2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Nagy Imre: "Nemzeti kötelezettségünk, hogy most végre a német lakosságot kitelepítsük"

Reklám

Két héttel ezelőtt számolt be a sajtó arról az „állásfoglalásról”, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia adott ki Hóman Bálintról. Hogy az „állásfoglalás” kinek vagy kiknek a műve, nem tudom, mert szerzőre-szerzőkre a beszámolók nem hivatkoznak. A baloldali sajtó és a zsidó érdekvédő szervezetek természetesen nagy örömmel nyugtázták az MTA nyilatkozatát, amely holtában ismét meghurcolta a néhai történészt, kultuszminisztert.

Hóman Bálint
Június 15-én a Népszabadság Hóman-ügyi szakértője, Czene Gábor adott hírt az MTA által kibocsátott értékelésről. Az MTA elismeri, hogy Hóman Bálint jelentős történész volt, ugyanakkor „felelős szerepet játszott Magyarországnak (….) a nemzetiszocialista Németországgal való kapcsolata megalapozásában és végzetes felerősítésében, az ezzel együtt is járó faji diszkrimináció végletes elmélyítésében”. A tudós testület szerint – idézem Czene Gábort – „Hóman cselekvően előkészítette a német megszállás után a jogállamiság burkát is elveszítő önkényuralmi rendszert, amely szervezetten küldte halálba zsidónak minősített polgárainak többségét”.
Érdemes eltűnődni a kollektív szerző (MTA) által jegyzett állásfoglalás idézett részletén. Hogyan lehet egy kapcsolatot „végzetesen felerősíteni”? Milyen fokozatai, lépcsőfokai vannak a diszkrimináció „elmélyítésének”?
Czene Gábor cikkének második részében röviden összefoglalja a Hóman-ügy történetét, s kiemeli a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) fontos szerepét a székesfehérvári szoborállítás meghiúsításában. Köztudott, a TEV a Köves Slomó nevével fémjelzett EMIH ernyője alatt fejti ki faj- és érdekvédő tevékenységét, ezért Czene cikkét, a TEV mennybemenetelét a rivális Mazsihisz nem hagyta szó nélkül. Néhány nappal ezelőtt Heisler András a Mazsihisz honlapján szállt vitába Czenével, ugyanis a Mazsihisz-elnök szerint a dicsőség az általa vezetett szervezeté, a TEV „megkésett és erőtlen fellépése” csak későbbi fejlemény. A végeredmény szempontjából megmosolyogtató ez a zsidó belháború. Heisler nyilatkozatának azonban van egy fontos részlete, amelyet érdemes idézni. Heisler azt írja, hogy a Hóman-szobor felállítását kezdetben támogató székesfehérvári önkormányzat „paradigmaváltását” (?!) kizárólag „a Mazsihisz nemzetközi tekintélyének latba vetésével lehetett elérni”. Igazat mondott a zsidó vezető? Igen. Mit üzent ezzel a zsidó vezető? Mindössze annyit, hogy Magyarországon nem egy adott közösség polgárai döntik el, kinek állítanak emléket, hanem a nemzetközi zsidóság és annak hazai részlege. Heislerék működése tehát nemcsak az önkormányzatiság alkotmányos elvét sérti, hanem az ország szuverenitását is.
Zoom
Heisler András (Mazsihisz) és Köves Slomó (EMIH) egy békésebb pillanatban
Heisler idézett szavairól eszembe jutott, mit mondott 1924. január 18-án a Parlamentben Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő:
Minden fajnak megvannak erényei és hibái. De a nagy magyar államférfiak és költők ki nem merülnek saját fajtájuk ostorozásában, a legnagyobb magyar: Széchenyi István, a legnagyobb haraggal ostorozza fajtája bűneit. (Úgy van! a jobb- és baloldalon és a balközépen.)
Ez a faji tulajdonság a zsidóságból hiányzik, mert a történelemben visszamenve, látjuk, hogy a próféták voltak az utolsó zsidók, akik zsidó bűnöket elismertek. Akadályozza a zsidókérdés helyes átlátását, átfogását a zsidók rettenetes hatalmi tébolya, gyűlölködése és mérhetetlen önhittsége. A zsidó hatalmi téboly egyik kivirágzása a zsidó imperializmus; hogy zsidó imperializmus van, van a pénzen, az internacionális tőkén keresztül, ezt senki tagadásba venni nem fogja.
(Az 1922. évi június hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója. XIX. kötet. Bp., 1924, 276. o.)
Igen, „a zsidók rettenetes hatalmi tébolya”, ez ma is valóság. Heisler András nyilatkozata ennek a bizonyítéka. A „zsidó imperializmus”, vagyis a történelmi emlékezet, a nemzeti öntudat elpusztításának, a szellemi gyarmatosításnak a vágya vezérli a heislerek minden lépését. Ennek az imperializmusnak az egyik fő mozgatója pedig éppen az a morális defektus, amely az újkori zsidóságot jellemzi. A zsidó önkritika, a zsidó bűnök bevallásának ijesztő hiányáról van szó.
Tavaly decemberben a Mazsihisz vezetése Székesfehérvárott demonstrált. A helyi polgárok által látványosan bojkottált hanukai tüntetésre a fővárosból buszokkal szállították a fölheccelt zsidókat, hogy meghallgassák Heisler András butaságoktól hemzsegő, gyűlölettel telített beszédét. (Heisler például beszéde végén a Hóman által „végsőkig képviselt és megvalósított nyilas eszmék”-ről motyogott valamit, de hogy pontosan mire gondolt a zavaros lelkű ember, nem tudom.) Heisler legfontosabb székesfehérvári üzenete az volt, hogy „ne kaphasson soha és sehol szobrot hazánkban” rasszista, antiszemita politikus.
Zoom
Felheccelt zsidók és szektások Székesfehérváron
Zoom
Szomorú hírem van Heisler András számára. Van szobra hazánkban olyan politikusnak, aki a rasszizmus bűnébe esett (ráadásul nemcsak „cselekvően előkészítette” a bolsevik önkényuralmi rendszert, hanem annak működtetésében is vezető szerepet vállalt), s jelenlegi tudásunk szerint e bűnét nyilvánosan soha nem bánta meg. A neve: Nagy Imre.
Az állítás után lássuk a bizonyítást!
Elöljáróban fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem áll szándékomban gyalázni Nagy Imre néhai miniszterelnököt. Úgy gondolom, az ’56-os szabadságharc utolsó napjaiban betöltött szerepe, a magyar nép követeléseinek elismerése és felvállalása kiemelkedő politikusi tett volt, a kádári fogságban tanúsított magatartása pedig példaértékű, ma is főhajtásra kötelez. Az életút vége azonban nem törli el a korábbi tévedéseket, hibákat, bűnöket.
Hetven éve, 1946 januárjában kezdődött a hazai németek deportálása. Állítólag most ennek a szomorú történetnek az emlékéve van, de ha az ember a sajtót böngészi, az emlékév eseményeinek nem nagyon találja nyomát. Ebben a nagy csöndességben kell most egy kicsit emeltebb hangon szólni, nem feledkezve meg a tárgyilagosság amúgy nehezen megvalósítható követelményéről.
Sokáig az a tévhit élt a közvéleményben, hogy a győztes hatalmak potsdami konferenciáján döntöttek a hazai németek kitelepítéséről. Ez az állítás csak részben igaz, hiszen a konferencia határozatát megelőzte az ideiglenes kormány kérése.
Tény, hogy a dálnoki Miklós Béla vezette kormány 1945. július 5-én a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz (SZEB) intézett jegyzékben kérte a volksbundista, az SS-ben szolgálatot teljesített németek deportálásának engedélyezését. Augusztus elején Miklós Béla meg is kapta a választ Vorosilovtól, a SZEB vezetőjétől, hogy készítsék elő mintegy 400 ezer német kitelepítését. Hogy kiket érintett a deportálás? Az említett jegyzékben megfogalmazott elvtől hamarosan eltértek a koalíciós pártok. Most már az volt a cél, hogy mindazokat száműzni kell, akik az utolsó, 1941-es népszámláláskor német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallották magukat (az előbbiek száma 300 419, az utóbbiaké 477 057 volt). Szükséges megjegyezni, hogy 1941-ben nemcsak német nemzetiségű polgárok vallották magukat német anyanyelvűnek, hanem sok zsidó is. Az akkori belügyminiszter, a parasztpárti (de kriptokommunista) Erdei Ferenc ekkoriban 22 gyűjtőtábor felállítását tervezte.

A kommunisták és a kollaboráns parasztpárt követelése
A hazai németség kollektív megbüntetését elsősorban a parasztpárt és a kommunisták szorgalmazták, a szociáldemokraták és a kisgazdák óvatosabbak voltak. A kivitelezés (az MTA Hóman-ügyben kiadott állásfoglalásának szavait idézve: „a faji diszkrimináció elmélyítése”) már a novemberi választások után felálló új kormányra várt. Vorosilov még 1945 októberében pontos kimutatást kért a deportálandókról, a kimutatás elkészítése már az új kormányra, pontosabban annak belügyminiszterére hárult. Vagyis Nagy Imrére, aki Erdeit váltotta a koalíciós kormányban. Nagy Imre el is készítette a kért anyagot, amely 303 419 deportálandó személlyel számolt, köztük több mint 60 ezer, 12 éven aluli gyermek volt.
1945. november 30-án Vorosilov arról értesítette Tildy Zoltán miniszterelnököt, hogy a Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanács november 20-án hozott határozata mintegy félmillió (!) magyarországi német kitelepítésével számol, s felkérte a kisgazda kormányfőt, készítsék el a kitelepítési tervet.
1945. december derekán Gyöngyösi János külügyminiszter jegyzéket intézett az angol és amerikai illetékesekhez, amelyben hangsúlyozta, hogy a magyar kormány csak a bűnösöket telepíti ki, tehát elkerüli a kollektív felelősségre vonást.
A kitelepítést szabályozó rendelet tervezetét Nagy Imre készítette elő, a kormány 1945. december 22-én tárgyalt a kérdésről. Nagy Imre ismertette a tervezetet, s „nemzetközi kötelezettséggel” indokolta a deportálást. Kisgazda és szociáldemokrata kormánytagok elutasították a kollektív büntetés gondolatát, s kétségbe vonták Nagy Imre idézett érvét, írásos SZEB-utasítást kértek, de ilyen nem volt. A viharos kormányülésen végül 10:5 arányban megszavazták a kollektív bűnösség elvét valló jogszabályt, amely 12.330/1945. M.E. számú rendeletként 1945. december 29-én jelent meg. A rendelet pontosan meghatározta a kitelepítendők körét:
Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.
Sokan vélekedtek úgy, hogy ez a rendelet a néhány hónappal korábban hatályon kívül helyezett zsidótörvények mintájára készült. Ráadásul 1945 decemberében elkészült a németek gettósításának (finomabb megfogalmazásban: „gyűjtőtáborba tömörítésének”) forgatókönyve is. A rendelet végrehajtási utasítása 1945. január 15-én jelent meg. A rendelet egyebek mellett szabályozta, kik élveznek mentességet. Például azok, akik hitelt érdemlően bizonyították, hogy nemzethűségükért üldöztetést szenvedtek. Akik tehát csak csöndben voltak hűségesek, mehettek tölteléknek valamelyik vagonba. Nem kell talán mondanom, ez a rendelet is Nagy Imre munkásságának a része.
A téma egyik szakértőjét idézem (akinek adatait a fentiekben már felhasználtam):
Az 1946 januárjában megjelent belügyminiszteri rendelet értelmében a kitelepítésre kijelölt falvak lakosságát gyakorlatilag elzárták a külvilágtól. Az előkészítés hiányosságai, a kitelepítési biztosok bizonytalankodása és tapasztalatlansága sok helyen tovább növelte a már korábban összetelepítéssel, internálással stb. sújtott német nemzetiségű lakosság szenvedéseit, megpróbáltatásait. A jogfosztottság, a vagyonelkobzás, a létbizonytalanság gyakran zűrzavarhoz vezetett, valamint olyan kilengések és tragédiák forrása lett, amelyek korábban itt ismeretlenek, úgyszólván elképzelhetetlenek voltak.
(Balogh Sándor: A magyarországi németek elhurcolása és elűzése választott hazájukból. - A magyarországi németek hozzájárulása a közös haza építéséhez. Szerk. Zielbauer György. Bp., 1996, 280. o.)
Szomorú, hogy a faji diszkriminációnak erről a háború utáni „elmélyítéséről”, valamint Nagy Imre és más kormánytagok „mélyítő” szerepéről manapság alig hallani. A szelektív emlékezés is táplálhat előítéleteket. Szelektív emlékezés is szolgálhat ideológiai-politikai célokat. A zsidók deportálásáról sokat beszélünk, a hazai németek deportálásáról jószerével hallgatunk. Pedig kitűnő írások születtek ebben a témában is. Hadd utaljak most csak Zinner Tibor történész kitűnő munkájára (Zinner: A magyarországi németek kitelepítése. Bp., 2004, 284 p.), amelyet minden, a téma iránt érdeklődő olvasónak figyelmébe ajánlok.
Néhány szó erejéig térjünk vissza a már említett, 1945. december 22-én lezajlott minisztertanácsi ülésre, amelynek jegyzőkönyve éppen húsz éve jelent meg nyomtatásban (História 1996. 7. szám, 12-16. o.). Mint már írtam, ezen az ülésen terjesztette elő Nagy Imre belügyminiszter a „faji diszkrimináció elmélyítésében” mérföldkőnek számító kitelepítési rendelet tervezetét. Először lássuk, mit mondott Nagy Imre a kormányülés elején:
A rendelet alapjául két körülmény szolgál. Egyrészt saját magyar nemzeti kötelezettségünk, hogy most végre a német lakosságot kitelepítsük. A másik pedig a szövetséges három demokratikus (sic!) nagyhatalom határozata. /…/ Egyrészt tehát történelmi feladatunk, másrészt pedig nemzetközi megállapodás kötelez a végrehajtásra.
(I.m. 12. o.)
Ezt a fenti idézetet az MTA jelenlegi elnökének, Lovász László úrnak a figyelmébe ajánlom. Cseréljük ki a „német” szót a „zsidó”-ra. „Saját magyar nemzeti kötelezettségünk, hogy most végre a zsidó lakosságot kitelepítsük.” Írt-mondott ilyesmit Hóman Bálint? Nem tudok róla. A jelentős tudományos munkássággal bíró Hómant kizárták az MTA-ból, Nagy Imre viszont úgy lett az MTA tagja, hogy semmilyen tudományos munkásságot nem fejtett ki. (Nagy Imre az MTA tagjaként halt meg, tehát őt rehabilitálni a rendszerváltozás után nem kellett.) Erre a témára írásom végén majd visszatérek.
Zoom
Nagy Imre uszítás közben
Olvassuk tovább a minisztertanácsi jegyzőkönyvet!
Nagy Imre előterjesztésében ismertette a kitelepítési rendelet alapelvét, mely szerint mindazokat ki kell telepíteni, akik a legutolsó népszámláláskor német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották magukat. Tehát az egész német etnikumot. Az alábbi Nagy-idézet is érdekes:
A kitelepítést nem mint büntetőszankciót fogjuk fel, hanem a német lakosság áttelepítéséről van szó.
(Uo.)
Itt is tessék a „német” szót a „zsidó”-val behelyettesíteni.
Két részt idéztem Nagy Imre szövegéből. Mindkettőben „a németek” kitétel szerepel, a belügyminiszter nem tesz különbséget bűntelen és bűnös német között, számára minden magyarországi német deportálandó személy. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy Nagy Imre rasszista alapon állt, elv- és más pártbeli bajtársaival együtt az egész hazai németségtől akart megszabadulni.
A kormány egyes tagjai szembeszálltak Nagy Imrével. Köztük volt a kisgazda Kovács Béla, akit több mint egy év múlva az oroszok elhurcoltak. Kovács megbélyegezte a tervezett eljárást, de Nagy Imre igyekezett őt is és a többi tiltakozót is megnyugtatni:
A végrehajtási utasításban pontosan meg van jelölve, hogy mit vihetnek magukkal és milyen mennyiségű élelmiszert. A kitelepítendőket gyűjtőtáborokba szedik össze.
(I.m. 14. o.)
Erre a rövid részletre is szeretném felhívni Lovász László elnök úr figyelmét.
A minisztertanácsi jegyzőkönyvben egyéb érdekességek is olvashatók. Rákosi (Rosenfeld) Mátyás tiltakozott az ellen, hogy bárki a zsidók deportálásához hasonlítsa a németek deportálását:
Nem lehet összehasonlítani a kettőt, ezek nem Auschwitzba és nem gázkamrákba (sic!) mennek.
(I.m. 15. o.)
Antall József (a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök édesapja) kisgazda párttársaival is szembefordulva így érvelt Nagy Imre tervezete mellett:
Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől.
(I.m. 15. o.)
Idősebb Antall Józsefnek emléktáblája van a Ferenciek terén. Megérdemelte? Szerintem igen. A háború alatt sokat tett a lengyel menekültekért. Hogy a háború után a hazai németség ügyében csúnyán nyilatkozott, nem csökkenti korábbi érdemeit.
Nagy Imre belügyminiszter nemcsak zárt körben, a rendelettervezet minisztertanácsi vitájában nyilatkozott sarkosan a hazai németségről. Néhány héttel később Vas vármegye főispánjának, Safranko Emánuelnek a beiktatásakor nagy beszédet mondott, amelynek szövegét évekkel később felvette válogatott beszédeinek és írásainak kétkötetes gyűjteményébe. (Nagy Imre: Egy évtized. Bp., 1954. I. kötet, 183-194. o.). Az 1946. január 21-én, Szombathelyen elhangzott beszédről a Szabad Nép című kommunista pártlap is megemlékezett. A rövid beszámoló beszédes címe: „’A svábság kitelepítésével a demokrácia erősödik’ – mondotta Nagy Imre elvtárs, belügyminiszter”. A Szabad Nép így foglalta össze Nagy Imre beszédét:
A reakció nagy erőfeszítéseket tesz - kezdte beszédét Nagy elvtárs -, hogy szövetségeseket szerezzen magának. Az utóbbi időben a katolikus egyház vezető egyéniségeit akarják megnyerni. A nemzetre, az országra, de az egyházra is végtelenül káros lenne, ha egyházi vezetők odaadnák magukat a reakciónak a demokrácia elleni harcban. Én hiszek és bízom abban, hogy a katolikus egyház férfiai közül nagyon sokan nem azonosítják magukat ezzel és nem vállalnak közösséget, hanem felismerik, hogy a nemzet érdekeit minden más érdek fölé kell helyezni. A reakció olyan időpontot választ a támadásra, amelyről azt hisszük, hogy a legalkalmasabb erre Igen nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, s a reakciósok igyekeznek kiaknázni ezt a nehézséget. A reakció támasza a svábság. Mi tudjuk, hogy ezeknek kitelepítésével a demokrácia jelentős mértékben megerősödik.
(Szabad Nép 1946. január 24. 3. o.)
Zoom
Demokráciaerősítés Nagy Imre-módra
A fenti szöveg elolvasása után felütöttem Nagy Imre említett kötetét. Kiderült egyrészt az, hogy a Szabad Nép a szombathelyi beszéd különböző részleteit gyúrta össze, hogy a rövid beszámolóban a katolikus egyházon és a németségen is üthessen egy nagyot. Másrészt azt is meglepődve láttam, hogy az 1954-es Nagy-kötetben szereplő szövegből hiányzik a svábokra vonatkozó részlet.
Biztonság kedvéért megnéztem a Szabad Vasmegye című lapot is. Ebben a „demokratikus” lapban három oldalt foglal el Nagy Imre szombathelyi beszéde. A szöveget elolvasva kiderül, hogy Nagy Imre mást is mondott a hazai németekről. Egy egész bekezdést szentelt a deportálandóknak:
Van egy másik kérdés is, ami Vas vármegyét illeti. Ennek a kérdésnek nagy jelentősége van a reakciós támadások szempontjából. Ez a svábkérdés és a kitelepítésnek a kérdése. Amikor a Vörös Hadsereg nehéz és áldozatos harcokkal felszabadított bennünket, minden becsületes magyar azt hitte, hogy ezek után a német birodalmi politika magyarországi ügynökeit, a magyarországi svábságot magyar földről ki fogják telepíteni. Tudjuk azt, hogy akkor, amikor ebbe a nagy háborúba keveredtünk, ebben döntő szerepe a hazai svábságnak volt azért, mert a Hitler-politikát ide közvetítette. (Nagy taps.) Tudnunk kell azt, hogy mérhetetlen szenvedésünknek, a sok véráldozatnak igen is nagy részben a hazai svábság az oka. Vannak, akik azon siránkoznak, hogy a sváboknak el kell hagyni Magyarországot. Ne csodálkozzunk, ha a szövetségesek körében, de a szomszédainknál is ez a jelenség a legnagyobb bizalmatlanságot váltja ki. Nem hiszik el rólunk, hogy szakítottunk a németekkel, hogy őszintén a fasizmus ellen vagyunk, ha ahelyett, hogy a svábokat kitelepítenénk, egyesek a svábok védelmében lépnek fel. A reakció támasza a svábság. Mi tudjuk azt, hogy ezeknek a kitelepítésével a demokrácia jelentős mértékben megerősödik.
(Nagy Imre belügyminiszter hatalmas beszédet mondott Safranko Emánuel főispán beiktatásán. Szabad Vasmegye 1946. január 22., 2. o.)
Ez a bekezdés kimaradt Nagy Imre említett, 1954-es kötetéből. A Szabad Vasmegye idézett lapszámát azonban nem nyomtatták újra, így megőrizte a belügyminiszter rasszista ízű szavait (például: a hazai németség, mint a német birodalmi politika ügynökei). Aki Nagy Imrének ezt a beszédét hitelesen akarja elemezni, az „Egy évtized” című gyűjtemény első kötetének 189. oldalán, az utolsó bekezdés elé illessze be az előbb idézett mondatokat.
Nagy Imre szerint egyesek siránkoztak, hogy a németeket kitelepítik. Kire, kikre utalhatott a kommunista belügyminiszter?
Elsősorban a katolikus egyház vezetőire. Akik már a Tildy-kormány megalakulása előtt kiálltak a hazai németség kollektív megbélyegzése ellen. Az is köztudott, hogy Mindszenty József prímási kinevezése után egyik legfontosabb feladatának tekintette az emberi jogok védelmét. Ezért szólalt fel például az internáltak érdekében. Ezért tiltakozott például a hazai németeket ért kollektív megtorlás ellen. Ez utóbbi ügyben nemcsak a magyar kormányt ostromolta, hanem az angol és amerikai diplomatákhoz is beadvánnyal fordult. Mindszenty 1945. október hetedikén foglalta el esztergomi érseki székét, s már egy héttel később körlevélben tiltakozott az emberi jogok megsértése, többek között a hazai németség üldözése ellen. Rövid részlet a körlevélből:
Megkezdődött a hazai németek igazoltatása, házukból, birtokukból kitelepítésre olyan módon, amelyre az emberséges és keresztényi jelzőt a legjobb akarattal sem alkalmazhatnók. Ha csak a bűnösöket büntetnék, hallgatnánk, de a rossznak barátaiként minősítenek és eltávolítanak olyanokat, akikre a bűnt nem bizonyították rá, sőt olyat hoznak fel ellenük bűnül, ami természetjogon megilleti őket, pl. az anyanyelv. Ne tegyünk olyasmit, amit a fegyverszüneti határvonalon túl magyarokkal szemben elkövetőktől nemcsak felháborodással fogadtunk, de elviselhetetlennek is éreztünk.
Ha valaki ellen az arra illetékes bíróság bizonyító eljárás után jogerős ítéletet nem hozott, azt vagyonától megfosztani, ősi hajlékából, ősei és a maga verítékével öntözött földjéből, családjából hatalmi szóval kiszakítani nem szabad. Ha helytelen volt csendőrökkel kísértetni a zsidókat, helytelen rendőröket vezényelni ilyen ténykedésekhez is. Felemeljük szavunkat az ártatlan gyermekek, aggok, betegek érdekében a nemzetiségi gettó, a kapkodó ide-oda telepítések ellen, amelyek végre is teljes jogbizonytalanságot idéznek elő, sőt az országot az ellátatlanságba hajszolják bele.
A magyar püspöki kar nevében kibocsátott körlevél szövege azért is érdekes, mert fogalmazásában, érveiben felidézi azt a körlevelet, amelyet Mindszenty elődje adott ki a zsidók deportálása idején. Akkor is, most is azt hangoztatta az egyház, hogy jogerős bírói ítélet nélkül senkit nem lehet megfosztani vagyonától, ősi hajlékától.
Mindszenty József nem véletlenül lett szálka az új hatalom szemében. Az emberi jogok mellett kiálló esztergomi érsek és a rasszista nézeteit nyíltan is megvalló Nagy Imre és társai között semmiféle párbeszédre nem volt lehetőség. Kommunista oldalon az érvek szerepét a gyalázkodás, mocskolódás töltötte be. Idéztem már egy régebbi írásomban, most megismétlem, mit mondott Nagy Imre 1948 nyarán egyik beszédében:
Mindszenty, azelőtt Péhm József (sic!), idegenül, sőt ellenségesen áll szemben nemzeti törekvéseinkkel, érzéseinkkel és nemzeti hagyományainkkal. /…/ Ideje, hogy magyar főpap kerüljön végre a magyar katolikus egyház élére.
(Nagy Imre: Egy évtized. II. kötet. Bp., 1954, 70. o.)
Nagy Imrének tehát még Mindszenty sem volt eléggé magyar. Egyik ismerősöm mondta nemrég: „Sokat gondolkoztam azon, vajon 1956-ban, a szabadságharc napjaiban Nagy Imre miért nem találkozott a fogságból szabadult Mindszentyvel? Miért nem szánt akár csak öt percet arra, hogy megkövesse a magyar katolikus egyház fejét? Hiszen amikor a hercegprímást elítélték, Nagy Imre a kommunista párt egyik vezető személyisége, magas közjogi méltóság viselője, az Országgyűlés elnöke volt. Miért nem találkozott a sokat szenvedett főpappal?” Jogos kérdés.

Nagy Imrének még Mindszenty sem volt eléggé magyar
A fentiek után kanyarodjunk vissza az MTA nyilatkozatához és a Hóman-ügyhöz. Tudjuk, most azért folyik a küzdelem, hogy az MTA állítsa helyre Hóman Bálint akadémiai tagságát. Az MTA nemrég kiadott nyilatkozata ismeretében erre nincs sok esély, mert a tudós társaság szerint az amúgy jelentős történész politikusként ezt-azt „elmélyített”. A fentiekben egyetlen példát hoztam föl annak a tételnek a bizonyítására, hogy bizony Nagy Imre is „mélyített”. Nagy Imre az MTA tagjaként halt meg, Hómant viszont az Akadémia máig nem rehabilitálta.
Köztudott, hogy az MTA nem politikai szempontok, hanem tudományos teljesítmény alapján választja meg a tagjait. Hómannál ez a teljesítmény megvolt. Nagy Imrénél viszont hiányzott.
Nehogy elfogultsággal vádoljanak, a közismerten liberális Magyar Narancs egyik, 2008-ban megjelent cikkére hivatkozom. Érdemes elolvasni Félix Péter alapos írását, amelyből most csak egy rövid bekezdést idézek:
Nagy Imre tehát úgy lett akadémikus, hogy beválasztásakor a tagfelvétel minden szabályát megszegték: sem tudományos fokozata, sem kutatási területe, sem megfelelő mennyiségű, szakmailag igényes publikációja nem volt.
A szerző valamennyi állítása igaz. Hogy lássuk, miféle agrártudós volt Nagy Imre, elég, ha beleolvasunk székfoglaló előadásába, amely 1953. május 26-án hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián. Ez az előadás Sztálin „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című, utolsó művét méltatta. Amikor az előadás elhangzott, a szovjet vezér már két és fél hónapja eltávozott az élők sorából. Néhány mondatot idézek Nagy Imre unalmas, nyelvi szempontból értéktelen szövegéből. Beszéde elején ezeket mondta az akkor éppen miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő politikus:
Sztálin hagyatékában szinte felbecsülhetetlen az a tudományos kincs, amit zseniális tanításában az emberiségre örökül hagyott.
Tanítása nemcsak a szocialista társadalom felépítése terén a Szovjetunióban elért sikerekben, a szovjet állam gazdasági, politikai és kulturális felvirágzásában, a kommunizmus nagyszerű alkotásaiban testesül meg. Marx, Engels, Lenin mellett Sztálin tanítása mutatja az utat a kapitalizmus béklyóiban, az imperializmus igájában sínylődő népek felszabadító harcának éppúgy, mint a kapitalizmusból a szocializmus felé haladó népi demokratikus országok eredményekben gazdag munkájának is, a szocialista építés minden területén.
(Nagy Imre: Egy évtized. II. kötet. Bp., 1954, 309. o.)
A beszéd ezekkel a szavakkal zárult:
Sztálin műve alapvető a világ kommunista és munkáspártjainak, köztük a Magyar Dolgozók Pártjának szellemi életében, elméleti és gyakorlati munkájában is. /Itt hosszú Sztálin-idézet következik, megkímélem tőle az olvasót – B. D./.
Előadásomban azt a feladatot tűztem magam elé, hogy Sztálin útmutatásai alapján megkíséreljem felvetni a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet néhány közgazdasági kérdését, hogy Sztálin utolsó tudományos műve egyes tételeinek ismertetésével némiképp hozzájáruljak ahhoz, hogy tanításaiból minél többet meríthessünk és értékesíthessünk a szocializmus építésének nagyszerű munkájában.
(I.m. 348. o.)
Az idézeteket nem kommentálom, csupán annyit jegyzek meg, hogy tudomásom szerint Hóman Bálint sohasem méltatta, elemezte (különösen nem akadémiai beszédben) Adolf Hitler vagy Szálasi Ferenc nézeteit. Hóman ugyanis elsősorban tudós volt. Nagy Imre soha nem volt az. Nagy Imre politikai okból lett a tudós testület tagja. Hómant pedig politikai okból zárták ki.
Írásom végén szeretném ismét hangsúlyozni, hogy nem óhajtom megbélyegezni Nagy Imrét. Tényekről írtam. Köztudott, hogy Nagy Imre nemcsak előkészítette a Moszkvából importált önkényuralmi rendszert, hanem annak működtetésében is vezető szerepet játszott. Írásomban arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy a kollektív bűnösség elvét valló, azt nyíltan is hirdető Nagy Imre vezető szerepet játszott a hazai németek elleni megtorlásban, a diszkrimináció „elmélyítésében”. A hazánkban élő németség mindezt pontosan tudja. Mégsem demonstráltak soha Nagy Imre szobránál.
Gondolom, senki sem óhajtja Nagy Imrét utólag megfosztani akadémiai tagságától. Ízléstelen lenne ilyen követeléssel előállni. Ahogy az is ízléstelen és gyomorforgató, hogy a magát tudományosnak valló akadémia egy etnikai-vallási kisebbség (külhonból is támogatott) nyomásának, hatalmi tébolyának engedve holtában is megbélyegzi a már rehabilitált Hóman Bálintot, s kérészéltű politikai érvekkel akadályozza egy jelentős tudós akadémiai tagságának helyreállítását.
Bistrán Demeter - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready