A közelmúlt egyik feltűnést keltő kinyilatkozásának számít, hogy Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke a Parlament melletti Károlyi-szobor eltávolítását ígérte a Magyar Hírlap és az Echo TV közönségtalálkozóján. Kövér személyes véleményét hangsúlyozva még azt is elmondta, hogy a Károlyi-szobor helyére Kéthly Anna egykori szociáldemokrata pártelnök szobrát kellene állítani. Ezen bölcs elképzelést természetesen rögtön helyeslően dicsérte a minden hülyeségre kapható Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap „sztárzsurnalisztája“ is valamelyik tévéműsorában.
Az ötlet még a Népszava judeobolsevista őskövületének számító Várkonyi Tibor különben minden fideszes javaslattal szemben kőkemény szívét is meglágyította egy pillanatra, aminek a lap június 21. számában a Két gróf című írásában így adott hangot:
„Ha visszafogottabbak vagyunk, azt mondhatjuk, méltányos, ha kritikátlanabbak, minősíthetjük „nagylelkűnek“ is Kövér doktor cserejavaslatát, hogy a Kossuth Lajos téri Károlyi-szobor helyére négy éven belül állítsák a szociáldemokrata Kéthly Anna emlékművét. „Nagylelkű“, mert nem valamelyik hirtelen előrántott jobboldali „valakit“ akar kitüntetni ezzel a szobordöntéssel, hanem mégis a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonyát.“
Minden épeszű gondolkodó számára maga az a tény, hogy a Népszava publicistája ily módon értékeli Kéthly alakját, már éppen elég ok lenne gyanút fogni. De mivel mi, magyarok általában a gyorsan felejtők népe vagyunk, talán nem fölösleges emlékeztetni az érintetteket és az olvasókat is, hogy ki is volt valójában „a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonya“. Legyen végre világosság!
Kéthly Anna 1889-ben született Budapesten. Az anyakönyvi kivonata szerint római katolikus. Maga magát mindenkor hű marxistának és ennek megfelelően ateistának vallotta.
Magántisztviselőnek készült, de még igen fiatalon politikai ambíciói támadtak és belépett a szociáldemokrata pártba. Főleg a női munkások szervezésében mutatott fel eredményt. 1917-ben, 28 éves korában a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének a tisztviselője lett a párt megbízásából. Feladata volt, hogy ezt az egyesületet beszervezze a pártba. A párt segítségével gyorsan emelkedett rangban s nem sokkal később a szövetség vezetőségi tagja, majd annak alelnöke lett.
Az őszirózsás forradalom már a pártban is jelentősebb szerepben találja. Az első kommunista-marxista terroruralom alatt csak mint a szociáldemokrata párt belső szervezője szerepel és így Kun-Kohn Béla és Szamuely Tibor kiebrudalása után könnyen igazolják. A párt azonban nem marad hálátlan addigi munkásságáért és 1919 végén a szociáldemokrata Központi Nőszervező Bizottság tagjává választják. 1922 óta megszakítás nélkül tagja volt a szociáldemokrata párt vezetőségének.
Állandó cikkírója a Népszavának, részt vesz a szociáldemokrata röplapok szerkesztésében. Peyer Károly belső munkatársa, de a párt valamennyi férfitagja mint a párt „leghasználhatóbb“ nőtagját tartja számon. Egyike azoknak, akik névvel és név nélkül megjelent cikkeikben a legerőteljesebben veszik védelmükbe az első patkányforradalom bűnözőit és Károlyi Mihályt.
A párt hamarosan rábízta a „Nőmunkás“ szerkesztését, amelyben azután szociális kérdések megoldása mögé rejtve folytatja pártpropaganda- és szervező tevékenységét. A második nemzetgyűlési választáson a parlamentbe is bekerül a budai lajstromos választókerületben. Ezóta állandóan tagja volt az 1944-es összeomlásig a parlamentnek. Az 1927. évi országgyűlési választásokon is mint a budapesti II. kerület szociáldemokrata képviselője került az országgyűlésbe. 1931-ben is megválasztják Budán, de ugyanakkor a szegedi választókerületben is. Kéthly a párt utasítására a szegedi kerületet tartja meg.
A háború alatt tevékenyen közreműködik a kommunistákkal a földalatti mozgalom szervezésében és az ország a bolsevista lerohanással szemben tanúsított ellenállásának belső szétzüllesztésében. Mikor a szovjet lerohanja Magyarországot, Kéthly is előkerül. Újra nyüzsögni kezd, és a sem beszélni nem tudó, sem komolyan reprezentálni nem képes öregedő hölgy teljes erővel veti bele magát a pártéletbe. Bár ifjúsága, mely több, mint 25 éven át előresegítette, régen a múlté, Kéthlyt nem lehet kihagyni. Alig van a pártban valaki, akit emlékek ne kötnének hozzá és aki ne érezné magát elkötelezettnek, hogy Kéthly munkásságáért most fizessen.
Bekerül a párt vezetőségébe és megkapja a Világosságnál, a párt hivatalos lapjánál a főszerkesztői címet s széket. Annuska szerkeszteni, szervezni és ügyködni kezd annyi év után az áhított teljhatalommal. Később mélységesen hallgat Kéthly Anna arról, hogy mint volt ennek a lapnak a főszerkesztője, később, amikor az emigrációban olyan igazi „antibolsevistának“ hazudta magát!
Korunk szellemi szegénylegényei – mint Kövér és Bayer – valószínűleg erre a Kéthly Annára gondolnak
Mi azonban nem felejtünk és gondosan őrizzük a Világosság 1945-1947. évi számait, amikor Kéthly Anna ezt a lapot főszerkesztette. Teljesen elegendő, hogy valaki a Világosság ezt a 3 évfolyamát átlapozza, hogy megkapja Kéthly Anna igazi arcképét. Kéthly Annáét, aki 1956 után nyugatra kerülve lázong a bolsevizmus és Kádár ellen, mert kiebrudalták otthonról, de aki 1945-1948-ban a kommunizmus előretörésének egyik leglelkesebb harcosa volt.
Kéthly Annával beszélgetést folytatott a magyarok akasztásait előszeretettel címlapján hozó Képes Figyelő munkatársa. s ez a riport a lap I. évfolyama 5. számában 1945. szeptember 29-én jelent meg.


(Nagyobb méretben itt.)
A riportban Kéthly elbüszkélkedik főszerkesztésével és azzal, hogy minden anyag a kezén megy keresztül. „Átnézem az anyagot, a felelős szerkesztővel, a munkatársakkal tanácskozom. Szerencsére nem kell sokat „tanácskozni“, mert a Világosság minden tagja úgy is, mint újságíró, úgy is, mint mélységesen demokratikus meggyőződésű egyén, hivatásának magaslatán áll. Sokan közülük régi barátaim, akikkel már egyéb munkaterületeken is együtt dolgoztunk és így ebben az új szerepben s új felelősségben a régi kapcsolatokat újítom fel.”
Hogy mit jelentett ez az új szerep, azt könnyű kimutatni. Az „új szerep“ nem volt más, mint
1. az egyház mielőbbi teljes lejáratása,
2. a bolsevizmus és Sztálin megkedveltetése,
3. a szocialista párt beépülésének a bolsevista erőképzésbe való előkészítése, a két párt munkájának összehangolása.
Kéthly Anna és lapja nagy erőfeszítéssel látott hozzá, hogy a bolsevista párt ezen kívánságát mielőbb végrehajtsa. A Világosság vezet az egyházellenes uszításokban. A Világosságban sorozatosan jelennek meg cikkek a papság és Mindszenty, Ravasz, Ordas ellen. Mikor 1946-ban az Oktogonon két részeg szovjet katona fegyveres csatát vív és az egyik holtan ott marad, a Világosság siet a szovjet segítségére, hogy elterjesszék azt a hazugságot, hogy a szovjet katonát „fasiszta“, papoktól feltüzelt összeesküvő lőtte le. Budapesten mindenki tudja, hogy mi az igazság, de Kéthly Anna lapja lázít a papság, a „fasiszták“ ellen.
Kéthly lapja követeli, hogy Péter Gábor, az ÁVO járjon el a demokrácia ellenségei ellen. Kéthly lapja ad helyet a szovjet rádió vádaskodásainak az egyházak és a papok ellen. Kéthly Anna lapja jár legelöl Sztálin és a szovjet rendszer propagandájában. Amit a szovjet tesz, az mind jó és mind helyes. Magyarország megmentője a szovjet.
Sztálin itt – Sztálin ott! Sztálin a félisten! Sztálin a nagy! Sztálin szellemére épül fel az új világ!
A szociáldemokrata párt és a kommunisták összeolvadásának, a két párt együttműködésének egyik élharcosa a Világosság!
Bán Antal, Szakasits Árpád és Kéthly Anna irányítják a nagy propagandát a két párt egybeolvadását érintően. Eleinte – diplomatikusan – a két párt különállását hirdetik, de a legteljesebb együttműködés szükségességét. Hirdetik, hogy ez a két párt mindig együttműködött a múltban, működik a jelenben és a jövőt is csak ketten tudják kialakítani.
Kéthly Anna 1956 után nyugaton a kommunisták ellen beszél, nem számolt azonban azzal, hogy vannak, akik megőrizték ezekből az időkből az írásait, amikor még a legkitűnőbb kommunista propagandisták közé tartozott.
De Kéthly Anna egyike azoknak is, akik a magyar ifjúság bolsevista átállítását megkezdték. Az ő irányítása alatt dolgozott a tankönyv-átíró bizottság. A bizottság által jóváhagyott tankönyvek igazolják először a bolsevizmust, az 1918-as ún. patkányforradalmat, és kezdik meghamisítani az egész magyar történelmet.
A Világosság a kommunista ellenállók szócsöve. A Világosság bélyegez minden magyar szabadulni akarást antiszemitizmusnak!
Kéthly Anna a legjobb barátja ebben az időben Kádárnak, Rónainak, Marosánnak, Péter Gábornak, mindazoknak, akik munkásságához a magyarság legszörnyűbb irtásának bűntette tapad.
Akkor, amikor a magyarságot két világháború megtizedelte és egy páratlan méretekben szaporodó szlávság elnyeléssel s megsemmisítéssel fenyegeti, Kéthly Anna, feldicsérve az állítólagos, így természetesen élenjáró, szovjet szaporodás csökkentőmódszereket, lelkes propagandistája a gyerekáldás megakadályozásának. Hogy ebben a gyerektelen asszony gyerekgyűlölete mellett jól megfontolt célok és szovjet érdekek irányadók, nem kétséges.
Kéthly Anna az, aki azt a feladatot kapja, hogy a világ közvéleményét félrevezesse a kommunisták előretörését illetően. Ő az, aki szorgalmasan jár Londonba és fedezi az angol szocialisták „együttérzésével“ Rákosi és munkatársai biztos előretörését. Ha kell, kirohan ellenük, mintha ellene volna a bolsevizmusnak, de ugyanakkor valóságosan ő az egyik fedezője Rákosi szalámitaktikájának.
Elég néhány felvételt látnunk, néhány felszólalást, hogy lássuk, mint támogatta Kéthly a bolsevizmus előretörését és a két marxi párt együttműködését.
Ha a kommunisták ünnepséget tartanak és propagandagyűlést, ki lenne más a szociáldemokraták szónoka, mint Kéthly. A bolsevista közönség fergeteges tapsviharokkal fogadja a sikerétől félájult öregedő politikust, aki végre elérte, hogy körültombolják. A szocializmus szent nevében lázít minden „reakció“ ellen. Ma már a gyerek is tudja, hogy ez a „reakció“ nem volt más, mint a magyar nép szabadságvágya. A magyar nép tudta, hogy új társadalmi, gazdasági és kulturális rend vajúdik az idők méhében, de azt is tudta, hogy ez az új rend nem lehet a marxizmus. Kéthly vállalja azt a szerepet, hogy a magyar népet meggyőzze a marxizmus áldásairól, melynek legtökéletesebb formája a kommunizmus.
Belerúg a középosztályba, megtámadja az egyházakat, ellene van minden nemzeti érzésnek, tagadja a magyar nép történelmi jogát ősi határaihoz. Valóban „fáradhatatlanul“ építi a „szocializmust“! Hogy ennek a szocializmus-építésnek a csúcsán Rákosi áll, pontosan úgy tudta, ahogy a bolsevisták. Szürke kis kirohanásai a bolsevisták ellen hozzátartoztak szerepéhez. A magyar népet mindenáron félre kellett vezetni. Amit Nagy Ferenc, Varga Béla és társai megkezdtek, azt Kéthly Anna folytatta a magyar nép között tovább. Kéthly itt, Kéthly ott, Kéthly mindenütt, és ma már senki sem „kéthly“, hogy mindenkor a bolsevizmus szolgálatában.
1945-1946-ban, a bolsevista világuralmi törekvések magyarországi irányítói, Rákosi-Rosenfeld és társai vezetése alatt előre megfontolt és kidolgozott utasítások alapján törnek előre Magyarország teljes bolsevizálására. A Kisgazdapárt élére olyan figurák kerülnek, mint Nagy Ferenc, Varga Béla, akiket csak az érdekel, hogy ők most államférfiak. Hogy azok is maradjanak, lelkiismeretlenül árulják el az országot, választóikat, sőt, legjobb munkatársaikat. Rákosi először ezt a két botcsinálta politikust sepri ki az országból. Nagy Ferenc pénzügyi és szerelmi kalandjai elég alkalmat játszanak Rákosi kezére, hogy kitessékelje. A gyáva, remegő, leghűségesebb barátait Rákosi kezére játszó, a saját pártját felmorzsoló, szűk látókörű, beképzelt, gerinctelen Nagy Ferenc a Sztálintól ajándékba kapott autójával és a svájci diplomata-alapból búsásan „felvéve“ emigrál Nyugatra.
Varga Béla „likvidálása“ is könnyű feladat. Varga Béla, mint a mesék fekete hollója járkál a Kisgazdapártban a kezdetek kezdetétől. Féltékeny mindenkire, talán még saját maga ellen is intrikál valami beteges kisebbségi érzettől hajtva. Hogy kedvelt fia maradhasson Rákosinak, oly messzire megy a marxizmus kiszolgálásában, Rákosi terveinek támogatásában, hogy Mindszenty hercegprímás kénytelen a túlbuzgó „egyházfit“ többször is meginteni. Mivel Rákosi előtt nem ismeretlen Varga Béla a második világháború alatt tanúsított, hazaárulónak nevezhető magatartása, magánélete, zsidó származású barátnője furcsa halála, gyávasága, ő is rövidesen követi Nagyot „az emigrációba“!
A porondon a szociáldemokrata és kommunista párt marad. Szakasitsot, Peyert és Kéthlyt félreállítani ugyancsak nem akadály Rákosi számára. Miután valamennyien megtették kötelességüket, a bolsevistáknak nincs többé szükségük rájuk, egymás után intézik el az addig is a kommunista pártnak szolgálatában érdemeket szerzett, Magyarország teljes bolsevizálásához vezető utat kiválóan egyengetett „politikusokat“.
Ha maradt volna még a szociáldemokrata pártban magyar érzelem, azt kiölte Peyer, Szakasits és Kéthly. A Népszava már régen a bolsevista párt szócsöve. Két év alatt sikerült Moszkvában kiképezni az új kommunista újságírógárda törzsét, és Kéthly is mehet.
1948 februárjában ki is ebrudalják a „politikai életből“. Ugyanez év áprilisában kihajózzák a pártból is, majd 1950. július 15-én a Peyer által Nyugaton alapított probolsevista sajtó nagy jajgatással értesíti a nyugati „demokratikus“ világot, hogy Rákosi Mátyás szalámitaktikájának legélesebb kése, Kéthly Anna rácsok mögött ül.
Kéthlyt letartóztatják és lecsukják. Nincs elfogadható vád ellene. Hűséges, lelkes probolsevista volt egész életében, de már elvégezte a rábízott feladatokat, régi Cseka-szokás szerint el kell tűnnie a süllyesztőben.
Múlnak az évek. Kéthly Anna börtönben ül. Na nem olyan súlyos körülmények között, mint a többi politikai rab, de ül.
Rákosi az úr azon a Magyarországon, amelyet a Kisgazdapárt és a Szociáldemokratapárt már felsorolt vezetői aranytálcán tálaltak Rákosi asztalára.
Mikor 1956-ban az ÁVH kétségbeesetten jelenti, hogy a halottnak vélt ország mozog és félő, hogy az elkeseredettség kirobban, nosza hamarosan kieresztik az egyébként megbízható „politikai foglyokat“ a Rákosi-rendszer mártírjaként. Hogy az ország szemét bekössék, Rákosit leváltják. Rákosi mosolyogva átteszi székhelyét Moszkvába és onnan irányítja Gerőt. A szabadságmozgalmakat azonban nem szabad elnyomni, hanem éppen ki kell robbantani, mert Moszkva érdeke azt kívánja, hogy a szuezi vállalkozás előtt Rákosi-Gerő „tabula-rasa“-t teremtsen Magyarországon. ÁVH-s ügynökök kezdenek magyarkodni, fűtik az úgyis robbanásig túlhevült kazánt s készítik elő az utat Nagy Imre, Kéthly, Tildy és a többi bevált országcsaló politikai szereplésének megismétléséhez.
A szabadságharc ki is robban. A félrevezetett magyarság Moszkva előzetes tervei szerint Nagy Imrét követeli a kormány élére. A moszkoviták a kezüket dörzsölik. A buta „goj“ engedelmes vágóállatként hajtja bele a nyakát a bolsevista medve karmaiba.
A szabadságharc visszhangja azonban külföldön váratlanul igen kedvezőtlenné fordul a szovjet számára. Bent az országban a hős magyarok megbénítják a kommunista párt és a szovjet fegyveres alakulatainak erejét. Külföldön égig csap a lelkesedés.
Valamit tenni kell. Kapóra jön a szociáldemokraták bécsi kongresszusa. Előkerül a politikai molyvédő zsákból a legöregebb, legravaszabb moly, Kéthly Anna. Két-három nap alatt óriási propagandát csapnak körülötte s azután kiküldik Bécsbe, hogy fordítsa meg Nyugat hangulatát és hangolja Nyugatot a szabadságharc ellen.
Kéthly autóba is ül és ÁVH-s kísérettel elhagyja az országot. Bécsben előre megrendelt lelkesedés várja. Kéthly felszólal. A beszédében elsősorban megtámadja a szabadságharcosokat, mert „rabolnak, fosztogatnak, kegyetlenkednek“. Kijelenti, hogy ők nem akarnak odahaza antibolsevista kormányt, mert a szovjettel békésen akarnak együtt élni. Ünnepélyesen kijelenti, hogy nem azért jött, hogy fegyveres segítséget kérjen a harcosoknak, mert azok nem munkások, hanem fellázadt intellektuelek, akik Mindszenty uralmát akarják vissza, csupán gyógyszert és némi kis élelmiszert kér. Egész beszéde nyílt támadás a szabadságharcosok ellen.
Beszédének azonban nincs meg a kellő hatása. Kéthlyt támadja a nyugati sajtó s még az ötödik-hadoszlopos sajtó sem tudja elrejteni bosszankodását abszolút elhibázott probolsevista propagandája miatt.
Kéthly az egyik osztrák szociáldemokrata vezetőtől a másikig rohan. Zárt ajtók mögött megértésre talál, de az osztrák szociáldemokraták okosabbak, mint hogy nyíltan kiálljanak egyelőre Kéthly átlátszó kommunistabarát tevékenykedése mellett.
Kéthly Anna sírógörcsöt kap, amikor látnia kell, hogy tehetetlen. Az osztrák szociáldemokrata párt sem tud kiállni mellette e napokban, ahogy szeretné, mert a külföldi kommunista pártok váratlan megroppanása miatt teljesen elhibázott lépés lenne a szociáldemokrata pártok részéről Kéthly és a „békés együttműködés“ világot áruló szólamainak támogatása.
Kéthly kisírt arccal vágja magát gépkocsiba és rohan vissza utasításokért Magyarországra. Most éri élete legnagyobb meglepetése. Szovjet csapatok visszafordítják és kigúnyolva, bőséges „szitokszó“ kíséretében visszazavarják Nyugatra.
Mint valami vihartól tépett csontváz érkezik meg Sopronba.
Egyik emigrációs magyar lap éppen ott tartózkodó munkatársa egy sorozat fényképet készít Kéthly Annáról, amint ázott verébként elkeseredetten ül az autójában és nyilatkozatot kér tőle. Kéthly elkeseredetten szidja a szovjet egységeket, hogy visszaküldték, pedig ő azért sietett haza, hogy az új kormány rendelkezésére álljon. Kirúgását tájékozatlan szovjet csapategység önkényes tettének nevezi, amely nem ismerte az ő személyének fontosságát. Arra a kérdésre, mit szándékozik tenni Nyugaton, kijelenti, be fogja mutatni a nagyvilágnak a „forradalom“ igazi arcát, az intellektus lázadását, a fehér terrort.
Bécsben már várják Kéthlyt. A nyugati probolsevista körök mint a játékos kis macska a papíregeret vonszolják egyik gyűlésről a másikra, hogy továbbfolytassa a szabadságharc diszkriminálását. Odahaza a szovjet már ezrével deportálja a magyarokat, ölik az ország fiatalságát, amikor Kéthly még mindig vígan küldözgeti szerte „békés együttműködésről“ és szovjet-barát magatartás szükségességéről összeizzadt üzeneteit.
Még az egyébként békés, pártonkívüli „SÜDOST TAGESPOST“ is kirobban már Kéthly nyilvánvaló probolsevista magatartása miatt. A lap 1956. november 14. száma „Kéthly asszony és a forradalom“ címen a következőket írja:
„A múlt héten nagy nyüzsgés volt a bécsi szocialista táborban. A tragikus magyarországi események idejében felbukkant Bécsben Kéthly Anna, a Nagy Imre-kormány minisztere, a magyar szociáldemokrácia elismert képviselője, akit osztrák elvbarátai kellőképpen körülcsodáltak és ünnepeltek. Peter Strasser szociáldemokrata képviselő a saját magas személyében fáradozott, hogy Kéthlyt Magyarországra visszavigye. A szovjet közben hozott ellenintézkedései azonban ezt megakadályozták és Kéthly asszony azóta a fél világot körülutazza a magyar szabadság ügyében és jelenleg az UNO-delegációk New York-i előszobáiban udvarolgat, míg Peter Strasser Budapesten volt. Ő azután tájékoztatót adott ki a magyar forradalommal kapcsolatos személyes tapasztalatairól, amely lényegében igazolja mindazt, amit az egész-világ a magyar tragédiáról tud. Peter Strasser osztrák szocialista, Kéthly asszony magyar szocialista, akinek szintén van tájékoztatni valója a hazájában történt eseményekről, mégpedig a nyugat-berlini szociáldemokratákhoz intézett levelében. Ebben a levélben először is tagadja, hogy ebben a népi forradalomban a munkásság részt vett, mert az inkább az „intelligencia“ jelentkezése volt. A munkásság azonnal elfordult attól, amint a „fehérterror“ dühöngeni kezdett: „Nem voltunk azzal tisztában, mit tegyünk ez ellen a rajtaütés ellen... Nem szabad semmiféle restaurálásnak történnie Mindszenty szellemében“ – véli a szociáldemokrata Kéthly Anna, akinek levele, szellemében és tartalmában a magyar és minden más államban élő kommunistáknak éppen a lehető legjobbkor jött, éppúgy, mint a német szociáldemokraták nyilatkozata, melyet teljesen a „testvéri megértés“ szellemében a magyar kommunisták nehézségeiről leadtak. Magyarország és Nyugat-Németország szociáldemokratái kéz a kézben a kommunistákkal – és mindez éppen abban az időben, amikor Európa közepén a marxizmus elleni elhárító harcában egy nép majdnem teljesen elpusztul. Hol a határ a demokrácia és a totalitárius szocializmus között? Mi tehát a még szocializmus és a már kommunizmus?“
Ehhez a cikkhez minden megjegyzés felesleges. Az, hogy Kéthly New Yorkban kommunista köszöntéssel üdvözölte hallgatóságát, amely lelkében a bolsevizmus elleni elkeseredéssel a magyar szabadságharcosokat jött össze ünnepelni, már csak mellékes epizód.
Aztán 1957 januárjában Strassburgban megalakult a „Magyar Forradalmi Tanács“ elnevezésű gittegylet, olyan hétpróbás gazemberekkel az élen, mint Király Béla, a hazaárulás világbajnoka (ő is megérne egy misét!) és természetesen Kéthly Anna, akit rögtön a közgyűlés elnökévé választottak. Aki csak az oroszok tévedéséből lett „szabadságharcos menekült“, mivel a szovjet csapatok minden könyörgése ellenére sem engedték vissza Budapestre, hanem kizavarták az országból. Hiába magyarázta, hogy ő maga csak azért ment ki Bécsbe, hogy az osztrák szocialistákat a forradalomba beleavatkozott reakciós elemekről felvilágosítsa.
A strassburgi forradalmi tanács megalakulása is pontosan meghatározott tervek szerint, kommunisták ellenőrzése szerint történt. Mivel Nagy Ferenc és Varga Béla neve időközben megkopott, Király Béla ismeretlen nevének Kéthly Anna szállította a nemzetközi érdeklődést. Strassburgban részletesen elhatározták a további tennivalókat a bolsevizmus korábbi szálláscsinálói, a magyarság árulói s mikor a részletekre a budapesti moszkvai helytartóság kíváncsi volt, hazarendelték Kéthly és Király, valamint Nagy és Varga ellenőreit jelentés és beszámoló leadására.
A többé már antibolsevistának alig álcázható Szabad Európa és a Nagy-Varga nevével fémjelzett Nemzeti Bizottmány helyére új szervet létesítettek, hogy az amerikai kispolgár filléreiből tovább folytathassák a szalámi taktikát a nyugati emigránsok között, orránál fogva vezethessék a nyugati közvéleményt.
Amerika látszólagos antibolsevista politikájának függönyei mögött megbúvó sötét probolsevista erők azonban már óvatosak voltak. Nem hagyták egyedül cselekedni a levitézlett Nagy Ferencet és Varga Bélát, a leleplezett Király Bélát, a szellemileg láthatóan megrokkant Kéthly Annát, hanem dr. Klár Zoltánt, a kommunista partizánszövetség első elnökét, akkor már természetesen New-York-i illetőségű buzgó „antibolsevista demokratát“ tették meg a cég „láthatatlan“, de mégis jól látható főnökének.
Mivel minden bizonnyal a Kuruc.info olvasóinak többsége nem tudja, hogy ki volt ez a dr. Klár Zoltán és az általa szerkesztett Az ember c. lap, szükségesnek látjuk dióhéjban felvázolni a lényeget.


Az Az ember című hetilapot Krausz Náthán, aki Göndör Ferenc néven vonult be a legaljasabb kommunista patkány-újságírók galériájába, Kun-Kohn Bélának, az első kommunista forradalom magyarországi vezetőjének, Sztálin és Lenin benső barátjának sajtónépbiztosa alapította még 1918 októberében Budapesten. A kommün bukása után Bécsbe „emigrált“ és ott 1926-ban újra kiadta Az embert. Mikor onnan csalás, zsarolás és egyéb súlyosabb bűncselekmények miatt újra menekülnie kellett, hamis eskü letételével és fajtestvérei segítségével becsempészte magát Amerikába. New Yorkban telepedett le és ott folytatta tovább bolsevista újságírói tevékenységét, ahol haláláig hetilapjának kiadója és szerkesztője volt. A magyar nyelvű újságírás egyik legelvetemültebb sajtógengsztere és kommunista propagandistája volt, aki 1954-ben az FBI részéről már elhatározott letartóztatása elől megtért Ábrahám kebelébe. „Árván maradt“ lapját a körúti gengszterújságírás egy másik, de sokkal tehetségtelenebb, ügyefogyott kommunista propagandistája, dr. Deák Zoltán, majd tőle a szabadkőművesek, volt magyarországi zsidó nagytőkések anyagi támogatásával a magyar újságírás vitathatatlanul legszennyesebb figurája, dr. Klár Zoltán (Nyíregyháza, 1894. ápr. 1. – New York, 1965. dec. 25.) vette át 1956 végén. Klár Zoltán újságírói „pályafutását“ – mivel jól vívott – mint levélhívásra rendelkezésre álló, felbérelhető „párbajhős“ (gengszternyelven „killer“ - gyilkos) kezdte és mint hálószobatitkokkal zsaroló útonálló folytatta Társadalmunk című „lapjában“. 1945-ben a kommunista partizánszövetség elnöke, aki soha el nem szenvedett szenvedéseiért és soha nem teljesített „ellenállásáért“ vagyonokat harácsolt össze. Mikor később rájöttek csalásaira, okmányhamisításaira, 1951-ben menekülnie kellett Magyarországról. 1957-ben már Király Béla, Kéthly Anna, Nagy Ferenc és társainak „legjobb barátja“.
Így találkoztak össze a hazaárulók és csirkefogók, a bolsevizmus korábbi szálláscsinálói, hogy az agyalágyult Nyugat hathatós támogatásával, mint a „magyar antikommunista emigráció hiteles vezetői“ vonuljanak be a még ma is ható történelemhamisítások nagykönyvébe.

Kéthly Anna nevéhez fűződik még a londoni, „emigrációs“ Népszava beindítása 1957-ben, amelynek 1963 decemberéig főszerkesztője. A szerkesztőségben, Kéthlyt kivéve, mindenki zsidó. Egyben azonban valamennyien egyek, hogy szorgalommal dolgoztak annak idején a bolsevizmus térhódítása érdekében. Egy sincs a cikkíróik között, aki ne lett volna muszkavezető. Már a lap terjesztői is majdnem kivétel nélkül nem árják, ahol pedig „terjesztő vállalatról“ van szó, azok külföldi kommunista képviseletek. Akikről írnak, vagy zsidók, vagy ismert kommunista előmunkások. A lapot egy 95%-ban nem magyarokból álló pénzügyi csoport pénzeli. A londoni Népszava az egyetlen emigrációs lap, amely Magyarországról is elfogad előfizetéseket. Vaknak vagy idiótának kellett annak lennie, aki nem látta, mi az újság célja és kit szolgált.
És ennek a Kéthly Annának akar a „nemzeti és antikommunista“ Kövér László és a „szintén zenész“ Bayer Zsolt Károlyi Mihály helyére szobrot emelni a Kossuth téren.
Az természetesen tökéletesen érthető, hogy a népszavás ősbolsi Várkonyi hogyishívtákrégen tata Kéthly Annát „a magyar történelem egyik legtisztább és legbátrabb baloldali asszonyaként“ aposztrofálja. De Kövér „doktor“ és a „történelemtanári diplomával“ rendelkező Bayer Zsolt esetében vagy a szintén bolsevista családi gyökerek, vagy pedig egy felfoghatatlan szellemi napfogyatkozás verte ki a biztosítékot.
Ahogy Orbán Viktor mondta, a Fidesz választási győzelme óta „még a nap is másképp süt Magyarországon“.
Ezt mi is készséggel elismerjük, mert az első napszúrás jelei egyeseknél már láthatóak.
Dobszay Károly - Kuruc.info
Epilógus
Kéthly Anna a szocialista internacionálé és a belga szociáldemokraták segítségével Brüsszelben telepedett le. 1976. szeptember 7-én halt meg a belgiumi Blankenbergében. Haláláig hithű marxistának vallotta magát. Hamvait a „rendszerváltozás” után, 1990-ben hozták haza és temették el a Rákoskeresztúri új köztemetőben, teljes rehabilitálása 1994-ben történt. Kéthly Annának különben van már szobra a budapest-erzsébetvárosi Kéthly Anna téren és egy emléktábla is megörökíti nevét egykori lakhelyén, a Pozsonyi út 40. szám alatt. Éppen ideje, hogy a nemzetárulás eme kivételes példánya a Parlament közelében is szobrot kapjon, ezzel is bizonyítva, hogy Magyarországon 2010-ben „forradalmi“ változások történtek.