Bezár!
2021. január 27., szerda, Botár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
18:21 Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról (II./1.)18:04 Nem engedik beszélni a WHO szakértőivel a kínai áldozatok hozzátartozóit17:44 "Megvédjük őket" - a Mi Hazánk vendéglátósok jelentkezését várja17:30 2021-ig kellett várni, de végre Luxemburgból is csurran-cseppen egy kis kárpótlás a "túlélőknek"17:10 Az orosz parlament ratifikálta az Új START-szerződés meghosszabbítását16:47 MÖM: elég volt a lezárásokból!16:26 Mintegy ezerkétszáz éves kard került elő Zala megyében15:46 Ökölpacsi antimagyar szektás rabbikkal - Áder egészen a zsinagógáig ment egy kis alázkodásra15:26 Mégsem csak dögunalom a mai emléknap (is): saját rajongói zsidózzák a holokausztozó Jakabot14:55 Müller: az oltásmennyiség függvénye a nyitás14:33 Szijjártó megint elmondta Kijevben, mennyi mindennel kedveskedünk nekik - és ezúttal sem ért el semmit ezzel14:17 A csehek többsége állítólag most már beoltatná magát13:31 Bill Gates nem örül a "koronás népszerűségnek"13:04 Így néz ki egy németországi Covid-láger - februárban nyitja meg kapuit12:26 Brit elmebaj: a színes csőcseléket eltartják, a dolgozó EU-s állampolgároknak fizetnek, hogy lelépjenek
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Foetor Judaicus: a "zsidóbűz" kifejezés genealógiája történelmi és irodalmi példák alapján

Reklám

Gyere fürödni, szólt Berger,
Megfürdünk alaposan,
Meg vagy talán bolondulva,
Szólt Grűn haragosan,
Nincs karácsony, nincsen újév,
Sem katonasorozás!
Minek csináljunk még most is
Rendkívüli kiadást!
(Kuplé 1905-ből, ihletforrásként köszönet a Kuruc.infónak)
Az antiszemitizmus a világ legősibb előítéletessége. Valószínűleg egyidős az emberiséggel. Napjaink mérvadónak tekintett „tudományos” mantrája szerint bárhol és bármikor kerültek kapcsolatba zsidókkal, a nem zsidók mindig és mindenhol a lehető legképtelenebb és teljesen légből kapott rágalmakkal illették őket bármiféle ok, indok és tényalap nélkül, mondhatni l’art pour l’art, saját tudatlanságuk, gonoszságuk vagy elmebetegségük szimptómájaként.
Például azzal, hogy
  • rasszista vallási törvényeiket (vö. Talmud) követve zsigerileg gyűlölik a nem zsidókat (gojokat), főleg a keresztényeket;
  • biblikus, ám az utóbbi időben érvénytelenné nyilvánított források (pl. Mt 27, 25) szerint megfeszíttették ez utóbbiak megváltóját;
  • kíméletlenül és gátlástalanul uzsoráskodnak, és ha tehetik, különböző tisztességtelen gazdasági-pénzügyi módszerekkel kiszipolyozzák a gojokat;
  • a középkor egyes időszakaiban a keresztények általi tényleges vagy állítólagos üldöztetésüket a közkutak megmérgezésével torolták meg (ugyanezt tervezte a második világháború után Németországban az Aba Kovner vezette Nakam nevű zsidó gengszterbanda);
  • a történelem egyes időszakaiban szinte teljesen monopolizálták a rabszolga-kereskedelem különböző válfajait;
  • vallási fanatizmusból alkalmanként nem zsidókat, többnyire gyermekeket vagy fiatalokat áldoztak fel (vö. Ariel Toaff: Véres húsvét);
  • főszerepet játszottak a nemzetközi kommunista felforgatásban és a bolsevizmus kezdeti periódusában (ld. könyvtárnyi szakirodalom), így például az első szovjet kormány tagjainak 80-85 százaléka zsidó volt (vö. „Putin: First Soviet Government was mostly Jewish”, timesofisrael.com, 2013. 06. 19.), és „Magyarország tönkretevői, a Tanácsköztársaság vezetői szinte kivétel nélkül zsidó származású emberek voltak” (Toroczkai László);
  • az ifjútörök mozgalomba és államapparátusba befurakodott, látszólag iszlám hitre tért kriptozsidó dönmék (pl. Dzsavid bej) és elzsidósodott sábeszgojok (pl. Talat pasa) főszerepet játszottak a másfél millió halálos áldozatot követelő örmény népirtás megtervezésében és kivitelezésében;
  • a szovjet terrorgépezetben akkoriban még „Sztálin önkéntes hóhéraiként” (a zsidó Yuri Slezkine kifejezése) ténykedve jelentős szerepet játszottak (pl. Kaganovics) a hétmillió halálos áldozatot követelő ukrán népirtás (holodomor) megszervezésében és kivitelezésében;
  • az NKVD élén Jagoda, „a XX. század legnagyobb zsidó tömeggyilkosaként” legalább tízmilió ember haláláért felelős a kollektivizálás és gulágosítás folyamatában, a posztján utána következő Jezsov, a „vérszomjas törpe” ugyan nem volt zsidó, viszont egy „aktív zsidó feleséggel volt megáldva”, és 1934-ben a szovjet állambiztonsági szolgálatok vezetőinek 38.5 százaléka is közülük került ki (vö. Sever Plocker: „Stalin’s Jews”, ynetnews.com, 2012. június 21.);
  • az össznépességen belüli számarányukhoz képest jelentősen felülreprezentáltak a „népi demokratikus” rezsimek államhatalmi-rendszervédelmi szerveiben, ennél fogva az ellenzékiek terrorizálásában és likvidálásában;
  • háborús uszítókként nagyban hozzájárultak az első és második világháború kirobbanásához éppúgy, mint a Közel-Kelet térképének Izrael érdekében történő átrajzolását célzó jelenlegi amerikai agressziókhoz, és ez utóbbiak „előhangolása” érdekében a 9/11-ben is könyökig benne volt a kezük;
  • a holokauszt-kultusz propagálásával nemcsak orbitális összegeket zsaroltak/zsarolnak ki Németországtól és más államoktól, hanem a mindig és mindenben eleve vétlen áldozat pózában tetszelegve minden kritika fölé helyezik magukat;
  • napjainkban is domináns helyet foglalnak el a nemzetközi bankrendszerben és a tömegtájékoztatásban, és pozíciójukat kihasználva rövid pórázon tartják a világ kormányainak és politikai establishmentjének nagy részét;
  • az általuk orwelli gondolatrendőrség státuszra degradált „nemzeti” parlamentek szájkosár törvényei és a kezükben lévő internetes mammutszolgáltatók (Google, Facebook, YouTube) révén sztálinista véleményterrort gyakorolnak világszerte, üldözve, bebörtönözve, anyagilag és társadalmilag ellehetetlenítve vagy egyszerűen csak a világhálóról száműzve a nekik nem tetsző és ezért általuk „gyűlöletbeszédnek” tartott és üldözendőnek nyilvánított gondolatokat hangoztató eretnekeket;
  • pedofil bűncselekményeket követnek el világszerte, és a felelősségre vonás elől szisztematikusan Izraelbe szöknek (vö. „How Jewish American pedophiles hide from justice in Israel”, cbsnews.com, 2020. 02. 19.), amely egyenesen az „Ígéret földje” lett a galut-pedofilok számára (vö. „Israel, the Promised Land for pedophiles”, ynetnews.com, 2020. 02. 28.);
  • és hogy mindezek következtében, végső soron, a viselkedésükkel ők maguk táplálják az antiszemitizmust.
A fentiek tehát a „tudomány” mai állása szerint pusztán deliriumos összeesküvés-elméletek. Ahogyan nyilván annak számít a kronológiailag minden bizonnyal legkorábbi, ún. szaglószervi antiszemitizmus is, amely egyfajta pavlovi reflexként akkor alakult ki a gojokban, amikor társadalmi érintkezéseik során testközeli kapcsolatba kerültek a zsidókkal, és az orruk csalhatatlan visszajelzése alapján rá kellett döbbenniük, hogy valami nagyon, de nagyon bűzlik… Júdeában.
Zoom
A források megoszlanak a tekintetben, hogy a jelenség oka a zsidók fokhagyma iránti olthatatlan vonzalmában vagy közismert víziszonyukban keresendő, elvégre Jahvénak is szét kellett választania a Vörös-tengert, hogy a kedvencei száraz lábbal kelhessenek át rajta (2 Móz 14, 21-22).
Zoom
Csodálatos módon túlélték a zuhanást, amikor a Vörös-tenger szétvált számukra, miközben menekültek a fáraó elnyomásából...
E sajátságosan penetráns „zsidóbűz” (foetor Judaicus) egyik legelső dokumentálása Marcus Aurelius római császár (121-180) korából ered. Ammianus Marcellinus neves történetírótól tudjuk, hogy i.sz. 176 tavaszán „Egyiptomba menet Marcus Aurelius átkelt Palesztinán, és a zsidók (konkrétan zsidó légionáriusainak) bűze (Iudaeorum fetentium, illetve Iudaei fetentes) és féktelensége miatt felháborodva panaszosan felkiáltott: "Oh, markomannok, oh, kvádok, oh, szarmaták, találkoztam hát nálatok is bárdolatlanabbakkal." (Res Gestae, tr. Histoire de Rome, 22. könyv, 188.§)
Martialis római költő (i.sz. I. évszázad) egy Bassa nevű nőt kifigurázó szatirikus epigrammájában felsorol néhány undorító szagot, amelyeket előnyben részesítene az ominózus nő szagával szemben, köztük a böjtölő (szó szerint: „a szombatot megtartó”) zsidó nők szájszagát is megemíti (IV, 4:7).
Quodvultdeus V. századi egyházatya és karthágói püspök az egyik biblikus epizódra hivatkozva, amelyben Éliás prófétát varjak táplálják, megállapítja, hogy „sötét bőrükkel, rekedtes hangjukkal, büdös szagukkal és undorító külsejükkel” a zsidók ugyanolyanok, mint a varjak (Liber promissionum et praedictorum Dei, 2,28:62).
A Biblia is tartalmaz utalást a zsidók táborában terjengő bűzre (Ám 4, 10), tehát a héberek maguk is tisztában voltak a higiénia területén tanúsított hiányosságaikkal, és fölöttébb antiszemita módon ezt dokumentálták is szentírásukban az utókor épülésére. Nem csoda, hogy emiatt is utálatosak voltak a korabeli egyiptomiak számára (Kiv 5, 21).
A zsidók eszerint már az ókorban is közmondásos bűze ugyanakkor a leprás mivoltukkal is kapcsolatban lehetett, amely Manethón egyiptomi görög nyelvű pap és történetíró (i.e. III. század), valamint más görög és latin források szerint valójában kiváltotta az Egyiptomból való kiűzetésüket.
A későbbi korok irodalma bővelkedik a zsidókkal, a fokhagymával és a foetor Judaicusszal kapcsolatos negatív referenciákban (vö. Maria Diemling, „As the Jews Like to Eat Garlick, Garlick in Christian-Jewish Polemical Discourse in Early Modern Germany”, in: Leonard J. Greenspoon, Ronald A. Simkins and Gerald Shapiro (szerk.), Food and Judaism (Studies in Jewish Civilization 15) 2004, 215-34; Leonid Litvak, The Jewish Persona in the European Imagination: A Case of Russian Literature, 2010, 93-97; 233-278).
Geoffrey Chaucer (1343-1400), az angol nyelvű irodalom ősapja a Canterbury mesék című klasszikusában egyik szereplője, a Poroszló fokhagyma iránti rajongását a „szellemi deformitás” jelének tartja, aki szerinte ezáltal a zsidókhoz válik hasonlatossá. (Litvak, 96)
John Foxe (1516-1587) angol történész és puritán apologéta egyik anekdotájában is felmerül a foetor Judaicus fölöttébb humoros formában. Elmondása szerint 1257-ben történt az angliai Tewkesburyben, hogy egy helyi zsidó beleesett az árnyékszékbe, de mivel szombaton történt a baleset, a vallásos hite megtiltotta neki, hogy a szent napon önmagától kászálódjon ki belőle. A környék földesura másnap értesült az incidensről, de vasárnap lévén, a vallásos hite megtiltotta neki, hogy a szent napon a „kakiba” került zsidó segítségére legyen, akit aztán hétfőn már csak holtan tudtak kihúzni a klozetből. (Foxe: Actes and Monuments, 1570, 410, id. Josiah Pratt: The Acts and Monuments of John Foxe, 1877, 2. kötet, 535) Az allegória teljesen világos: a zsidót ott találták meg, ahová a szaga miatt lényegileg tartozik.
Zoom
Egyes zsidó hermeneutikusok szerint az undorító szagukkal kapcsolatos „legenda” valójában metonímiaként szolgál az undorító természetükre. (Ez utóbbival kapcsolatban érdekes módon nem beszélnek legendáról. Freudi elszólás?) A kora középkori Rajnavidék leginkább zsidóbűzlő városaiban, Wormsban, Speyerben és Mainzban a „sum” mozaikszóval illették őket az antiszemita gojok, amely fokhagymát jelent héberül (S=Speyer, U=Worms, M=Mainz).
Johann Jacob Schudt (1664-1722) német protestáns orientalista szerint „a zsidók palotái lehetnek a legelegánsabbak, és berendezhetik tökéletes bútorzattal és kifinomult dekorációval, de amikor belépünk, a zsidó fokhagymaszagot találjuk bennük.” (Diemling, „As the Jews Like to Eat Garlick”, 227; Litvak, Jewish Persona, 96)
August von Platen-Hallermünde (1796-1835) homoszexuális német költő „szakmai” vitába keveredvén Heinével azt vágta ez utóbbi fejéhez sértésként, hogy „nem szeretne a szeretője lenni, mivel a csókjai fokhagymaszagot árasztanak”. (Diemling, „As the Jew Like to Eat Garlick”, 215)
Heinrich (Harry) Heine (1797-1856) kikeresztelkedett zsidóként érezhette, hogy lehet valami alapja a magafajták bűzösségével kapcsolatos össznépi vélekedésnek, hiszen egyik versében maga is megerősítette ennek érvényességét, legalábbis a rabbik vonatkozásában (és a goj kontraszt kedvéért a szerzetesekről sem feledkezve meg):
Hebräische Melodien (Disputatio in: Romanzero, 1851)

Welcher recht hat, weiß ich nicht –
Doch es will mich schier bedünken,
Daß der Rabbi und der Mönch,
Daß sie alle beide stinken.
Mi több, Karl Marx (1818-1883), aki rabbik ivadékaként nyilván tudta, hogy miről beszél, a fajtársait rothadás és erjedés előidézte szagokkal társította, „büdösnek, undorítónak, émelyítőnek („stinkig, Ekel erregend, widerlich”) érezve őket (id. Günter Ohloff: Düfte: Signale der Gefühlswelt: Signale Der Gefuhlswelt (Deutsche Einheitsverfahren), 2004, 100).
Az évszázadok folyamán lényegében állandóan visszatérő irodalmi toposz az írók, költők, közéleti személyiségek műveiben a „büdös, koszos, tetves stb. zsidó” sztereotípia akár regényes/költői formában, akár realista ábrázolásmódban, esetenként „direktben” utalva a külsejük, a megjelenésük, a lakhelyük visszataszító mivoltára, máskor metaforikusan, vagyis az állatvilág tisztaságfóbiás egyedeinek képében jelenítve meg őket.
„Így írtok ti (gojok rólunk)”, mondta volna Karinthy Frigyes, ha zsidóként érintett lévén ezt a témát is kedve lett volna parodizálni. Az alábbakban néhány jellemző példa arra, hogy a gojok hogyan is írtak róluk – a teljesség igénye nélkül.
François de Malherbe (1555-1628), a klasszikus francia költészet atyja, az ancien régime egyik legfelkapottabb szerzője: „Azok, akik közelebb mennek a (zsidókhoz), a magasztalásukhoz hozzáteszik, hogy valamiféle bűzt árasztanak.” (Poésies de Malherbe suivies d'un choix de ses lettres)
Pietro Aretino itáliai reneszánsz író és költő: „Hm, elvégre, Istenem, mi van azon, ha zsidókkal is összeszűröd a levet? Jó, csak add oda magad, de csináld ügyesen. Meglásd, hamarosan akad, ki uzsoráiból és csalásaiból összekuporgatott egész vagyonát kamatostul beledugja abba a kis perselybe, melyet ott elől hordasz a lábaid között. És ha úgy bűzlenek is, mint a döglött kutyák – csak hadd bűzleni őket!” (A hetérák tudománya, vagy hogyan oktatta ki Nanna, a híres kurtizán lányát, Pippát, a szerelem művészetére, 1536)
Francisco de Quevedo (1580-1645), a spanyol irodalom XVII. századi nagyágyúja a zsidók teljes kiűzéséért lobbizik IV. Fülöpnél alig egy évszázaddal az után, hogy elvileg az utolsó szálig kiüldözték őket, és az e célból írt A zsidók utálata (Execración de los judíos, 1633) c. pamfletjében „patkányoknak, a fény ellenségeinek, a sötétség barátainak” titulálja őket, és a félreértések elkerülése végett azt is hozzáteszi, hogy „undorítóak, bűzösek, utálatosak, földalattiak”.
Zoom
Molière (1622-1673), a komédiaszerzők francia fejedelmének leghíresebb, A fösvény c. művéből utóbb kicenzúrázták a legérzékenyebb verssorokat, azt például, amikor a zsugori apja és egy Simon nevű zsidó uzsorás szorításában vergődő főhős, Cléante felkiált: „Ó, a zsidó! Ó, a patkány!”
Voltaire (1694-1778) francia filozófus, a világ talán legismertebb gondolkodója az egyik ószövetségi passzus (Mózes V. 23, 13-14) kapcsán, amelyben a latrinaásás követelményéről esik szó, megjegyzi: „Mindaz, amit mondhatunk, hogy a zsidó nép annyira faragatlan volt, és hogy még napjainkban is e nemzet csőcseléke annyira koszos és bűzös, hogy a törvényhozói kénytelenek voltak leszállni a legkisebb és leghitványabb részletekbe is: a rendőrség ne hanyagolja a nagyvárosokban a latrinákat.” (La Bible enfin expliquée. Deutéronome) Máshol ezt írja: „Júda és Szamaria összes királya közül nagyon kevés volt, aki nem gyilkolt vagy akit nem gyilkoltak meg, amíg végül ez a rakás briganti... a rómaiak kardja alá esik..., és eladják őket a római városok piacain, minden zsidó fejét egy disznó árára értékelve, amely kevésbé piszkos állat, mint ez a nemzet.” (Examen important de milord Bolingbroke, 7. és 8. f.)
Zoom
A wittenbergi híres zsidódisznó-ábrázolás (Judensau) 1305-ből a városi templom falán, ahol Luther is prédikált. Egy rabbi az anyakoca farka alá néz, zsidó gyerekek pedig a tőgyét szopják. Újabban a zsidók agresszíven kampányolnak az eltávolításáért világszerte, és aláírásgyűjtést is kezdeményeztek ennek érdekében a change.org-on. Olyan képet akarnak a helyébe, amely „tiszteletet fejez ki Izrael Istene iránt, a zsidó nép iránt”, ezzel ismét csak azt bizonyítva, hogy a szerénység az egyik legnagyobb erényük
Holbach (1723-1789) francia-német író, filozófus, enciklopédista, a francia felvilágosodás egyik vezéregyénisége feleleveníti, hogy „Martialis epigrammái tele vannak állandó gúnyolódásokkal (a zsidók ellen): többek között a böjtjeiket mindahhoz hasonlítja, ami legbűzösebb a világon, és ezt a bűzös jelzőt minden másiknál szívesebben használja rájuk Ammianus Marcellinus is.” (Opinions des anciens sur les juifs, 1769) Egy másik művében ezt írja a „zsidók” címszó alatt: „Egy bélpoklosok, rühesek, pénzhamisítók, uzsorások, szélhámosok által alkotott, nyájassággal teli nemzet, amelybe valaha beleszerelmesedett az Univerzum efféle szép tulajdonságokba szerelmes Istene, mára azonban meggondolta magát. Amióta a zsidók felaggatták a fiát, már csak pörkölt zsidókat akar, és az inkvizícióra van bízva, hogy ellássa velük a konyháját.” (La Théologie portative ou Dictionnaire abrégé de la Religion Chrétienne, 1768)
Henri Grégoire (1750-1831) francia pap, forradalmár, a zsidóemancipáció zsoldosa: „Hinnénk például, hogy Metzben a zsinagóga jegyzőkönyvet vett fel, és jogi eljárást akart indítani néhány fiatal zsidó ellen, akiknek az volt a förtelmes bűnük, hogy tiszták akartak lenni? Rizsporozták a hajukat.” (Essai sur la régénération physique, morale et politique des Juifs (1788)
François-René de Châteaubriand (1768-1848) író, politikus, a francia romantika vezéregyénisége: „Boldog zsidók, feszületkufárok, akik ma a kereszténységet kormányozzátok, akik döntötök a békéről vagy a háborúról, akik disznót esztek, miután öreg kalapokat árultatok, akik a királyok és a szép nők kedvencei, bármilyen csúnyák és koszosak is vagytok!” (Mémoires d’outre tombe, 1831. szeptember 15., 35. könyv, 8. fejezet)
Zoom
Miért nem esznek a zsidók disznót? Sok minden lehetünk, de kannibálok nem vagyunk...
Klemens Lothar von Metternich (1773-1859) osztrák államférfi, a Habsburg-birodalom zsidóbarát, anyagilag Rothschildnak lekötelezett kancellárja (1821-1848) írja országjárása egyes szakaszairól: „Ami elrontja az országot, hogy minden lépésnél zsidóval találkozni. Csak őket látni. Hemzsegnek.” (Levél feleségéhez, Melániához, 1823. szeptember 25.) „Nincs többé rongyos koldus, a házak tiszták és a lakosok jól öltözöttek. Nincs többé rongyos koldus, nincs többé zsidó, nincs többé tetű, ótvar, nyomor, halál!” (Levél feleségéhez, 1823. október 30.)
Arthur Schopenhauer (1788-1860) német filozófus, a világ egyik legeredetibb és legtöbbet idézett gondolkodója, a „foetor Judaicus” kifejezés talán legtekintélyesebb modern kori terjesztője, aki többször is használta azt különböző műveiben. Például Spinoza kapcsán, aki szerinte „úgy beszél, ahogyan egy zsidó teheti (…), hogy minket, akik hozzá vagyunk szokva a tisztább és nemesebb doktrínákhoz, elárasszon a foetor Judaicus.” (Parerga et Paralipomena, 82) „Azt állítják, hogy az állatoknak nincs joguk, hogy az állatok felé nincsenek kötelességeink: ez egy felháborító doktrína, egy közönséges és barbár doktrína, a Nyugat sajátja, és gyökere a judaizmusból ered. (...) Az állatoknak nem irgalommal, hanem igazságossággal tartozunk, és ez az adósság gyakran kiegyenlítetlen marad Európában, azon a földrészen, amelyet áthat a foetor Judaicus, (...) nyilvánvalóan nagyon is ideje van Európában, hogy a természetre vonatkozó zsidó nézeteknek véget vessünk. (...) Az állatvilág lelkiismeretlen kezelését erkölcstelensége miatt ki kell űzni Európából.” (Über die Grundlage der Moral, 1837) „Különben a benyomás, amely a Septuaginta (a Tóra görög nyelvű fordítása) tanulmányozása után bennem megmaradt nem más, mint szívből jövő szeretet és benső tisztelet a nagy Nabukodonozor király iránt, jóllehet nagyon enyhén bánt el ezzel a néppel, amely afféle istent tartott magának, aki neki ajándékozta a szomszédai országait... A jó isten bölcs előrelátással tudván, hogy kiválasztott népe szétszóródik az egész világra, minden tagjának egy különleges szagot ajándékozott, hogy mindenütt megismerje és megtalálja őket; a foetor Judaicust.” (Senilia. Gedanken im Alter, 1852-1860)
Kölcsey Ferenc (1790-1838) írja (Manethónt visszhangozva), hogy a zsidó „irtódzást gerjesztő bélpoklosként tévelyeg a föld lakosai között”. (A szatmári adózó nép állapotáról, 1830)
Jules Michelet (1798-1874), a XIX. század egyik legbefolyásosabb francia történésze az országa történelmének szentelt 19 kötetes monográfiájában itt-ott a zsidókra is kénytelen néhány szót vesztegetni, egy helyen például „szutykos és szapora nemzetként” említve őket.
Puskin (1799-1837) akármikor is utalt a zsidókra – és néhányszor megesett vele –, többnyire dehonesztáló kifejezésekkel illette őket. Száműzetésének színhelyét, Kisinyovot, „istenverte városnak” nevezte, „zsidók mocskos bódéival”.
Zoom
A zsidók, akárcsak a patkányok, elnyelik a népetek tulajdonát!
Honoré de Balzac (1799-1850), a francia regényirodalom koronázatlan királya: „Ez a viskó zsidóké volt, akik zsibáru-kereskedésüket folytatták benne, és az öreg zsidó apa, akinek az ujjait nem fagyasztotta meg az arany tapogatása, nagyon jó üzleteket csinált a vereségünk idején. Ezek az emberek szennyben élnek, és aranyban halnak meg.” (Le Médecin de campagne, 1833, 511)
Egressy Gábor (1808-1866) színész, a Nemzeti Színház igazgatója, Petőfi egykori barátja Nyáry Pál országgyűlési képviselőnek, az Országos Honvédelmi Bizottmány egykori elnökhelyettesének címzett egyik levelében: „E faj magát soha semmiféle alakban meg nem tagadhatja. E' faj sajátságainak íze, szaga, színe meglátszik és megérzik szellemének mindennemű nyilatkozásaiban, — meg még legnagyobb gondolatain is.”
Théophile Gautier (1811-1872), a francia romantikus irodalom vezéralakja a konstantinápolyi Balata gettóról írja: „A tetők rühösnek, a falak leprásnak tűntek; a szürkés vakolat pikkelyei úgy váltak le, mint egy pikkelysömörös bőr korpái. (…) Nehezen képzelnénk el valami undorítóbb, bűzösebb, gennyesebb dolgot: görvélykórok, rühösség, lepra és minden bibliai tisztátalanság, amelyből nem gyógyult ki Mózes óta; felfalva őt anélkül, hogy ellenállna neki, annyira csak a haszonlesés gyötri; még a pestisre sem figyel, ha egy kis üzletet csinálhat a halottak ruháival.” (Constantinople, 1853, 210)
A velencei gettó ugyanilyen irtózást vált ki belőle: „Az utcácskák egyre keskenyebbé váltak; a házak megnyúltak, mint egymás fölé helyezett disznóólak, hogy egy kis lélegezhető levegőt keressenek, és fényt az árnyék és a mocsok fölött, ahol alaktalan lények csúsztak-másztak. E házak közül több is kilencemeletes volt, kilenc zónányi rongycafat, szemét és szennyes üzelmek. Úgy tűnt, a Kelet lepratelepeinek összes elfelejtett betegsége rágcsálja ezeket a rühes falakat; a nedvesség olyan fekete lepedékkel foltozta azokat, mint amilyen az üszkösödésé; a salétromvirágok a fal egyenetlenségeinek gipszében a pestis bibircsókjait és mirigydaganatait szimulálták; a vakolat úgy vált le, mint a pikkelysömörszerű bőr... (...) Ez a bűzös és gennyes negyed, ez a vízi "csodák udvara" egyszerűen a gettó volt, a velencei zsidóság, amely megőrizte a középkorra jellemző piszkos zsugoriságát. (…) Mint némely rovarok, hogy elmeneküljön az üldözőitől, a szemétben fetreng és mocsok színű lesz. Ezt a szokást, amelyet a középkorban vett fel, amikor szükséges volt, még nem vesztette el, noha jelenleg semmi sem igazolja, és a faja kitörölhetetlen konokságával folytatja azt.” (Voyage en Italie, 1879, 232-234)
A párizsi gettó leírását már egyenesen versbe foglalja, és ez A templom árusai (Les Vendeurs du Temple) című, 259 soros költeménye a francia líra egyik bravúrdarabja, tele jobbnál jobb rímekkel és nyelvi truvájokkal, például az alábbival, amely a történelmileg öreg zsidóság „parfümjét” a bélpoklosok kórházából és a börtönökből kiáradó bűzzel társítja:
Une odeur de prison et de maladrerie,
Je ne sais quel parfum de vieille juiverie
Liszt Ferenc (1811-1886) a zsidók „bűzös odúit” említve írja, hogy „elfogadták a helyet, amelyet a keresztény civilizáció teremtett nekik, de fenntartva maguknak a jogot arra, hogy bűzös trágyadombját a szerencsétlenségek fészkévé változtassák, hogy onnan kisugároztassák az elnyomóikra egy elmondhatatlan, megtalálhatatlan, megfoghatatlan nyomor leprájának fertőjét, amely mégis szétroncsolhatja őket az összetételük élő rostjaiig.” (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie, 1881)
Charles Dickens (1812-1870), az angol nyelvű irodalom géniusza, a viktoriánus korszak legnagyobb regényírója: „Fagin kígyóként settenkedik a sötét londoni utcákon. A sár vastagon borítja a köveket, és fekete köd ömlik szét az utcákon; az eső lomhán hullik alá, és érintésre minden hidegnek és nyirkosnak érződik. Éppen annak az éjszakának látszott, amikor egy olyan lénynek, mint a zsidó, illett házon kívül lennie. Amint titokban tovasiklott, a falak és a kapualjak fedezékében lopakodva, a förtelmes vénember olyannak tűnt, mint valami undorító csúszómászó… (…) … bekapta hosszú fekete körmeit, fogatlan ínyei között feltárt néhány olyan agyart, amilyen egy kutyáénak vagy egy patkányénak kellett volna lennie.” (Twist Olivér, 1838)
Szemere Bertalan (1812-1869) országgyűlési képviselő, a Batthyány-kormány külügyminisztere, későbbi miniszterelnök a konstantinápolyi zsidónegyedről: „Az utcák itt szűkek, tele bűzhödt sárral és undorító szeméttel; a házak alacsonyak, sötétek, szellőtlenek, nedvesek, omladozók, melyekből mint megvetett páriák hunyászkodva jönnek ki sárga bőrű s fésületlen hajú s szakállú lakói, rongyolló mocskos ruhákban…” (Utazás Keleten, 1870)
George G. Foster (1814-1856) amerikai író, újságíró, a New York Tribune riportereként a város árnyoldalának alapos ismerője a New York by Gaslight (1850) c. könyvében a korabeli zsidónegyeddel is foglalkozik, megemlítve lakóinak „undorítóan mocskos” odúit.
Zoom
A bolygó zsidó Amerika kapujában, és vele együtt a szokásos poggyásza: szegénység, betegség, babona, anarchia, zabolátlanság és a pálinkás hordóval a szombat megszentségtelenítése. Samu bácsi befogja az orrát, de beengedi, mert nincsen törvény, amellyel kívül tarthatná
Trefort Ágoston (1817-1888) országgyűlési képviselő, közoktatási és vallásügyi miniszter, az MTA tagja, majd elnöke lelkes zsidócsahos létére is szóvá teszi „a tisztaság (zsidóságnál tapasztalható) hiányát”. (Emlékbeszédek és tanulmányok, 1881)
Arany János (1817-1882): A poloska
Bármely idegen elembe'
- teszi magát otthonos kényelembe,
- ősi szokásit el nem hagyja,
- vérit soha meg nem tagadja,
- nem alkalmazza senkihez magát:
- aki vele van, tűrje a szagát!
Petőfi Sándor (1823-1849): Széphalmon
Ez volt tehát
A múzsák egykori tanyája,
Hol most haszonbérlő zsidó lakik?
Azon szobában,
Melyben Kazinczy Ferenc
Élt s kilehelte tiszta lelkét,
Most piszkos nyávogó porontyok
Hentergenek
Teleki Sándor (1821-1892) főrendiházi tag, volt honvédezredes szerint a tiszaeszlári zsidók tisztasági fürdője (a Solymosi Esztert meggyilkoló) Scharfék házában „Dante poklának ezen elrejtett ocsmány piszkos zuga”. (Debreczeni Ellenőr, 1882 július 3., id. Blutman László: A rejtélyes tiszaeszlári per, 108)
Kalikst Wolski lengyel szocialista aktivista, Teleki kortársa, érdekes módon ugyancsak Dantéra asszociált az oroszországi zsidók életéről szóló könyvének a zsidó nők „tisztasági” fürdőjét bemutató gyomorforgató passzusában: „A mikva a nő megtisztulási szertartása. Valójában annak a vízzel teli medencének (gödörnek) a neve, amelyben a zsidó nőknek szülés után és minden hónapban meg kell fürödniük, hogy megtisztuljanak. (…) Ennek a (Talmud által előírt) okvetetlenkedésnek, amelynek az volt a célja, hogy tartósítsa a rabbik befolyását a zsidók magánéletének legtitkosabb cselekedetei fölött, paradox módon ellentétes eredménye lett ahhoz képest, amit neki szántak, a zsidó nő ugyanis a megtisztulás ceremóniáját végrehajtva nem megtisztítja a testét, hanem még jobban bepiszkolja azt ily módon.
A mikva egy körülbelül egy köbméteres medence. Mindig egy kisebb-nagyobb pincében található, és a szertartás félhomályban zajlik, csak néhány gyertya világítja meg a pincét. A zsidó nő, aki azért jön, hogy (rituálisan) megtisztuljon, először levetkőzik és kibontja a haját. (…) Ezután belép a medencébe, és miután elmond egy rövid imát, belemerül úgy, hogy egyetlen hajszála se látszódjon a felszínen: ebben a helyzetben kell megvárnia, hogy a Tukerke (a felügyelőnő a medence szélén) kimondja a „kóser” szót. Egy, két, három hasonló lemerülés, és a ceremónia háromnegyede teljesítve, de még hátra van a negyedik negyed, és kétségtelenül ez a legnehezebb. A nőnek ugyanis ki kell öblítenie a száját a mikva vizével, és csak ez után szállhat ki, hogy átadja a helyét más valakinek. Egyetlen este akár száz nő is belemerül a mikvába, és a kahal (vallási elöljáróság) smucigsága által ihletett előírások szerint a medence vizét csak havonta egyszer cserélik, néha még ritkábban. Így ebben a bűzös és mocskos vízben nők százainak kell elvégezniük a megtisztulási ceremóniát. Mindegyiknek ki kell öblítenie a száját ezzel a kosszal. Könnyű megérteni, hogy ilyen feltételek között a mikva egy kínzás a zsidó nő számára: ez a szertartás mindenféle betegségek okozója, amelyek így öröklődnek ebben a piszkosságnak szentelt népben.
Képzeljük el a meztelen, kibontott hajú nők százait (…), összegyűlve egy pincében, ahol két-három gyertya lángja vibrál, egy medence körül tolakodva, a sorukra várva, hogy belépjenek ebbe a hányingert keltően undorító medencébe, szörnyülködve nézve azt a társnőjüket, aki befejezte ezt a hátborzongató ceremóniát, és aki – miután kiöblítette a száját ezzel a bűzlő vízzel – elhányja magát, miközben feljön a lépcsőn, és sietve átengedi a helyet egy másiknak, akit ugyanez a sors vár. (…) Ez a fantasztikus és szörnyű tabló, amely hasonlatos az isteni Dante által elmesélt jelenethez a pokolra való leszállásában, méltó lenne egy híres festő ecsetjére.
Erről a vad, barbár és a pogány időkhöz méltó szertartásról beszélve az ember felháborodik, és azt kérdezi magától, hogyan lehet hasonló dolgot megkövetelni vallásos aktus címén. Lehetséges, hogy ilyen undorító dolgot műveljenek a XIX. század második felének civilizált korszakában? A judaizmus fejesei által támogatott és fenntartott fanatizmus szegény áldozatai! Szegény zsidó nők! Nem csoda, hogy miután elszenvedtétek ezeket a kínzásokat, olyan gyorsan elvirágzik a fiatalságotok, és alig huszonöt évesen ötven évesnek látszotok! Nem meglepő, hogy ilyen kevés hajlandóságotok van a tisztaság iránt, mivel a vallásotok előírja, hogy havonta megalázzanak titeket egy koszos vízzel teli medencében. Minden zsidó nő, aki havonta elvégzi ezt a vallási fanatizmus által kikényszerített felháborító szertartást, köteles fizetni érte egy vállalkozónak, akinek a kahal eladja kasszája hasznára a szolgáltatás jogát, és aki e barbár ceremónia bevételén túlmenően illetlen ellenőrzést is gyakorol a zsidó háztartások legintimebb élete fölött.” (La Russie juive, 1887, 129-130)

Fredrick Law Olmsted (1822-1903) amerikai újságíró és társadalomkritikus az országa déli államaiban tett 1861-es utazása során szerzett penetráns tapasztalatairól írja útinaplójában: „Jelentős az idegen eredetű népesség, általában a legértéktelenebb osztályból; különösen a nagyon koszos német zsidók hemzsegnek, és a jellegzetes boltjaik (a jellegzetes bűzükkel, éppen úgy, mint Kölnben) sűrűn sorakoznak a legszűkebb és legocsmányabb utcákban, amelyekben egyébként főleg négerek laknak…”
Ernest Desjardins (1823-1886) francia földrajztudós, történész, akadémikus romániai helyszíni tapasztalatai alapján megállapítja, hogy a zsidók „nem vetik magukat alá még (…) a higiéniai rendelkezéseknek sem”. (Les Juifs de Moldavie (1867)
Zoom
Gustav Jäger (1832-1917) német orvos és zoológus: „Amint én 1840-ben a szülészetet tanulmányoztam, gyakran hallottam a professzoroktól és kollégáktól, hogy zsidó nők a szülés folyamán rendkívül kellemetlenül bűzlenek. Én személyesen nem tudtam tapasztalni ezt a megállapítást, mert hamarosan elkerültem az orvostudománytól. Ellenben néhány hónappal ezelőtt egy idősödő, nagyon humán és művelt hölgy mondta nekem, hogy ő egy baráti zsidó hölgynél lakott, de a bűzt nem bírta sokáig elviselni. (…) A testszag zsidó betegeknél szintén megdöbbentő és mindenekelőtt találó, hogy a zsidó, legyen bár a legelőkelőbb és leggazdagabb, egy különleges testszagot áraszt.” (Die Entdeckung der Seele, 1884, 249, ford. Dobszay Károly)
Edmond Picard (1836-1924) belga jogtudós a marokkói úti élményeit megörökítő könyvében a mellah-t (arab zsidógettót) „nagy zsidóólnak” nevezi, és lelkes kötelességének érzi figyelmeztetni az európai eliteket a zsidóveszély súlyosságára, mert „ha a bamba arab mozdulatlanul is marad a sivatagában, vele ellentétben a bibsi költözködik, elhagyja sok évszázados szemétkupacát, és egy napon valamelyik európai nagyvárosban találjuk, álcázva, honosítva. A lárvából Rothschild lett.” (El Moghreb Al Aksa, 1888)
Zoom
A dinasztiaalapító Nathan Rothschild neandervölgyi külsővel ábrázolva, amint éppen ráereszti kiéhezett dögkeselyűit a Föld csődbe jutott népeire
Édouard Drumont (1844-1917) francia író, a katolikus antiszemitizmus nagymestere, Istóczy Győző harcostársa: „(Romániában) a zsidó nem egy mozdulatlan betegséget, egy többé-kevésbé kiterjedt és többé-kevésbé bűzös mocsarat alkot, hanem egyfajta állandó beözönlés, amelyet lehetetlen megállítani. A szemitizmus nagy tartálya, Galícia és a környező orosz tartományok szüntelenül ideömlesztik bűzölgő hordáikat.” (La France juive, 1886, 452)
Friedrich Nietzsche (1844-1900) német filozófus, a XIX. század egyik legbefolyásosabb gondolkodója és a politikai antiszemitizmus vehemens ellensége állítása szerint már messziről kiszagolta a lengyelországi zsidókat sils maria-beli lakhelyén. „Társaságként éppoly kevéssé választanánk magunknak "első keresztényeket", mint lengyel zsidókat: nem mintha velük szemben akár csak egyetlen kifogásra is szükség lenne... Jó szaga egyiknek sincs.” (Az Antikrisztus. Átok a kereszténységre,1888; 1993, 69, ford. Csejtei Dezső)
Léon Bloy (1846-1917) francia katolikus polémista, a zsidók apologétája, az antiszemitizmus ellensége: „A középkornak megvolt a józan esze, hogy beszorítsa (a zsidókat) a nekik fenntartott kutyaólakba, és különleges gúnya viselésére kötelezze őket, amely lehetővé tette mindenki számára, hogy kikerülje őket. Amikor az embernek feltétlenül szóba kellett állnia ezekkel a bűzölgőkkel, eltitkolta, mint egy gyalázatosságot, és utána megtisztult, ahogy tudott. A velük való érintkezés szégyene és veszélye volt dögletes szaguk keresztény ellenszere, mivel Isten örökre ragaszkodott egy ilyen söpredékhez. Ma, amikor a kereszténység hörögni látszik a saját hívői sarka alatt, és amikor az egyház elveszítette minden hitelét, ostobán felháborodunk azon, hogy bennük látjuk a világ urait, és elsőként az apostoli hagyomány veszett ellenfelei csodálkoznak rajta. Tiltják a fertőtlenítőszert és panaszkodnak a poloskákra. Ez a modern idők jellegzetes hülyesége. (…) Világos számomra jobban, mint valaha, hogy a keresztény társadalmat bebüdösíti egy nagyon undorító fajzat, és rettenetes tudni, hogy Isten akaratából örökkévaló. Morális és fizikai szempontból egyaránt a modern biboldó látszik a világ összes ocsmánysága összefolyásának. Tavaly Hamburgban lévén, az átlagos utazóhoz hasonlóan én is kíváncsi lettem a zsidópiacra. Nehezen kifejezhető az a meglepő elvetemültség, amely az örökbérleti rothadó szemét e piacterének sajátja. Úgy tűnt nekem, hogy minden, ami az életben undorító, e tisztátalan síberek seftelésének tárgya, akiknek a talpnyaló üvöltözése belém kapaszkodott, fizikailag rám ragadt és lesújtott, mint egyfajta kocsonyás legyezés fantasztikusan rossz érzése.” (Le Salut par les Juifs, 1892)
Joris-Karl Huysmans (1848-1907) francia regényíró a korabeli Frankfurtról és a zsidótípusok ott tapasztalt változatosságáról („Judea kozmopolitizmusáról”): „Egyesek közülük már csak alig őrzik az évszázados vonások stigmáit, és nagyon közelről kell őket megvizsgálni, hogy felismerjük a faj jelét, megfosztva ringy-rongyaitól, kimosdatva és megfésülve, amely mégis elárulja magát a csiricsáré ruházat iránti szükségletével, a bizsuk iránti mániájával, a gyűrűk iránti szenvedélyével; miközben beképzeltséggel helyettesíti az egykori piszkosságot, és a pézsma elfedi a származás hagyományos szagát, az émelyítő gennyes sebből és a csípős izzadságból eredő állati bűzt.” („Francfort-sur-le-Main”, Trois Primitifs, 1905, 47-48)
Guy de Maupassant (1850-1893), a novellairodalom francia klasszikusa algériai úti élményei alapján: „Bou-Saadában szennyes kuckóikban guggolva látjuk (a zsidókat), elhájasodva, piszkosan, az arabra lesve, ahogyan egy pók lesi a legyet.” (Au Soleil, 1884)
Zoom
Élémir Bourges (1852-1925) Goncourt-díjas francia regényíró: „A zsidók jelenleg a királyok fejére léptek. (…) Mindenki fejet hajt előttük; lányaik befeküdtek a fejedelmek ágyaiba, és a legtisztább keresztény vérhez keverték a gettó bűzös sarát.” (Le Crépuscule des Dieux, moeurs contemporaines, 1884)
Prohászka Ottokár (1858-1927): „Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról.” (Naplójegyzetek III., 1997, 73) „Ó, Izrael, te vén tetű, már patkány se vagy az én szememben”, írja máshol annak kapcsán, hogy egy (szerinte) „derék zsidó vallástanító” le akarta beszélni híveit a csalásról, uszoráskodásról, mire azok lehurrogták. (Uo. 190) „(T)egnap reggel láttam távolról ablakaidat az esztergomi szeminárium kápolnáján, távolról, a túlsó vasútról; undok, büdös zsidó-társaságban!” (Uo. 167-168, ld. Bistrán Demeter, Kuruc.info)
Csehov (1860-1904) Szolomont „piszkos kis zsidónak” titulálja egyik korai monológjában. (A sztyeppe, 1888)
Augustin Hamon (1862-1945) francia író, szociológus, a társadalomlélektan egyik megalapítója, előbb szocialista, majd kommunista aktivista: „Ezek a koszos és tolvaj bibsik túllépték és minden nap túllépik az ésszerű határt, amelyet az emberek kizsákmányolásában be kell tartani.” (L'agonie d'une société: Histoire d'aujourd'hui, 1889)
Tormay Cécile (1875-1937): „Ötven év alatt birtokukba vették a várost. De azért csináltak maguknak még egy külön gettót is. Egész utcákat leptek el, házakat szálltak meg, amelyekben egymás között lehetnek. Az újonnan épített utcák és házak sebesen piszkolódtak. És a kapuk torkából ugyanaz a szag árad, amelyet az amszterdami, a római és a velencei gettóban éreztem...” (Bujdosó könyv, 1920, 129)
Móricz Zsigmond (1879-1942): „Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül. (Naplójegyzetek 1919; 2006, 178)
Zoom
Ezt a „szimpatikus” zsidó házaspárt ki kellett ebrudalni az American Airlines egyik járatáról az elviselhetetlen bűz miatt, amellyel goj útitársaikat mérgezték. A globális médiazsinagóga (a Daily Mailtől a Washington Postig) antiszemita előítéletként tálalta a banális esetet, és „világszenzációt” kreált belőle, túlbuzgóságával – nyilván akarata ellenére – vidám perceket szerezve az antiszemiták (köztük a Kuruc.info olvasói) számára
Szabó Dezső (1879-1945): „Milyen ezzel szemben a zsidó faj alsó nagy rétege? Már külsején egy ötezer év előtti barbár törzs elhanyagoltsága rikít. Az ős Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett ősember-ordasnak vízözön előtti babonái rángatnak. Tisztátalan előtte egy kés, mellyel a kultúremberiség egy tagja, egy francia, egy angol vagy egy olasz evett, de tetvek közt, poloskában, irtózatos piszokban baromi nemtörődömséggel tud élni.” (Két faj harca, A Nép, 1921. május 5.)
Babits Mihály (1883-1941): „Borzadva gondolt a tegnap délutánjára, amikor lakást keresett: a fogorvos lakására. A kövér zsidó asszonyra, a névjegytartóra a kapu alatt. Ah, az újvárosi lakások! Poloskák... (…) Szünet és rövid fény: előttünk egy zsidó asszony nyaka csöpögött a zsírtól.” (Kártyavár, 1923)
Ezra Pound (1885-1972) amerikai költő, műfordító, az angol irodalom egyik nyelvújító géniusza, a háború alatt az olasz fasiszta rádió jegyzetírója. A The Cantos című szabad verses, experimentális stílusú epikus költeménye az angol nyelvű irodalom remekműve. Egyik „énekében” Rothschildot akarta bírálni, de kiadója tanácsára végül a bankár nevét a Stinkschulddal helyettesítette, amely az angol bűz (stink) és a német bűn (Schuld) szavak ötvözete.
André Lorulot (1885-1963) francia író, szabadgondolkodó, anarchista aktivista a Jézus életét kifigurázó pamfletjében a zsidókat tetves koszfészkeknek parodizálja: „Az öreg zsidók marékszám tépték ki a hajukat, könyörtelenül a számtalan állatka iránt, akiknek így a biztonságát fenyegették.” (La vie de Jésus Illustrée, 1934)
George Patton (1885-1945) amerikai tábornok a különböző második világháborús hadszíntereken szerzett személyes benyomásai alapján: „Emlékszem, egyszer a szicíliai Troinában (Hobart) Gay tábornok azt mondta, nem az a kérdés, hogy az emberek együtt élnek a piszkos állatokkal, hanem hogy az állatok együtt élnek a piszkos emberekkel. Akkoriban még sohasem látott egy elüldözött zsidót.” (Naplóbejegyzése 1945. szeptember 15.) „Noha volt hely, a zsidók förtelmesen össze voltak zsúfolva. Minden helyiség sarkában volt egy szemétdomb, amelyet WC-nek is használtak. A zsidókat csak a puskatussal való fenyegetéssel lehetett rávenni arra, hogy undorító szokásaiktól lemondjanak és eltakarítsák a szemetet. Természetesen ismerem az "Izrael elveszett törzse" kifejezést azokra a törzsekre, amelyek eltűntek – nem Júda törzsére, amelytől a mai kurafiak erednek. Személyes véleményem szerint ez is elveszett törzs – elveszett minden tisztesség számára.” (Naplóbejegyzése) „Beléptünk a zsinagógába, amely tömve volt az emberiség legbűzösebb csordájával, amelyet valaha láttam. (…) Olyan rettenetes volt a bűz, hogy majdnem elájultam, és három órával később valóban kiadtam az ebédemet, amikor eszembe jutott.” (Naplóbejegyzése, 1945. szeptember 17.)
Gustavo Barroso (1888-1959) brazil író, politikus, a Brazil Irodalmi Akadémia elnöke: „Fajilag a zsidóból teljesen hiányzik a nemzeti érzés, ebből következik nagy alkalmazkodási képessége. Az ördög a zsidószaga, amelyet nem hagy el, és úgy megjelöli, hogy a zsidók ismerői, ahogyan a németek mondják: a judenkennerek, messziről megérzik és felismerik.” (Judaismo, Maçonaria e Comunismo, 1937, 84)
Komáromi János (1890-1937): „Az urak sose törődtek velünk. A birtokos azt mondja: koszos zsidó, de négyszemközt azért tegeződik a koszos zsidóval, mert pénz itt az Isten!” (Jegenyék a szélben, 1928)
Louis-Ferdinand Céline (1894-1961) francia író és nyelvújító, a XX. század legtöbbet fordított francia szerzője: „Rövidlátók a szemitáid! Lőcslábúak! Rövidlábúak! Bűzlik a négert… (…) Óriási a patájuk, miután annyit rohangáltak a homokban… és a beduinázsok… a homokban… a datolyákra vadászva, tevehúgyra… évszázadokon át? Cáfolhatatlan! (…) Az úszóhártyás lőcslábak, én mondom: zsidók! A szag! És a szemüvegek! Ezek az öreg granulómák! A csipás utóbajok… (…) Mindenkinek a maga szaga! Azt mondom! Ez minden! Én nem erőltetem az enyémet a zsidókra… Ők jönnek ide, hogy szagoljanak… Nem szeretem a szagukat, ez minden… Jogom van hozzá… Itthon vagyok. Én nem megyek Tel-Avivba…” (Bagatelles pour un massacre, 1937)
Erdélyi József (1896-1978): Élősdiek, 1940
Azt hiszi a rüh, a tetű,
valamint a bolha,
hogy ő az úr, s hogy az ember
alsóbbrendű, szolga.
(…)
Azt hiszi a poloska is,
nagy elbizakodva,
s ha üldözik, bizonyára,
fel van háborodva...
Kádár Lajos (1896-1982): „Hogy jártam a múltkoriban is? Erőt vett rajtam a mehetnékem. Három napig odabócorogtam. Hogy hun, hunnem, egy nagyvárosba tévelyedtem. Akkora zsinagógára bukkantam, hogy a falunk egész szérűskertje beleférne. Szörnyű bűz volt benn. Szerettem volna megostorozni őket.” (Kujtorgó lelkek, 1943)
Oláh György (1902-1981): „Látta ön Vilna vagy Byalstok zsidótöbbség lakta centrumait, látta valaha azokat a tetőtől-talpig szennybe mártott, kietlen, otthontalan házsorokat, a sivár, kietlen udvarokat, libapelyhes ágyneművel tele ragadt utcai erkélyeket, a kávéházak szennyes félhomályát és azt az egész komor, nyomott, barátságtalan, hisztérikus atmoszférát, ami az ilyen városokon ül? A magyar kultúra is ilyenné válna, tele agyonhajszolt, riadt őslakókkal és mérhetetlen gőggel taposó győzőkkel és gyarmatosokkal.” (Ha ők győznének, Egyedül Vagyunk, 1940)
Georges Simenon (1903-1989) belga regényíró, a krimiirodalom koronázatlan királya számára sem maradt észrevétlen a zsidók és környezetük bűze és piszkossága: egy zsidó fogadós fülkéjéből „áporodott szag” áradt (in Pietr-le-Letton, 1931); „émelyítő szag” terjengett Hans Goldberg lakásában (in La guinguette à deux sous, 1931); „áporodott szag” áradt (a zsidó) Jem személyéből, és a bolt szagává vált (in Les caves du Majestic, 1942).
Alföldi Géza (1908-1991): A patkányok dala
Éljen a halál! Éljen a pusztulás!
Éljen a szenny, a mocsok, a szemét!
Piszokról, bűzről zengjen most dalunk,
Mert mi vagyunk a kiválasztott nép.
Jean Anouilh (1910-1987) francia költő, drámaíró: Le rat
A patkány csak a közeli csatornáig ugrott
Onnan kiáltotta az ostobának:
„Tanuljátok meg, ostoba fajzat,
Hogy a patkányok fajának más a sorsa! Egy kövér patkány New Yorkban ugyanannyit ér,
mint Bécsben vagy Párizsban.”
Zoom
Sértő Kálmán (1910-1941): „(H)a nem lép közbe a kormány, akkor „felelőtlen elemek” nemsokára letépik a zsidódámák parókáit, sarlóval learatják a dologtalan, piszkos ortodox-zsidók pajeszét, megraknak vele egy szénásszekeret, és elviszik a gyűrűs fürtöket, a csodás tincseket az ökrök alá alomnak…” (Bicskázó zsidók, Összetartás, 1939. február 5.; ld. Dobszay Károly, Kuruc.info)
Ami pedig Adolf Hitlert (1889-1945) illeti, a foetor Judaicus megtapasztalása állítólag nagymértékben hozzájárult antiszemitizmusa kialakulásához – a már ismert eredménnyel: „E nép erkölcsi és egyéb tisztasága egyebekben is külön fejezetet érdemel. Hogy a víznek nem barátai, azt már a külsejük is elárulja. Erről az ember sajnos még csukott szemmel is meggyőződhet. Nem egyszer egész rosszul lettem ezeknek a kaftánosoknak a bűzétől. Ehhez járult még mocskos ruházatuk és kevésbé vitézi külsejük. Mindez már önmagában sem valami vonzó, elijed tőlük azonban az ember, hogy ha testi tisztátlanságuk mellett e "választott" nép lelki szennyfoltjait is felfedezi.” (Mein Kampf, 1943, 57)
Zoom
Kegyes keresztény hittérítők mindig is szerették azzal áltatni magukat, hogy a szentelt víz rózsaillata majd véglegesen semlegesíti a zsidó genetikailag örökletes szagát. Az ezzel ellentétes véleményt hangoztatók álláspontjára Eduard Gans (1797-1839) németországi kikeresztelkedett zsidó jogtudós teszi rá a kóser pecsétet azzal, hogy kijelenti: „A megkeresztelés és a fajkeresztezés sem használ, zsidók maradunk a századik nemzedékben is, mint háromezer éve. Nem veszítjük el a fajunk szagát tízszeres kereszteződésben sem, és bármilyen közösülésnél bármilyen nővel a mi fajunk dominál, ifjú zsidók lesznek belőle!” (Id. Gustav Jaeger, i. m., 247)
Joshua Trachtenberg rabbi szintén azon a véleményen van, hogy a foetor Judaicustól még a megkeresztelés sem tisztíthatja meg a zsidót. (Vö. The Devil and the Jews, The Medieval Conception of the Jew and its Relation to Modern Antisemitism, 1943, 48-50)
Lényegében ugyanezt hangoztatják az antiszemiták is kezdettől fogva. Ahogyan Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobb veterán vezére druszája, Jean-Marie (Aaron) Lustiger párizsi hercegérsek megkeresztelése kapcsán frappánsan megfogalmazta: „Lehet, hogy ez eggyel több katolikust jelent, de nem jelent eggyel kevesebb zsidót.”
Zoom
Mindezek után remélhetőleg már mindenki számára teljesen világos, hogy a zsidóbűzzel (foetor Judaicus) kapcsolatos történelmi-tapasztalati vélekedés nem más, mint „antiszemita rágalom és alaptalan összeesküvés-elmélet”. Akárcsak az összes többi zsidóellenes előítélet.
Összeállította és fordította:
Hep Titusz
(Kuruc.info)



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás
Állítólag növekszik az oltási kedv hazánkban, kampányt is indít a kormány. Ön kérte már, vagy kérni fogja az oltást?
» Igen» Nem» Még nem tudom, de meggyőzhető vagyok» Még nem tudom, de inkább nem

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready