Hetven éve történt. 1948. június 16-án a hazai országgyűlés baloldali többsége megszavazta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel a törvénnyel nemcsak a vallásszabadság elvét rúgta föl a hatalom, hanem elrabolta az egyházak ingatlanait: iskoláit, konviktusait is. Két évvel később a szerzetesrendek fölszámolásakor az állam folytatta a rablást, további egyházi épületekre, kolostorokra, egyházi szociális intézményekre tette rá a kezét.
 (kép: Fortepan) |
Az egyházi iskolák államosítása előtti hetekben a törvényjavaslat ellen csak a katolikus egyház hadakozott. A protestáns felekezetek karakán vezetőit már korábban félreállították, helyüket kollaboránsok vették át, a zsidóság vezérképviselete (a Mazsihisz elődje) pedig kezdettől fogva a kommunista pártot szolgálta, szinte a párt egyik tagozataként működött.
A Mindszenty József vezette katolikus egyházat nem lehetett megtörni. Mindszenty beszédei és a katolikus püspöki kar nyilatkozatai világossá tették, hogy az egyház iskolaügyben nem hajlandó kompromisszumokra, hiszen az egyház tanítói jogát az állam nem korlátozhatja.
 (kép: Fortepan) |
Amikor az államosítás terve megjelent, a baloldali sajtó össztüzet zúdított a katolikus egyházra. A maradiság, a reakció vádja mindennapos volt a vörös csillagos szennysajtóban, az egyház ezért a rendelkezésére álló szűk keretek között (körlevelek, Új Ember című hetilap) ezekre a vádakra adott tényekre alapozott választ, amelynek vissza-visszatérő motívuma volt a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása. Az 1948. május 11-én kibocsátott, Mindszenty által fogalmazott püspökkari körlevélben olvassuk:
Van-e szabadság ott, ahol a katolikusoknak nem lehetnek saját iskoláik? Ahol nem tűrnek mást, csak az állami iskolákat? Azt az állami iskolát, amelyen keresztül a mindenkor uralkodó, sokszor kisebbségi pártok akarják a többség gyermekeire rákényszeríteni a maguk világnézetét? Egyszer az egyik párt, máskor a másik, aszerint, hogy melyik kerül uralomra. És mindegyik az iskola révén akarja a maga uralmát állandósítani! /…/ Akik az Egyházat a reakció fészkének szeretik tekinteni, akiknek reakció minden, ami katolikus, ne benne keressék a reakciót, hanem az efféle szabadságellenes törekvésekben.
Az érvelés tökéletes, az utolsó mondat pedig éppen a Rákosi Mátyás vezette pártra utal, amikor megjelöli a demokrácia valódi ellenségeinek, a reakciónak a fészkét.
Az 1948. május 23-én kelt, ugyancsak Mindszenty fogalmazta körlevél még világosabban fejtette ki, miért demokráciaellenes az egyházi iskolák tervbe vett államosítása:
Az Egyház, amikor az iskoláit védi, az általános emberi jogokat, köztük a tanítási és tanulási, a lelkiismeret-szabadság jogait védi. A szülőknek elidegeníthetetlen joga van gyermekeik vallásos szellemben való neveléséhez. Eddig volt joga és lehetősége a szülőknek választani az iskolák közt. /…/ Nálunk még a legegyházgyűlölőbb hitleri erőszak sem vette el az Egyháztól az ő iskoláit és az iskolaállítási jogot.
Az utolsó mondat szintén nagy, manapság kellően nem hangsúlyozott igazságot fogalmazott meg. Hitlerék nem nyúltak a katolikus iskolákhoz, a bolsevikok viszont igen. A bolsevizmus egyedi és páratlan volta ezen e területen is szembeszökő.
A hatalom csalfa módon tárgyalásra invitálta az egyházat, miközben az iskolákkal kapcsolatos törvényjavaslat már a T. Ház asztalán feküdt. Az egyházi vezetés a tárgyalás előfeltételeként természetesen azt kérte, vegyék le a napirendről az egyházi iskolák ügyét, a hatalom azonban erre nem volt hajlandó. Erre utalva írta ekkoriban Mindszenty József: „Békét fenyegetéssel kötni nem lehet, csak békés eszközökkel.”
 A Szent Margit Gimnázium egyik osztályterme 1935-ből (kép: Fortepan) |
Május 29-án újabb püspökkari körlevél született, ezt is Mindszenty szövegezte. Ennek a szövegnek a hangvétele még keményebb:
Az iskolamonopóliumot akarják ránk kényszeríteni, ez az igazság. Minden erőnket megfeszítjük gyermekeink halhatatlan lelke ellen kinyúló erőszak ellen. Újból küldjük figyelmeztetésünket: ne nyúljanak a szülők emberi szabadságjogához, vallásszabadságunkhoz, ne vegyék el ősi, megbízhatóan nevelő iskoláinkat, ne tévedjenek a totális rendszerek útjára. A hazugság, megtévesztés, erőszak – országunk nem kis szégyenére – a történelem folyamán soha ilyen hullámokat nem vert. Mi az igazságot, annak védelmét nem hirdethetjük, ennek szükséges eszközei számunkra hiányoznak. Azokat a hírközlő eszközöket, amelyek a mi hitünkkel, elveinkkel, neveltetésünkkel ellenkező fogásokkal nem átallanak dolgozni, a családi szentélybe be ne engedjétek, mert annak tisztes levegőjét megfertőzik és megmérgezik.
Az utolsó mondat a legkeményebb. Mindszenty azt kéri a hívektől, a rákosista és társutas lapokat ne vásárolják és ne olvassák, mert ezek megfertőzik az otthon „tisztes levegőjét”. Igaza volt. Például a Szabad Népben, a párt országos napilapjában, olyan züllött alakok művelték a fertőzést, mint Vásárhelyi Miklós és többnyire ugyanabból a fajból származó társai.
Hiába a magyar katolikusok országos tiltakozása, a rengeteg petíció, a hatalom nem hátrált, keresztülverte az országgyűlésen az iskolák államosítását, az állami rablást. Az Országgyűlés akkori elnöke Nagy Imre volt. A törvényjavaslat vitájának elején és végén ő elnökölt. Ő volt az, aki a mentelmi bizottság elé utaltatta Schlachta Margitot, a Keresztény Női Tábor országgyűlési képviselőjét, aki a szavazás utáni, kommunisták által kezdeményezett Himnusz-énekléskor tiltakozásképpen ülve maradt. Volt rá oka. A Himnusz meggyalázása, ha kommunista söpredék veszi a szájára.
 Schlachta Margit szerzetesnő, az első női országgyűlési képviselő - persze ő még nem kvóta alapján került be |
Aki az ülés jegyzőkönyvét elolvassa, ma is megdöbben a kommunista képviselők viselkedésén. Schlachta Margitba valósággal belefojtották a szót. Érdemes elolvasni az országgyűlési naplóban Schlachta felszólalásának a végét. A katolikus képviselő alig tud szóhoz jutni, folyamatosan kiabálnak a kommunisták, akiket (d)-vel jelöl a jegyzőkönyv. És az ülést levezető elnök mindezt eltűrte.
 |
Két héttel később, 1948. június 29-én, az Országgyűlés elnöke Somogy megyébe látogatott. Nagy Imre kaposvári beszédéről még aznap beszámolt az MTI. A tudósítás szerint Nagy Imre támadta az egyházi „reakciót”, s személyesen a magyar katolikus egyház fejét is, aki „származása miatt is idegenül és ellenségesen áll nemzeti törekvéseinkkel és legszentebb nemzeti hagyományainkkal szemben”.
 |
Érdekes, Nagy Imrének nem volt baja mások származásával. Csak az eredetileg Pehm József nevet viselő Mindszenty származása zavarta, holott a prímás ősei évszázadok óta éltek magyar földön, s német családi nevük (Pehm) ellenére magyarok voltak. Nagy Imrét zavarta Mindszenty származása, Rákosi-Rosenfeld, Gerő-Singer és a többi zsidóbandita elvtárs vérvonala azonban nem csípte a szemét.
Az MTI tudósítása nem közli szó szerint Nagy Imre kaposvári szónoklatát, a néhai politikus igencsak kozmetikázott beszédgyűjteményében azonban meglelhető a teljes szöveg, amelyben az alábbi bolsevik rágalomáradat olvasható Mindszentyről és a katolikus egyházról:
Mindszenty, azelőtt Péhm (sic!) József, idegenül, sőt ellenségesen áll szemben nemzeti törekvéseinkkel, érzéseinkkel és nemzeti hagyományainkkal. Ez vitte arra, hogy meggyalázza 1848-as szabadságharcunk emlékét. Ideje, hogy magyar főpap kerüljön végre a magyar katolikus egyház élére.
Az iskolák államosítása most már törvény, ezzel kivettük a reakció kezéből azt a fegyvert, amellyel népünket sötétségben és tudatlanságban tudta tartani. Megszüntettük a régi uralkodó osztályoknak a tudományok terén még megmaradt monopóliumát, és a tudományokat a magyar nép közkincsévé tettük.
Mindez azonban csak fél eredmény lenne akkor, ha nem mennénk tovább ezen az úton. Mi nem érhetjük be az eddigi eredményekkel. Meg kell teremtenünk mindenáron a lelkek nyugalmát, amelyet Mindszenty mérhetetlen gyűlöletében felkavart.
A küzdelem után, amely most az iskolák államosításával lezárult, újból felajánljuk békejobbunkat az egyháznak. Felajánljuk, hogy együtt, közös erővel munkálkodjunk egy szebb és boldogabb magyar jövendőért. Reméljük, hogy a katolikus egyházban is felülkerekedik a jobb belátás, amint azt már a protestáns egyházaknál tapasztaltuk, és együtt mehetünk előre a magyar jövendő útján.
(Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások. II. kötet. Bp., 1954, 70. o.)
 Padláslesöprő Nagy Imre beszédet mond az Országgyűlésben Rákosi elvtárs mellett |
Micsoda cinizmus! Azon az ember már fenn sem akad, hogy a szovjet szuronyok árnyékában berendezkedő rezsim egyik vezéralakja azt a Mindszentyt vádolja gyűlölködéssel, aki éppen a kommunista oldalról áradó gyűlölethullám ellen emelte fel újra s újra a szavát. Az igazi cinizmus nem ez, hanem a folytatás. Miután erőszakkal megfosztották az egyházat iskoláitól, miután minden mocskot ráöntött a kommunista sajtó a katolikus egyházra és Mindszentyre, a hazaárulókból verbuválódott párt nevében Nagy Imre békejobbot ajánl fel a megalázott félnek, hogy együtt munkálkodjanak a szép, új világ felépítésében. Ez a börtönőr ajánlata a rabnak. A tettesé az áldozatnak. A szónokkal ellentétben Mindszenty József nem volt cinikus. A szónokkal ellentétben Mindszenty tudta, hogy nemcsak erőszak van, hanem létezik erkölcs. Ezért üzente meg már korábban (idéztem néhány bekezdéssel előbb): „Békét fenyegetéssel kötni nem lehet, csak békés eszközökkel.”
Amikor kaposvári beszédében Nagy Imre cinikus módon békejobbról beszélt, már sok-sok katolikus pap és hívő ült börtönben, internálótáborban. Amikor a kaposvári beszéd elhangzott, a kommunista bűnözők már javában dolgoztak a totális diktatúra kiépítésén. Amikor a kaposvári beszéd elhangzott, már szorgosan készültek a legfőbb akadály, Mindszenty József eltávolítására.
 Mindszenty bíboros és az ÁVH békejobbja |
A kaposvári beszéd után fél évvel Mindszenty bíboros a békejobbjáról híres ÁVH foglya volt.
B. - Kuruc.info
