel megindultak. A kívánt és előre tervezett célokat az akciók elérték.”

David Irving revizionista brit történész szerint vezető nemzetiszocialista személyiségeknek a háború után elmondott beszámolói alapján kijelenthető: a Führer kifejezetten dühös volt, amikor tudomására jutottak az éjszaka eseményei. Amikor Hitler értesült a zsinagógák fölgyújtásáról és a zsidó üzletek lerombolásáról, állítólag magához hívatta Himmlert, és feltette neki a kérdést: „Mi az ördög történik itt, Reichführer?” Himmler válasza: „Kérdezze meg Göbbelst, ő tudja.” Hitler aznap 11 órakor valóban magához kérette a propagandaminisztert. A találkozóról Göbbels másnap a következő rövid bejegyzést írta a naplójába: „11 órakor találkozó a Führerrel, megtárgyaltuk, hogy mi történjék most.” Majd kiadta a zsidóellenes atrocitások azonnali felfüggesztését elrendelő fentebb idézett parancsát. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy például Ingrid Weckert revizionista történész úgy véli, Göbbels sem tekinthető felelősnek a „kristályéjszakán” történtekért, azok ugyanis részben a népharag spontán megnyilvánulásai voltak, részben azonban a zsidók tudatos provokációjának eredményei. (David Irving erőteljesen vitatja Ingrid Weckert véleményét.)

Herschel Grünspan

A boltok betört kirakatüvegeiről elnevezett úgynevezett „kristályéjszaka” eseményeinek előzménye egy két nappal korábban történt merénylet volt. Herschel Grünspan, egy 17 esztendős zsidó fiú november 7-én, Párizsban lelőtte a német követség egyik diplomatáját, Ernst vom Rath-ot. Grünspan haragját az váltotta ki, hogy az első világháborút lezáró Versailles-i béke értelmében Lengyelországhoz csatolt területekről Németországba átköltözött illetve elűzött zsidókat – akik az 1935-ös törvények alapján elvesztették német állampolgárságukat – egy 1938 októberi rendelet értelmében visszatoloncolták Lengyelországba. Csakhogy eleinte a lengyelek sem akarták befogadni őket, mi több, tárgyalni sem voltak hajlandók a sorsukról, ezért hontalanná váltak, és a határon ideiglenesen létesített sátortáborokban kaptak elhelyezést. (Számuk hozzávetőleg 15 ezer körül volt.) Grünspan tettével a világ figyelmét szerette volna felhívni a kitoloncolt személyek - köztük a saját szülei - sanyarú sorsára. (Egyes feltevések szerint eredetileg a nagykövetet akarta meggyilkolni, aki azonban aznap nem volt a követség épületében. Így a követségi titkárt ölte meg.) A fennmaradt kevés számú dokumentum és a nemzetiszocialista vezetők beszámolói alapján valószínűnek tűnik, hogy miután Göbbels értesült a gyilkosságról, mérhetetlenül felháborodott, és úgy döntött, meg kell torolni a merényletet. (Egy a gyilkosság után Münchenben mondott beszédét a hivatalos történetírás úgy értelmezi, hogy abban lényegében szabad kezet adott úgy a polgároknak, mint az SS egységeinek.) Göbbels azonban ezúttal aligha cselekedett okosan. Teljesen világos ugyanis, hogy a nemzetközi zsidó sajtó a „kristályéjszaka” eseményeit eltúlozta, és a történtek ürügyén újabb, Németország lejáratását célzó propagandakampány vette kezdetét. A jelek arra utalnak, hogy a legjelentősebb nemzetiszocialista vezetők – így Ribbentrop német külügyminiszter csakúgy, mint Heinrich Himmler, Hermann Göring – előzetesen semmit sem tudtak arról, mi fog történni november 9-e éjszakáján. Arra sincsen semmiféle bizonyíték, hogy Adolf Hitler adott volna parancsot a zsidóellenes pogrom megkezdésére, sőt, valószínűleg tájékoztatást sem kapott a készülő incidensekről. David Irving brit történész szerint Göring állítólag javasolta Hitlernek Göbbels menesztését, amit azonban a Führer elutasított. Hitler állítólag Ribbentropnak azt mondta, hogy szüksége van egy olyan kaliberű propagandaminiszterre, mint Göbbels. Aki 1944 júliusában azt írta Hitlernek, hogy „tudja, mennyi gondot okozott” a Führernek az „elmúlt húsz évben, főként 1938-39-ben”.

A Mazsihisz weboldalán olvasható adatok egy része hamis, ugyanis a „nácik” nem 1400, hanem 177 (más adatok szerint 200, illetve 267) zsinagógát romboltak le illetve rongáltak meg azon a bizonyos éjszakán. Az 1400 az összes zsinagóga száma, amely akkoriban Németországban létezett! A tönkretett zsidó tulajdonban lévő áruházak, illetve üzletek száma 100 ezer fölött volt, és 7500 kirakatüveget törtek be. A halálos áldozatok száma nem ezer, hanem száz körül volt. A hatóságok valóban letartóztattak 30 ezer zsidó férfit, akiket a dachaui, buchenwaldi, illetve a sachenhauseni koncentrációs táborokba küldték. (Dachauba egészen pontosan 10 911 fő került, a többieket a két másik lágerbe hurcolták.) Többségük azonban néhány hét múlva visszanyerte szabadságát, miután ígéretet tettek arra, hogy fél éven belül elhagyják Németországot. 8 ezer fő bebocsátást is nyert Nagy-Britanniába, néhány ezren pedig Sanghajba utazhattak. (Ahol még csak vízumot sem kértek tőlük.) Azonban nem mindegyiküknek sikerült kötelezettségvállalását teljesítenie, mivel ekkoriban már alig akadt olyan ország, amely befogadta volna a németországi zsidókat.

Ha igaz lenne a cionista propaganda állítása, mely szerint a kristályéjszaka a „zsidók elleni háború”, sőt a „holokauszt” kezdetét jelentette, akkor aligha maradt volna épen akár egyetlen zsinagóga vagy zsidók tulajdonában álló üzlet a Harmadik Birodalomban. Számos szemtanú emlékezett arra, hogy németek, sőt SS-egységek is akadtak, amelyek – egyértelmű parancs híján – a megtámadott zsidók védelmére keltek, és mielőbb igyekeztek a rendet helyreállítani. A mai napig nem tudjuk továbbá - a hivatalos történelemtudomány pedig természetesen nem is igyekszik kideríteni -, hogy vajon voltak-e az eseményeket kiváltó merénylet elkövetőjének segítői, vagy pedig tényleg teljesen egyedül cselekedett? Gyanús körülmény mindenesetre, hogy miután a 17 éves Grünspant Párizsban letartóztatták, órákon belül megjelent a rendőrségen Moro Giafferi, az egyik legismertebb francia ügyvéd, és elvállalta az állítólag teljesen pénztelen „magányos merénylő” védelmét. Giafferi (aki nem volt zsidó) az egyik befolyásos franciaországi zsidó szervezettel állt kapcsolatban, és több alkalommal is védett bűnügyekbe keveredett zsidókat. A zsidó merénylő érdekében hatalmas nemzetközi erők mozdultak meg, és óriási összegekkel támogatták Grünspan védelmét. A zsidó sajtó nagy erejű propagandakampányba kezdett a gyilkos tisztára mosása – és a németek besározása – céljából. A védelem kihasználta azt a közszájon forgó vélekedést, mely szerint a 17 éves fiú valójában a német diplomata szexuális partnere volt, így tehát valójában nem is politikai okokból történt a gyilkosság, hanem „szerelemféltésből”. (A vádlott maga is „bevallotta homoszexualitását, kérdés persze, az igazat mondta-e.) Pere – a befolyásos zsidó támogatóinak köszönhetően – elhúzódott. Amikor a Wermacht 1940-ben legyőzte Franciaországot, a németekkel együttműködő Vichy-kormány kiadta őt Németországnak, ahol egy berlini, később egy magdeburgi börtönben, illetve a sachenhauseni és a flossenburgi koncentrációs táborban tartották fogva. Különös módon azonban a „vadállati kegyetlenségű” nácik nem gyilkolták meg. (Noha valamikor 1944-ben még állítólag a „leírhatatlan gonoszságú” Eichmann is kihallgatta.) Göbbels és számos nemzetiszocialista vezető egy nyilvános pert szeretett volna rendezni, azzal a céllal, hogy ország-világ előtt lelepleződjenek a merénylet megszervezésében kulcsszerepet játszó nemzetközi zsidó körök, és mindenki világosan lássa a háború kirobbantásában játszott szerepüket. Végül a „borzasztó hitleri diktatúra” „vadállati kegyetlenségű” hatóságai a felvetődő súlyos jogi nehézségek (Grünspan nem volt német állampolgár, tettét az áldozatához fűződő homoszexuális viszonyával indokolta stb.) miatt eltekintettek a per megrendezésétől. 1944-ben (sőt egyes hírek szerint még 1945-ben is) Grünspan még életben volt, de azután a háború végén nyoma veszett. Hogy mi történt vele, a mai napig nem tudni pontosan. De mélységesen jellemző szüleinek a sorsa is, amelyről persze nem szívesen beszélnek a holokauszt-propagandisták. Miután ugyanis végül mégis kitoloncolták őket Lengyelországba, azt hihetnénk, hogy az országot 1939-ben megszálló német csapatok gettóba zárták őket, ahonnan azután Auschwitzba vagy valamelyik más „haláltáborba” kerültek. Nem így történt, ugyanis – sok tíz- vagy százezer más zsidóval együtt – 1939 szeptemberében a Szovjetunióba menekültek, ahonnan a háború befejezése után Izraelbe költöztek. Vajon hány „elgázosított” zsidónak volt ugyanez a sorsa?

A „kristályéjszaka” eseményeit a mai napig is a nemzetiszocialista Németország befeketítésére használják, és rendre elmulasztják úgy a katedrákon, mint a propagandisztikus célzatú filmekben és könyvekben a november 9-10 éjszakáján történteket tágabb történelmi összefüggések keretei közé helyezni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a „kristályéjszaka” nem következett volna be, ha a zsidóság vezető körei nem fordulnak Németországgal szembe az első világháborúban, nem nyomják el és zsigerelik ki a végsőkig a német népet a weimari köztársaság idején, és nem hirdetnek bojkottot Németország ellen 1933-ban.

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Mikor kezdődött? Zsidó bojkott Németország ellen 1933-ban