De helytállóak-e Karsai és Ungváry „történelmi ismeretei” a németországi és nemzetközi zsidóság szerepéről a versailles-i diktátum Németországra kényszerítésében? „Történészeink” nem tudnak róla vagy elhallgatják a zsidóság szerepét a bolsevik hatalomátvételi kísérletben, a weimari köztársaság életre hívásában, és a nemzetiszocialista rezsim elleni, nemzetközi zsidóság által folytatott szakadatlan hadviselésben? Volt-e oka Hitlernek "antiszemitizmusra", kik is voltak a háború tényleges kirobbantói? - hogy csak néhány kérdést előlegezzünk meg, melyekre Karsaiék a maguk köreiben megszokott, a  történelmi valóságtól eltérő válaszokat adnak. Szembesítsük a - főleg korábbi cikkeire jellemző - pökhendi stílusban kioktató Karsai Lászlót és a mérsékeltebb Ungváry Krisztiánt néhány sorával, ill. a történelmi tényekkel. 

"Pergéék nem ismerik a nácizmus történetét, a II. világháború történetét, a holokauszt történetét és ráadásul figyelmetlenek is" - írja Karsai László. "Antiszemiták is, bár ezt tagadni próbálják. Csak antiszemita írhat le olyasmit, hogy Hitler 'a történelmi tapasztalatok' alapján jutott arra a következtetésre, hogy a zsidóság 'túlhatalma és világuralmi törekvései' teszik lehetetlenné Németország felemelkedését... Az első világháborúból vesztesként került ki, a győztesek megalázó békefeltételeket kényszerítettek a vesztes államokra. A rasszista, szociáldarwinista, antiszemita Hitler a háborús vereségért, a versailles-i békéért a zsidókat tartotta felelősnek, tévesen. Csak igen elfogult antiszemiták hitték és hiszik, hogy 'a' zsidóknak valamiféle túlhatalmuk és világuralmi törekvéseik vannak" - írja Karsai. (Kiemelés: B J.) Azt kérdi Karsai László, hogy "miért tették a zsidókat Európa-szerte a nácik és cinkosaik jogfosztottá? Miért fosztották, rabolták ki őket? Majd miért zárták őket gettókba, gyűjtőtáborokba, miért deportálták őket? És végül: miért gyilkolták őket halomra?"

A következő válogatás betekintést nyújt Hitler és a németség történelmi tapasztalataiba, s egyben választ is ad Karsai László kérdéseire, az utolsó kivételével, mely kérdés feltevésének jogosságát a Kuruc.infón folytatott vita revizionista ellenérvei nemcsak megkérdőjelezik, hanem cáfolják. Vegyük sorjában a Karsai által felvetetteket, még ha antiszemitának tekintetünk is történelmi tényfeltárásunkkal! Lehettek-e Hitlernek olyan "történelmi tapasztalatai", melyekből a zsidóság "túlhatalmára", esetleg, ne adj Isten: "világuralmi törekvéseire" következtethetett? Kezdjük az I. világháborút követő állapotokkal.

1918 őszén Németország számára a háború semmi esetre sem állt vesztésre. (Csaknem ugyanez igaz az Osztrák-Magyar Monarchia esetében is.) Az orosz front összeomlása, illetve Lenin bolsevik forradalma egy időre megszüntette a német katonai, gazdasági előnyomulással szembeni potenciális ellenállást a térségben. 1918 márciusában elesett Kijev, és német egységek szállták meg Ukrajnát, ahol kikiáltották a köztársaságot. Az úgyszintén német befolyás alá kerülő Litvániával, Észtországgal, majd a német hadtestek Krím-félszigetig és a bakui olajmezőkig való eljutásával, ami megnyitotta volna az utat a Kaukázuson túli területek felé, lehetségesnek tűnt, hogy a térség bekapcsolódjon a régóta vágyott német gazdasági vérkeringésbe. "Az új keleti betelepítések révén Németország katonai és gazdasági potenciálját tekintve lényegében azonos szintre került volna az USA-val és a Brit Birodalommal, azaz harmadik szuperhatalommá válhatott volna." (Csurka Dóra, Magyar Fórum, 2008. 4.10.)

A világ eseményeit már akkor is irányító, világuralmi törekvéseihez Európa egyesítésén munkálkodó - igen, kedves Karsai László -, zsidó pénzoligarchiának útjában volt egy erős német birodalom, csakúgy a Monarchia. Tekintve, hogy a Wall Street pénzelte - no, kik uralták már akkor is, Karsai úr? - oroszországi bolsevik hatalomátvételt követő forradalmi hullám a berlini, németországi "patkányforradalmi" kísérlet esetében gyorsan kifulladt - szemben a Monarchia Magyarországával -, e módszer nem tudta megtörni a német ellenállás szellemét. (A zsidó Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg - jaj, megint ezek a "véletlenek", mint Kun-Kohn Béla esetében is! - vezette bolsevik puccsot néhány hónapon belül országszerte felszámolták.) Így hát más módszereket keresett a zsidó háttérhatalom céljai eléréséhez. A Németországot megnyomorító békefeltételeket ki kellett kényszeríteni, még ha azok elkerülhetetlenné is tettek egy újabb háborút, amivel viszont a pénzoligarchia bebetonozni remélte európai hatalmát.

Holnap tán éhen halnak?

A versailles-i szerződés kikényszerítésének módja a Németország elleni gazdasági blokád volt a fegyverszünet kilenc hónapja alatt. Míg Németországnak vágó-, fejős- és igavonó állatok (marha, sertés, ló, juh, kecske stb.) százezreit kellett leszállítania a győzteseknek, nyolcszázezer német halt éhen! A "City of London" utasítására a Németországot kiéheztető brit kormány alsóházában a szabadkőműves, anyai ágon zsidó származású Winston Churchill azzal dicsekedett 1919 márciusában, hogy "Anglia erélyesen végrehajtotta a blokádot." További szégyentelen megjegyzése előrevetítette a mintegy két évtizeddel később, úgyszintén zsidó megbízói parancsára, német civilek milliói ellen alkalmazott módszereket. "A kiéheztetésnek ez a fegyvere mindenekelőtt az asszonyokat és a gyerekeket, az öregeket és a betegeket sújtotta." (The Nation, 1919. júl. 21.) Íme, a Karsaiék által dicsőített "nagy államférfi", Churchill!

Vajon a versailles-i békeszerződés aláírására (1919. június 28-án) kivezényelt német küldöttség összetétele puszta véletlen műve? Természetesen a háttérhatalom választotta ki őket. "A békekonferenciára kiküldött két főmegbízott zsidó volt, a harmadik személy pedig a zsidó érdekek lelkes eszköze. Ezen kívül a német 'szakértők' és tanácsadók csapatát is zömmel zsidók alkották, pl. a háttérhatalom német szárnyának oszlopos tagja, Max Warburg, aztán meg dr. von Srauss úr, Oscar Oppenheimer, a bajor pénzügyektől: dr. Jaffe, és a bajor kereskedelmi miniszter, Brentano. A volt
birodalmi fővárosból Bernsteint delegálták, mellette segédkezett többek között még Rathenau, Wassermann, és Mendelssohn Bartholdy is". (Csurka Dóra) Mindezek tükrében, ha korábban nem volt az, csoda-e, hogy antiszemitává vált Hitler, aki bizony nem "tévesen" tartotta "a háborús vereségért, a versailles-i békéért a zsidókat ... felelősnek"!

A Karsai által idealizált, lóversenyszenvedélye miatti adósságait - természetesen önzetlen! - zsidó adakozásból rendező alkoholista Churchill Versailles után azzal mentegette magát, hogy "ki kellett elégítenünk a felheccelt tömegeket." Hogy neki és a zsidó tulajdonú/ellenőrzésű sajtó propagandájának, amelyik gyermekeket bajonettre szúró "hunokkal" (huns) - német katonákkal - ijesztgette a tömegeket, mennyi köze volt ehhez a "felhecceléshez", arról nem szól ez a háborús bűnös. Mindenesetre a korabeli - sokak szerint ugyanúgy mai - pénzvilág zsidó fellegvára, a City of London elérte, hogy a versailles-i szerződés határozatai értelmében Németországot 132 milliárd márka, kifizethetetlen összegű háborús jóvátétel térítésére kötelezték. (Összehasonlításképpen, 1871-ben, a francia-porosz háború után Németország mindössze 4 milliárd aranymárka összegnek megfelelő haditérítést rótt ki Franciaországra.) A német hadiflotta 75%-ának elkobzásával, a kereskedelmi hajózás kikapcsolásával, a német gazdaság tönkretételével szinte korlátlan tengeri egyeduralomra tett szert Anglia. A német versenyképesség megszüntetése, Németország gyarmatai csaknem
egészének felosztása (a gyarmatok egy része Angliának jutott), a felbomlott török birodalom területeinek úgyszintén Anglia általi megszerzése garantálták a globális pénzoligarchia számára az angol világkereskedelem lefölözéséből származó profitot. Volt-e hát oka Hitlernek már ekkor az antiszemitizmusra?

De nézzük, milyen más "történelmi tapasztalatai" lehettek Hitlernek vagy az I. világháború előtti antiszemitizmusáról nem éppen ismert átlag németnek a zsidóság "túlhatalmát és világuralmi törekvéseit" illetően. A két háború alatt, hétgyermekes családban felnőtt, apját vasúti balesetben korán elvesztő, mégis állami ösztöndíjjal mérnöki diplomát szerezni képes Reinhold Leidenfrost írja Élet a harmadik birodalomban (Life in the Third Reich - Der Schlesier, 2002 http://www.the7thfire.com) c. visszaemlékezésében, a Rosa Luxemburg és más zsidók által kirobbantott németországi patkányforradalom napjairól a következőket. Szűkebb szülőföldjén, Türingiában a gazdák zömmel pénz nélküli vagy gyakran eladósodott, kisparcellás birtokosok voltak, mégis a kommunisták kulákoknak tekintették őket. "Kis gazdaságunkat ezeknek az embereknek a csoportjai 'kísértették', s rabolták ki újra meg újra... 'Adj nekik mindent, amink van, mert különben fölgyújtják a házunkat', mondta apám anyámnak. Az éjszakai égboltot gyakran világította meg a lángoló parasztházak fénye. Az emberek azt mondták, a kommunisták műve. Abban az időben állandó társunk volt az aggodalom."

Hmm! Kedves Karsai úr, ez vajon mit üzent Hitlernek és a német embereknek? S vajon mit üzentek a németországi patkányforradalom hónapjait követő weimari köztársaság évei, melyekről rövid összefoglalót adtam egy korábbi írásomban. (Weimar után a rend és civilizáció eljövetele van soron, 2009. február 13.) Karsai László kedvéért mindenképpen idézném: a zsidóság fájdalmára csak "köztársaság" lett Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht vörös terrorjából, 32 politikai párttal és a zsidó Hugo Preuss által írt alkotmánnyal. A gazdasági, politikai és akadémiai élettől, a politika, a javarészben kificamodott művészeten át a kultúra világáig aranykorát élte benne a zsidóság. Sok más "vívmánya" mellett (munkanélküliség, éhség, magas öngyilkossági arány a városokban, politikai korrupció, stb.) ebben a "köztársaságban" nyert polgárjogot első alkalommal a prostitúció (1927-ben legalizálták). A liberalizmus szellemében "felszabadították" a német nőt - természetesen "önmegvalósítása" érdekében -, és a hedonista, léha élet felülírta a kereszténység erkölcsi tilalmait. Berlin "szex-turizmus ipara" csalogatta a ferde hajlamúakat, akik a disznóval, kecskével való fajtalankodásban is "gyönyörködhettek" Új-Szodoma éjszakai mulatóiban. De az ország más nagyvárosaiban is ott voltak a leszbi és homokos bárok.

A közbiztonság állapotáról, a rendfenntartó erők moráljáról nem más, mint az ún. Holokauszt enciklopédia írja, hogy a rendőrök alulfizetettek és korruptak voltak. "A prostitúcióból, kábítószer-kereskedelemből, tiltott szerencsejátékokból, pornográfiából, rablásból, s betörésből élő bűnbandák szaporodtak és virágoztak... A rendőrök tehetetlennek érezték magukat a rendőri felhatalmazás korlátai miatt. Néhány bűnvádi eljárást semmisnek tekintettek, mert a rendőrség nem garantálta a vádlott jogait, vagy a nem megfelelő rendőri eljárás miatti fontos bizonyítékok hiányoztak. A rendőri tevékenységet éles kritikával követő szabad sajtó növelte ezeket a rendőrségi hiányosságokat" - olvasható az Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum honlapján. (German Police: From Weimar Republic.... - www.ushmm.org - Kiemelés: B. J.) Ismerős, ugye? - Kivéve a szabad sajtót. A
holokamu honlap további beszédes elszólása: a rendőri erők kezét "alkotmányos korlátozások... kötötték meg"! És kinek a műve ez az alkotmány, Karsai úr?

Reinhold Leidenfrost írja: "Zsidók és más idegen spekulánsok számára" a versailles-i diktátum haditérítései és Weimar kudarca nyomán a gazdasági válsággal előállt "szörnyű állapotok óriási profitszerzési lehetőséget jelentettek". Az a hír járta, hogy <menj Németországba, és vehetsz egy paraszti gazdaságot vagy egy gyárat néhány dollárért!> És jöttek, mert egyre több gazdaság került kényszereladásra a magas kamatok miatti fizetésképtelenség miatt. Hitler, hatalomra kerülésével persze semmisnek tekintette a "néhány dolláros alkukat". De ezek mégsem voltak a zsidó túlhatalom jelei, mint a maiak sem, ugye?

Talán az egykori szövetséges katona, a már korábban bemutatott ausztrál Alexander McClelland ("A szeme közé lőjek, Mac?"), aki 5 éves hadifogsága idején megjárt sok fogolytábort és sok mindent látott és hallott a nemzetiszocializmust megelőző évekről, nos, talán ő is antiszemita a fentiekkel megegyező benyomásokkal? "Az I. világháború után Németországban a pénzeszsák száját tartó emberek főleg zsidók voltak" - írja idézett könyvében. "A borzalmas infláció miatt az emberek olyannyira kétségbeesetten keresték a pénzszerzés módjait, hogy eladták házukat vagy bármi mást, és a zsidóknak volt pénze megvenni azt. Megveszik a házadat, és a szerződés szerint kézhez kapsz egy bizonyos kis összeget. Azt vélheted, elég pénzt kapsz, hogy kitartson, de az apró betűs kikötés szerint a vételár zömét nem kapod meg hat hónapon belül. Amire a hat hónap lejárt, az, amit egy millió márkáért vettek meg tőled, egy milliárdot ért, így míg te semmit sem kaptál házadért, azok, akik megvették tőled eredetileg, szinte semmiért jutottak hozzá. Ez jogszerű volt Németországban, ahol az ország törvényeit
főleg zsidók alkották, csakúgy, mint jelenleg Amerikában és Angliában" - írja egy volt szövetséges, Karsai szerint talán antiszemita katona.

Megjegyzendő, a zsidók vagyoni helyzete 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésekor a következő: míg az egy németre eső átlagvagyon 810 márka, ez a zsidók esetében 10 000 márka volt! Bizony sok más náció, sok államférfija lett volna antiszemita, ha ilyen állapotokat teremt a nemzetközi és helyi zsidóság hazájában. Hogy nálunk csak kevesen mernek azok lenni, az csupán szálláscsináló, nemzetáruló voltukat mutatja.

Néhány további történelmi tény, amiből Hitler esetleg megint csak a zsidóság "túlhatalmára és világuralmi törekvéseire" következtethetett. A nemzetközi zsidó érdekkörök már közvetlenül az 1933-as választási győzelem után és jóval bármiféle, zsidók elleni szankció előtt Hitler ellen fordultak. "Szent háborúnak" nevezték az újabb, Németország ellen hirdetett bojkottot. Tisztességes történészek körében ez közismert, de Karsai László és Ungváry Krisztián nem vesz róla tudomást. A Zsidó Világkongresszus e nyilatkozatát, Judea hadat üzen Németországnak címmel a londoni Daily Express március 24-i száma hozta le, majd több más világlap. Néhány sor a hadüzenetből: "a világban szétszórt 14 millió zsidó egy emberként áll ki, hogy hadat üzenjen hittestvérei német üldözőinek. A zsidó nagykereskedő otthagyja üzletházát, a bankár a börzéjét, a kereskedő a boltját és a koldus szerény viskóját, hogy szent háborúba lépjenek Hitler népe ellen." Joggal kérdezte valaki: "Zsidó fizikai munkások nem voltak sehol?" Hacsak a kéregetés nem az. Volt ilyen a zsidók közt?

Hitler 1933. március 28-i, a Zsidó Világkongresszus bojkottfelhívása után négy nappal később elhangzott beszédének utalása sejteti a Németország ellen bevetett zsidó propaganda természetét. "Határozottan hátborzongató perverzitású hazugságokat és rágalmakat vetettek be Németország ellen. Feldarabolt zsidó hullák, kivájt szemek és levágott kezek rémtörténetei keringenek azzal a céllal, hogy második alkalommal mocskolják be a német nép hírét a világban, ugyanúgy, amint azt sikerült megtenniük 1914-ben." Válaszul a bojkottfelhívásra, Hitler a németországi zsidó üzletek egynapos(!) bojkottjára adott parancsot, ami teljesen jogos volt, tekintve a zsidó hadüzenet valódi, nem pusztán metaforikus természetét. A zsidó hadüzenet az ekkor 6 milliós munkanélküliséggel küszködő Németország számára bénító hatású volt. Mint a zsidó kutató, Edvin Black írta: a német export a bojkott felhívást követően 10%-kal csökkent, és többen követelték a külföldi német vagyonkészletek elkobzását.

Hogy a talmudi ihletésű, később a nürnbergi perekben, s azóta is lépten-nyomon hangoztatott vádak és rémtörténetek mennyire megfogantak már ekkor, s mennyire igyekeztek azokat a zsidóság hangadói a gój agyakba ültetni, jól mutatják Samuel Untermyernek, a neves New York-i zsidó ügyésznek, politikai lobbizónak, a Zsidó Gazdasági Világszövetség elnökének 1933. augusztus 7-én, a New York Times-ban megjelent sorai. Felháborító olvasni rágalmait. Külön ajánlom őket Karsainak, sőt a nála mérsékeltebb Ungváry Krisztiánnak is. "A zsidók a világ arisztokratái" - emeli fel szavát védelmükben, nem akármilyen gőggel és kiválasztottságtudattal. "Ha a történtek elmondásra kerülnek, a világ egy olyan valósággal fog szembesülni", melyben "egy ördögi, szándékos, hidegvérrel megtervezett és már részben végrehajtott kampány folyik egy büszke, szelíd, hűséges és törvénytisztelő nép kiirtására..." - Az utóbbi jelzők a zsidóságra vonatkoznak, ha valaki nem ismerne rájuk.

Samuel Untermyer

Karsai és Ungváry ellenvetésére a választ megelőlegezve: nem, nem valamiféle  "jövőbelátásról", a "Shoah-ra való ráérzésről van itt szó Untermyer részéről - mert ugye ott még nem tartunk, hogy 15 vagy 150, esetleg 1500 évvel korábbi, zsidóság iránti ellenérzésekből, ellenük jogosan bevezetett korlátozó rendelkezésekből levezessük a majdani "holokausztot"? Nem, itt pusztán aljas, háborús uszításról, egy nép elleni koholt vádakról van szó!

Mit is mond még Untermyer? "Most vagy soha, a világ minden népének közös ügyévé kell tenni a küzdelmet... a mészárlás, az éheztetés, a megsemmisítés... az ördögi kínzás, a kegyetlenség és üldözés ellen, amiben ezek a férfiak, nők és gyermekek naponta részesülnek." (The Jewish Declaration of War on Nazi Germany: The Econonic Boycott of 1933,
http://www.wintersonnenwende.com/scriptorium/english/archives/articles/jdecwar.html) (Kiemelés: B. J.)

Kedves Karsai László és Ungváry Krisztián! Itt bizony megtörtént dolgokról, elképesztő borzalmakról beszél Untermyer, uszítva a németség ellen, mint tette a zsidó ellenőrzésű, tulajdonú sajtó az I. világháború idején. Csoda-e, hogy Hitlerben, s annyi németben és a cenzúrázatlan hírekhez hozzájutó laikusban zsidóellenes érzület alakult ki?

A Németország elleni zsidó hadüzenet 1938-ban még vehemensebb, immár véres formában ismétlődött meg. "Bojkottálj minden német árut és üzletet", uszította az amerikaiakat a zsidó sajtó. Zsidó merénylők pokolgépeket helyeztek német áruszállító hajókra, meggyilkolják a svájci nemzetiszocialista vezetőt, Wilhelm Gusloffot és von Rathot a párizsi német nagykövetségen. A világ zsidósága Németországnak küldött hadüzenete és a németek, illetve tengerentúli német érdekek elleni támadások természetesen veszélybe hozták a németországi zsidóságot. A válasz nem maradhatott el. De a zsidó üzletek újbóli bojkottja, ablakaik bezúzása, a Kristallnacht és egyéb erőszakos, zsidóellenes fellépések eltörpülnek a történelem folyamán Európa országaiban vagy másutt ismétlődő "pogromok" mellett.

Zsidó üzlet kirakata a “Kristallnacht” után

A középkori Európában nem volt ország, ahonnan, akár többször is ki ne űzték volna a zsidókat. Luthertől Liszt Ferencig, és őket követően többen is Európából való kiűzésüket javasolták. Liszt így ír erről:

"A dolog természetével ellenkezik ugyanis, hogy egy nép élősdi állat módjára, más nép rovására éljen, annak belei redői közé fészkelje magát. A végzet azt akarja, hogy a keresztények ezt az idegen fajt keblükből letépjék, őket valódi országukba visszavigyék. Ha a zsidók vonakodnának, akkor erőszakkal kell őket odaszállítani, szükség esetében pedig a határáig hajtani őket... A pillanat nincs messze, amelyben valamennyi keresztény nemzet, amellyel a zsidó ma együtt lakik, felismeri, hogy rájuk nézve az egészség vagy az örökös betegség, a társadalmi béke vagy a folytonos senyvedés kérdésévé, az élet és a halál kérdésévé vált a zsidókat maguknál megtűrni vagy pedig elkergetni."

Hitler nemzetiszocialista Németországának döntése, hogy "az idegen fajt keblükről letépjék" és Európából száműzzék, a zsidóság sorsdrámájának része, melyet önmaga írt! Hasonló felismerésre alapozott politika más népek részéről is jogos önvédelem volt, bármennyire is "antiszemitázik" érte
Karsai és a zsidóság. Tekintve, hogy a nemzetközi zsidóság Németországnak küldött hadüzenetei (valamint a háborús veszteségben, a versailles-i békében és a weimari köztársaságban játszott szerepe), mint láttuk, két alkalommal is megelőzték a németországi zsidóellenes fellépéseket, amelyek csak erre adott válaszok voltak. Más okait kell keresnünk tehát a Németország elleni zsidó kampánynak.

Ez pedig nem más, mint a nemzetközi zsidó bankvilág és üzleti körök azon reményének kudarca, hogy az évezredek óta gyakorolt beférkőzéssel, adományokkal belülről bomlasszák szét, használjanak céljaikra egy nemzeti mozgalmat. "Sydney Warburg", A nemzetiszocializmus pénzügyi eredete c. 1933-as könyvében (1983-ban újranyomva, Hitler titkos támogatói címmel) több, 1929 és 1933 közti, Hitler mozgalmának juttatott pénzadományról szól. ("Sydney Warburg" fiktív személy és minden bizonnyal James P. Warburgról, a Federal Reserve alapítójának, Paul Warburgnak a fiáról van szó.)

Warburg beszélt németül, így rá esett a választás, hogy több, Rothschild ellenőrizte Federal Reserve bank és pénzügyi csoport küldötteként dollármilliókkal támogassa Hitlert. Henry Makow kanadai zsidó szerző (több hozzátartozója elveszett a KZ táborokban) írja, Hitler nem akart világháborút c. cikkében,
hogy a bolsevik forradalom egyik éllovasa, Trockij bizalmasa, a korábban párizsi szovjet nagykövet, C. G. Rakowsky 1938-as vallatásánál azt állította Sztálin NKDV-s kihallgatóinak, hogy zsidó pénzügyi csoportok támogatták Hitlert, noha Hitler nem volt ennek tudatában. "Warburg nagykövet álnéven
mutatkozott be, és Hitler még csak nem is sejtette faji eredetét... Úgyszintén hazudott azt illetően, hogy kiket képviselt. Célunk a háború kiprovokálása volt", vallotta Rakowsky. (http://www.savethemales.ca/000369.html)

De a Wall Street bankárjainak bosszúságára, Hitler nem játszotta a neki szánt szerepet! Saját nemzeti valutát nyomatott, noha annak nem volt aranyfedezete - ezt 100 milliárd márka értékben elkobozták a győztes hatalmak Versailles-ban, ahol az országot a németországi összvagyon háromszorosát kitevő haditérítésre kötelezték! "A II. világháborút azért vívták, mert Hitler zsidómentes PÉNZÜGYI POLITIKÁJA teljesen megkerülte a Rothschildi központi bankszisztémát" - írja James W. von Brunn Öld meg a legkiválóbb gójt (Kill the Best Gentiles) című könyvében. Tehát megintcsak: nem a "nácik zsidóüldözése" volt a hadüzenet oka! Németország új Birodalmi Bankja elvetette a nemzetközi aranyfedezet-szisztémát, amint azt Lincoln tette, és saját kamatmentes valutát hozott forgalomba, melynek egyedüli fedezete a német nép termelő kapacitása volt. Megtorlásképpen a nemzetközi bankárok megtagadták a német márka átváltását a valutapiacon. Válaszképpen Németország egyszerűen termékcserét folytatott, megkerülve a közvetítő ügynököket." (von Brunn)

A szemtanú Reinhold Leidenfrost írja e cserekereskedelemről: "Minden USA-tól és Angliától független ország örömmel elfogadta ezt a szisztémát. Cserébe a gépekért ásványkincseket, kávét, trópusi gyümölcsöt és fontos nyersanyagokat kaptunk Spanyolországból, Portugáliából, Brazíliából és más országokból... Ezen kereskedelem US dollár elszámolással nem volt lehetséges, mivel ezeknek az országoknak nem volt dollárjuk a német gépi felszerelések vásárlására... Termékeik nem váltak a New York-i tőzsde spekulációjának tárgyává... Ez a kereskedelmi módszer természetesen szálka volt az angol-amerikai zsidó bankárgengszterek (banksters) szemében, mivel többé nem tudtak profitálni belőle." Németország példát mutatott az egész világnak, hogyan lehet dacolni az illuminátusokkal, "kiásva magát az adósság és kétségbeesés gödréből, lehányva magáról a béklyókat Európa legvirágzóbb nemzetévé válni." (von Brunn)

Churchill és bizalmasa, Bernard Baruch

A zsidóság tudatában volt annak, hogy veszélyben nemzetközi bankbirodalma. Nem más, mint George Catlett Marshall tábornok, amerikai államtitkár írja emlékirataiban, hogy 1938-ban, három évvel Pearl Harbor előtt "az amerikai zsidó, Bernard Baruch - Wilson, Roosevelt, Eisenhower, Churchill bizalmasa - kijelentette: 'Elcsípjük ezt a Hitler fickót! Nem hagyjuk, hogy megússza... tönkrezúzzuk Németország cserekereskedelem rendszerét!' (von Brunn) A nemzetközi zsidóság háborús bűnösségét bizonyítják James Forrestalnak, a háború idején az USA haditengerészete titkárhelyettesének az emlékiratai is. Forrestal 1945. december 27-i naplójegyzetében olvashatjuk:

"Joe Kennedyvel golfoztunk. A Roosevelttel és Neville Chamberlainnel 1938-ban folytatott beszélgetései felől kérdeztem. Többek közt megemlítette, hogy... sem Franciaország, sem Anglia nem tekintette volna Lengyelországot háborús oknak Washington állandó unszolása nélkül... Chamberlain meg volt győződve, hogy az USA és a nemzetközi zsidóság kényszerítette Angliát háborúba..." (Reinhold Leidenfrost)

Még a zsidó Henry Makownak is meggyőződése, hogy "a bankárok azon döntése, hogy Németország ellen világháborút kell indítani, főleg Hitler, bankárok megkerülésével kibocsátott, saját valutája miatt volt. Ez szabaddá tette a német embereket, és ami még rosszabb, ez a szabadság és jólét azzal fenyegetett, hogy elterjed más nemzetek körében is. Hitlert meg kellett állítani!"

Legyen hát elég ennyi a zsidóság "túlhatalmáról és világuralmi törekvéseiről", aminek Hitler útjában állt! A leírtak egyben bizonyítják, hogy - ha közvetett módon is -, hogy a nemzetközi zsidóság, s nem Hitler robbantotta ki a II. világháborút, melyben a német polgári lakossággal szemben elkövetett példátlan szövetséges bűnök mindenképpen a nemzetiszocialista rezsim példátlan revansát váltották ki.

Helytállóbbak-e Karsai vagy Ungváry ismeretei a nemzetközi zsidó hatalom frontembere, a "derék brit miniszterelnök" Churchill szerepéről? Talán mi is ajánlhatunk, a Perge Ottónak "komoly hadtörténeti munkák" olvasását javasló Karsai Lászlónak egy-két olvasmányt, nézetei korrigálására! "Pergéék tévednek: 1940-ben a brit vezetők, élükön Churchill-lel nem határozták el a német lakosság jelentős részének elpusztítását, nem kezdtek hozzá a polgári lakosság kíméletlen bombázásához.", írja Karsai. "Ilyesmit csak a nagyon rossz történész, David Irving állít, akinek "Hitler's War" c. művét szaktörténészek, pl. Martin Broszat, meggyőzően cáfolták már a hetvenes évek végén. Irving gyűlöli Churchillt, ami egy történész részéről hiba, elfogultság, ezért olyasmiket is neki tulajdonít, amit el sem követett a derék brit miniszterelnök... Pergééknek el kellene olvasniuk néhány komoly hadtörténeti munkát, pl. kezdhetnék ismereteik bővítését Sir A. B. Liddell Hart műveivel, azokból megtudhatnák, hogy ki, mit, mikor bombázott 1940-ben."

Először kezdjük talán újabb példákkal arra vonatkozólag, mennyire volt "derék" az iszákos, szerencsejátékos szenvedélye miatt zsarolható, félzsidó brit miniszterelnök, Churchill. Íme, néhány, jellemére, küldetésére valló kijelentése, ami majd a háborús bűnös rangban kulminálódik. Még a versailles-i diktátum aláíratása előtt azon aggódott a már akkor befolyásos politikus, Churchill, hogy "ha Németország a következő 50 évben újból felvirágoztatja kereskedelmét, hiába vívtuk meg a háborút" - jelentette ki egy London Times interjúban. - "Ha akarja, ha sem, háborúba kényszerítjük Hitlert" - nyilatkozta az 1936-os berlini olimpia idején. "Amennyiben Németország túlságosan megerősödik, újból tönkrezúzzuk" - figyelmeztette "Buldog" a német külügyminisztert, Ribbentropot egy évvel később. A háború utáni, 1946-os fultoni beszédében - mellesleg egyetlen szónyi utalás nélkül a
"holokausztra"! - bevallotta a "derék brit miniszterelnök": "A háborút nem csak a fasizmus németországi veresége, de a német exportpiacok megszerzése végett is vívtuk. Ha akartuk volna, meg tudtuk volna akadályozni a háborút 1935-ben, de nem volt szándékunkban így tenni." (Reinhold Leidenfrost) Ó, ó!
Kedves Karsai és Ungvári urak, itt igen kilóg a lóláb!

A "komoly, történelmi munkákat" olvasó Karsai, és a jelek szerint Ungváry úgyszintén melléfog a "ki, mit bombázott 1940-ben" ügyében. Idézzük Ungváry apológiáját, cinizmusát. "Perge néha arra hivatkozik, hogy az USA és Nagy-Britannia is korlátlan légi háborút viselt Németországgal szemben és válogatás nélkül gyilkolta a civileket. Emlékeztetnem kell azonban arra, hogy 1941-ben erről még szó sem volt, a folyamatot tehát nem ők, hanem a németek kezdték - nem beszélve arról, hogy a szövetségeseknek a terrorbombázás eszköz volt, de nem cél, míg a náciknak a szovjet lakosság létszámának csökkentése cél volt és nem eszköz.." (http://kuruc.info/r/6/59019/) (Kiemelés: BJ.)

Ungváry Krisztián nemcsak rosszul ismeri a történelmet, de képmutató is ezzel a cél-eszköz viszonylattal való elvtelen játszadozással! Egyszer jogosak bizonyos eszközök, máskor nem? Ne felejtsük: a cél meghatározza az eszközt, és adott eszközök nem férnek össze bizonyos célokkal. Ha Németországnak halálos ellenségei voltak a zsidók. és ezért - a vita kedvéért - Hitler és a nácik megsemmisítésük mellett döntöttek a háború megnyerése, az ország és Európa megmentése céljából, akkor miért elvetendőbb ez az "eszköz", mint a céljául Hitler Németországa megtörését kitűző USA és Nagy-Britannia eszköze: a civil lakosság terrorbombázása?

Mára már remélhetőleg Karsai és Ungváry is tudomásul vette, hogy ki kezdte az ellenfél civil lakossága bombázását. Ungváry igyekszik is kimagyarázni magát, igen szánalmas módon, legutóbbi írásában. (2010. május 13.) Még ha igaz is lenne, hogy a "'folyamatot' a németek kezdték" - a "folyamat" alatt Ungváry a "hadüzeneteket" érti -, akkor sem megengedett a civil lakosság bombázása, mészárlása. De az írásomban idézett források egyértelművé tették, hogy a "folyamatot", a Németország elleni ismételt bojkottal, hadüzenetekkel nem a németek, hanem a nemzetközi zsidóság és angol-amerikai csicskásaik kezdték. Ami pedig a csupa "komoly hadtörténeti munkákat" olvasó Karsait illeti, emlékeztetném, éppen a Pergének javasolt angol történész és stratéga Sir B. L. Hart írja, hogy a német polgári lakosság bombázásának stratégiájával elért győzelem "a legkevésbé civilizált hadviselési módszer alkalmazásával történt, amit a világ a mongol invázió óta nem tapasztalt"! (The Evolution of Warfare, 1946. 75. old.) Chamberlain is "a nemzetközi joggal abszolút ellenkezőnek" nevezte.

Legutóbbi válaszában Perge Ottó cáfolhatatlan forrásokkal bizonyította a szövetségesek háborús bűnösségét. Valójában a tömeges megsemmisítés stratégiájára már a '30-as évek elejétől készülődött az USA. Ebből a célból a Roosevelt-kormány 1934-ben "rendeléseket adott négymotoros, nagy súlyú, igen hosszú reptávolságú bombázók kifejlesztésére... A későbbiek folyamán Anglia kivételével, a 'nagyhatalmak' egyike sem követte: sem Franciaország, Olaszország vagy Németország, sem pedig Szovjet Oroszország és Japán..." A  "szuper nehéz" B-29-es gépek nemcsak a német városok ellen, de Oszaka, Nagoya, Kobe és főleg Tokió,Yokohama bombázásánál kerültek bevetésre. Alkalmanként 125 és 150 ezer közti halálos áldozattal, összesen 1.2 millió japán halálát okozva. Ugyanilyen pusztítást végezve Mukdenben, Mandzsúriában, Rangunban és Burmában. (Andreas R. Wesserle, Letter to PBS, Journal for Historical Review, Vol. 2, no. 4. Winter 1981. - Who Started the Blitz? http://www.heretical.com/miscellx/blitz.html)

Németország bombázásának kérdésében Churchill szaktanácsadója a berlini zsidó, Lindemann professzor volt. Az Egyesült Királyságnak tett  "szolgálataiért" a háború után a Cherwell lordja kitüntetést kapta. Dr. Lindemann számításai szerint 10 000 nehézbombázó bevetésével lerombolnák Németország 58 legnagyobb városát, és "kilakoltatnák" (de-house) lakossága egyharmadát. "Az elképzelés persze többek közt az volt, hogy a 25-27 millió otthontalanból legalább 10 százalékuk - 2.5 - 3 millió ember - elpusztul..."! (Andreas R. Wesserle)

131 német várost ért pusztító légitámadás, minden 50 ezer feletti város, ill. nagyváros 50 és 80% közötti arányban romba dőlt, és csak a Luftwaffe pilótái bátorságának, a légvédelem hathatóságának és a tűzoltó-, és mentőosztagok hősiességének tudható be, hogy Churchill és zsidó tanácsadóinak álma nem valósult meg! A terrorbombázásnak így is több mint 600 ezer civil áldozata volt, és odaveszett a középkori, újkori német és európai építészet és kultúra gyöngyszemeinek java. Az 1942 februárjában az angol Bombázóparancsnokság irányítását átvevő Arthur Harrisnek máig áll a szobra Londonban! Ki is érdemelte, betartotta szavát, hogy "minden éjszaka emberek ezreit gyilkolom meg"!

Drezda, Hamburg, Berlin és több tucatnyi német város polgárainak tragédiájáért, Oszakáért, Yokohamáért és Hirosimáért... a fogat-fogért ószövetségi parancsa és jóslata talán még várat magára. A törlesztést valahol a Közel-Keleten kezdve?

Mint említettük, a szövetséges terrorbombázás előre eltervelt népirtás, genocídium volt, így jogosnak tűnik Perge Ottó kérdésfeltevése. "Csoda-e hát, ha látva a német nemzetre szakadt katasztrófát, a nemzetiszocialista vezetők éles szavakkal keltek ki a szövetségesek, de főként a zsidóság ellen, amelyet a Németország "megsemmisítése" céljából folytatott háború fő előidézőjének tartottak?" Valójában a Németország elleni, zsidóság által kitervelt és levezényelt pusztítás tudatában nem maradhatott el az erre adott radikális válasz. Ennek fokát elemezni nem célja jelen írásomnak. Nem feladata jelen írásnak a koncentrációs táborokban történtek fejtegetése, sokkal inkább a zsidóság elleni szankciók, a KZ táborokba deportálásuk okai és az Európából való eltávolításuk jogosságának bizonyítása.

Hosszú évszázadok, mondhatni: több ezer év történelmének és a II. világháború óta eltelt időnek tanulsága, hogy a zsidóság képtelen azonosulni a befogadó népek és országok érdekeivel. A más földjén kreált Izrael tagadja az őslakos palesztinok létjogának elismerését, szomszédjai szuverenitását alárendeli saját, fajgyűlölő cionista érdekeinek. De Izrael a világ egyetlen állama érdekeit sem tartja tiszteletben! A világban szétszórt zsidóság képtelen alárendelni vagy összhangba hozni önös céljait a befogadó nemzeti közösségekével.

Az európai zsidóságra váró drámai eseményekre ráérző, prófétikus jelleggel bírtak dr. Fejér Lajos, Zsidóság c., a háború előtt megjelent könyvének sorai. (Újranyomva: Gede Testvérek Bt. 1999. Budapest) Sajnálatos és jellemző, hogy éppen ezt a zsidó géniuszt, aki oly kíméletlen őszinteséggel ostorozta fajtáját: "zsidóságáért", és aki látta fajtájának önmagára idézett végzetét, épp őt hallgatja agyon a zsidóság. Szomorú, hogy örökre elnyelte Auschwitz vagy valamelyik másik KZ tábor! "A zsidóságnak a pénz a fizikai létét, fennmaradását biztosította" - idézi Fejér Lajos az egyik apologéta zsidó történetírót, majd hozzáfűzi: "De a fizikai lét ilyen fenntartásának az ára: a nép erkölcsi érzékének a pusztulása volt."

A németországi antiszemitizmus okairól írja: "A közéletben elharapódzott zsidó befolyással szemben a német nép averziója arra vezethető vissza, hogy a német nép nem érezte a zsidó szellemet a német szellemmel azonosnak, hogy állandóan érezte annak külön lényegiségét, és a megnyilvánuló, érzékelhető, külön zsidó szellemiségben nem érezte a német nemzeti érdekekkel való azonosság garanciáját." (Kiemelés az eredetiben.)

Liszt Ferenchez hasonlóan, aki az "egészség vagy az örökös betegség, a társadalmi béke vagy a folytonos senyvedés" kérdésének látta a zsidóság kiűzését vagy megtűrését, Fejér Lajos is úgy véli, hogy "a nép, amelynek kebelében a zsidóság él, jogosan védekezhetik az ellen, hogy az ő sajátos életformája egy beléje furakodott néptöredék életformáján keresztül meghamisíttassék. Ha úgy véli, hogy népi arculata változást szenvedett, jogosult kivetni önmagából mindazt, ami az ő sajátos életformáját, népi arculatát hamisítja."

Jó lenne, ha eszébe vésné a körünkben őshonosként pöffeszkedő, sorsunk igazgatására jogot formáló zsidóság Fejér Lajos intelmét: "Nem a befogadó népnek kell a zsidósághoz hasonulnia és tűrnie mindazt, amit az emancipált zsidóság érvényesülésének szabad játékában, de mindig a zsidó szellemiség jegyében produkál, hanem a zsidóságnak kell mindent elkövetni, hogy egyenjogúsíttatván, a megszerzett jogokkal saját külön érdekében vissza nem él. Hogy külön lényegiségének teljes feladásával, minden fenntartás nélkül akként olvad bele a befogadó népi testbe, hogy külön lényegisége nyomtalanul szűnjön meg. Amíg ez meg nem történt, fokozódó mértékben okozza az autochton lakosság nyugtalan érzését, amely a külön testben, tőle eltérő idegen szellemiséget lát. Az idegenség érzése a zsidósággal szemben a világnézeti különbségnél fogva az ellenség érzésével azonos" - írja egy "antiszemita"  zsidó, Fejér Lajos. (Kiemelés az eredetiben.)

Az csak természetes, hogy a nemzetközi zsidóság több évtizedes, Németország elleni aknamunkája, bojkottjai és a szövetséges hatalmak, zsidóság által szított háborús készülődése a nemzetiszocialista rezsim megsemmisítésére antiszemitává tették Hitlert. Nem más, mint dr. Fejér írja, hogy a zsidóság a magára hozott átokkal, "az uzsorával kihívta és vállalta annak minden etikai és társadalmi következményét: a megvetést, a gyűlöletet és az üldözést, végső fokon a mártírhalált is."

Ha a társadalmi élősdiség és az uzsora miatt elszenvedett üldözés, ill. halál nem is nevezhető mártírságnak, "mártírhalálnak", a fajtája végzetes eltévelyedését szakadatlanul ostorozó dr. Fejér Lajosé, és a kevés zsidó fehér hollóé minden bizonnyal igen!

Balla József
2010. május 22.