2018. október 17., szerda, Hedvig napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:11 Amerikai pilóta hagyta Ukrajnában a fogát21:06 Elítélték a pénzváltóba betörő "padlóbontókat"20:35 Volner nem várta meg a koncepciós eljárást, Apáti Istvánnal és Fülöp Erikkel együtt kilépett a Jobbikból20:09 Az oroszok szerint Ukrajna titokban amerikai és izraeli pilótákat képez ki az Sz-300-as rakétarendszer ellen19:12 Újabb tömeggyilkoló hadműveletre buzdít az izraeli hadügyminiszter18:58 Poloskacsapdán dolgoznak az MTA kutatói17:50 "Szakmai és erkölcsi alkalmatlanság": a Jobbik-elnökség lemondását és elszámoltatását szorgalmazza Gyöngyösi "jobbkeze" is17:18 Nem Demeter Márta lesz az LMP zsenije: kétéves gyereket tévesztett össze Orbán lányával17:01 Száva Donátó Izmael egyre fényesebb karriert fut be az országban, ahol kilencedik éve rend van16:55 Jelentős fejlesztésen eshettek át az iráni ballisztikus rakéták16:27 Az MNB tízszeresére növelte az ország aranytartalékát15:54 Egymilliárd forintos áfacsalás Borsodban15:24 Egy marokkói "újfrancia" fejlődése: 14 évnyi integrálódásnak is terrorcselekmény lett a vége14:36 Fegyvereket foglaltak le Miskolcon14:21 "Nagyon nincs köze" az ukrán kormánynak a magyarellenes halállistához, de azért jobbnak látták eltüntetni
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Árpibácsi, grószfater

Eltemették Göncz Árpádot. A liberális sajtó nagy sóhajtozások közt vett búcsút az egykori köztársasági elnöktől. Megtudtuk, hogy Göncz olyan volt, mint a holokauszt, tehát egyedi és kivételes. Nem volt és nem lesz még egy hozzá hasonló elnök, mellette mindenki eltörpül. A legüdítőbb dolgokat minden bizonnyal Lengyel László hordta össze közvetlenül az egykori elnök halála után. A Népszabadságban megjelent cikkében a „politikai mikiegér” (ha jól tudom, Antall József keresztelte el így Lengyelt) azt írta, hogy „ő mi voltunk és mi ő voltunk” (?!), Göncz volt „a jobbik énünk”, sőt még ennél is több: „Göncz Árpád mintha Ferenc pápában folytatódna”. Szegény pápa.
Göncz Árpád elnöki tevékenysége tíz évet ölelt fel (1990-2000). Az első négy évben az MDF vezette koalíciós kormány ellen hadakozott, ott gáncsolta Antallékat, ahol tudta. Amikor beköszöntött a Horn-világ, letette a kacagányt-buzogányt, négy évig szinte semmit sem csinált. Horn bukása után, az első Orbán-kormány idején lehúzott még két évet, ugyancsak nagy csöndben, érdemi szereplés nélkül. Igaz, akkor már meglehetősen öreg volt, s pártja is egyre kisebbre zsugorodott.
Zoom
Az 1990 és 1994 közötti viharos időszakról életkoromnál fogva nem igazán vannak személyes emlékeim. Az elmúlt hetekben, Göncz halála után azonban ismét belenéztem a korabeli újságokba, elmerültem a médiaháború részleteiben, újra elolvastam az Antall Józsefről és természetesen a volt elnökről szóló írásokat. A Göncz Árpádról korábban kialakult véleményem semmit sem változott. Meggyőződésem, hogy elnöki ténykedése kárt okozott az országnak, veszélyeztette a demokratikus intézmények törvényes működését. Később talán majd részletesebben is írok a médiaszülte Göncz-jelenségről, most azonban egy olyan ember szavait fogom idézni, aki kortársként és közeli szemtanúként figyelhette a volt elnök működését. Debreczeni Józsefről van szó.
Debreczeni 1990-ben az MDF képviselőjeként került az Országgyűlésbe. Elek István és Kulin Ferenc mellett ő volt a párt úgynevezett nemzeti liberális szárnyának egyik legtöbbet szereplő alakja. Debreczeni politikai közíróként is ekkortájt debütált, az elmúlt két évtizedben pedig több politikusi életrajzot is írt (Antallról, Orbánról, Gyurcsányról).
Zoom
Debreczeni ma a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció elnökségi tagja (hogy mi vitte oda, rejtély). Egy másik elnökségi tag, Gy. Németh Erzsébet pártja nevében nemrég azt javasolta a fővárosi közgyűlésben, hogy a Nyugati teret nevezzék el Göncz Árpádról. A temetésen a beszámolók tanúsága szerint a DK elnökségének sok tagja megjelent, e sorok írásakor pedig elért hozzám az eget rengető hír (fénykép kíséretében), hogy Gyurcsány Ferenc felkereste Göncz Árpád sírját. Debreczeni József körül azonban nagy a csönd. Göncz halála óta tudtommal nem szólalt meg, pedig ő az egyetlen politikus-közíró, aki többször is súlyosan elmarasztalóan (de véleményét mindig alaposan indokolva) írt Göncz Árpádról. Nézzünk néhány példát.
Debreczeni József először 1991 őszén bírálta Gönczöt, akit a teljes ismeretlenségből a liberális sajtó akkorra már kellően felépített a patáslábú ördögnek lefestett Antall Józseffel és kormányával szemben. Debreczeni ebben a cikkében (Alkotmányos válság felé? Magyar Hírlap, 1991. szeptember 3.) azzal vádolta meg (jogosan) Gönczöt, hogy túllépve alkotmányos hatáskörét egyfajta ellenpólust akar létrehozni a legitim kormánnyal szemben. Göncz valóban úgy vélte, hogy a köztársaság elnöke a végrehajtó hatalom része és így a kormányfővel szemben egyfajta „fék”, 1991 őszén azonban az Alkotmánybíróság híres határozata ebben (s más) kérdésben nem neki, hanem a miniszterelnöknek adott igazat. Ezt a határozatot ismertetve Debreczeni újabb cikkben bírálta az elnököt, s föltette a kérdést: hány lába van a lónak? (Új Magyarország 1991. szeptember 30.) Az SZDSZ és az általa delegált elnök továbbra is úgy vélte, hogy hat lába van. Ezért a ló négylábúságában rendületlenül hívő Debreczeni folytatta publicisztikai küzdelmét az elnök és köre ellen, mert bízott a józan ész és a tisztesség erejében. Tévedett. A másik oldalon se józanság nem volt, se tisztesség.
Debreczeni leghíresebb cikke 1992 májusában jelent meg a Népszabadságban (A király meztelen. Népszabadság, 1992. május 26.) Ebben az írásában tételesen (s cáfolhatatlanul) kifejtette, mikor és hogyan sértette meg az alkotmányt Göncz Árpád, majd cikkét olyan jellemzéssel zárta, amely addig nem tapasztalt vihart kavart a korabeli sajtóban:
Göncz Árpád nem önálló személyiség. Az ellenzék elkötelezettje, egy radikálliberális politikai csoport bábja. A radikálliberalizmus – bár nélkülözhetetlen alkotóeleme a jogállami demokráciának a rá leselkedő veszélyek túlérzékeny szeizmográfjaként – soha, sehol nem lehet a nemzeti egyetértés közös nevezője. Aki ezzel a politikával köti össze magát, az nem lehet alkalmas köztársasági elnöknek sem.
Most pedig kegyetlen és fájdalmas dolgok következnek, de olykor a kegyetlen és fájdalmas dolgok kimondásának is eljön az ideje. Göncz Árpád egyre mélyülő legitimitás- és személyiség-zavarral küszködik. Mert tisztában van vele: őt nem a nép és nem is a parlament választotta meg. A miniszterelnök választotta ki. Egy tétel volt az MDF-SZDSZ-paktum egyenlegében. Olyan lelki helyzet ez, mint a gazdag házba benősült szegénylegényé. Állandó kisebbségi komplexus, beteges túlérzékenység és ebből fakadó kompenzációs kényszer. Örök gyanakvás és sértettség: a miniszterelnök háttérbe akar szorítani; eszközként használ, megaláz, sárba tipor. S az önigazolás görcsös vágya és igyekezete: a nép szeret, a nép bízik bennem. S valahol a lélek legmélyén a kétely: ez az árpibácsis, grószfateros, tévéreklámos, bulvársajtós népszerűség bizony csak olyan, „mint akármely mosóporé…”
Debreczeni 2010-ben megjelent vaskos cikkgyűjteményében ez a remek írás is helyet kapott. A cikk előtti rövid felvezetőben a szerző azt írja, hogy három mondat kivételével (ezeket nem idéztem) ma sem változtatna írásán, „se a tartalmán, se a hangnemén, se a stílusán”. (Debreczeni: Húsz év. Miskolc, 2010, 62. o.) Idősebb ismerőseimtől tudom, hogy az „árpibácsi, grószfater” széles körben elterjedt, rövid idő alatt hihetetlen népszerű szállóige lett. Valóban találó, mert a Göncz Árpádban tényleg volt valami közönségesen „grószfateros”.
Zoom
Ami azonban a cikkben a legkegyetlenebb, az ma már történelmi közhely. Gönczöt valóban „Antall József találta ki”. Debreczeni ezzel a rövid megállapítással kezdi Antallról írt könyvének „Az elnök” címet viselő fejezetét (Debreczeni: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Bp., 1998, 298. o.) Antall József már 1989 nyarán fölvetette baráti körében, hogy adandó alkalommal Göncz Árpád lehetne az ellenzék közös jelöltje, ezt magával az érintettel is közölte. Amikor 1990 tavaszán a kormányozhatóság érdekében a kormányfő megkötötte a végzetes paktumot a szabaddemokratákkal (amelynek értelmében az ellenzéki párt adta a köztársasági elnököt), s liberálisok nem rögtön fogadták el Göncz személyét. 1991 őszén Antall ezt meg is írta az akkor már több mint egy éve elnökösködő Göncznek:
Több tényező alapján megerősíthetem, hogy nem tartoztál pártod „ajánlatában” az elsők közé.
(Idézi Debreczeni: i.m. 298. o.)
Mekkora pofon lehetett ez a közlés Göncznek! (Aki természetesen nem tudta, mi zajlott a színfalak mögött a paktumkötés időszakában.) Antall azért ragaszkodott a szabaddemokrata jelöltek közül Gönczhöz, mert régóta ismerte, barátai közé sorolta, s mindketten kisgazda múlttal bírtak. Antallnak azonban csalódnia kellett, mert hamar kiderült, hogy az elnök nem az alkotmány által előírt szerepet kívánja betölteni. Göncz nem akart (nem tudott?) pártokon felül álló, a nemzet egységét megtestesítő elnök lenni. Göncz nem volt önálló, szuverén egyéniség, az SZDSZ az első perctől a felügyelete alatt tartotta. A pártja által irányított (sakkban tartott?) Göncz Árpád az Antall-kormány működése idején jogsértések sorát követte el. Két példa: a taxisblokádnak nevezett puccskísérlet idején nyíltan a törvénysértő hídfoglalók mellé állt s ezzel még jobban megnehezítette az amúgy is hibát hibára halmozó, olykor látványosan töketlenkedő kormány helyzetét; a tévé- és rádióalelnökök kinevezésének minden indok nélküli megtagadásával a közmédiumok működését akadályozta. Az igazságtételi törvény aláírásának megtagadásával (és a törvény Alkotmánybíróság elé utalásával) pedig a kommunista bűnözők törvényes felelősségre vonásának lehetőségétől fosztotta meg az országot (ennek köszönhető az a szégyen, hogy csak az elmúlt években indulhatott meg például a Biszku Béla elleni eljárás). Nem véletlen, hogy 1992. október 23-ikán a Kossuth téren összegyűlt tömeg egy része, sok-sok ötvenhatos füttykoncerttel fogadta az elnököt, aki a pódiumon állva rémülten figyelte szeretett népe nem várt véleménynyilvánítását, majd szó nélkül távozott. Göncz megfutamodása után a liberális sajtó hetekig azt sulykolta, hogy a „fasiszta csőcselék” miatt nem tudta elmondani beszédét az elnök, s ezt a mesét vélhetően Göncz Árpád el is hitte. Az elnök ekkor már a média által mesterségesen teremtett világban élt, a valóságot nem volt képes észrevenni.
Antall Józsefnek nagyon fájt a régi barát árulása. Nem a politikai nézetkülönbségről van szó, hanem arról, hogy az alkotmány előírásaihoz, a törvényességhez aggályosan ragaszkodó kormányfő képtelen volt megérteni, elviselni az elnök sorozatos alkotmánysértéseit. A közjogban járatos Antall tisztában volt azzal, hogy az elnök nem interpellálható, az országgyűlésnek nem tartozik felelősséggel, nem lehet ellene bizalmatlansági indítványt benyújtani. Törvénysértés esetén csak kétharmados többséggel váltható le az elnök, ilyen többsége pedig az akkori koalíciónak nem volt. Göncz Árpád tehát nyugodtan, következmények nélkül taposhatta lábbal a törvényt. A többnyire kommunista sajtómunkások által működtetett média pedig istenítette az elnököt, olyan személyi kultuszt teremtett körülötte, amilyet Rákosi Mátyás óta nem látott az ország.
Kajdi József (aki Antall idején a miniszterelnöki hivatalt vezette, ma pedig Bokros Lajos MoMa nevű pártjának a tagja) a következőket mesélte Antall nagy csalódásáról:
Számára ez valami hihetetlen döbbenet volt, amiből szerintem sohasem tudott felocsúdni, hogy az ő egykori baráti körébe tartozó személy, akiben bízott, az köztársasági elnökként nemcsak hogy szembefordul vele, hanem a legsúlyosabb alkotmánysértéseket követi el. Hogy olyan alkotmányos válságot idéz elő, ami egy ilyen ingatag és átmeneti helyzetben akár végzetes is lehet az országra nézve. Tudta, hogy a másik politikai táborba tartozik, tudta, hogy sakkban tartják, mégis rettenetes érzés volt számára, hogy nem is annyira politikailag, mint inkább emberileg ekkorát kellett csalódnia. Ezt nem tudta földolgozni magában.
(Idézi Debreczeni: i. m. 310. o.)
Ne feledjük, ekkor Antall József már súlyos beteg. Hogy az elnök öncélú, konfrontatív játéka nem javított az állapotán, az bizonyos. (Érdemes megjegyezni Kajdi kifejezését: szerinte sakkban tartották Gönczöt. Vajon mire gondolt Kajdi?)
Tudjuk, az 1994-es választások előtt néhány hónappal, 1993 végén elhunyt a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök. Antall Józsefet sokan tisztelték és sokan gyűlölték. Nincsenek róla személyes emlékeim, politikai erényeit és hibáit megítélni nem tudom, de olvasmányaim alapján abban biztos vagyok, hogy soha nem tévedt a törvénysértés útjára (ezt még politikai ellenfelei sem állították róla). Lehet, hogy viselkedése lekezelő, rideg, túlságosan „úrias” volt (sokszor vádolták ezzel); az újságírókkal nem bratyizott, mint az elnök, akit egyébként soha nem árpizott (mindig Árpádnak szólította); az istenadta nép körében nem volt oly népszerű, mint az elnök. Ami teljes bizonyossággal állítható: Antallban nem volt semmi „árpibácsis, grószfateros” beütés. Ennek a prolimentalitásnak (amelytől a visszaemlékezések tanúsága szerint Antall irtózott) Göncz volt az utolérhetetlen bajnoka.
Zárásul idézem Debreczeni József tömör véleményét a volt elnökről és pártjáról. Az alábbi sorokat a kommunisták 1994-es győzelme (a restauráció) után, a Horn-korszakban vetette papírra a szerző:
A régi világ visszatérését segítette elő az, aki a rendszerváltozás első legkritikusabb éveiben – bármilyen megfontolásból – a jog érvényesülését gátolta. A Magyar Köztársaság első elnökét és pártját, az SZDSZ-t történelmi felelősség terheli azért, amit 1990 és ’94 között tettek.
(Debreczeni: i.m. 311. o.)
Ennél súlyosabb ítéletet politikusról nem lehet mondani. Debreczeni soha nem vonta vissza idézett szavait, s nincs is rá oka. Göncz Árpád bizonyára derék családapa, nagyapa volt. Bizonyára kitűnő műfordító volt, bizonyára remekül tudott anekdotázni, bizonyára elbűvölő volt a magánéletben. De most a Göncz Árpád nevű egykori elnökről, politikusról van szó. Bizonyíthatóan törvénysértő, az államszervezet demokratikus működését veszélyeztető, a saját alkotmányjogi szerepét nem ismerő elnökről közterületet elnevezni több mint ízlésficam. Ne sértsük meg a magánember Göncz Árpád emlékét, de ne is emeljük piedesztálra a politikust. Göncz Árpád elnöki működése nem lehet követendő példa. Éppen ezért várom, hogy Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja megszólaljon, s elmondja véleményét pártja említett javaslatáról, a Nyugati térnek Göncz Árpád térre való átkereszteléséről.
Bistrán Demeter - Kuruc.info
Kapcsolódó:



 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready