Bezár!
2019. november 13., szerda, Szilvia, Bulcsú, Enese napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
13:40 A legképtelenebb hazugságot kell helyreigazítania az egyik fideszes propagandalapnak13:21 Áramkimaradást okozott a havazás Ausztria több tartományában12:34 Megrendszabályozná a Fidesz a "Tordai-Jakabokat": kitiltást és egyéves fizetésmegvonást is kaphatnak12:00 Berlinben építi meg első európai gyárát a Tesla11:40 Megkezdődött az Iszlám Állam tömeggyilkos emírjének pere Budapesten11:22 Továbbra is érkeznek az esélytelen rakéták a Gázai övezetből Izraelbe11:13 Muzulmánok ellen tervezett fegyveres támadással gyanúsítanak két lengyelt10:44 A Japán Birodalmi Haditengerészet jelentősebb technikai fejlesztései09:55 Napi Bencsik: Mészárosék nem loptak, szerencsésen versenyeztek09:29 Az oroszbarát szocialisták megbuktatták az EU felé közeledni akaró moldovai kormányt08:44 Erre tart a klímabolsevizmus: Jane Fonda már nürnbergi pereket akar azok ellen, akik nem harcolnak velük08:33 Leleplezett mélyállam: megnevezték a Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárogtatóját07:58 Ideiglenes elnökké nyilvánította magát a bolíviai szenátus egyik alelnöke07:45 Zivatarokra és széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat07:33 Egyelőre nem lesz Putyin-Zelenszkij találkozó
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Ott a haza, ahol a haszon! – A budai zsidóság a török hódoltság korában

Reklám

Érdekes lapszámmal jelentkezett legutóbb a Múlt-kor című történelmi folyóirat. Sok más figyelemreméltó tanulmány és írás mellett – főként Hitler korabeli híveinek méltatását közli – egy hiánypótló, rövid összefoglalót olvashat a történelem iránt fogékony, nem feltétlenül szakmabeli nagyközönség Bagi Zoltán Pétertől „A budai zsidóság az oszmán uralom idején” címmel. A budai zsidó közösség 1526-ban már több mint négy évszázados múltra tekinthetett vissza. A középkorban a zsidók a helyi Zsidó utcában (ma Táncsics Mihály utca) éltek. A mohácsi csatavesztést követően a hitközségi vezetők az önkéntes behódolás mellett döntöttek.
Zoom
Frans Geffels: Budavár ostroma
Az elöljárók tehát Dunaföldvárra siettek I. Szulejmán elé, hogy ott átadják neki a város kulcsait. Igaz, a szultán a keleti despotikus uralkodókra (asszír királyok, Babilon istenkirályai, szovjet vörös cárok) jellemző módon áttelepítette őket az Oszmán Birodalom más nagyvárosaiba. A Zsidó utca egy ideig lakatlan maradt, ám lassan újra benépesült. Buda 1541. évi megszállását követően a fényes Porta a birodalom más városaiból telepített ide zsidókat, ezek azonban az állandósult végvári harcok miatt szinte egytől egyig kereket oldottak. A zsidó közösség aztán a 16. század második felében lassan gyarapodott, valószínűleg ekkor települt vissza néhány, 1526-ban elköltöztetett befolyásos zsidó család is, miként az a Bambergben 1686. november 25-én kihallgatott Jakab budai zsidó vallomásából kiderül. Eszerint „ősei igen régen, már a törökök bejövetele előtt is budai lakosok voltak. Jakab egyik leszármazottja azon zsidóknak, akiket Szulejmán török császár utódaikkal egyetemben minden adófizetés alól (korabeli premodern offshore-cégtrükk – L.Zs.) felmentett.”
Kis létszáma ellenére a budai zsidóság jelentős tőkeerővel rendelkezett és önkéntesen, öntudatosan állt a törökök pártján. A héber írástudók megítélése szerint ugyanis a zsidók nagy vigasza volt az Oszmán Birodalom, ahol nyitva álltak a szabadság kapui, és a judaizmust szabadon gyakorolhatták, vagy visszatérhettek őseik hitéhez, nem úgy, mint a keresztény Európában, ahol gyanús betolakodóknak tekintették, illetve megalázó helyzetbe kényszerítették őket. Persze a Porta számára is busásan jövedelmezett a tolerancia, hiszen a zsidók részben adóalanyként, de legfőképp hitelezőkként jól jöttek a szultánok számára.
Zoom
Buda vára 1684-ben
A budai zsidók hűsége és szolidaritásvállalása a törökökkel már az első nagy keresztény felszabadítási kísérlet, vagyis a tizenötéves háború (1593-1606) idején i s megmutatkozott. Henrik Ottendorf 1663-ban kiadott útleírásában beszámol arról, hogy az 1598. évi keresztény ostrom alkalmával egy zsidó asszony a Bécsi kapunál rohamozó keresztényekre egy, a Zsidó utcában álló ágyút elsütött, ami miatt végül a támadóknak vissza kellett vonulniuk. Nos, ez a közlés finoman szólva is problematikus. Egy ágyúlövéstől az ostromló hadfiak aligha adták volna fel szándékukat, illetve amennyiben valóban ez történ, úgy a budai zsidók nyilván tucatnyi lövegből zúdítottak rájuk össztüzet.
Evlia Cselebi török történetíró is megörökít egy hasonló esetet Buda újabb, 1602. évi visszafoglalásának kísérletekor. Útleírásában ezt jegyezte le a várvívásról: „A harmadik ostromnál, mikor az ellenség e (ti. a Bécsi) kapun berohant, s a várat elfoglalandó volt, a zsidók egy-egy darab patkánymérget vettek a kezükbe, és zsidó nyelven azt mondogatták egymásnak: – Ha az ellenség bejön a várba, a mérget megnyaljuk; meghaljunk vagy megmeneküljünk. A budai zsidók között manapság is közmondás ez: – Nyaljunk-e?”
Zoom
A török kiűzése
Mindazonáltal a tizenötéves háború időszakában a budai zsidó hitközség teljesen szétzilálódott, lélekszámuk csak az 1660-as években érte el az 1590-es évek szintjét, azaz a közösségen belül választásra jogosult férfiak száma ekkor lett újra 80 fő. Ez a szám azonban az elkövetkező két évtizedben jócskán megnövekedhetett, hiszen a közép- és kelet-európai lengyel-litván, cseh, morva és osztrák pogromok menekültjei közül sokan Budán kerestek és találtak menedéket. Példának okáért a Budai krónika című munka szerzője, Schulhof Izsák, aki 1650-ben Prágában született, majd 16 éves korában költözött a magyar fővárosba. A 17. század második felében a mintegy 1000 főre duzzadt budai zsidó közösség három rítust követett: az askenázit (német birodalmit), a szefárdot (spanyolországit) és a szíriait. Ennek megfelelően Budán előbb kettő, majd 1674-től már három zsinagóga működött; kettő a vár, egy pedig a Zsidóvárosnak is nevezett Víziváros területén.
A budai zsidóság történetében is sorsdöntő fordulatot hozott Buda 1686. évi keresztény ostroma, felszabadítása. A várat ostromló Szent Liga seregének táborában sok hír keringett a budai zsidók magatartásáról. Ezek szerint a védők között 1000 zsidó is szolgál, mások szerint ajándékokkal ösztönözték nagyobb kitartásra az oszmán katonaságot. Az ostromban részt vett Johann Dietz önéletírásában megörökítette, hogy a végső, szeptember 2-ai roham alkalmával az őrségen, valamint a török nőkön és gyermekeken kívül a várban nagy számban található zsidók is kétségbeesetten a védművön lőtt rés megvédésére rohantak. A fentebb említett Jakab bambergi kihallgatásakor viszont szépíteni igyekezett a dolgon: „Az ostrom idején a szombati nap kivételével a zsidóknak vizet, fát, köveket, lőszert kellett szállítaniuk, és egyéb munkát végezniük.” A budai zsidók igazi megpróbáltatásai azonban a keresztény seregek szeptember 2-ai sikeres rohamakor kezdődtek, amikor a várba az éppen a negyedükön keresztül benyomuló német és magyar katonák jó néhányukat lekaszabolták a harci cselekmények során. A már ugyancsak említett Schulhof Izsák Budai krónikájában ezt így örökítette meg: „Nagyon sok katona rontott be hozzánk, gyalogosok, kezükben tartva pusztító eszközeiket, a lőfegyverüket, csupasz kardjukat, valamint a magyar huszárok is, ők görbe kardjukat fogták kezükbe. És az Isten házában vágóáldozatot áldoztak. Izrael fiainak ártatlan vérét ontották.” Érdekes megközelítés a zsidó historikus méltatlankodása: egy háborúban az ellenséges oldalon álló segítőcsapatokat a szükséges ideig és a szükséges mértékben likvidálni szokták. Schulhof még előadja, miszerint a zsinagógába menekültek közül 72 embert kaszaboltak le, s a már fogságba esett és egy hajóra terelt mintegy 400 zsidóra szintén a pusztulás várt: a magyar katonák rájuk rohantak, s akiket nem tudtak felkoncolni közülük, azok akkor fulladtak meg, amikor a Dunába vetették magukat.
Zoom
Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
A megmenekülteket a győztesek rabszolgaként adták-vették, vagyonukat pedig szabad prédának tekintették. Váltságdíj reményében, aki csak megtehette, igyekezett magának néhányat megkaparintani. Hittestvéreinek megmentésében, kiváltásában Samuel Oppenheimer bécsi bankár és hadiszállító játszott főszerepet. Tehette, hisz gigantikus extraprofitra tett szert a hadsereg megrendeléseiből. A Győrben és Komáromban összegyűjtött 25 szegény sorsú zsidó elengedéséért cserébe fejenként egy-egy teljesen felfegyverzett muskétás kiállítását, vagy 20 ezer tallér lefizetését ígérte. Ezenfelül azt is vállalta, hogy egy összegben letesz 1000 forint váltságdíjat is. Oppenheimer támogatta Szender Tauszk prágai zsidó ifjú vállalkozását is, akinek 21 ezer forint váltságdíj fejében sikerült 244 budai hittestvérét kimenekítenie a romok közül. A kimenekítettek cseh, morva és német városokban telepedtek le, míg 64-et közülük 1688-1689-ben Isztambulban írtak össze a fényes Porta adószedői.

Nem vész el, csak átalakul
A törökkel sorsközösséget vállaló zsidósság tehát a háború és a történelem logikája alapján jelentős veszteségeket szenvedett Buda 1686. évi felszabadításakor. Halottaik számát nagyjából 500 főre becsülik, emellett az askenázik zsinagógája is összedőlt. Károsodott a közösség szellemi öröksége is. Schulhof szerint az ostrom idején százával égették el a szent könyveket Lotharingiai Károly katonái. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Budáról a zsidóság egy évszázadra eltűnt, s csupán a 18. század végén települt újra városba. Hogy aztán egy újabb évszázad elteltével olyan mohón kezdje meg és végezze be az országhódítás művét, amelyre aligha volt még példa a történelemben. Természetesen akkor már nem "törökként", hanem "magyarként".
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(A Múlt-kor történelmi magazin 2014. téli száma alapján)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready