2020. március 31., kedd, Ákos, Árpád, Benő napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:40 Trump: a szaúdiak és az oroszok is megbolondultak22:32 Egyre többen próbálkoznak kiberbűnözéssel Magyarországon22:26 Betörtek a debreceni Református Nagytemplomba - imádkozni, majd rongálni22:16 Izraeli lap: Orbán a koronavírus-törvény megszavaztatásához Hitler 1933-as Felhatalmazási törvényéből merítette az ihletet21:58 "Romániában" már csak Hargita megyében nem regisztráltak fertőzöttet21:42 Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a fertőzöttek és az elhunytak száma21:28 Ön szerint kötelezővé kellene tenni a szájmaszk viselését közterületen? - Voksolhat szavazásunkon21:12 Merkelhez még a koronavírusnak sincs gusztusa20:45 Csökkent az újonnan diagnosztizált betegek száma Olaszországban20:23 A WHO-álláspont továbbra is az, hogy aki nem beteg, ne viseljen maszkot19:57 Az amerikai gyógyszerfelügyelet engedélyezte maláriaellenes szerek Covid-19 elleni alkalmazását19:44 Netanjahu karanténba került19:27 Drámai pillanatok a SzektATV-n: sajnos nem jut minden családnak a 60 ezer forintos kéztisztító zseléből19:13 Bukarest már most azt nézi, kitől vehetne fel minél több hitelt18:55 Putyin: sikerült megelőzni a robbanásszerű terjedést, de további lépések kellenek
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonság III. (1)

Reklám

A sorozat előzményei:
Márton Miklós („Bács-Balogh János”)
1952-től az ÁVH kapcsolata „Balogh Péter” fedőnéven, 1967-től a kémelhárítás „Mérő” fedőnéven operatív feldolgozás alá vont személye, 1968-tól a BM hírszerzés (III/I-1 Osztály) társadalmi kapcsolata „Bács-Balogh János” fedőnéven.
A „Szabad Nép” gyakornoka, a „Viharsarok” főszerkesztője, az MDP KV Sajtóosztályának politikai munkatársa, a Külügyminisztérium Sajtófőosztályának főelőadója, a „Figyelő” főszerkesztő-helyettese, a „Népszabadság” munkatársa, az MTV „A Hét” című műsorának szakértője.
Márton (Mautner) Miklós 1921 május 23-án született Pécsett, anyja Klein Irén. Apja lókereskedő volt. A gimnáziumi érettségi után a bőrdíszműves szakmát tanulta, 1941-42-ben bőrdíszműves segéd Miskolcon, majd Budapesten, belépett a Bőrdíszműves Szakszervezetbe. Katonaéveit munkaszolgálatosként Mohácson és Budapesten töltötte a hidász szertárban. 1944 decemberében Zuglóból Németországba vitték, ahonnan 1945 augusztusában tért haza, nyomban belépett a Magyar Kommunista Pártba. Szüleit a háborús események során elvesztette.
Zoom
Márton Miklós
Két félévet hallgatott a pécsi Tudományegyetem Bölcsészkarán, de tanulmányait abbahagyva bőrdíszművesként dolgozott 1946 végéig. 1947 elején felköltözött Budapestre, mert lehetősége nyílt újságíróként elhelyezkedni. A Szabad Nép”-nél lett gyakornok, ahonnan ősszel Békéscsabára helyezték, a Viharsarok” című megyei lap szerkesztőségébe. Főszerkesztőként került vissza Budapestre 1949-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Sajtóosztályára politikai munkatársnak, de már novemberben elbocsátották fegyelmi büntetés következményeként.
Fizikai munkásként helyezkedett el a Csepel Vas-és Fémművekben, ahol később gépmunkás, majd átképzett vasesztergályos, ezt követően műszaki tisztviselő. A gyár egyik nagy beruházásában vett részt, ahol eredményes munkája alapján a tröszt beruházási főosztályának vezetőjévé nevezték ki. Önéletrajzában azt írja, hogy itt alkalma volt a gyakorlatban hasznosítani azokat a közgazdasági ismereteket, amelyeket az 1948-49, és az 1951-52 években szerzett politikai gazdaságtani és közgazdasági levelező kurzusokban az MDP KB, illetve budapesti bizottsága szervezésében. Később, 1965-ben 1 éves közgazdász továbbképzésben vett részt a Közgazdaságtudományi Egyetemen. (Ennek ellenére legmagasabb iskolai végzettségeként mindenütt a gimnáziumi érettségi szerepel.) Középfokú nyelvvizsgát tett francia nyelvből 1956-ban, angolból 1967-ben, beszélt németül.
1955 februárjában került a Külügyminisztériumba, főelőadó a Sajtófőosztályon, ahonnan két év múlva: 1957 februárjában politikai okok miatt - az „ellenforradalom” alatt tanúsított magatartása és a Külügyminisztérium „Forradalmi Bizottságában” vállalt szerepe miatt - elbocsátották. A Külügyminisztérium akkori személyzeti vezetője – egyebek között – ezt írta jellemzésében:
„Már az ellenforradalom előtt nyilvános helyeken, taggyűlésen Nagy Imre személyét állította előtérbe. Azok közé tartozott, akik élesen bírálták mindazt, ami Nagy Imre körül történt. Az ellenforradalom előtt bízott Nagy Imrében. A Kádár kormány azon politikájával, amit Nagy Imrével szemben tett, nem értett egyet. Tito pulai beszédét, mint egyedüli helyes, tárgyilagos, minden tekintetben elfogadható politikai állásfoglalásnak tekintette. Az egyik gyűlésen kiderült, az ellenforradalom napjaiban marxista könyveit elégette.
A Kádár kormány megalakulása után, amikor a Rádió munkatársai még sztrájkoltak, Márton Miklóst a Külügyminisztérium vezetői felkérték, hogy menjen a Parlamentbe és segítsen a Rádió munkájánál. Ezt azon a címen, hogy nem akar sztrájktörő lenni, nem vállalta el.”
Mégis, elbocsátása után, 1957 februárjában belép az MSZMP-be. Ez megnyitja az utat elhelyezkedéséhez a Kossuth Könyv-és Lapkiadó Vállalathoz, ahonnan ismét a sajtó irányába orientálódik. A gazdasági „Figyelő” - nek megalakulásától munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese. Amikor 1961-ben a hetilap tudósítójaként Genfbe, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának ülésszakára akarják kiküldeni, az útlevélkérelemhez szükséges hivatalos véleményt a pártszervezet szervező titkára: Follinus János és a „Figyelő”-t kiadó Hírlapkiadó Vállalat személyzeti vezetője: Dundics István írja alá. Ebben ez áll:
„Külföldi kiküldetésével kapcsolatos útlevélkérelem ügyében igazoljuk, hogy Márton Miklós elvtárs, szerkesztőségünk rovatvezetője, az ellenforradalom alatt népi demokratikus államrendünkhöz hű magatartást tanúsított.”
Zoom
A Hírlapkiadó és a „Figyelő” másképp látta, mint a Külügyminisztérium
Senki sem kérdezi meg a Külügyminisztériumot: miért állította az ellenkezőjét. Igaz, az állambiztonság még 1968-ban sem felejt. Amikor Márton már Ford ösztöndíjasként tartózkodik az USA-ban, a hírszerzés a washingtoni rezidencia figyelmét felhívja arra, hogy:
„Korábbi ellenforradalmi nézeteit és megnyilvánulásait megváltoztatta, illetve igyekszik azokat letagadni. Lakókörnyezetében polgári beállítottságú, minden helyzethez alkalmazkodni tudó embernek tartják.”
1962-ben már a „Népszabadság” munkatársa: közgazdasági szakíró. Miután a már említett 1 éves közgazdász továbbképzésen vett részt a Közgazdasági Egyetem külkereskedelmi tanszékén, a szerkesztőségtől lehetőséget kapott, hogy főként külkereskedelemmel, a nemzetközi munkamegosztással és a beruházásokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzon.
Még 1949 novemberében megnősült. Felesége Puskás Magdolna (1926. Tolna, Brucher Terézia) 1956 előtt a Lenin Intézet tanársegéde, a 60-as években a Központi Statisztikai Hivatal tisztviselője. Egy 1965-ös környezettanulmány, melyet a BM III/6-d alosztálya készített, úgy említi, mint politikailag passzív, közömbös magatartású pártonkívülit, aki egyszerű, csendes, szolid, házias, családjának élő, zárkózott asszony. Egy fiúgyermekük született, György 1956-ban.
[A környezettanulmány utal arra, hogy Márton Miklós sima modorú, alkalmazkodó, kissé rafinált személy, aki egyfelől sokat költ magára, jól berendezett lakása, gépesített háztartása van, Opel személygépkocsit vásárolt, garázst épített, ad a külsőségekre, mert nagyravágyó, szeret másoknál különbnek látszani, gőgösen kitűnni, ugyanakkor a családjától a legszigorúbb takarékosságot követeli meg. „Példaként elmondták, feleségének oly kevés kosztpénzt ad, hogy az a legszerényebb háztartást vezeti, de még úgy is gyakran kénytelen az élelmiszer és zöldségfélék egy részét magán kiskereskedőktől hitelbe vásárolni. Feleségétől megköveteli, hogy hivatali elfoglaltsága mellett minden házimunkát elvégezzen… Márton túlzott anyagiassága mellett mindenben rákényszeríti akaratát a feleségére, aki önállóan semmit sem tehet… engedékeny és igyekszik alkalmazkodni.”]
Ami Márton politikai megítélését illeti lakókörnyezetében, az sem hízelgő a környezettanulmányt koordináló Juhász János r. alezredes, alosztályvezető és beosztottai számára:
„Polgári beállítottságú egyénnek tartják, aki megnyilvánulásaiban a nyugati életforma felé orientálódik. Véleményük szerint nevezett a pártnak nem meggyőződésből lett tagja, hanem csak azért, mert úgy gondolja, hogy ez érvényesülését jobban elősegíti. Ezt támasztotta alá az ellenforradalom alatt tanúsított magatartása is, amikor örömmel szemlélte az eseményeket és a „szabadságharcosok” követeléseivel egyetértett, szovjetellenes kijelentéseket tett. Ezzel szemben, az ellenforradalom leverése után belépett az MSZMP-be, korábbi nézeteit megváltoztatta, igyekszik azokat letagadni.”
A környezettanulmányra egyebek között azért is volt szükség, mert Márton jó ismerőse, 1952 óta baráti körének tagja, akivel korábban egy házban laktak, rendszeresen összejártak, s örömmel üdvözölték az „ellenforradalmat” 1962-ben disszidált. Nem volt súlytalan személy az állambiztonság számára. Kiss Antal (1921, Szolnok, Gyenes Rozália) a Külügyminisztériumban dolgozott, MSZMP tag volt és az amerikai hírszerzés kutató, tanulmányozó ügynöke lett az NSZK-ban, nyugat berlini lakosként. A kémelhárítás (BM III/II-2-a alosztálya) „Dolláros” fedőnéven tartotta operatív feldolgozás alatt. Aktív tevékenységet fejtett ki az NSZK-ba utazó magyar állampolgárok körében, különös érdeklődést mutatott volt munkahelye: a Külügyminisztérium dolgozói iránt.
A kémelhárítás információi szerint Márton a baráti kapcsolatot „Dolláros” disszidálásáig fenntartotta. Mivel azután is sokat utazott Európában, feltételezhető volt, hogy továbbra is van kapcsolat köztük. A kapcsolat jellegének felderítése és operatív értékelése – realizálás vagy visszafordítás, netán beszervezés formájában – indokolta az ellenőrzést.
[Márton utazásai „Dolláros” disszidálása előtt: 1958: Brüsszel, Koppenhága, Stockholm, Csehszlovákia. 1959: Brüsszel, Franciaország, 1960: NDK, Berlin, 1961: Genf. „Dolláros” disszidálása után: 1962: Brno, 1963: Lipcse, Berlin, Prága, 1964: Genf, 1965: Prága, 1966: Bécs .]
„Dolláros” ismerte legjobban Márton magatartását a forradalom alatt, várható volt, hogy ismereteit megosztja az amerikai hírszerzéssel, amely lépéseket tesz megismerésére és felhasználására.
Ezért a kémelhárítás 2-a alosztályának vezetője: Dr. Rédei Miklós alezredes és Iglói Pál r. őrnagy „Mérő” fedőnéven megkezdte Márton Miklós operatív feldolgozását. Ennek során megszervezték „Mérő” „K” (postai levél) ellenőrzését, bevezették a „III/a” rendszabályt (telefonlehallgatás), titkos kutatást szerveztek lakóhelyén és munkahelyén, megvizsgálták 1965-ös Opel gépkocsi vásárlásának körülményeit.
A feldolgozásnál figyelembe kellett venni és kellő óvatossággal kezelni azt a tényt, hogy „Mérő” a „Népszabadság” munkatársaként az MSZMP KB hatásköri listáján szerepelt. Tájékoztatni kellett az illetékeseket a vizsgálat szükségességéről. Kérték őket, hogy ez alatt „Mérő” munkaviszonyában, körülményeiben ne legyen változás. Magatartásáról adjanak teljes körű jellemzést.
Zoom
Az 50-es években az ÁVH-szervekkel volt kapcsolatban
Az állambiztonsági nyilvántartó és a Főcsoportfőnökség elérhető adatainak összevetéséből megállapították, hogy „Mérő” 1952. március 15-től „Balogh Péter” fedőnéven kapcsolatban állt az Államvédelmi Hatóság szerveivel. Anyaga 1956-ban megsemmisült. (Márton állambiztonsági Adatlapján viszont a beszervezés idejének 1951 van feltüntetve, fedőneveként pedig „Bács Balogh János” szerepel, szemben az ÁBTL-ben őrzött Ügy Dosszié fedőlapján olvasható „Bács Balogh József”- fel. (ÁBTL 3.2.4. K-2341). Egyébként minden későbbi iratban a BM hírszerzésnél (III/I. Csoportfőnökség) „Bács - Balogh”, vagy „Bács Balogh János” fedőnéven említik Márton Miklóst)
Amikor 1968-ban bizonyossá válik, hogy Márton egy éves Ford ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol döntően közgazdasági PR és marketing tanulmányokat folytat majd, a III/II-2-a alosztályról május 24-én felkereste őt munkahelyén, a „Népszabadság” szerkesztőségében Iglói Pál r. alezredes. Ismerkedéskor az alezredes közölte, hogy az amerikai úttal kapcsolatos kérdések megbeszélésén kívül egy közös ismerősükről is szeretne érdeklődni. Márton nem Kiss Antalra („Dolláros”) gondolt, mint a rendőrtiszt, mert visszakérdezett: „Ocsga elvtársról?”Ebből Iglói alezredes megértette, hogy Márton feltehetően az ötvenes évekbeli kapcsolattartó tisztjére, „Ocsga elvtársra” gondolt, akivel az ÁVH informátoraként állt kapcsolatban.
Zoom
„Bács-Balogh” dossziéja az ÁBTL-ben téves keresztnévvel
Kiss Antalra terelve a szót, Márton elmondta, hogy disszidálása óta nem találkoztak, levelet nem váltottak, üzenetet nem kapott tőle. Korábbi ismeretségükről részletes tájékoztatást adott. A kémelhárítás képviselője pedig kioktatta: mi a teendője, ha odakint az amerikai hírszerzők tanulmányozzák, ajánlatot tesznek, bizalmába akarnak férkőzni. Úgy látta, hogy szavai nyomán Márton zavart és ideges lett. Ennek okát az alezredes a következőkben látta:
1., Világosan felismerte, hogy Kiss információkat szolgáltatott róla az amerikaiaknak, az információk pedig rá nézve nem a legkedvezőbbek, ezért odakint nehéz helyzetbe kerülhet.
2., Félt attól, hogy az „ellenforradalom” alatti magatartására – amit Kiss is ismer - az állambiztonság visszatér és ez befolyásolhatja utazását.
3., Láthatóan olyan helyzetet akart teremteni, hogy ügynöki feladattal ne bízzák meg, ám megállapodtak, hogy hazatérése után beszámol tapasztalatairól, így az amerikai hírszerzés „finom” tanulmányozási módszereiről és esetleges beszervezési kísérleteiről is.
Természetesen a hírszerzés is résen volt, egy ilyen útnál nekik is érvényesíteni kellett sajátos érdekeiket. Még a kémelhárítás előbbi látogatása előtt tájékozódott a III/I-1 Osztály (hírszerzés az USA és a nemzetközi szervezetek ellen) Kira József r. őrnagy, főoperatív beosztott révén, aki évek óta közvetlenül ismerte Mártont. Május 6-i jelentésében az őrnagy – egyebek között – ezt írta róla:
„Politikai meggyőződése szilárd, véleménye nem függ –amint ez sok kollégája körében divat – a beszélgetőpartnerétől. Amikor a Ford ösztöndíj bizottsághoz ment káderezésre, bizalmas körben elmesélte, hogy ha az amerikaiak azt várják tőle, hogy olyanokat fog mondani, ami nekik tetszik, akkor nem fog ösztöndíjat kapni. Véleményem szerint a párthűsége ma vitán felül áll.”
Zoom
Márton (Mautner) Miklós adatlapjának első oldala
Kira őrnaggyal annyira bizalmas viszonyban volt Márton, hogy ő volt az első, akinek hazatérése után beszámolt az USA-ban töltött egy esztendejéről. Őt követte a kémelhárítás (III/II-2-a) részéről Iglói Pál r. alezredes és Szabó Károly r. főhadnagy. 1969. szeptember 9-i jelentésük egyértelműen pozitív volt Mártonról:
„Magatartásából, válaszaiból arra lehet következtetni, hogy a mai Márton Miklós már egyértelműen elkötelezte magát rendszerünk mellett. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy amikor Iglói elvtárs felvetette neki: hajlandó lenne-e találkozni később meghatározott helyen és időben „Dollárossal”, Márton Miklós igenlően válaszolt.”
Ez azt jelentette, hogy vállalta a titkos együttműködést az állambiztonság szerveivel az amerikai hírszerzés szolgálatába állt „Dolláros” ellenében.
Ennél persze több szolgálatot is vállalt Márton. A III/I-1 Osztály 1971. szeptember 30-i jelentésében ezt olvashatjuk:
 „Bács-Balogh Jánosfn. társ. kapcsolat szívesen tart a BM-mel kapcsolatot és ad tájékoztatást a tudomására jutó, minket érdeklő kérdésekről, például a beutazókról.”
Rendszeres kapcsolatot tartott (mert tarthatott) az amerikai ösztöndíjas tanulmányai alatt megismert jeles személyiségekkel, nemzetközileg ismert professzorokkal, kutatókkal, tanárokkal, üzletemberekkel. Azokkal, akikkel találkozott New-York, Chicago, San Francisco egyetemein, a nagyobb iparvállalatoknál, közép-és kisüzemekben, valamint egy-két értékesítési szervezetnél. Kutatási témái: a PR tevékenység elvi, közgazdasági kérdései, tervezése, hatásfokának kiszámítása, finanszírozása, továbbá a PR gyakorlati, tartalmi és módszerbeli problémái, oktatásának és szervezésének összefüggései.
Amikor a magyar hírszerzés számára valamely aktuális esemény kapcsán fontossá válik, hogy mélyebb ismeretekhez jusson „Bács Balogh” tk. ismerőseiről, haladéktalanul hozzá fordul, s ő viszonylag gyorsan szállítja az információkat írásos tájékoztatójában, melyet saját nevén és saját kezével ír alá. Így van ez 1970 áprilisában is, amikor egyenesen a BM hírszerzés (III/I. Csoportfőnökség) vezetőjének: Rajnai (Reich) András r. vezérőrnagynak (egyúttal a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség helyettes vezetője is) válik sürgőssé, hogy alaposabban tájékozódjék David Granick amerikai közgazdász professzorról (1926, New – York), aki Magyarországra készül, itt kívánja tanulmányozni az iparirányítás kérdéseit 1971. januárjától májusig.
Márton Miklós („Bács Balogh János”) hat oldalas tájékoztatója április 8-án készül el, gyorsan a hírszerző főnök asztalára kerül, ő elolvassa, s indokoltnak tartja, hogy másnap, április 9-én eljutassa a szovjet állambiztonsági szervek illetékeseihez a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője: Márkus Sándor r. ezredes útján.
Mi tudható meg „Bács - Balogh” soraiból? 1969 márciusában ismerkedett meg David Granickkal az University of Wisconsin professzorával, Wisconsin állam fővárosában: Madisonban. Akkor már olvasta róla 1960-ban megjelent könyvét „The Red Executive” címmel. („A vörös vezérigazgató”) A professzor 1946-ban New Yorkban, a Columbia Universityn kezdte egyetemi tanulmányait. Közgazdaságtant, ipari tervezést és szervezést hallgatott és két évig a Columbia Orosz Intézetét (Russian Institute) látogatta. Ez idő tájt írta első könyvét az orosz ipari irányításról és tervezésről. Egyetemi előadóként a Fisk Universityn kezdi pályáját, majd a sokkal ismertebb Carnegie Institute of Technology-re kerül, ahol a Graduate School of Industrial Administration associate professzora. Közben, 1951 és 1952 nyarán ENSZ alkalmazottként is tevékenykedik, beosztása: Economic Affairs Officer.
1958 nyarát a Szovjetúnióban tölti D. Granick. Arra vonatkozóan nincs adat a könyvben, hogy kinek a meghívására érkezett oda és ki finanszírozta az utat. Az viszont kiderül belőle, hogy D. Granick beszél oroszul, s volt alkalma ellátogatni szovjet egyetemekre, intézetekbe, minisztériumokba, vállalatokhoz és üzemekbe. (Leírja, hogy ügyeskednie is kellett, amikor az arra illetékes szovjet szervek nem intézkedtek látogatásairól, útjairól, akkor közvetlenül fordult területi hatóságokhoz, illetve személyesen próbálta kipuhatolni a felkeresendő gyáraknál: mely alsóbb szakigazgatási szervek engedélye lehetne elégséges a látogatások szentesítéséhez.)
Az 1959-60-as egyetemi évben Angliában tartózkodik, az University of Glasgow falai között. Ott tartózkodásához megkapja az egy éves távolmaradási engedélyt az University of Wisconsintól és erre az időre Fulbright ösztöndíjban részesül. (A Fulbright ösztöndíjjal kormánybizottság rendelkezik az USA-ban.)
„Bács - Balogh” részletesen beszámol találkozásaikról és jellemzi a professzort. Az első találkozáson kiegyensúlyozott, magabiztos ember benyomását keltette. Csak a Szovjetúnióról érdeklődött, más országokról, köztük hazánkról alig tudott valamit. Járatlansága meglepő volt, közgazdász professzor létére minimális ismeretei voltak a magyar gazdaságirányítási rendszer reformjáról. Pedig a tájékozódás nem került volna számára különösebb erőfeszítésbe, hiszen az angolon kívül nemcsak oroszul, de németül és franciául is beszélt. Nem voltak provokatív kérdései, udvariasan viselkedett, társasági ember jegyeit hordozta. Mártonnak az volt az érzése – noha erről nem esett szó -, hogy szülei, esetleg nagyszülei valahonnan Kelet Európából, esetleg a pogromok elől a cári Oroszországból vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A professzor Madisonban végül átnyújtotta könyvének dedikált példányát.
Zoom
Márton feljegyzése D. Granick amerikai professzorról
1970 február végén lakásán hívta fel Mártont. Elmondta: néhány napig Budapesten tartózkodik, a Kulturális Kapcsolatok Intézetével tárgyal későbbi, hosszabb itt tartózkodása ügyében. Feleségével éppen szállást keresnek, ( végül is az IBUSZ fizető vendég szolgálatát vették igénybe, arra hivatkozva, hogy a szállodák tömve voltak), majd szeretne legalább egy nagyvállalati vezetővel beszélgetni. Létre is jött egy találkozó – Márton javaslatára – Martos Istvánnal, a Medicor Művek vezérigazgatójával, de idő híján Granick szerint nem jutottak el az őt érdeklő vállalatirányítási folyamat mélyebb összefüggéseihez, a Medicor szervezeti felépítésének, helyének, szerepének alaposabb elemzéséhez. Érintőlegesen tárgyalt még az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportjának vezetőjével és a Beruházási Bank vezérigazgatójával. Tanulmányútjának céljaként mindenütt a szocialista vállalatvezetés folyamatának megismerését jelölte meg. Bizakodott, hogyha engedélyt kap, több magyar vállalatot is felkereshet több rétegű érdemi beszélgetések céljából. Hazánkból Romániába, onnan Lengyelországba utaztak szintén hosszabb tanulmányút előkészítésére.
Márton Miklós („Bács – Balogh” tk.) rákérdezett: miként lehetséges az, hogy két évre jött át Európába? (Pontosabban: felesége svédországi rokonaitól, tehát magánlátogatásról érkeztek Budapestre az ott vásárolt Volvo személygépkocsival, ráadásul három gyermeküket is hozták Európába, akik Svájcban folytatták tanulmányaikat.) A professzor elmagyarázta, hogy az amerikai egyetemek gyakorlata már alapesetben l ehetővé teszi a tanári kar tagjainak az egy év távollétet 6-7 évenként kifejezetten tudományos kutatásokkal, tanulmányokkal kapcsolatos tapasztalatszerzés céljából. A finanszírozást részben a támogató szervezetek végzik, másrészt az oktatók maguk törvényes megtakarításaikból.
Márton – feltehetően a hírszerzés felvilágosítására – rámutat D. Granick legismertebb könyvének („A Vörös Vezérigazgató”) néhány jellemzőjére is. A maga műfajában igen alapos munka valójában egy összehasonlító tanulmány: az amerikai és a szovjet vállalatok vezetőinek helyzetét, módszereit, körülményeit, származását, előképzettségét, s felkészültségét tárgyalja. A kötet nem a durva és átlátszó antikommunista pamfletek családjából való. Egyrészt egy egészen más fogyasztó réteg számára készült: ipari menedzsereknek, közgazdászoknak, értelmiségieknek, akikre általában nem szitok-átok propagandával szoktak hatni. Másrészt, Hruscsov amerikai látogatása körüli időben íródhatott, s a Kennedy korszak nyitánya időszakában hagyta el a nyomdát. Granick így egyfajta objektivitásra törekszik – mutat rá Márton – az összehasonlításoknál figyelemmel van a helyi körülményekre, adottságokra, lehetőségekre. Ezzel együtt szívesen elidőz a túlzott centralizálásból származó torzulásoknál és más hibáknál. Lényegében azonban az adott időszak amerikai szemléletmódját követve azt is bizonyítani igyekszik, milyen komoly kihívást jelent a hatalmas szovjet gazdaság az amerikaira nézve.
Befejezésül mire hívja fel „Bács-Balogh” a hírszerzés figyelmét? A professzor magyarországi rövid látogatása alapján arra, hogy D. Granick nem kíméli a fáradságot a kapott lehetőség kihasználásánál. Nem turistaként jár a helyszínen, pihenőidőt nem sokat engedélyez magának, felkészülten érkezik, következetes az anyaggyűjtésben, s – ha úgy tetszik – információ szerzésen dolgozik. Sok személyes benyomást és nagy statisztikai, történelmi, közgazdasági tananyagot halmoz fel. Láthatóan mozgékony ember, megkeresi a kiskapukat, hogy képet alkothasson mindazon kérdéscsoportokról, amelyek megismerését és tárgyalását célul tűzte maga elé.
[Nem hallgathatom el, amit Márton még megjegyzett nem is egy rövid mellékmondat erejéig. A következő leírást adja professzor ismerőséről a hírszerzés számára:
„Nem sokkal azután, hogy Granick megérkezett a Medicorba, felhívott Martos titkárnője, akit Granick külseje és magatartása megdöbbentett. Elmondta, hogy a várt amerikai professzor egy piszkos cipőt, kétes tisztaságú inget, szakadt kabátot viselő, mosatlan kezű koldus benyomását keltette. Félénknek, bizonytalannak, tanácstalannak írta le, olyannyira, hogy végül megkérdezte: biztos vagyok-e benne, hogy valóban professzor, s amerikai-e? (Mint kiderült, tőle németül érdeklődött.)
Granick valóban olyan volt, mintha ki lett volna cserélve. Elutazását megelőzően személyesen is találkoztunk. Feleségével nálunk vacsoráztak. Sok évvel látszott idősebbnek, mint első találkozásunkkor. Jóval szerényebben, öregesebben öltözött, a kemény tél ellenére vékony, rossz állapotban lévő kabát volt rajta, kihajtóján – talán égésből származó lyukkal, viselt cipőt hordott, s felesége is egyszerűen, szürkén volt öltözve. Magatartásában valóban volt egy jó adag bizonytalanság, s valami olyan szerénység, amely odahaza nem jellemezte. Ha tudatosan választott volna valami olyan öltözetet és viselkedési módot, amely az ártalmatlan, a világtól elidegenedett tanárember benyomását keltheti, akkor nem járhatott volna el másként.
Felesége a beszélgetésben alig vett részt. Vele ez alkalommal ismerkedtem meg, így összehasonlítási alapom nincs. A szerzett benyomásaim szerint a szépítőszereknek nem lehet nagy fogyasztója és egyidős, vagy idősebb férjénél.”]
Zoom
Rajnai vezérőrnagy, hírszerző főnök a szovjet állambiztonsági szervekhez fordul
Miután Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a BM III/I. Csoportfőnökség vezetője azzal küldte el levelét Moszkvába, hogy „Kérjük a szovjet elvtársakat, közöljék, rendelkeznek-e adatokkal David Granickra vonatkozóan”, a szovjet állambiztonsági szervek válaszukban részben kiegészítették, részben pontosították „Bács Balog” információit. A következőket közölték:
David Granick amerikai állampolgár, közgazdász egyetemi tanár 1958-ban és 1967-ben turistaként tett látogatást a Szovjetúnióban.
Tanulmányait a Columbia Egyetemen végezte (orosz intézet), beszél oroszul. 1957-ben kb. egy évig a Harvard Egyetem orosz központjában dolgozott. 1958-ban a Pittsburgh Egyetemen szovjet gazdaságot tanított, az egyetem katonai szakán az Egyesült Államok gazdaságáról tartott előadásokat. 1959-től a Wisconsin Egyetem közgazdász professzora, számos könyv szerzője. A szovjet közgazdászok értékelése szerint, munkái széles körben ismertek és objektív jellegűek. Granickot a Szovjetúnió és a nyugat európai országok termelésirányításával kapcsolatos kérdések terén tekintélyes szakértőnek tartják.
1958. évi, szovjetúnióbeli látogatását a professzor arra használta fel, hogy értesüléseket, információkat gyűjtsön a Szovjetúnió gazdaságáról. 1967-ben nagy érdeklődést tanúsított az új gazdasági rendszer bevezetésének gyakorlata és annak eredményei iránt. E kérdések tisztázása céljából sok közgazdásszal és szociológussal találkozott.
A szovjet hírszerzés illetékesei így fejezik be levelüket: „Kérjük Önöket, hogy Granick 1971. január 1.-től május 1.-ig terjedő magyarországi látogatásának időszaka alatt szerzett anyagokról bennünket tájékoztatni szíveskedjenek.”
1971 nyarán Márton Miklós („Bács – Balogh”) már egy másik volt amerikai ismerősével foglalkozott, akiről szóban jelentett a BM III/I-1 osztály főoperatív beosztottjának: Kira József r. őrnagynak, ő pedig jelentését írásba foglalta és továbbította feletteseinek.
Márton arról tájékoztatta, hogy hetekkel korábban levelet kapott Donald R. Vanderwyde oktatótól a Columbia Egyetemről, aki nyelvtanára volt 1968-ban, amikor Ford ösztöndíjjal az USA-ban tanult, s most azt közölte, hogy Magyarországra érkezik és szeretne vele találkozni. A megtörtént találkozóról a társadalmi kapcsolat elmondta a hírszerző őrnagynak, hogy Vanderwyde továbbra is a New York-i egyetemen oktat, akárcsak az O’Briscel nevű nyelvtanár, aki szintén Európában van, „de csak Bécsig mert jönni.” Az ismerősnek számító Juhász vezetéknevű tanár megszerezte a PhD. fokozatot a Columbián.
Vanderwyde európai útja során járt Csehszlovákiában, s megy Romániába, Jugoszláviába és az NDK-ba. Utazásának célja – bár lehet, hogy ez csak legenda – üzleti ügy. Pénzt szeretne keresni, ezért próbál a szocialista országokban olyan árucikket felderíteni, amely jól eladható az USA-ban, Magyarországon például textiltermékeket.
„Bács – Balogh” a textiláruk helyett cipőket ajánlott, próbálkozzon a bonyhádi cipőgyárban, amely olcsón tud szállítani, a kinti eladási ár elég magas, könnyen jelentős haszonra tehet szert. Vanderwyde érdeklődést mutatott, hogy tárgyaljon a bonyhádi cipőgyárral, megígérte Mártonnak, hogy néhány nap múlva felhívja és beszámol látogatásának eredményéről. Ez azonban nem történt meg. (Igaz, elutazása előtt felkereste a kereskedelmi kirendeltséget és a Hungarocoop képviselőjével tárgyalt.)
A Columbia Egyetem oktatója elmondta azt is, hogy 8 volt magyar ösztöndíjasnak írt és 7-től választ is kapott. „Találkozott az ösztöndíjasok közül Rabárral, Somfaival, Vajdával (TV.), Deákkal (építész) és annak feleségével.”Lengyel ösztöndíjas ismerőseinek hiába írt, senki sem válaszolt, ezért nem is utazik Lengyelországba. Az NDK-ról nagyon rossz véleménnyel van: Berlinnél a vámellenőrzés igen szigorú, iratait csak két óra múlva kapta vissza, Lipcsében többször is megállították és igazoltatták, pedig NSZK rendszámú gépkocsival utazott.
A hírszerző főoperatív beosztott úgy értékelte Vanderwyde üzletkötési szándékát, hogy az csak legenda az utazási lehetőséghez, ahhoz, hogy a szocialista országokban volt ösztöndíjasokra hivatkozva információkat gyűjtsön. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény, hogy a konkrét üzletkötési ajánlatok elől rendre kitért.
„Bács – Balogh” aktivitását – úgy tűnt – azért értékeli a csoportfőnökség, felhasználhatóságát többször bizonyította, s hosszabb távon számított arra, hogy kihelyezik majd valahova, netán álmai városába: Brüsszelbe, amit olyannyira kedvelt. Meglepetésére nem így történt.
Zoom
„Bács-Balogh” irattárazása 1971 szeptemberében (01-02. oldal)
Zoom
1971. szeptember 30-án a BM III/I-1 Osztály vezetője: Borsányi Imre r. alezredes elfogadta azt a javaslatot, hogy „Bács – Balogh János” fedőnevű társadalmi kapcsolatuk  külföldre való kihelyezését nem kezdeményezik és eddigi anyagát irattárazzák. A javaslatot Kira József r. őrnagy, kiemelt főoperatív beosztott terjesztette elő, az alábbi indoklással.
„Bács – Balogh János” társadalmi kapcsolat, 50 éves, MSZMP tag, a Népszabadság munkatársa, nős, egy gyermeke van, nyelvtudása angol.
A Ford Alapítvány ösztöndíjával 1968/69-ben egy évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban. A BM 004. sz. parancs alapján felkészítettük, majd hazajövetele után beszámoltattuk. Mivel igen sok vállalatot, intézményt keresett fel, sehol sem tudott alaposan megismerkedni ezen objektumok dolgozóival, feladatkörével.
Szívesen tart a Belügyminisztériummal kapcsolatotokat és ad tájékoztatást a tudomására jutó, minket érdeklő kérdésekről, például a beutazókról.
Tekintettel arra, hogy egyetemi végzettséggel nem rendelkezik, 1957-ben a Külügyminisztériumból ellenforradalmi magatartása miatt bocsájtották el, külföldre való kihelyezését nem kezdeményezhetjük.
Javaslom Ügy-és M dossziéjának összevonását és irattárazását.”
Ahogy az megszokott gyakorlat volt, időnként az egyes hírszerző és elhárító szolgálatok (BM, HM) érdeklődve jelentkeztek az utolsó nyilvántartó részlegnél és tanulmányozás céljából kikérték a volt kapcsolat irattári anyagát, hogy aztán ugyanúgy visszaadják vagy az aktivizálás érdekében megtegyék a szigorúan előírt hivatalos lépéseket.
1973-ban a BM kémelhárítástól a III/II-10-c alosztály (idegenforgalom, szállodaipar) tanulmányozta 3 napig „Bács – Balogh” irattári anyagát. Nem találtam nyomát, hogy folytatása lett volna érdeklődésüknek.
1976-ban a katonai felderítés (MNVK/2. Csoportfőnökség) kérte a BM hírszerzés illetékes osztályát ( BM III/I-12), hogy tanulmányozás céljából betekintsen Márton Miklós anyagába. Itt biztosra vehető, hogy Márton személyében nem találták meg azt, akit meghatározott feladatra kerestek, mert a hírszerzés feljegyezte a hivatalos kikérőre: „Nem aktuális, irattárba vissza.”
1981 viszont némi szakmai sikert hozott Márton Miklósnak. Amikor Hajdú Jánost (Népszabadság) kinevezték a Magyar Televízió „A Hét” című műsora főszerkesztőjének, hozta magával régi ismerősét, és mint közgazdasági szakértőt alkalmanként külső munkatársként foglalkoztatta. Változatlanul gimnáziumi érettségivel.
Halálának éve tisztázatlan. Megkeresésemre a MÚOSZ tagnyilvántartásának vezetője írásban közölte: „Nincs nyilvántartásunkban, hogy mikor halt meg, mivel kb. 10 évig nem fizetett tagdíjat, ezért a törölt státuszba tették át a kollégák.”
Oláh Éva („Fekete Edit”)
1968-tól a kulturális elhárítás (BM III/III-4-a) informátora, 1969-ben átveszi a katonai felderítés (MNVK/2), 1972-től ismét a BM kulturális elhárítását (BM III/III-4-c) szolgálja titkos megbízottként, 1977-ben a kiemelt tájékoztatási objektumok védelmének területe (BM III/III-5-a) foglalkoztatja, egészen 1983 júniusáig.
MÚOSZ, „Népsport”, „A Kutya”, „Film, Színház, Muzsika”, „Pesti Műsor”, „Új Tükör”, „Ádám”, „Képes 7”, „La Gazetta Italo – Ungherese”, Fészek Klub, szállodaipari vezető.
Oláh Éva Magdolna 1944. június 9-én született Nagykárolyban (Szatmár m.) Apja: dr. Oláh Géza jogász, anyja: Szalai Magdolna tanítónő. Aradon érettségizett 1961-ben, 1960-ban ifjúsági tornászbajnok, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatója. 1962-67 között a JATE BTK magyar-olasz szakán szerez középiskolai tanári oklevelet. 1970-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját. Tolmács a MÚOSZ-ban.
Újságíró pályájának állomásai: „Népsport”, „A Kutya”, „Film, Színház, Muzsika”, „Pesti Műsor”, „Új Tükör”, „Ádám”, „Képes 7”, „La Gazetta Italo - Ungarese”.
1971: Fészek Klub, 1984: MÚOSZ Alkotók Klubja, 1989: a Transznacionális Radikális Párt Egyesült Európai Nemzetek titkára.
Beszervezését 1968. július 5-én hajtotta végre Gyarmati András r. százados (BM III/III-4-a) hazafias alapon, informátorként a sajtó vonalán, Fekete Edit” fedőnéven. Kapcsolattartó tisztje: Cseri János r. őrnagy. Értékes román ismeretségi körét és hírszerző lehetőségeit felmérve 1969. július 24-én átvette a katonai felderítés (MNVK/2). 1971. augusztusában kérte a kapcsolat megszakítását, de 1972 őszén már ismét a belügyi kulturális elhárítás (III/III-4-c) foglalkoztatta Gyarmati őrnagy révén. 1977. március 14-én került át a tájékoztatási objektumok területére (IIII/III-5-a), ahol 1983 június 29-ig látott el hálózati feladatokat titkos megbízottként.
Zoom
Oláh Éva állambiztonsági nyilvántartó kartonja
Állambiztonsági nyilvántartó kartonja már régóta ismert volt, a mágnesszalagok tavalyi megnyitása után az idén találtam meg azonosító adatait a H-2.3.2 adattárban. Jelentéseit két kötet őrzi az ÁBTL - ben: a 3.1.2. M-30072 az 1968-1972 közöttieket, a 3.1.2. M-39784 az 1972-1983 között írtakat tartalmazza.
Hálózati munkája kezdetén jelentései némi tájékozatlanságot mutatnak (ami persze részben érthető) a tanulmányaimban már felvázolt Press Rezidentúra (BM III/I-B. Önálló Alosztály) szövevényes rendszerében, ezért például a hozzá hasonló hálózati személyekről és a hivatásos állomány fedőszervi beosztottjairól egyaránt jelent. Sőt, az utóbbiak egyikének jellemzéséhez hasonszőrű társai véleményét kéri: Lutz József és Éles Tibor Kató Árpádról, tetézve Apró Piroska miniszter-helyettessel.
Zoom
Balatonszéplak, volt nemzetközi újságíró üdülő
1968. augusztus 14, Balatonszéplak, Nemzetközi Újságíró Üdülő. Kató Árpád éttermi és bár vezető, akkor még beszervezési jelöltről kell jellemzést írnia „Fekete Editnek”. Két belügyi beavatott készségesen „segít”: Lutz József igazgató (később: Kaposvár, „Béke” Szálló) és különösen Éles Tibor, a MÚOSZ nemzetközi főosztályának volt vezetője, a kémelhárítás majd a politikai rendőrség szt-tisztje. „Fekete” informátor ilyen sorokat ír le kapcsolattartó tisztjének: Cseri őrnagynak a III/III-4-a alosztályra Kató Árpádról:
 „… túl nagy észbeli képességekkel nem rendelkezik. ’Csontig elvtárs’, aki főnökei felé ’csontig’ mézes-mázas, lefelé pedig tapos… ez nála nem tudatos, hanem ösztönös tevékenység. Valóban tesz megkülönböztető kedvességeket, így a MÚOSZ-ból jött vezető beosztásúaknak, vagy amikkor Apró Piroska miniszter-helyettes elvtárs lent volt.”
Cseri őrnagy azonban elégedett értékelésében: „Kató Árpád… hírszerző lehetőségei megalapozottak, beosztásánál fogva alkalmas arra, hogy minket érdeklő személyek mozgását, magatartását figyelemmel tudja kísérni.”
A nemzetközi újságíró üdülőre eléggé odafigyelt a kulturális elhárítás, hiszen ott nyugati újságírók is megfordultak, mindkét Németországból érkeztek kollégák, de volt, amikor például a lengyel biztonsági szervek kérték valamelyik érkező lengyel újságíró megfigyelését. A MÚOSZ-ban dolgozó hálózati személyek közül egy-egy turnusban többen is szolgálatban voltak.
„Fekete Edit” szorgalmasan és pontosan beszámol például a szobákban zajló furcsa összejövetelekről, illegális portai kulcsfelvételről, sőt, azt is hallja miről beszélnek a sötétben a park padjain.
Zoom
Oláh Éva saját kézírással jelent a széplaki üdülőből
 Részletesen jellemzi egy feltűnően viselkedő, mindig a középpontban és időzavarban lévő kolléganőjét, az örök nyüzsgő B. Szilviát, aki roppant nagy jelentőséget tulajdonít személyes kapcsolatainak. Munkásőr is! S nagyon sok munkaidőn kívüli elfoglaltsága van. És ráadásul szintén csinos, teltkarcsú szőke bombázó. De „Fekete Edit” informátor nem jön rá, hogy megfigyelt kolléganője  szintén informátora a III/III-4-a-nak, akit a MÚOSZ főtitkárának: Siklósi Norbertnek a titkárságán nem más szervezett be 1963-ban a kémelhárításhoz „Gyarmathy Csilla” fedőnéven, mint azt őt is instruáló Éles Tibor százados (BM III/II-3-c). Később aztán többre is vitte Szilvia: újságíróként tűnt fel a „Népszabadságánál”, ahol édesanyja is dolgozott, riporterként a Magyar Rádiónál, és még az MTV képernyőjére is odasegítették, akik a hóna alá nyúltak. „Fekete Edit” ezt a találó mondatot írja le róla– egyebek között – 1968. november 15-i jelentésében: „Jelenlétekor az embernek az a benyomása, hogy soha sincs gondolatban jelen, mintha mindig máson spekulálna.”
„Fekete” informátor azt sem sejti, hogy az a kolléganője, akit ő Veress Edit néven ismer, - akkor 34 éves, osztályvezető-helyettes, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetéből került a MÚOSZ-ba, - s nagyon jó véleménnyel van róla („intelligens, szerény, jóindulatú, jó munkaerő, beszél franciául, németül, angolul”) azonos a kulturális elhárítás (BM IIII/III-4-a) „Széplaki Róza” fedőnevű informátorával, később titkos megbízottjával.
„Politikai nézetei kiforrottak… többet érdemelne az élettől, a társadalomtól, mint amennyit magának eddig megteremtett. 17 éve dolgozik a szakmában, közben elvégezte a könyvtárszakot. Vékony, sápadt lány, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott magának otthont teremteni. Hajadon, a szüleinél lakik, akik nagyon nyomott emberek lehetnek, mert saját gyereküknek nem adnak lakáskulcsot, azzal a kifogással, hogy elveszítheti, s így valaki bejuthat a lakásba. Éjszakára a szülők három zárral és egy keresztlánccal reteszelik el az ajtajukat.”- jelenti Veress Editről („Széplaki Róza”)
De tud „Fekete” minden érzelem és rokonszenv nélkül, hideg tényközlő módon is jelenteni, ezt bizonyítja 1969 áprilisában is, amikor az NSZK öttagú újságíró delegációjának magyarországi útjáról számol be, leltárát adva a visszatérően felmerült politikai kérdéseknek.
Időnként persze visszazökken a magyar hétköznapokba és szubjektív sorokat, helyenként bántó minősítést enged meg magának egyik-másik kollégájával kapcsolatban. Salfai István propaganda csoportvezető a siófoki idegenforgalmi hivataltól került az újságíró szövetségbe, nyáron turisztikai programokat szervez a széplaki nemzetközi üdülőben, - négy nyelven: német, francia, orosz, angol jól beszél - télen, amikor az üdülő bezár, Budapesten a szövetség idegen nyelvű levelezését bonyolítja. Ám baj van vele – „Fekete” szerint -, mert aktuális politikai tájékozottsága nulla, ráadásul „a politikai munkát fölösleges fontoskodásnak tartja üdülni vágyó vendégekkel kapcsolatban”. Gyerekesnek nevezett magatartása ellenére ahhoz azonban van esze – folytatja az informátor -, hogy a németekkel családias viszonyt alakítson ki, magán vendégeket szerezzen siófoki kiadó szobáiba és ajándékot fogadjon el NSZK állampolgároktól is. „… apolitikus, felületes, egocentrikus gondolkodású” – jelenti „Fekete” a politikai rendőrségnek.
1969 júniusában viszont szenzációs hírt jelentett kapcsolattartó tisztjének, aki rögtön tájékoztatta is feletteseit a fajsúlyos politikai üzletkötésről. Siklósi Norbert, a MÚOSZ főtitkára titkos üzletet kötött egy baloldali olasz üzletemberrel, a bolognai Santi Serafinoval, akinek magyarországi export-import tevékenységét segíti a szövetség annak fejében, hogy az olasz kereskedő üzleti hasznának egyharmadát befizeti a prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezetnek (NÚSZ), amelynek alapjából sokféle „progresszív” célt támogattak a világ minden részén. Mint ismeretes, a NÚSZ az SZKP nemzetközi osztályának irányítása alatt állt, akciós tevékenységét a KGB szervezte. A gyümölcsöző tárgyalásokon Oláh Éva („Fekete Edit”) tolmácsolt, s mindvégig jelen volt a NÚSZ prágai osztályvezetője, a magyar Roszol János. (Roszol r. alezredes, később a BM Külügyi Osztályának vezetője.)
Zoom
Siklósi üzletet köt Santival Prágának
[A magyar állambiztonság történetéből jól tudjuk, már az ÁVH is üzletelt: megteremtette saját háttérkiadásainak illegális forrásait, s ebből fedezte a párt által igényelt pénzeket, beruházásokat is. Például: útleveleket adott tőkéseknek pénzért, aranyért, ékszerért, rózsadombi villákért, továbbá nyomozást szüntetett meg, büntetést engedett el, vagy törölt, bűncselekményeket fedezett, bűnjeleket tüntetett el, stb.]
Cseri János r. őrnagy azzal az értékeléssel zárja le „Fekete Edit” jelentéseinek első dossziéját 1969. július 9-én, hogy az informátor „által adott anyagok kapcsán operatív intézkedések születtek, jelentéseit esetenként ellenőriztük, mely alapján megállapítottuk, hogy azok a valóságnak megfelelnek.”
„Fekete” már májusban leírta: nem tartja reménytelennek, hogy sikerül megszereznie a szakosztály titkárságon a nemzetközi referensi beosztást, feltehetően nincs akadálya ennek sem a MÚOSZ, sem a „szerv” részéről „… tekintettel arra, hogy a NÚSZ gazdasági ügyei miatt most rajtam keresztül nemzetközi érdekek állnak előtérben.” Hozzátette: ”Összefutottam Markotán elvtárssal, közölte, hogy sürgős dolga lévén, egy hét múlva tudunk csak beszélni az én hírszerző dolgomról.”
Jól számított: július 24-én átvette a katonai felderítés, az MNVK 2. Csoportfőnökség.
Jelentéseinek második kötete „Fekete Edit” információs erősségének legfontosabb forrásait mutatja: a román politika vezető köreit, a pártapparátus funkcionáriusait, a külügyi szolgálat és a diplomáciai testület Magyarországon is meghatározó személyiségeit, a mértékadó sajtószervek képviselőit. Román ismeretségi körét a kémelhárítás (III/II.) 10. osztályának kérésére így foglalta össze a „Pongrácz” fedőnevű „K”- lakáson Majda Péter r. hadnagynak (III/III-4-c.) 1976. október 6-án:
Zoom
Ismeretség a román legfelső vezetés körében
„Bukarestben támaszkodni tudok Ceausescura, személyesen ismerem. Hasznosabb ismeretség praktikusan egyik testőre, akivel mélyebb ’haverságban’ vagyok. Továbbá: Lucian Nicolaura, aki a Scintea ház igazgatója, igen nagy befolyású személy. Személyes szimpátiából minden kaput kinyit előttem, aztán nem követi, hogy mit csinálok. Rá eszközként lehet számítani, mindenkit ismer, mindenki függ tőle így-úgy. Joviális, kiegyensúlyozott, úgynevezett úriember. A román pártlapnál, a Scinteanál dolgozik. Al. Pintea, a volt tudósító: politikai titkár. Vele teljes értékű baráti viszonyban vagyok, segítünk egymásnak. Számíthatok Gh. Dolgura, aki korábban a Viata Economica főszerkesztője volt, ma a közgazdasági egyetem rektora, a román gazdaságpolitika elvi irányítója.
Érdemes folytatni, nem sajnálni az időt és a helyet Oláh Évától. Tanulságosan sorolja az akkori időkben egyedülálló információs kapcsolatait. Szó szerint idézem:
„A romániai megyei sajtóorgánumok felénél van olyan személyes régi barátom, akit gyerekkoromból ismerek. Így: Aradon a Lapkiadó Vállalat dolgozói a Vörös Lobogónál kiejtették a nevem, s azonnal vendégül láttak. Az aradi Vörös Lobogó főszerkesztője volt tanárom, osztálytársam férje. A Brassói Lapoknál az olvasószerkesztő egyik vőlegényem volt 17 éves koromban. Kolozsvárott az egyetemtől a sajtóig bármely mélységben tudok közlekedni, tekintettel arra, hogy szoros rokoni kapcsolatban állok a református egyház itteni képviselőjével, aki ’illegális’ kálvinista vonalon tart fenn kapcsolatot, méghozzá mélyet az ottani művészekkel. Itt írom le, hogy a református egyházi vonal Erdélyben számomra nyitott. S nem is hatalom nélküli tényező.
Az Előre, a Pionir, a Munka stb. magyar nyelvű lapok szerkesztőségét jobban ismerem, mint a budapestieket. Összefoglalva, ha célirányos feladatot kapok, a román sajtóban otthonosabban mozgok, mint itthon. Csak és kizárólag anyagi kérdés, hogy mennyire sikeresen. Az anyagi nem korrumpálásra értendő, hanem a mozgáshoz szükséges feltételek finanszírozására.”
Zoom
„Bukarestben támaszkodni tudok Ceausescura, személyesen ismerem”
A gyakorlatilag legfontosabb külügyi, diplomáciai kapcsolatok következnek, konkrétan és részletesen, ezek fajsúlya és minősége határozza meg egy hálózati személy lehetőségeit, mozgásterét, operatív tevékenységének esélyeit. „Fekete Edit” Feljegyzéséből:
„A Román SZK-val négy év elteltével újra a legoptimálisabb kapcsolatokat lehet ápolni, úgy Romániában, mint a budapesti román nagykövetségen.
1., Az új nagykövet, akit most iktattak be, a nagyváradi volt első titkár. A fiúval sok közös nagyváradi ismerősöm van, gyárigazgatók, funkcionáriusok, akikkel 1967 óta így-úgy tartok kapcsolatot, Nagyvárad környékén vadászatokon veszek részt meghívott magánvendégként, aminek a hátterében az áll, hogy a nagykövet unokaöccse, aki a mai napig nőtlen, 1967-ben el akart venni feleségül, s hogy sikere legyen, rangos ünnepségeket rendezett, amikor megérkeztem. Így a követ, aki jól beszél magyarul, régi barátnak számít. Egyenrangú partnerként tudok tárgyalni vele.
2., Vagy a románok eszét dicséri, vagy ezúttal jól választottak, de a másodtitkár Oancea, aki szintén csak pár hónapja érkezett, komoly koponya, ezáltal tehát komoly ellenfél is.
 A román újságíró szövetség főtitkára itt nyaralt Balatonszéplakon, s mivel politikai kísérője és pénze nem volt, én mint felelős szerkesztő kísértem egész itt tartózkodása alatt, anyagilag támogattam, természetesen előre megfontolt szándékkal, miszerint is Bukarestben és a NÚSZ-ban is kulcspozíciót tölt be, rengeteg információja van. Meg lehetett fogni, viszonylag könnyűszerrel, amiben az is segített, hogy 15 éve ismerem családostul. Őt Ion Stanculescunak hívják. Nem eléggé óvatos és könnyen beszél.
Itt tartózkodásuk alatt mutatta be Oancea-t, aki családostul látogatta. Oancea azonnal rögzítette a kapcsolatot meghívással, közös tárlatlátogatással, sőt, abban is kész szövetséges, hogy a román főtitkár által nekem küldendő információs anyagokat számomra a követség útján eljuttassa. Itt irodalmi és turisztikai nyersanyagokról van szó, amiket feldolgozva és publikálva el tudják érni, hogy a román illetékes szervek vendége legyek tetszés szerint bármikor, s hogy ez természetesen ne kerüljön pénzbe senkinek, hanem államköltségre legyen elszámolható. Oancea engem keres napi gyakorisággal, ezzel-azzal, látszólag kis csipri csupri ügyekkel, félreérthetetlenül kapcsolatteremtési céllal, amiből kizárt a nő – férfi viszonya, ugyanis hozzájuk, felesége nevében hív, félreérthető lépésnek még az árnyéka sem volt.
Kulcsfigura Ion Paduraru, az első titkár, akinél ravaszabb, tapasztaltabb rókát keveset küldtek. Pihenőben van Franciaország és Brüsszel után. Vele nehezebb boldogulni. Úgy tűnik, ő a legfontosabb személy, a belső irányító szürke eminenciás. De készséggel veszi a labdát.
Ehhez az emberhez csak teljes céltudatossággal szabad fordulni, szinte rákérdezve az ügyekre, mert a tapogatózást, bármennyire is ügyes az, észreveszi, s ha nincs cserealap, nem ad semmit. Nehéz ellenfél. Vadászik is, azaz időt, pénzt nem sajnál gáláns kalandra, ha mögötte van a maga számára valami cél. Majdnem mindent ismer, ami lényegi összefüggés, ezért személyekre kérdez rá nagyon rafináltan. Legutóbb (több hónapja) az újságíró szövetség érdekelte.
Aurél Pop, a sajtótudósító. Amikor Alexandru Pinteát váltotta, akkor Pintea azt mondta: - Ezzel az emberrel egy Jó napot!-ot se váltson, mert veszélyes. Nem kérdeztem a részletekre, ti. egyértelműen senkiházinak tartják otthon is, itt is a szűk közösségben. Nem is tartok vele kapcsolatot, néha találkozunk társaságban, igyekszem nem mutatkozni vele, mert a románok is kerülik. Jellemtelen és megbízhatatlan. A karrierjén kívül mindent eladna, az anyját is. Köztudott, másnak sem ajánlom, mert a dezinformációs rendszerben is kusza, nem érdemes rá időt pazarolni.
Tisztességesnek mondható, nem túl jelentős figura a konzul. Egyszerű hivatalnok, átlagos pletykákat szívesen mesél, de többet nem, mert nem is tud.”
Zoom
Oláh Éva jelentéseinek egyik dossziéja az ÁBTL-ben
A magyar állambiztonság – hírszerzés és elhárítás – elismeréssel értékelte az operatív értékű információkat.
„Fekete Edit” informátornak természetesen időnként vissza kell térnie a hazai sajtó helyenként nyomasztó körülményei közé, már csak azért is, mert az elhárítás (leggyakrabban a III/III-4-a) határozott kérésekkel irányítja egyes szerkesztőségekbe és megnevezett újságírókról vár információkat. Ilyen például az „Új Tükör” című hetilap szerkesztősége, melynek Olvasószolgálatánál is dolgozott „Fekete” informátor.
Amikor 1976-ban személyi változások történtek a hetilapnál, az év végére kaotikus állapotok következtek be, amiről az informátor 1977 első napjaiban jelentett. A bajok okát elsősorban a Népszabadságtól jött Kalmár György főszerkesztő-helyettes személyében látta. Egyebek között így számolt be megbízóinak:
„… Kalmár vindikálta magának azt a jogot, hogy tudta és beleegyezése nélkül a szerkesztőségben semmi sem történhet. A szerkesztőség tagjai úgy vélték, hogy Kalmárt ’ellenőri’ szerepkörben működtetik, de erről még erősebb jelzőket is alkalmaztak. [Nem sokat tévedtek: Kalmár György az állambiztonság régi lekötelezettje és operatív feladatokat ellátó foglalkoztatottja volt. I. Cs.] Jelenlétét egyre inkább nyomasztónak találták, tekintettel arra, hogy az egyre növekvő munkát mind ziláltabban tudta ellátni egy személyben, emiatt anarchikus állapot állt be. A kéziratokat elzárta, a szerkesztőséget minden fórumon maga képviselte, s ha tömeges mellékállásai közül valamelyik miatt máshol volt, a munkatársak nem tudtak az anyagokhoz férni. Lapbírálatokon az ő vezércikkeire semmilyen bíráló megjegyzést nem fogadott el, sőt durván visszautasított, ami személyes ellentéteket is okozott, hisztériásnak és hiúnak nevezték leggyakrabban.
Amikor a helyettességből leváltották, … az egész szerkesztőség örömmel fellélegzett. Gondot okozott szakmailag az erőszakossága is, amellyel a saját gyakorlatlan kádereit bízta meg olyan exponált munkával, riporttal, stb., amit az itt dolgozó gyakorlott írók szerettek volna megcsinálni. Jelenleg az intézkedés (ti.: a leváltása) közmegelégedésre talált.”
Zoom
Kalmár Györgyöt le kellett váltani az Új Tükörnél
Szintén a Népszabadságtól került az Új Tükörhöz Pünkösti Árpád főmunkatárs. „Fekete Edit” szerint külsőre kihívóan elegánsan öltözködik, sokat ad arra, hogy megjelenésében is feltűnő legyen. Rendkívül büszke magára, környezetére, osztályon felüli színésznő feleségére, akinek fotóját a lapban többször, a címlapon pedig egyszer közöltette. Noha jóképű, mégsem vonzó, inkább piperkőcnek ható, amihez társul „… egy ordító cinizmus és környezetének teljes lebecsülése. Magas lóról beszél, fennhéjázóan.
A valóságon kívül álló bíráló szemlélettel közelít mindenhez és mindenkihez, de ha nála hatalmasabbal tárgyal, meghunyászkodik, taktikusan helyezkedik. Modora, alapállása miatt rohamos gyorsasággal veszti el jó baráti körét, de feltöltődik slepp-alakokkal… nem érett a sztárságra, mert ez a helyzet teljesen elrontja, kihozza belőle a cinikus karrieristát. Őt egy miniszter nem hívathatja, - javított ki egy esetben – őt kéretik, vagy maga kér beszélgetést! Még árnyalataiban is kényes arra, hogy ő kicsoda.”[Köztudottan közvetlen szálak fűzték Aczél György köreihez.]
Ezeket az információkat szintén operatív értékűnek minősítik az állambiztonság illetékesei.
A Népszabadsághoz is kötődő harmadik személy, akiről információkat kér az elhárítás, az Új Tükör világirodalmi rovatának szerkesztője: Csala Károly. „Fekete” informátor jelenti róla, hogy:
„… csak szűk baráti körének a véleményére ad, akik költők és szociológusok. Baráti körével sülve-főve együtt van, de csak lakásokon. Nyilvánosság előtt együtt nem mutatkoznak. Ennek ellenére hihetetlenül jól tájékozott személyi-politikai körökben. (Lakásába nem enged belépni senkit, amikor nincs jelen. Egy nagytakarítási ajánlatra úgy válaszolt a barátnőmnek, ami egy jól fejlett hisztériás roham kórképe is lehetne, valamitől való iszonyatos félelem miatt.)
Becsvágyó, szereti népszerűsíteni magát. Meg akarja tanítani a tömegeket a magasabb rendű gondolkodásra és nagyon fölényesen elutasítja azt, ha valaki a továbbtanulásról beszél neki.
Szélsőséges revizionista, erősen húz irodalmi síkon a népies táborhoz, sokszor hangoztatja, hogy putriban született, s hogy szülei ma is putriban laknak. Az ’innen indultam’ lobogó égisze alatt tálalja magát. De mert sajnos teljesen tehetségtelen, csak a szakmai fogásokat tudja megtanulni és ellesni, sikertelenségét rekompenzálja a társadalmat megreformálni kívánó tevékenységével. Nyílván annak reményében, hogy a megváltozott körülmények között, pontosabban megváltoztatott társadalmi rend bázisán nagy ember lehet. Hol sikerrel, hol kevésbé sikeresen leplezi jól fejlett kisebbségi érzését. Amikor barátnőm azt kérdezte: párttag-e, azt válaszolta cinikusan, hogy ne nézze őt hülyének és sokatmondóan hunyorgott.”
1978 áprilisában „Feketétől” azt várják, hogy jelentsen: mi az újságírók véleménye a párt-és állami vezetésben történt személyi változásokról, röviden a „káder átcsoportosításokról”. [Az új gazdasági mechanizmus kísérlete berekesztésének következményeiről van szó] „Fekete” kritikus:
„Összességében elmondható, hogy az emberek, a sajtóban dolgozók már a ’káder átcsoportosítást’ megelőzően zárkózottá, óvatossá váltak, ezért nincs véleménynyilvánítás, csak szűk baráti körben, csak lakásokon. Az elmúlt félévben egyetlen elégedett, vagy jókedvű, a munkájával, vagy a dolgok állásával egyetértő újságíróval sem találkoztam.”
Az intézkedésekről a TV-Híradóból értesülő belvárosi társaság újságíró tagjainak kommentárjai „vaskos káromkodásokból álltak, majd dühkitörésekből és rendszerellenes megjegyzésekből.”
„Elkeseredettek, fáradtak, képmutatók: leplezendő mindent. Az Ország - Világ szerkesztőségéből 22 ember ment el. A legnagyobb fokú elégedetlenséget a Népszabadság munkatársaitól észleltem. A Magyar Hírlap vetekszik csak vele, ahol a belső légkört ’katonai diktatúra’ elnevezéssel aposztrofálják. Általános a főszerkesztők elleni panasz. Ez elsősorban abból adódik, hogy vezetői munkakörökben olyan, a párt vezető apparátusából kikerült elvtársak ülnek, akik politikailag megbízhatók, de nem értenek a szakmához, s mert dolgozni akarnak, konfliktushelyzetet teremtenek akarva-akaratlanul.”
Április 5-én felhívta az informátort Mezei András, az Élet és Irodalom munkatársa és arra kérte, hogy találkozzanak és beszélgessen el vele egy kicsit, mert nagyon rossz hangulatban van. Korábban csak irodalmi kérdésekről vitatkoztak, most azonban egy budai presszóba, a „Te meg én”-be invitálta.
„Megkérdezte: nem félek-e azoktól a személyi változásoktól, amelyeket szovjet utasításra végrehajttattak a magyar felső vezetésben? Szerinte nagyon szomorú napoknak nézünk elébe, jönnek a lekopírozott ötvenes évek. Az értelmiséget kifosztják, de ezt a munkásosztály és a parasztság is meg fogja sínyleni, mert a nemzeti jövedelem elosztása nem lesz kedvező. Számítanak továbbá arra is, hogy a kormány-és pártkörökben erőteljes antiszemita megnyilvánulás lesz, amelynek következtében néhány tízezer zsidót ki fognak telepíteni az országból. Szavaiból arra lehetett következtetni, hogy tömeges pánikhangulat van ez irányban. Ő a maga részéről kijelentette, hogy nem megy Izraelbe, már volt ott, s vissza is jött.”
Egyes kollégái bírálják őt és az Erdélyből eljött értelmiségieket, mint például Turi András, az Esti Hírlap munkatársa, aki a Margitkert vendéglőben, jelenlétében tett provokáló megjegyzéseket.
„Vegyem tudomásul, hogy ő szélsőséges nacionalista, s utálja azokat, akik eljönnek Erdélyből, s ahelyett, hogy ott harcolnának, itt próbálnak beilleszkedni, nem teljesítve kötelességüket, cserben hagyva mindazokat, akiket ott hagytak. Ezek – így én is –aprópénzre váltják magukat, az életüket, s ami értéket elhoztak magukkal, azt elpazarolják. Ezt megmondta nem egyszer Páskándi Gézának és másoknak is. Szerencsére vannak még, akik becsületesek, például ő, készül nyáron kimenni, s hírt vinni a mi szemétségünkről. Azt, hogy ő nacionalista, igen nagy dölyffel szinte ordította. Mészáros Ferenc újságíró szerint nagyon sok esetben volt antiszemita megnyilvánulása is.”
„Fekete Edit”-re néha méltatlan, mélyen a képessége alatti feladatokat oszt ki az állambiztonság, érdektelenül tolná el magától azokat, mégis teljesíti átütő unalommal, mert nem tehet mást. Máskor viszont érthetetlenül éppen ő kezdeményez, s lép be kisszerű történetek posványába kevés tanulsággal szolgálva. Például:
A Szovjet Export című lap főszerkesztő-helyettesével: Kincses elvtárssal valami történt agyilag, rettenetes mondatokat hagy maga után, mégis le kell írni a jelentésben. Kincses kijelentette:
„1., Pinyin elvtárs, a Nyesztor Reklám szovjet vezetője egy pitiáner hülye, akit a legcélszerűbb megkerülni.
2., Hogy a Szovjetúnióban üldözik a zsidókat, azért már eleve ’le vannak szarva’.
3., A Fészek Klubban kb. 3 hete Rátkai Jánosnak (Magyar Hírlap) két pohár bor után azt mondta bizalmasan, hogy egy szabad Magyarország esetén ő államfő (köztársasági elnök) lesz.
Saját szememmel látom, hogy Kincses minden nap 2-3 órát tölt Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat igazgatójának titkárságán Többnyire pénzért sír, amit kétezer forintos prémiumonként meg is kap.”
Más. Bajomi Lázár Endre és társasága (Bíró Zoltánné, Csernák Ferenc, Tárkányi Éva, Deák Attila, Győri Zsuzsa) luxus életviszonyok között törvénytelenül üzletel, csupa anyagi visszásság, deviza és valuta ügy van körülöttük. Különösen érdekes Lászlófy Győri Zsuzsa újságíró személye, aki egy névházasság révén jutott ki Amerikába, ahol gazdag húga: Eszter tartja el, neki  több üzeme van, festőművész, s képei révén kapcsolatba került a Fehér Házzal is. Zsuzsa időnként hazajön, teheti, mert szabadon jár-kel, „külföldön élő magyar állampolgár” útlevele van, régi és új barátaiból széles körű társaság jön össze időnként, amire érdemes odafigyelni a szervnek. (1979-1981)
Zoom
Mónus rendkívül veszélyes, nagyon gyorsan „likvidálni kell”
Még furcsább az a társaság, amiben „Fekete Edit” családilag is érintett. Jelenti, hogy három rendszerellenes újságíró: Mónus Miklós, Kóbor László és Gonda Béla és a hozzájuk tartozó három értelmiségi nő: egy orvosnő, a szegedi rabbi lánya, és egy jogásznő közös külföldi utat tervez, feltehetően disszidálási szándékkal.
A disszidálási szándékot Oláh Gézáné („Fekete Edit” édesanyja) orvosnő lányát féltve bejelentette a Ref. Hiv. vezetőjének… Oláh Edittől hallottam, hogy Gonda készül Jugoszláviába hivatalos útra, majd az Egyesült Államokba.” – jelenti az informátor. (1973)
Mónus Miklós, a Lobogó munkatársa később azt tervezi, hogy belép a pártba, nem azért mert MSZMP tag szeretne lenni, hanem azért, mert úgy könnyebben bekerülhet a Népszabadsághoz, ott elmegy vidéki tudósítónak, így lakást kap rendkívül kedvező anyagiakkal…
„Fekete Edit” jelenti 1973. július 19-én a BM III/III-4-c alosztályán Berecz Károly r. főhadnagynak. Helyszín a „Pongrác” fn. „K” lakás. Tárgy: Mónus Miklós.
„Információim Erdős Ágnestől, a TV külső munkatársától származnak. Mónus Miklós másfél éven át udvarolt neki.
Mónus - Ágnes szerint – rendkívül veszélyes mindenkire nézve, mert gátlástalanul szidja a rendszert, szarnak minősíti a kormányt és a pártot, s disszidálási szándékáról mindenkit informál. Így társaságban Mélykúti Attilát, Kóbor Lászlót, Gonda Bélát, Erdős Ágnest.
Erdős kérte a segítségem, hogy MÚOSZ ismeretségem révén segítsek neki, mert szerinte nagyon gyorsan ’likvidálni kell’ – szó szerint – Mónust. Kifejtette, hogy illetékes helyen – nem pontosított – őt megkérdezték, hogy mi a véleménye Mónusról, de ő csak azokat mondta el, hogy megbízhatatlan, hogy Gonda társaságában a kirakatüvegbe hajított egy borosüveget, a rendszer iránti mérhetetlen ellenszenve gyanánt.”
Mónus tevékenysége folyamatosan okot adott a jelentésre „Fekete Edit”-nek, még 1975 januárjában is azt írja róla „A rendszert és a pártot változatlanul nagy nyilvánosság előtt is szidja…”, és beadta pártfelvételi kérelmét is. Berecz Károly r. főhadnagy úgy érzi, erre már neki is lépnie kell valamit, ezért úgy határoz: 1., Meg kell akadályozni Mónus felvételét a pártba. 2., Anyagát vissza kell kérni a III/IV-2 osztálytól. (Katonai elhárítás). 3., „Hidas” fn. tmb. soron kívüli eligazítása a fentiek ellenőrzésére, ill. megerősítésére.”
Zoom
Az egész román nagykövetség a titkos megbízottal foglalkozott
Térjünk vissza „Fekete Edit” titkos megbízott tevékenységének legsikeresebb területére: a budapesti román nagykövetségre. Az egyik legkifejezőbb állapotrajzot 1978. július 6-i, a kémelhárításnak adott jelentése vázolja fel. (Szó szerinti teljes terjedelem.)
„A Románia SZ.K. budapesti nagykövetsége rendszeresen meghív minden fogadására, koktélpartijára. A legutóbbin, amely kb. három hete volt, tudomásomra jutott, hogy a népes, s főleg idegen nyelveket beszélő – nyilván külképviseletek tagjai – társaságban rajtam kívül csak egy újságíró volt, az is a Magyar Rádió munkatársa, aki éppen román vendégművészekkel dolgozott. Feltűnően nem jön el egy újságíró sem a rendezvényeikre.
Ebből adódóan az elsőtitkár, a sajtóattasé, a katonai attasé és a nagykövet majdnem egész idő alatt velem foglalkozott, egy, a helyiséghez tartozó szeparé szerű beugróban. Egy márványasztalnál körülültek, (most mutattak be másodszorra) nyomatékkal a nagykövetnek és a konzulnak is. Megbeszéltük, mert könyvek kapcsán, amire szükségem lett volna, hogy a következő hét péntek délutánján egyedül fogadnak a követségen, de arra egyszerűen nem mentem el, mert addig vendéglőkbe invitált a sajtóattasé, most túl sokan lettek, akik körülvettek. Bekonferálták az augusztus 23-i fogadást előre. Kapacitáltak, hogy ha néhány turisztikai anyagot megjelentetek Romániáról, akkor néhány hétre hivatalosan meghívnak, erre azt mondtam, lehet szó róla, mert úgyis akarok beszélni a barátommal, aki a román Központi Bizottság sajtóosztályának a vezetője (Alexandru Pintea), ettől kicsit meglepődtek, de túlságosan nem zavartatta őket. Szükség esetén könnyen fel tudom venni velük a kapcsolatot, mert ők kezdeményeznek, s elég intenzíven. Fogalmam sincs, hogy mit akarnak, mert tüntető szívélyességük már nagyon feltűnő.”
Zoom
Oláh Éva azonosítása az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattárában
Oláh Éva („Fekete Edit” informátor, majd titkos megbízott) állambiztonsági iratainak 1983. június 29-én történ irattárazása után sikeresen alakult szakmai pályája. A MÚOSZ hírhedt, titkosszolgálatok által fertőzött balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülőjét követően, attól karnyújtásnyira, a Balaton egyik legnagyobb négycsillagos szállodája: a siófoki Hotel Azúrban töltött be vezető beosztásokat, így volt személyzeti-és munkaügyi vezető, utolsó információnk szerint: szállodamenedzser. A nagy létszámú rendezvények megtartására alkalmas, folyamatosan bővített Azúrban – egyebek között – tartott már többnapos frakcióülést a Fidesz-KDNP is, Orbán Viktor részvételével.
(Megjegyzés: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára csak az 1945 – 1990 időszakra vonatkozó állambiztonsági iratokat őrzi.)
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready