2019. május 20., hétfő, Bernát, Felícia napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
21:26 A benzin és a gázolaj árát is emeli szerdán a Mol21:03 A fővárosban eljött Bangóné ideje20:44 A cenzúra és manipuláció a zsidó aknamunka eszköztárában20:25 Egységesen lemondanak az osztrák szabadságpárti miniszterek - máris helyezkednek a szocik20:11 "Gyűlölöm az összes német nőt!" - közölte néhány ökölcsapás és köpés kíséretében egy betolakodó19:41 A 4-es, 6-os villamoson sincs c***********: magától szaladt el a telefon és a fülhallgató a hölgy kezéből18:52 Felmászott egy férfi az Eiffel-toronyra18:45 Tizenkét év börtönbüntetésre ítéltek egy szír férfit Dániában - robbantani akart18:06 Először születtek hatos ikrek Lengyelországban17:53 Ukrajna új főzsidaja letette a hivatali esküt, majd bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet17:38 Nagyon helyes: büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban16:46 Öt sérültje van a börgöndi kényszerleszállásnak - légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség16:32 Írország egyesítéséhez és az Egyesült Királyság felbomlásához vezethet a megállapodás nélküli Brexit15:57 Szijjártó Türkmenisztánban harcol a terrorizmus és az oroszgáz-függőség ellen15:29 Rezsi Szilárd a régió legmodernebb, legütőképesebb hadseregét alkotná meg
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Kultúra ::

Gárdonyi Géza: "Miért van zsidókérdés? Feleljenek rá a zsidók!"

Reklám

Ez az írás úgy született, ahogy a kabátot szokás varrni a gombhoz: a nyers adathalmaz kereste a megfelelő alkalmat, amikor kerek szöveggé formálódhat. Most eljött a megfelelő alkalom, Gárdonyi Géza halálának évfordulója: az egri remete 92 évvel ezelőtt, 1922. október 30-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Az alábbi írásból többek között megtudja a kedves olvasó, milyen különös álláspontot képviselt zsidókérdésben a mai is töretlenül népszerű író, aki egy jeles történész szerint még arra is képes volt, hogy halála után Tormay Cécile folyóiratának a munkatársa legyen. Ez az igazi halhatatlanság!

Nemrég olvastam el újra Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja korai kötetét, amely 1982-ben jelent meg a Gondolat Kiadó népszerű, Magyar história című sorozatában. A könyv címe: Ellenforradalom és konszolidáció. A Horthy-rendszer első tíz éve.
Tudjuk, minden újraolvasás új fölfedezéssel jár. Így jártam én is Romsics kötetével, amelynek 218. oldalán erre a részletre bukkantam:
A Napkeletnek a jelentéktelen Tormay Cecil (sic!) volt a felelős szerkesztője, de Gárdonyi Géza, Szekfű Gyula, Horváth János, Németh László és más rangos alkotók is írtak a folyóiratba. Kezdetben a lap szerzői közé tartozott a kor talán legnagyobb hatású írója, Szabó Dezső is; később hangos antiszemitizmusa és szociális érzékenysége miatt a konszolidálódó s ennek során saját jobboldalát is elnémító rendszernek terhessé vált, s maga is felismerte, hogy a radikális reformok sorra elsikkadnak vagy konzervatív jellegűvé lényegülnek.
A Napkelet című folyóirat 1923-ban indult, s 1940-ben szűnt meg. A lapot valóban Tormay Cécile szerkesztette. Hogy az írónő nevét nem tudta rendesen leírni a szerző, azon nem ütköztem meg. Azon sem lepődtem meg, hogy Tormay a „jelentéktelen” minősítést kapta. Igaz, én Isten teremtményét nem nevezném „jelentéktelen”-nek, mert ezzel magát a Teremtőt sérteném meg, de hát köztudott, a kommunista világ (s benne a történész) se Istent, se embert nem kímélt.

Ami azonban megdöbbentett: a lap munkatársainak válogatott névsora. De ne szaladjunk előre.
A történész is ember, dolgozik szorgosan. Romsics Ignác is munkálkodott, számos kötete jelent meg az elmúlt évtizedekben. Egyik legismertebb munkája a Magyarország története a XX. században című, közel hétszáz oldalas opusz, amely először a '90-es évek végén jelent meg, s azóta több kiadást is megért. Aki bekukkant az Országos Széchényi Könyvtár történeti olvasótermébe, az alapművek között a polcon megleli a könyv 2001-es („3. javított és bővített”) kiadását. Tudom, mert én is benéztem ebbe az olvasóteremben, kézbe is vettem a könyvet, s a 208. oldalon ezt találtam:
A Napkelet felelős szerkesztője az írónak nem jelentős Tormay Cecile volt, aki háború előtti regényeivel, majd a két forradalom torzításokkal, egyoldalúságokkal és antiszemita kiszólásokkal teli ábrázolásával – Bujdosó könyv (1920-1921) - alapozta meg hírnevét. /…../ Rajta kívül más rangos alkotók is gyakran írtak a folyóiratba, például Gárdonyi Géza, Szekfű Gyula, Kosztolányi Dezső, Németh László és kezdetben Szabó Dezső.
Látjuk, 1982 óta Tormay megítélésében enyhült Romsics szigora: egyrészt az írónő keresztnevét nem csonkította meg, másrészt már nem nevezi jelentéktelennek az embert, csak az írót tartja „nem jelentős”-nek (hogy a közéleti Tormayról mi a véleménye, homályban marad).

A Napkeletbe író rangos alkotók névsora bővült, a szerző szerint Kosztolányi is „gyakran írt” a lapba (A Horváth Jánosra vonatkozó részt viszont kivágtam, hogy ne terheljem felesleges kitérőkkel az olvasót.)
Mármost mi a baj a fenti idézetekben olvasható névsorral? Kezdjük a végén.
Szabó Dezső nem publikált a Napkeletben. Kezdetben sem, később sem. Szabó nagyon rühellte a lapot. Amikor a Napkelet első száma megjelent, a Szabó Dezső szerkesztette Aurora című folyóirat gúnyos kritikával köszöntötte az új irodalmi orgánumot (Aurora, 1923. 1. szám, január 20., 73-74. o.). Egyetlen apró részlet:
A folyóiratot egyaránt lehet éhomra vagy jóllakás után olvasni: teljes hygieniai jótállással mondhatjuk, hogy semminemű megterhelést nem jelent. (I.m. 73. o.)
Az Aurora következő lapszámában jelent meg Szabó Dezső egyik legismertebb, sokat citált szövege, a Levél Tormay Szészilnek (Aurora 1923. 2. szám, február 20., 148-152. o.). A kegyetlen írás végén olvassuk:
Ön kiszorítja, kitúrja a magyarvérű, magyarlelkű igazi nagy művészetet a magyar középosztály lelkéből egy germánul émelygős, svábul keresztény, jött-menttül hazafias abszolút tehetségtelen és művészietlen szómosadékkal. És erre prédálja Ön a drága pénzt, ezért vonja el a lelkeket a nagy magyar tehetségektől. (I.m. 152. o.)
Most ne mérlegeljük, igaza volt-e Szabó Dezsőnek, vagy sem. Rögzítsük a cáfolhatatlan tényt: Az elsodort falu írója nem munkatársa, hanem kezdettől fogva ellenfele volt a szerinte germán szellemiségű Napkeletnek.
Mielőtt továbbmennénk (mert csak most jön a java!) szusszanjunk egy kicsit. Ha már Aurora, pihenésül nézzük meg, mi van még az egyébként kitűnő folyóirat második számában. Az alábbi rövid írást nagy érdeklődéssel olvastam, hiszen Szabó Dezső akkor nem sejthette, hogy egyszer még óriásplakátok hirdetik magyar földön a zsidó fesztiválokat.
Akiknek szabad faji politikát csinálni
Heteken át hangos plakátok rikoltották felénk: zsidó népdal-estély lesz a magyar fővárosban. A kultúra csak faji kultúra lehet, hát legyen zsidó népdal-estély is; mégis ez a bátor kiállás nem annyira kultúra, mint inkább sovinizmus és faji tüntetés s az asszimiláció tagadása. Vannak itt a zsidókon kívül más idegenfajúak is, de a zsidó tagadja a fajt, csak valláskülönbséget ismer el: és csak a zsidó rendez faji tüntetéseket. Nem keresztény szervezetek szítják az antiszemitizmust, a zsidóság inzultálja a magyarság mostanában méltán nagyobb érzékenységét. Konok következetességgel szítja a zsidóság a faji elkülönülést, pedig tud simulni és asszimilációt mutatni: ha pénzről van szó, bankról, üzletről, akkor magyar, ha kultúráról, akkor különálló, akkor zsidó. Nincs békésebb, nyugodtabb idegzetű nép a magyarnál, itt békében fejlesztheti minden faj a maga kultúráját: mégis, ha egyszer magyar faji estélyre hívnának a plakátok, mosolygásba és élcelődésbe fulladna a magyar főváros és a leghangosabban a zsidó sovinizmus gúnyolódna. Mert a zsidó kultúrfaj; övé a város, a sajtó, a zene, a tánc, a haladás, az élet: menjen a magyar falujába és kocsmájába búsulni hona állapotján. (Aurora 1923. 2. szám, február 20., 163. o.)
Kilenc évtized telt el, „zsidó népdal-estély” helyett ma zsidó fesztiválok és életmenetek színesítik életünket. Ha holokausztról van szó, akkor a zsidó – nép. Ha Kun Bélát vagy Rákosi Mátyást említi valaki, a tipikus zsidó válasz: ezek nem is voltak zsidók, mert odahagyták a vallásukat. A szózsonglőrködés a régi. Zsidó faji politika volt, van, lesz.
S most kanyarodjunk vissza a Romsics-idézetekhez. A kitűnő történész szerint „gyakran írt” a Napkeletbe Kosztolányi Dezső. Sajnos ez az állítás sem igaz. Kosztolányi egyetlen egyszer (ami nem a „gyakran” szinonimája) szerepelt a lapban. 1935-ben, Victor Hugo A költő szomorúsága című versének fordítójaként. Előtte és utána néma csönd.
Az viszont igaz, hogy Szekfű Gyula, Horváth János és Németh László sokat publikált Tormay folyóiratában, ahogy mások is. Például a köztudottan zsidó eredetű, katolizált Szerb Antal, aki már a lap első évfolyamában szerepelt egy hosszabb novellával, akkor még Szerb Kristóf Antal néven. Ugyancsak az első évfolyamban olvasható Kodály Zoltán kritikája Bartók egyik Münchenben megjelent munkájáról. Lehetne még sorolni az ismert szerzőket.
S most végre célegyenesbe értünk. Romsics névsorában első helyen szerepel Gárdonyi Géza. Aki szintén „gyakran írt” a Napkeletbe. Hogyan lehetséges ez? Említettem a bevezetőben, hogy Gárdonyi 1922. október 30-án halt meg, a Napkelet viszont csak 1923-ban indult útjára. Gárdonyi volt a túlvilági munkatárs? Rejtett erőforrás?
Biztonság kedvéért átlapoztam a Napkelet évfolyamait, hátha. De nem. Nem küldött odaátról semmit Gárdonyi. Viszont a Napkelet első számában Galamb Sándor – aki valóban „gyakran” írt ide – szép szöveggel búcsúztatta a nagy írót. Többek között ezt írta:
Hideg, olykor cinikus, az élethajszába vagy a kínzó töprengésekbe fáradt íróink és költőink köréből a magyar közönség bizonyosan sokszor fog még menekülni Gárdonyi szívéhez, mely a kis emberek sorsával, s az élet igájába alázatosan görnyedő lelkekkel mindenkor együtt dobbant. Nem kínos analízist, nem lázongó dörömbölést, nem keserű lemondást vagy hervadt fanyalgást fog itt találni, hanem megnyugvást, fölemelő biztatást, a humornak olvasztó derűjét és igaz magyarságot, édes honit. (Napkelet 1923. 1. szám, 91. o.)
Ilyen szépen írt a neves kritikus Gárdonyi Gézáról, aki Romsics szerint „gyakran írt” a Napkeletbe – holtában.
Mi ebből a tanulság? Romsics Ignác nem ismeri a Napkelet című folyóiratot. Romsics Ignác nem ismeri Gárdonyi Géza, Szabó Dezső pályáját. Ez persze nem baj, nem dől össze a világ. Az viszont aggasztó, ha egy nagynevű tudós, egyetemi tanár, akadémikus olyasmiről ír, amit nem ismer. Lehet, hogy Tormay Cécile „jelentéktelen” volt. (Halkan: nem igaz.) De legalább tudta, ki ír, s ki nem ír a lapjába.
Romsics egyáltalán nem „jelentéktelen” történész, viszont nem tudja azt, ami tudható. Csak föl kellett volna ütnie a Napkelet repertóriumát (szabadpolcon található a Széchényi Könyvtár hírlapolvasójában), minden Napkelet-szerző benne van. Ami a fonákjáról azt jelenti: aki nincs benne, az nem írt a Napkeletbe.

Romsics vaskos kötete alapvető kézikönyv, egyetemisták és egyéb halandók sűrűn forgatják. S talán bemagolják az idézett butaságot is. Tagadhatatlan, Gárdonyi Géza egyedi és kivételes halhatatlanságával Romsics valóban történelmet írt.
Mikor ezt a kitérőkkel tarkított szöveget elterveztem, elhatároztam, hogy ha már Romsics-citátummal nyitottam, Gárdonyival zárok. Az alábbi szöveget vélhetően nem oly sokan ismerik, ezért választottam.
A Gondolat című, nem éppen hosszú életű hetilap 1920 nyarán megkereste egri magányában a híres írót. Gárdonyi többek között a zsidókérdésről is elmondta a véleményét:
Sajnálatos, hogy 52 évvel az 1867-iki emancipáció után még ma is van zsidókérdés. Mi magyarok akkor azt hittük, hogy nem lesz soha többé. Hiszen éppen azért hoztuk azt a törvényt, hogy ne legyen. Csak 20 évvel emancipáltuk korábban az örményeket, - azok is keleti és kereskedő nép, mint a zsidók – s azon túl nem volt örménykérdés Magyarországon. Miért van zsidókérdés? Feleljenek rá a zsidók.
Az újságíró azonban nem elégedett meg azzal, hogy a válasz a zsidók dolga. Gárdonyitól kért egyedi receptet:
Ha rám volna bízva ennek a kérdésnek a megoldása, akkor azt ajánlanám a zsidóságnak, hogy üljenek ők is az asztalhoz, s mondják meg ők maguk: ha Dávid király országában történik az, hogy a magyarokat befogadja az uralkodó nemzet, és megadja nekik a zsidókéval mindenben egyenlő polgári jogokat, mondják meg ők, hogyan ítélkeznének azon a magyar nemzeten, amely olyan borzalmakat hozott a vendéglátókra, mint a zsidóság hozott miránk, magyarokra? Mondják meg, miképpen intézkednének, hogy Zsidóországban soha többé ne legyen magyarkérdés? (Gondolat, 1920. 28. szám, július 8.,13-14.)
Érdekes kérdés. Csak azzal nem számolt Gárdonyi, hogy Zsidóországban soha nem lehet magyarkérdés, mert ott nem telepedhet le magyar. Még akkor sem, ha történetesen ez lenne a szíve vágya.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
A szerző korábbi írásai:
Nyílt levelek Tarlóshoz:
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready