Nyolcvannyolc évvel ezelőtt, 1927. április másodikán hunyt el Székesfehérvár nagyhírű püspöke, akinek sírfelirata hirdeti, hogy Magyarország apostola és tanítója volt. Prohászkát már életében is sokat támadták, rágalmazták, 1945 után pedig szinte szitokszóként használták a nevét. A helyzet ma is változatlan. Prohászka Ottokárt szidalmazni ma is divat.

1947. október 8-án a magyar katolikus püspöki kar Vácott tanácskozott. A püspöki kar ülése után a váci székesegyházban beszédet mondott Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása. Hosszú beszédében részletesen szólt a nagy nemzetnevelőkről, Pázmányról, Zrinyiről és Prohászkáról. A boldog emlékű székesfehérvári püspök pesti szobra ekkor már nem állt, szélsőbalos ifjak döntötték le, ezzel is jelezve egy új, borzalmas korszak beköszöntét. Mindszenty József többek között ezeket mondta:
Prohászka Ottokárt sárral dobálják most. De én nemzetnevelőnek tartom, és akik dobálják, nagyon kicsi magasságban érnek csak fel hozzá.
(Egyházam és Hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei II. Esztergom, 1994, 140. o.)
Milyen szép megfogalmazás! A sárral dobálók „nagyon kicsi magasságban érnek csak fel hozzá”. Az utóbbi években is sok sarat dobáltak a nagy püspökre, de Mindszenty példáját mai utóda nem követte. Magyarország mai prímása nem jelölte ki a rágalmazók helyét, s nem vette védelmébe Prohászkát. Tempora mutantur…
Zoom
Prohászka Ottokár valóban a nagy magyar nemzetnevelők közé tartozik. Sok írását, nyilatkozatát szokták idézni, az alább következő szövegre viszont nem hivatkoznak.
1922. november 12-én az Ébredő Magyarok Egyesülete nagygyűlést tartott Cegléden. Az eseményre az ÉME számos vezető embere társaságában a városba utazott Prohászka Ottokár is, s a Kossuth téren nagy beszédet mondott. Ez a beszéd világosan cáfolja azt az állítást, hogy a püspök gyűlölte a zsidóságot. Nem, nem gyűlölte, csupán a maga fajtáját szerette. Csupán a maga fajtáját, a magyarságot védte. Az alábbiakban a beszéd legfontosabb részleteit közlöm. Külön is szeretném felhívni a figyelmet az utolsó három bekezdésre. (Az elsővel viszont a folytatás vitathatatlan alapigazságai ellenére nehéz egyetérteni - a szerk.) Prohászka püspök ezekben a sorokban világosan kifejti, a felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy az idegent jobban kell szeretnem, mint magamat. Ez ugyanis öngyűlölethez vezet, ami egyben a felebaráti szeretet tagadása is.
Prohászkának ez a beszéde nagyon aktuális, s ez nem véletlen. A nagy nemzetnevelők mindig kortársaink maradnak.
B. D.
*
A zsidók nem találták ki a kereszténység gyalázását, azt mások találták ki. A zsidók nem találták ki a materializmust, azt mások találták ki. Nem a zsidók találták ki a felséges tanok megvetését, azt mások, keresztények találták ki. Rá kell mutatnom a bajnak a gyökerére és azt kell mondanom, ha a zsidót ütitek, üssétek először azokat, akik ezt a gyökeret belétek akarták táplálni. Üssétek először azokat, akik kitalálták a kereszténység gyalázását. /…/
Az ébredő magyar igazán keresztény, igazán nemzeti, hazafias, igazán dolgozó munkás tagja legyen a magyarságnak, hogy a föld hasznát más el ne vigye. Nekünk, akik ezen válságos rettenetes időkben élünk, nekünk fel kell érteni azt, hogy ha én ellenzem a zsidót, mert Krisztus-ellenes, mert nemzetközi, mert materialista, hát gyökerezzék meg a lábunk és terjesszük ki a lelkünk a mi felséges magyar keresztény nemzeti eszményeink napsugarába, mondjuk, Isten minket úgy segéljen, ezt a magyar hazát mi csak úgy akarjuk szolgálni, ha igazán keresztények leszünk, ha a tradíciók útjain járva, jobb jövőnket önmagunk erejével akarjuk biztosítani. /…/
A zsidóság határozottan terjed, a zsidóság hatalma folyton tért foglal ma, a zsidóság rettenetes, égető és mételyező befolyást gyakorol a lelkekre. De miért vannak ébredő magyarok? Azért vannak, mert ha szabad a Tisza és Duna árvizét töltésekkel szabályozni, akkor szabad az ilyen nagy idegenség eszmei és gazdasági áramlatát szintén töltésekkel, vagyis intézkedésekkel megszorítani. Mi csak azt akarjuk: intézményesen megsegíteni a magyarságot a zsidóság ellen. Hogyha a tudatlanság ellen vannak iskolák, a betegségek ellen vannak kórházak, legyen a magyar nemzeti gyámoltalanság ellen egy hatalmas, felséges intézmény, amely ezeken segítsen.
Nekem nem kell liberalizmus, ha tönkremegyek a liberalizmuson, nekem nem kell semmi gazdasági szisztéma, ha tönkremegy az ország ezen a gazdasági szisztémán. Nekünk intézményes, törvénybe fektetett segítsége kell a magyar gazdasági és társadalmi életnek.
Akkor vagyunk igazán jó magyarok, ha erkölcsi kötelességünknek ismerjük fel, hogy a népet, a nemzetet megváltsuk. Ez az igazi eszményi ébredő öntudat. Dörgöljétek ki a szemeteket, mert a mai időkben csak egy konkrét gazdasági, gyakorlati érzékkel bíró nép állja meg a helyét. /…/
A magyar közügynek az tesz szolgálatot, aki a magyar munkásnépnek kész megcsókolni a kezét, de ugyanakkor azt akarja, hogy lába alól ne csússzék ki a föld.
Azt mondják, azé az ország, aki dolgozik. Mi azt mondjuk, először meg akarjuk nézni, hogy ki az, aki dolgozik, vajon magyar-e vagy idegen. /…./
Szégyen, gyalázat egy nép számára, ha a vezetést idegennek adja át saját otthonában, és saját maga ásta meg a sírját, maga állítja ki és pecsételi le saját szégyenének bélyegével azt a bizonyítványt, hogy életképtelen. Mi akarjuk a magyar hazát szeretni, mi dolgozni akarunk, mi azt akarjuk, hogy itt elsősorban a magyarságé legyen a vezetés, - legyen azé az uralom.
Csak az szeret, aki jól szeret, aki rosszul szeret, az gyűlöl. Ha valaki jobban szereti az idegent, mint saját fajtáját, az gyűlöli saját testvéreit. Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a zsidó boldoguljon; az a kifogásom, hogy amikor ő boldogul, az én testvéremnek a rovására boldogul.
Én nem gyűlölök senkit. Én mint pap ezt bátran merem mondani. Én szeretem a zsidó lelkét, szeretem, de kedves testvéreim, hogy én vesszek el ezen a szereteten, ez nem szeretet, hanem öngyűlölet volna.
Ne gyűlölje a magyar önmagát. Testvérem, ne ölj mást, ne öld a zsidót, de ne öld meg önmagadat sem. Ez a mi hitvallásunk. Legyetek tehát erősen meggyőződve, hogy igazán keresztény nép vagytok, de saját rettenetes sorsával harcban álló nép, mely harcolt mostanáig egy idegen fajjal, amely nem olvadt belétek, hanem inkább felettetek egy idegenség titeket elfojtó fészkét alkotta meg.
(Czeglédi Keresztény Hírlap. 1922. november 19. 1-2. o.)