Az itt következő írás nem kívánja részletekbe menően megismételni sem a Heti Válasz 2010. november 18-i állításait arról, hogy Paul Lendvai a kommunista diktatúra önkéntes informátora volt, sem a publicista válaszát, miszerint soha semmilyen információt nem szolgáltatott, a mostani gátlástalan uszítás nem más, mint az aktuális hatalom retorziója legújabb könyve miatt.

Távol áll tőlem bármilyen aktuálpolitikai haszonszerzés, személyes ismeretség híján pedig bármilyen elfogultság, előítélet.

Mivel a Heti Válasz csak a Magyar Országos Levéltár némely külügyi dokumentumára alapozta állításait, Lendvai pedig roppant hiányosan, csak saját verziója igazolására hivatkozott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található csaknem négyszáz oldalnyi iratra, az utóbbiakat nem ismerheti az olvasóközönség, s így nem is tud árnyalt véleményt alkotni a történtekről, ezért a kutató a levéltári anyag összefüggő, bonyolult és ellentmondásos szövevényéből válogatva időrendben, az események történeti hűségéhez és logikájához ragaszkodva igyekszik bemutatni a BM. volt Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének kapcsolatát Paul Lendvaival. A kapcsolat fordulatai nemcsak a magyar állambiztonság szervek terveinek és módszereinek változásait mutatják a világpolitikai események tükrében, hanem a hazai belpolitika diktálta kényszerlépéseit is, s némiképp a beszervezésre kiszemelt újságíró személyiségfejlődésének vonásait is.

Amit elvi alapvetésként előre kell bocsátani:

1., A kutató nem másíthatja meg a jelentések tartalmát, még akkor sem, ha sejti, hogy a jelentések készítői netán tévednek, s helyenként elvétve, a mértéket durván kritikusak. Az állambiztonsági szolgálat hálózati személyei ritkán engedhették meg maguknak, hogy tartósan légből kapott tényeket közöljenek kapcsolat tartó tisztjükkel, mert jelentéseiket több forrásból ellenőrizték a vonalvezetők, s ha az értékelők észrevették, hogy egy ügynök megalapozatlan információkkal manipulálja őket, nem haboztak kizárni a hálózatból, annak minden következményével együtt. Közismerten a hírszerző csoportfőnökség hálózata volt a legképzettebb, legfelkészültebb, néhány kivételtől eltekintve, mentes amatőr és dilettáns próbálkozásoktól.

2., Paul Lendvait az állambiztonsági szervek - amint ezt "B" dossziéja is mutatja - kezdetben (1962) "Cole Michael" fedőnéven beszervezési jelöltként kezelték, majd társadalmi kapcsolatnak nyilvánították, aki nem számított hálózati személynek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs), hanem operatív kapcsolatnak. A 2003. évi III. törvény 1.§ (2) 6. szerint:

Olyan információkkal szolgáló társadalmi kapcsolatként, akit, egyúttal természetesen, ellenőriztek is. Mint ahogy egyik ügynökkel (hálózati személlyel) ellenőriztették a másik ügynököt, anélkül, hogy az ezáltal célszeméllyé vált volna. Így például a Lendvaira állított és róla jelentő televíziós gyártásvezetővel, Spánn Gáborral ("Harmat Gábor" fedőnevű titkos munkatárs, III/III-4-c, majd 5-a) ellenőriztették az MTV-ben Szegvári (Spán) Katalint ("Horváth Éva" titkos megbízott, III/II-2-a), természetesen anélkül, hogy egyik tudott volna a másik hálózati beszervezettségéről. Ezért nem állja meg a helyét Paul Lendvainak az a kijelentése, hogy ő csak célszemély volt, akit figyeltettek.

És itt akár meg is állhatunk egy későbbi bizonyíték erejéig. Bogye János alezredes, a III/I-3 osztály vezetője (a későbbi igen eredményes III/I-es hírszerző csoportfőnök 1977-1989) 1972. október 2-án azt jelenti felettesének, Komornik Vilmos r. ezredesnek, hogy "Lendvai... időnként hasznos információkat ad.", ezért a bécsi főrezidenssel egyetértésben javasolják a tiltólistáról való törlését, ezt megbeszélték a külügyminisztériummal is, amely egyetért a javaslattal. (A Magyarországra való beutazást tiltó listáról van szó.)

3., Lendvai 2006. január 13-án az Élet és Irodalomban és a Népszabadságban, 14-én a Hírszerző portálján megnevezte azon kollégáit, akik állambiztonsági hálózati személyként jelentettek róla. Közülük ketten az MTI bécsi tudósítói: Loránt László Endre ("Urbán") és Heltai András ("Herczeg", "Herceg"); a rádiós Szepesi György ("Galambos") és Földényi Ervin ("Lehel"; a televíziós Spánn Gábor ("Harmat"); filmgyári dramaturg, színpadi szerző, majd az MTV munkatársa, Bencsik Imre ("Budai"). Egy évvel később, 2007. január 16-án a hvg.hu oldalán besúgójaként nevezte meg Vajda Pétert, a Népszabadság munkatársát (később a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője, jelenleg a Népszavában publikál), aki szerinte "...az elhárításnak dolgozott az 50-es években", s a "jó barát álarcát magára öltve", rádiós újságíróként szegődött mellé 1951-ben, sorkatonai szolgálatának kezdetekor, azért, mert "megbízást kapott állandó megfigyelésemre és arra, hogy mindenről beszámoljon az elhárításnak."

A felsoroltak közül ketten is arra hivatkoztak: nekik papírjuk van arról, hogy átvilágításukkor terhelő adat nem merült fel érintettségüket illetően.

Tekintettel arra, hogy ezen írás további részében újabb hálózati személy kerül majd szóba, elvi éllel ismételten rá kell mutatnom az 1994. évi XXIII. törvény: az „átvilágítási törvény” csődjére. Ez a megalkuvó jogalkotási termék még jobban megnehezítette a tisztánlátást, és félrevezető módon hagyott kiskaput tényleges hálózati személyek számára. Ugyanis akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták vagy III/III-asok. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, "T" (titkos találkozási) lakásgazdák, fogdaügynökök. Sőt, az is lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból (6-os nyilvántartó karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésre legalább kettő, hanem csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg, vagy megvolt, de nem volt terhelő - ebben az esetben az átvilágító bírák kénytelenek voltak a valóság ellenére is érintetlenséget igazoló papírt kiállítani.

[Egy kis módszertani kitérő. A hatályát vesztett, többszörösen módosított átvilágítási törvény a politikai, szellemi elit vezető tisztséget betöltő, meghatározott körére terjedt ki. Az ezt követő, és jelenleg is érvényben lévő 2003. évi III. törvény az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról minden közszereplőre vonatkozik. „Közszereplő: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” - mondja ki az 1.§ (2) 13. pontja. „Hálózati személy az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.” (1.§ (2) 5). Tehát a feltételek bármelyikének vagylagos megléte önmagában is megalapozza az érintettséget. Hozzáteszem: értelmezésükhöz azonban általában szükséges a hálózati nyilvántartásba vételt igazoló, s a hálózati személy adatait tartalmazó 6-os karton. Eddig még sohasem találtak hamis 6-os kartont, csak a bíróság előtt hazudozó beszervező és kapcsolattartó tiszteket.

Nem árt emlékeztetni a tudományos kutató azon jogosultságára, hogy az érintett beleegyezése nélkül is nyilvánosságra hozhat személyes adatot, ha az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. (A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. 32.§ (3) b. pontja.)

Amikor még egyik törvény sem létezett, 1990-94 között is volt néhány biztos támpont. Több példa szerint is eredményt hozott - teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel - a megmaradt kartonos operatív és hálózati nyilvántartás anyagának keresztellenőrzése, azaz egybevetése a kiegészítő vagy ráutaló okmányokkal, így a BM volt személyzeti főosztályának és külügyi osztályának zárt irattári anyagával, továbbá a pénzügyi osztályon fellelt bizonyítékokkal (fizetési listák, elszámolások, jutalmak); a bíróság előtt hatásos volt az egykori beszervező és kapcsolattartó tiszt őszinte, feltáró vallomása, kiegészítve a vonalvezető tisztével, aki ellenőrizte a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt viszonyát.

Ma is alig esik szó azokról az esetekről, amikor a jelentések tartalomelemzésével állapítjuk meg az érintettséget. Például: a Független Kisgazda Párt egyik frekventált történelmi vezetőjéről nem maradt fenn sem beszervezési, sem munkadosszié, s nincs 6-os kartonja sem, tehát formálisan semmilyen, a törvény által nevesített bizonyító eszköz. Mégis, meglévő jelentéseiből tartalomelemzéssel - életútja, politikusi pályája eseményeinek és a jelentésíró által említett tények, körülmények összefüggéseinek feltárásával - tökéletesen azonosítható. Tartalomelemzésre persze nem vállalkoztak az átvilágító bírák, s mai ítélkező kollégáik sem szeretik ezzel tölteni az időt; sablonos, mechanikus, esetleges és kiszámíthatatlan a két törvény nyomán kialakult vegyes gyakorlat. A történészeknek, levéltári kutatóknak mégis le kell tenniük a jog asztalára elmélyült, nagy türelmet igénylő munkájuk szakszerű eredményét, hogy a mindig időzavarral küszködő bírák is jogi meggyőződésükké formálhassák a tudományos kutatómunkával feltárt ismeretanyagot, kellőképp megalapozva indoklásukat a társadalom számára is megnyugtató ítéletekhez.

Az eredeti nyilvántartást hiánytalanul és hitelesen őrző mágnesszalagok manipulálatlan megnyitása, kinyomtatása pedig új fejezetet jelenthet az ügynökügyek tényszerű rendezéséhez.]

Dr. Horváth József

Folytassuk két elismeréssel. A politikai rendőrség vezetője, Dr. Horváth József r. vezérőrnagy, III/III-as csoportfőnök (1985-1990) a legjobb tanárának nevezte Lendvai Pál újságírót, akinek utólag is hálával tartozik. Lendvai az Államvédelmi Hatóság szombathelyi belső karhatalmi ezrede pártbizottságán oktatta Horváthot, aki ezt írja "A tábornok vallomása" című, 1990-ben megjelent kötetében: "Végtelen tapintattal irányított. Ő úgy javasolta a tennivalókat, hogy nekem csupán bólogatni, egyetérteni kellett." Horváth négy elemijével az ezred agit.-prop. bizottságát vezette, ehhez kellett a segítség.

A másik elismerő sor Kubinyi Ferenc "A katonapolitika regénye" című munkájából való, annak kapcsán, hogy Paul Lendvai 1981-ben Amerikában felkeresi Király Bélát annak New Jersei államban lévő Highland Lakesben lévő házában, interjúkészítés céljával. A szerző megállapítja: "Király Béla pontosan tudta, hogy Lendvai Kádár János kedvenc nyugati újságírója."

Maradjunk még Szombathelyen az ÁVH belső karhatalmi ezredénél, ahol az MTI-től bevonult újságíró Lendvai fegyveres szolgálatot teljesített, de történt vele valami, amiről még 1962-ben is csak annyit tud a BM. III/I csoportfőnökség 3-E alosztálya, hogy Lendvait 1953-ban őrizetbe vették a szociáldemokrata ügyekkel összefüggésben, és 8 hónapra internálták, szabadon bocsátása után az ÁVH-hoz nem került vissza, később rehabilitálták. Ezért 1962. november 10-én Palotás Rezső r. őrnagy, operatív beosztott "Cole Michael fn. társadalmi kapcsolat ügyében" javaslatot tesz feletteseinek:

1962. december 30-án jelent Palotás őrnagy a "Vajda Péterrel történt beszélgetésről." Részlet a jelentésből:

Palotás őrnagy megjegyzése:

Polgár Dénes a 70-es években

"Az eddigi anyagok" között - melyekre az őrnagy utalt - volt annak a Polgár Dénes újságírónak a véleménye is, aki előbb 1954-ben mint az Esti Budapest külpolitikai rovatvezetője foglalkoztatta a Kistarcsáról szabadult Lendvait külső munkatársként, majd 1956-ban a Szabad Népnél, s 1956. január 11-i levelében arra kérte a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, hogy "a rendszeresen dolgozó külső munkatárs"-nak 1956-ra is állítsák ki az újságíró igazolványt.

Polgár jól ismerte Lendvait, róla kialakított véleményét egy 1962. augusztus 30-i jelentés így őrizte meg:

Az Esti Hírlap párttitkárának, Lantos Lászlónak és László Miklós pártvezetőségi tagnak a véleményét Lendvai Pál MSZMP-tagról Sándor Miklós r. főhadnagy írja le. "Adatszolgáltatóim elmondása szerint 1952-ig Péter Gábor politikai munkatársa volt és ebből kifolyólag néhány hónapig őrizetben volt. ...disszidálása előtt a Fehérkönyv I. kötetén dolgozott." A főhadnagy jelentése szerint Lendvai "... az ellenforradalom alatt Üllői úti lakhelyén az óvóhelyen igen gyáva magatartást tanúsított. A harcok idején a ház belövést kapott, de semmiféle mentési munkában nem mert részt venni", mint károsult kapta meg 1956 decemberében L.A. disszidált személy XIII. ker. Fürst Sándor u. 15. sz. alatt lévő lakását. Feleségétől (Lusztig Gizella) külön él.

Arra vonatkozólag nem találtam semmilyen bizonyítékot, hogy Péter Gábor politikai munkatársa lett volna. Őrizetbe vételének valószínűsíthető oka az a szociáldemokrata múltjával kapcsolatos vita volt, mellyel kapcsolatban kollégája, Vajda Péter „volt rendőr százados” 1962 decemberében arra is utalt Palotás őrnagynak, hogy Lendvainak "...szoros kapcsolata volt Justus Pállal abban az időszakban, amikor az 'Ady Diákkör' tagja volt. Az egyesüléskor lett MDP-tag..."

"Urbán" titkos munkatárs 1962 őszén egy Lendvaival folytatott bécsi beszélgetés során meghallgatta annak panaszait Vajdáról, majd ennek nyomán azt jelentette Budapestre, hogy "Vajda Péter Lendvaival egy alakulatnál szolgálta tényleges katonai idejét és Vajda volt az, aki Lendvai egy meggondolatlan kijelentéséből nagy ügyet csinált, feljelentette és börtönbe juttatta Lendvait."

Az ÁVH VI. Jogi, börtönügyi és vizsgálati Főosztályának iratai között megtalálható a Kistarcsai Internálótábor dokumentumainak egy része. Három helyütt is olvasható Lendvai Pál neve.

1953. VI. 4-i dátummal a kézzel írott nyilvántartásban; 1953. október 1-jén azon személyek névsorában, akik a Kistarcsai Internálótáborból szabadultak, vagy büntető intézeteknek lettek átadva. Lendvai internálásának hivatalos indoka azonban csak abból a kimutatásból derül ki, amelyet 1954. január 27-én készített az egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökségének XI. osztálya, amely az államtitkok védelmével foglakozott. A jelentést Lőke Gyula áv. alezredes, osztályvezető írta alá. A 24 nevet tartalmazó listán a 11. Lendvai Pál:

"24 éves, volt újságíró, a HÖR. BKH. DD.P. politikai osztályán dolgozott, korábban, az MTI világgazdasági rovatvezetője. Internálásának oka: (kihúzva) Bp. Kígyó u. 4-6." A kihúzott szöveg technikailag olvashatóvá tétele után azonban megtudhatjuk, hogy az internálás oka: „Trockista tevékenység.”

1962 végén, amikor a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének hírszerző csoportfőnöksége megnyitja "Cole Michael" "B" dossziéját, úgy gondolja, hogy már minden adatát kiegészítette Lendvairól, a még homályos pontoknak menet közben kell kitisztulniuk, ezek az operatív munkát nem gátolják.

Lendvai 1929. augusztus 24-én született Budapesten. Anyja Polacsek Edit háztartásbeli, akinek egyik testvére Izraelbe vándorolt ki, a másik Romániában él. Apja dr. Lendvai Andor ügyvéd, a Rassay-féle polgári párt vezető funkcionáriusa, 1961-ben meghalt. Gimnáziumi érettségi után Lendvai a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomba (SZIT) kapcsolódott be, a Kossuth Népe munkatársa lett 1948-ban, még abban az évben a Szabad Néphez kerül, ahonnan egy tisztogatás után 1949-ben az MTI-hez távozik, onnan vonul be mint párttag az ÁVH karhatalmi ezredéhez Szombathelyre. Internálása után - mint említettem - Polgár Dénes segített neki a pályán maradni.

A forradalom után Szirmai István révén került az Esti Hírlaphoz, részt vesz az "ellenforradalmat" elítélő, Szirmai szerkesztette Fehérkönyv I. kötetének előkészületi munkáiban. Az utóbbiról így ír önéletrajzában:

1957. január 12-én hagyta el hivatalosan az országot, az Esti Hírlap külpolitikai rovatvezetőjeként, a szerkesztő bizottság tagjaként Varsóból tudósított a parlamenti választásokról, ám nem tért haza, hanem Prágán keresztül Bécsbe utazott, ahol politikai menedékjogot kért.

Lendvai tudja, hogy ezzel kivívta Szirmai István mérhetetlen haragját.

Szirmai, az MSZMP PB tagja, a KB titkára

Szirmai István (1906-1969) 1956 decemberétől a Tájékoztatási Hivatal elnöke, majd az MSZMP agitációs és propagandaosztályának vezetője, KB-titkár és a Politikai Bizottság tagja.

1963 augusztusában Lendvai elmondta "Urbán" tm.-nek - aki ekkor néha "Pesti" fedőnéven említi őt jelentésében -, hogy "Szirmai elvtárs nagyon kedvelte, barátjának tartotta őt ezért is nevezte ki külpolitikai rovatvezetőnek és az Esti Hírlap szerkesztő bizottsági tagjának 1957-ben. Éppen ezért - amint ezt Pesti elismeri - nemcsak bosszúságot okozott Szirmai elvtársnak disszidálásával, hanem - mint erről ő maga is értesült - előidézte legsúlyosabb haragját. Pesti teljesen megérti, hogy hazalátogatására nem kerülhet addig sor, míg Szirmai elvtárs ehhez hozzá nem járul."

Lendvai okkal érdeklődik folytonosan Szirmai pozicionált súlyának változásairól, a párt vezetésében betöltött szerepének gyengüléséről vagy erősödéséről, tény, hogy Szirmai 1969-ben bekövetkezett haláláig semmiféle engedményt nem kapott tettének elnézőbb megítélése és céljai megértőbb támogatása tekintetében.

Pap János belügyminiszter

Szirmai István konkrét véleménye írásban is megjelenik azon az 1963. október 15-i jelentésen, amelyben a BM. III/I-es csoportfőnöke, Komornik Vilmos r. alezredes arra kéri Pap János belügyminisztert:

Előzményként arról tájékoztatják Pap belügyminisztert, hogy Lendvai "1960-1961-től a "Financial Times", az "Economist" és a "Statist" című angol közgazdasági, valamint a „Die Tat" című svájci politikai lapok tudósítója. Az általa tudósított lapokban viszonylag tárgyilagosan foglalkozik gazdasági eredményeinkkel, politikai cikkei általában lojálisak. 1959-ben felvette az osztrák állampolgárságot, jelenleg a magyar állampolgárságból való elbocsátását kéri. Az a terve, hogy a magyar állampolgárságból való elbocsátása után évenként legalább 1-2 alkalommal beutazik Magyarországra, helyszíni tudósítások készítése céljából. Ez számára létkérdést jelent, mivel csak ilyen tudósítások után ismernék el a fenti lapok 'keleti szakértőjeként."

Pap János fel is hívja Szirmai Istvánt. A beszélgetés eredményét a belügyminiszter saját kezével írja a jelentésre első helyettesének: Galambos József r. vezérőrnagynak, aki az állambiztonsági területet felügyeli:

Ezután Galambos Komorniknak:

E döntés meghatározó határkő "Cole Michael", illetve "Pesti" számára. Ám míg eljutott idáig, disszidálása óta volt néhány jellemző lépése, történt vele néhány dolog, mely a vele foglalkozó követségi beosztottak, illetve hálózati személyek jelentéseiből derül ki.

1957. február 4-én Bécsbe érkezve előbb használt autó-kereskedéssel foglalkozik, majd jobboldali lapoknál segédkezik - az állambiztonság megfogalmazásában - "az MNK elleni uszításban", 1957-ben a Molden-féle Die Presse cikkíróinak tippadója, informátora, később maga is ír ennél a lapnál Holló György, a Heute hasábjain Landy Pál, másutt pedig Karl Raul, Árpád Bécs álnéven. Hamar rájön azonban, hogy a jobboldali lapoknál, netán a tőle idegen magyar emigrációs sajtóban nem lehet pénzt keresni, csak kiszolgáltatottan elszigetelődni, a Nyugaton elismert "Kelet-európai szakértővé” válás minden reménye nélkül. Másfelé kell orientálódni, s mindenekelőtt megteremteni biztos anyagi bázisát.

"Paul" az ötvenes évek végén

1959-től osztrák állampolgár. Konszolidálódásába azonban bezavar a Népszabadság, amely 1960. december 29-i számában sokat sejtető csevejt közöl egy bécsi kávézóból „Servus Espresso, este 8 óra” címmel bizonyos Mohácsi tollából, akinek jólértesültsége feltehetően az állambiztonságtól származott.

A cikk hatását a következőképp idézi fel „Urbán” titkos munkatárs jelentése 1961. január 16-án.

A cikk szerinti bécsi presso törzsvendégéről a szerző - egyebek között - leírja: Lendvai rájött, hogy „minek neki öreg autókkal ügynökösködni, amikor kevesebb fáradsággal is megélhet. Ettől kezdve tipszerkedett. Hogy mi az? Odahaza már nincs ilyesmi. A tipszer híreket, tippeket ad el az újságíróknak, a tudósítóknak… Lendvai híreket adott el mindenkinek, aki hajlandó volt 30-30 schillinget adni érte és nem kutatta, igaz-e a hír vagy sem. Így találkozott Molden úrral, a Presse főszerkesztőjével. Moldennek megtetszett Lendvai, akkoriban épp ilyen emberre volt szüksége. Felvette, csak egy kikötése volt. Nem használhatja a valódi nevét. Azt a nevet ugyanis túlon túl jól ismerik. Lendvai a Presse szerkesztőségében is csak úgy szerepel, mint Herr Holló. A cikkei is mind így kezdődnek:'Kelet-európai szakértőnk, Holló György írja'. Még a Pressénél is csak Molden tudja, hogy kicsoda ő tulajdonképpen. De van, amit még Molden sem tud, azt például, hogy Lendvai nemcsak az ő lapjának dolgozik. A Heute című hetilapban is ír, csak éppen ezeket a cikkeket Paul Landy néven írja alá. Nem rossz, mi?”

A Népszabadság cikkét is túléli, bár örökre ördöge marad a régi „jó barát” kolléga, Péter, s minden átmeneti kudarca okaként őt keresi az első között. Hamarosan „érdekházasságot köt” egy idősebb angol nővel, aki korábban a litván származású Boris Kidelnek, a News Chronicle rosszhírű bécsi tudósítójának volt a felesége, de "csak ugródeszkának volt rá szüksége." (Mai felesége: Ficzere Zsóka.)

A kelet-európai szakértővé válás rangos nyugati lapoknál kettős feladatot jelent Magyarország irányában: szakszerű, lojális hangvétellel elérni a beutazás engedményét, ugyanakkor elfogadtatni a polgári demokráciák megkívánta kritikai megjegyzéseket. Sikeresen halad ebbe az irányba, noha kollégája, "Urbán" tm. megjegyzi egyik jelentésében: Lendvai „időközben mind világosabban rájött, hogy a Financial Times elsősorban nem azért becsüli és tartja, mert jó tudósításokat küld Ausztriából, hanem mert újságírói munkáját hasznosan összeköti a kapitalista sajtóban elengedhetetlen 'közgazdasági' tevékenységgel, értsd: hirdetés szerzéssel és vállalati mérlegbeszámolók vastagon fizetett közleményeire vonatkozó üzletkötésekkel.”

„Cole Michael” jó lóra tett, ügyesen elindul a kelet-európai szakértővé válás útján, házasságával megalapozza anyagi jólétét. Erről írja haza a The Financial Times levélpapírján 1962. május 10-én: „…sok dolgom van, sok dicséretet kaptam, s lassan itt igazán jó nevű külföldi tudósító leszek.” Május 18-án hozzáteszi: „…én is rajta vagyok az úgynevezett 'társasági előkelőségek' listáján. Pofafürdő, de fontos az ember presztizse szempontjából. Ma közölte a Financial Times egy nagy cikkemet az itteni szakszervezetek vezéréről. Lassan tényleg nagyon befolyásos ember leszek itten.” Beszámol feleségének gazdag angol rokonságáról is, a nagynénik csak úgy röpködnek London és Bécs között, és adakozók is. Az egyik nagynéni „75 éves és most képzeld el iderepül. A másik nagynéni, aki roppant gazdag és bőkezű, 79 éves, Londonban él, ragyogóan néz ki és utazgat.”

1962. júliusában találkozót kér a bécsi magyar követség egyik állambiztonsági beosztottjától, és a következőket közli vele - idézet a jelentésből:

A Központ válasza Budapestről:

"Urbán" tm. 1962. október 24-én:

A titkos munkatárs leírja, hogy Lendvai a lakásán koktélpartikat ad, legutóbb meghívta őt és a sajtóattasét is.

1962. okt.29. Fürjes János r. őrnagy, követségi titkár jelenti:

Az őrnagy megkérte Lendvait, hogy segítse „Urbán” újságírói munkáját. (Loránt László Endre az MTI és a Népszabadság bécsi tudósítója). Lendvai ezt megígéri és teljesíti is, egyedi információinak sikeres felhasználását többször is nyugtázza „Urbán”, megemlítve, hogy főszerkesztői dicséretet is kapott értük. A titkos megbízott megállapítja:

Lendvai persze tisztában van kollégája hátországi szerepével, megbízatásával, régóta jól ismerik egymást (disszidálása előtt, 1957 januárjában például együtt voltak Varsóban, ahol Loránt a Népszavát képviselte), belelátnak egymás kártyáiba. Amikor egyszer összevitatkoznak, Loránt („Urbán” tm.) megjegyzi:

„Ugyan, Pali, ne etess! Vannak is neked elveid!”, Lendvai („Cole Michael” tk.) így válaszol: „Te pedig engem ne etess! Körülbelül tisztában vagyok azzal, miről van szó.”

1962. november 10-én a III/I csoportfőnökség 3-E alosztályának összefoglalója Lendvairól megállapítja:

1962. november 24-én Komornik Vilmos r. alezredes, hírszerző csoportfőnök látogató útlevél kiadásáról intézkedik özv. Lendvai Andorné részére.

1963. január 4.: "Urbán" tm. jelentése "Cole Michael" ügyében, vette: Pék Jenő r.szds.

1963. január 14.: 1/5 E sz. utasítás Takács elvtársnak Bécsbe.

"A legegyszerűbb az lenne, ha Cole nyíltan közölné anyjával kapcsolatos elképzeléseit. Ez - ismerve Cole jellemét - nem valószínű. Jellemével kapcsolatban az ellenőrzés alátámasztotta az eddig rendelkezésre álló adatokat. Jellembeli gyengeségei, amelyek Cole egész magatartását megszabják, karrierizmusa, gyávasága, gerinctelensége mind olyan tulajdonságok, amelyekkel ügyesen operálva elérhetjük a korábbi, vele kapcsolatos utasításokban már közölt célt. Az adott helyzet kihasználására tettünk lépéseket (állampolgársági ügyének lelassítása), azonban feltétlenül szükséges, hogy a vele való munka párhuzamosan haladjon. A Központ és a rezidentura lépései között feltétlen összhangnak kell lennie. Olyan viszonyt kell kialakítani vele, amely kizárttá teszi a csak 'adom-veszem' alapon való információ szerzést, látnia kell azt is, hogy még mindig van jóvátennivalója velünk szemben.” "Fóti"

1963. január 17.:

„Lendvai anyja és felesége között máris érezhető a feszültség. Anyja szemlátomást elhanyagolva érzi magát és máris elkívánkozik tőlük. Egyelőre elutazik Izraelben élő testvéréhez. Lendvai kérte, hogy ezt tartsam teljesen titokban, mert anyja útlevele csak Ausztriára szól. Az izraeli követség külön betét vízumot ad, melynek nem lesz nyoma az útlevélben.” - jelenti „Urbán”, majd hozzáteszi: találkozásukkor Lendvai „rendkívül felvágott arra”, hogy Kreisky külügyminiszter saját levélpapírján írt neki, s „igazolásul előhúzta zsebéből” a „legilletékesebb helyről” származó rendkívül érdekes és bizalmas információkat tartalmazó levelet. (Bruno Kreisky szociáldemokrata külügyminiszter 1959-1966.)

A hírszerzés 1963. június 10-i határozata megállapítja:

Az 1963. július 24-i állambiztonsági jelentésben Palotás őrnagy már felértékeli "Cole Michael"-t, aki bizalmas elemeket is tartalmazó információival, lojális hangvételű cikkeivel "a kialakult viszony következtében egyike a legjobb társadalmi kapcsolatnak, aki esetleges kéréseinkre is rendelkezésre áll."

És elérkezik 1963. október 15., amikor a kis bizalmas információkért, lojális cikkekért, kérésre, szívességből készített interjúkért, tudósításokért nagy engedményre - a "külföldi tudósító" beutazási vízumára - való várakozás korszaka lezárul, mert a Magyar Népköztársaság belső és nemzetközi propagandájáért felelős legfőbb pártvezető: Szirmai István, aki személy szerint is nagyon haragszik barátjára, nyilvánvalóvá teszi Pap János belügyminiszter számára - amint már idéztem -, hogy Lendvait, "mivel nagyon csúnyán hagyott itt bennünket, csak akkor engedjük be, ha nagy segítséget nyújt nekünk, vagy nagyon jól dolgozik. Megfelelő ellenszolgáltatás nélkül nem érdemli meg, hogy hazajöjjön."

Az "egyik legjobb társadalmi kapcsolat" eddigi állambiztonsági teljesítménye tehát kevés a nagypolitika számára, amiből az a következtetés is eszébe juthat "a kapcsolatnak", hogy tán föléje kellene menni az állambiztonság bürokratikus, lassú, körülményes, túl áttételes apparátusának, mely kisszerű helyben járásra kényszeríti Bécsben, s keresnie kellene az elérhető hazai politikai szálakat, összekötve azokat a már működő magas bécsi nexusokkal. Amíg Szirmai pártfunkcióban van, a kapcsolat kiindulópontját tán nem is a pártapparátusban kéne megtalálni, hanem a kormányzati, társadalmi körökben, Bécsben pedig lehetőség szerint Kreisky környezetében.

Loránt 1963-ban hazatér Bécsből (az Esti Hírlap belpolitikai rovatvezető-helyettese lesz, 1969-től ismét Bécsből tudósít 1971-ig, amikor szívinfarktust kap, és váratlanul Ausztráliába távozik feleségével annak rokonaihoz), Heltai veszi át az állambiztonsági kapcsolat tartását Lendvaival, akiről 1964-ben már azt jelenti:

Heltai (aki 1963-tól 1969-ig, majd 1983-tól 1987-ig dolgozik Bécsben) kevés értékes információt szerez Lendvaitól, mert az gyanakszik rá, s érdeklődése egyre inkább a bécsi követség sajtóattaséja, Bíró Gerd felé fordul, aki átutazó vízumot ígér neki, amikor tudósítóként Romániába tervezi kísérni Pittermannt. Bár a hivatalos látogatást 1964 februárjában elhalasztották, Bíró segítségével Lendvait 48 órás magyarországi tartózkodása alatt fogadta a Külügyminisztérium sajtófőnöke, együtt vacsorázott Ortutay Gyulával, az Elnöki Tanács tagjával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával, továbbá vezető újságírókkal, sőt a Népszabadság KB-tag főszerkesztő-helyettese, Rényi Péter is találkozni akart vele, s a találkozóra csak azért nem került sor, mert Rényinek váratlanul el kellett utaznia Belgrádba. Miután tárgyalt dr. Simon Koller budapesti osztrák követtel is, az állambiztonsági vezetés már sokallja az engedékenységét és komoly fejmosásban részesíti Bíró Gerdet („Németi” fn. titkos munkatárs), akiről Lendvai később azt tartja, hogy miatta tették ki a külügyből és került át a Kereskedelmi Kamarához.

„Mint kiderült, ezzel a budapesti átutazási engedéllyel mi magunk járultunk hozzá Lendvai felértékeléséhez, mi magunk állítottuk ki róla azt a bizonyítványt, hogy ő, a volt disszidens magyar újságíró már a mi számunkra is akceptábilis, tekintélyes nyugati publicista számba megy…” - írja 1964. március 6-i jelentésében az őt jól ismerő Loránt („Urbán”), s azt ajánlja az állambiztonság illetékes vezetőinek:

„Bíró kapjon legszigorúbb utasítást arra, hogy Lendvait ne fogadja, telefonhívásait ne vegye át. Ugyanakkor Heltai kapjon utasítást: sűrűn látogassa Lendvait, hivatkozzon Lendvai nekem tett ígéretére és nyíltan kérjen tőle bizalmas információkat. Capliztassuk Lendvait az utolsó pillanatig márciusi vízumának kiadásával és ezt a vízumot csak Heltai segítségével kapja meg. Ismétlem: Lendvai megígérte Heltai fokozott informálását, de ugyanakkor arra célzott: őneki már Heltainál sokkal magasabb színvonalú magyar kapcsolatai vannak, más irányú szolgálatokat is tesz Magyarországnak.” [Megjegyzés: „Urbán” itt megszegi a belső szabályt, amikor fedőneve helyett valódi nevén említi kollégáját, lebuktatva őt a maga módján.]

Bécsben a rezidentúra ekkor úgy látja:

„Cole Michael” tudja, hogyan kell bánni a politikusokkal, kihasználni emberi gyengeségeiket, s azokat saját javára fordítani. Így volt ez „Tutussal” is a sztriptízbárban. Mint leírja (ÉS, 2006. jan. 13.) 1962 szeptemberében a Bécsbe látogató Ortutay Gyulát és négytagú kíséretét elvitte az egyik legmerészebb bécsi sztriptíz show-ra. „Tutus beváltotta ígéretét: anyám rövidesen megkapta a kiutazási engedélyt. Ez a közbenjárás nyilván zavarta a belügyi beszervezési terveket.”

Ortutay másfél év múlva újra Bécsben járt egy kongresszuson, és megint szeretett volna megnézni egy show-t, kísérőivel együtt. „Egy másik éjszakai lokált választottam és a szünetben szóba hoztam, hogy látva az új Kádár-irányzatot („aki nincs ellenünk, az velünk van”), kaphatnék-e vízumot riportkészítéshez. Ortutay, a rezsim kirakatfigurája újra a saját szakállára cselekedett és elintézte beutazásomat.”

És Lendvai tíz napot töltött Budapesten a Hazafias Népfront Kongresszusa alkalmából. Karasz Lajos ezredes, a kémelhárítás csoportfőnöke keserűen állapítja meg, hogy nemcsak számtalan kollégájával találkozott, hanem: „Érkezése után rövidesen jelentkezett a budapesti brit nagykövetség Carless nevű I. titkáránál, aki már előre tudott érkezéséről és Simon Koller, budapesti osztrák követnél, mindkettőjükkel hosszabb beszélgetést folytatott. Ebéden látta őt vendégül az angol nagykövet és az osztrák követ, erre az alkalomra Koller követ Lendvaival együtt meghívta az akkor Budapesten tárgyaló nyugat-német kereskedelmi delegáció egyik tagját, dr. Laubot is…”

A III. Főcsoportfőnökség vezetése megelégeli, hogy „Cole” ügyesen lavírozva szabadon mozog és tárgyal az országban, ám cserébe nem ad magasabb fajsúlyú operatív információkat. Ezért úgy döntenek, hogy vissza kell térni az alap követelményhez, melyet a Szirmai István, az MSZMP KB titkára és Pap János belügyminiszter fogalmazott meg számukra 1963. október 30-án:

1965. május 3-án a III/I-es csoportfőnökség összegezi tapasztalatait, s egyebek között megállapítja:

"Paul" 1965 mozgalmas esztendejében

Több csatornán keresztül közlik Lendvaival, hogy segítséget várnak tőle, mint volt párttagtól, karhatalmistától, az '56-os „Fehér Könyv” egyik szerkesztőjétől politikai és gazdasági információk szerzésében, válaszától függ, hogy miként értékelik jövőben beutazási kérelmeit, állampolgárságból való elbocsátását, disszidálásának tényét, kezdeti uszító cikkeit jobboldali lapokban.

Az akció nem hozza meg az elvárt eredményt, ezért 1965 októberében a BM. tiltó névjegyzékre vette Lendvait, intézkedett, hogy ne kapjon beutazási engedélyt a Szovjetunióba, Bulgáriába, Lengyelországba, Romániába, Csehszlovákiába és az NDK-ba. (Ezzel egy időben „Németi” titkos munkatárs új hálózati beosztást kapott egy másik társosztályon, nehogy még egyszer hibát követhessen el.) Valamennyi szocialista ország eleget tett a kérésnek.

Ugorjunk itt egy nagyot oda, amikor feloldják a tiltást, s meg is indokolják, hogy miért. 1972. október 2-án - mint korábban idéztem - Bogye János úgy látja, hogy „Lendvai… időnként hasznos információkat ad.”

Ezért a hírszerzés - a Külügyminisztériummal egyetértésben - közli az igazgatásrendészettel, hogy „Paul Lendvai osztrák állampolgár folyamatos beutazásához operatív érdekeink fűződnek.”

Lendvai ezt a változást Bruno Kreiskyhez fűződő kapcsolatának tulajdonítja, Kreisky 1970-től 1983-ig szövetségi kancellár, ő pedig 1972-ben társszerzője egy Kreiskyről megjelent életrajzi kötetnek.

Itthon ekkor már szabad a terep: Szirmai István három éve halott, Pap János kilenc éve nem belügyminiszter, hét éve nem miniszterelnök-helyettes. Lendvai beágyazott kapcsolatait sokan ismerik, sőt, az azokhoz fűzött legendákat is. Közülük van, amit 2006-ban így cáfol:

Jellemző mozzanat: amikor kilenc évvel később a prágai repülőtéren nem engedik belépni Csehszlovákiába, telefon Bécsbe, és az osztrák külügyminiszter magához kéreti a csehszlovák nagykövetet. A tiltakozásra Lendvai nyomban megkapta a beutazási engedélyt.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olvasható „Cole Michael társadalmi kapcsolat” című dossziénak van egy 1972. október 2. utáni fejezete, amelyet Lendvai eddig gondosan átugrott és elhallgatott, a Heti Válasz munkatársa pedig nem talált meg a Külügyminisztérium iratai között.

A történet egyik főszereplője „Zsigmondi” titkos munkatárs (hogy ki ő, arról később), aki annyira bizalmas viszonyban van Paullal, hogy még azon a szűk körű fogadáson is ott van, amelyet Lendvai, a The Financial Times bécsi tudósítója ad lakásán 1974. november 19-én. Megjelent Bruno Kreisky kancellár a feleségével, továbbá az igazságügy-miniszter, a nyugati diplomáciai élet és az osztrák sajtókörök több vezető képviselője. „Zsigmondi” lazán cseveg az Egyesült Államok bécsi nagykövetségének egyik vezető tisztségviselőjével, Arnold úrral, akitől megtudja, hogy Ford elnök jövőre síelni jön Tirolba, aztán Ausztriába látogat. „Zsigmondi” november 25-én jelenti is haza a hírt, ám „Keresztes” ráírja: „Az információ operatív szempontból érdektelen.” Hát persze, hogy az.

Ennél lényegesen érdekesebb azonban az, amit „Zsigmondi” tm. 1976. április 26-án Bécsből jelent a rezidentúrának, az pedig május 5-én a Központnak. Idézzük szó szerint „Zsigmondi” titkos munkatárs jelentését:

A titkos munkatárs jelentését „Dombi” és „Takács” veszi Bécsben, s előbb táviratban, majd írásban jelenti Budapestre nemcsak a 3-as, hanem a a „7-es vonal”-nak is május 5-én. A jelentés szabatosan és stilizáltan összefoglalja „Zsigmondi” slampos és stílustalan mondatait, a tartalom persze ugyanaz. Így kezdődik:

Lendvai segítséget kért 'Zsigmondi'-tól az alábbi terve megvalósításához. Az ellenforradalom huszadik évfordulója alkalmáról történő megemlékezésekre különböző tervek vannak Nyugaton és Ausztriában is. Lendvai kifejezése szerint ennek ellensúlyozására egy filmet szeretne forgatni Magyarországról, amely hazánk fejlődését mutatná be az elmúlt években. A film forgatókönyvét Lendvai írná, a forgatást elképzelése szerint az osztrák és a magyar TV közösen végezné. A témáról már tárgyalt az osztrák TV-vel, ott elvileg elfogadták a tervét, készek a filmet bemutatni. A nyitott kérdés mindössze az, hogy Lendvai mennyi honoráriumot kér a tervéért.” Szükségesnek tartják megismételni: Lendvai arra kérte „Zsigmondi”-t: az újságíró kollégák előtt ne tegyen említést elgondolásáról.

És így végződik a jelentés a Központ 7-es vonalának:

Mi volt a titokzatos „7-es vonal”? A hírszerző csoportfőnökség III/I-7 osztálya, amelyhez az emigrációval kapcsolatos legbizalmasabb ügyek tartoztak, intézményi belső neve az „aktív intézkedések osztálya” volt. Három alosztályának elsődleges feladata: hírszerzés és bomlasztás, harc a fellazítási objektumok ellen. Rendkívül zárt, a csoportfőnökségen belül is szigorúan védett osztály volt, közvetlenül a csoportfőnök alárendeltségében dolgozott. Még a csoportfőnök-helyettesek sem tudtak azokról az információkról, melyekkel csak a csoportfőnök rendelkezett. Csoportfőnök történetünk idején: Rajnai Sándor (1967-1976), Bogye János (1977-1989).

„Zsigmondi” az utasításnak megfelelően 1976. május 24-én felkeresi Lendvait. A találkozóról május 28-án a következőket jelenti:

A történet folytatása nem dokumentálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő iratok alapján, a „Cole Michael társadalmi kapcsolat” című dossziéban itt megszakadnak az erre vonatkozó jelentések.

Ettől függetlenül persze az osztrák televízióban vetíthettek „egyensúlyozó” műsort Lendvaival, aki emlékezetesen azt súgta „Zsigmondi” titkos munkatárs fülébe: „az ORF a kezemben van”. Egy ügynök-vonatkozásban utal is Lendvai a forgatásra az Élet és Irodalom 2006. január 13-i számában:

„Az egyik legügyesebb ügynökkel akkor találkoztam, amikor az ORF tudósítójaként 1976-ban, a forradalom (sic!) huszadik évfordulójának előestjén egy kétrészes dokumentumfilmet forgattunk.” Egy mondattal sem több az 1976-os produkcióról. A következő sorban már egy 1980-as forgatás kapcsán ír részletesen Spánn Gáborról, a „Harmat Gábor” fedőnevű titkos munkatársról, akit gyártásvezetőként osztottak be mellé, s mindenről jelentett.

Ismerve Lendvai habitusát, ha azt állítja, hogy forgatott Budapesten 1976-ban a forradalom (most már nem „ellenforradalom”) huszadik évfordulójának előestjén, akkor produkált is és produktuma eredményét bizonyára sugározta is az ORF. Nagy élmény lenne ma megtekinteni, figyelemmel eredeti céljára.

Azt csak találgatni lehet, mi volt „Zsigmondi” titkos munkatárssal a magyar vezetés számára 1976 áprilisában megüzent szándékának elsődleges motivációja: régi vágya, a Kádár-interjú kedvéért vállalni a nyugati '56-os megemlékezések ünneprontó kontráját, vagy a forradalom felizzó emlékének szocialista kiegyensúlyozása ürügyén becserkészni Kádár Jánost, hátha beugrik az üzletbe. Attól viszont nem kellett tartani, hogy ellopják az ötletét, senki nem állt sorban mögötte, aggodalmának - csak nehogy megtudják kollégái - sokkal egyszerűbb gyarló oka lehetett.

Marad még az a kérdés: ki volt „Zsigmondi”, a rejtélyes közvetítő?

Lendvai mindegyik besúgó kollégáját leleplezte, megnevezve őket. „Zsigmondi”-val kivételt tesz. Mindvégig hallgat róla. Hálás neki a nem publikus közvetítésért, hiszen tervével valójában a követséghez kellett volna fordulnia, ő azonban tudta, miért választotta inkább az MTI bécsi tudósítóját. És csak „Zsigmondi” tudta, ki kezdeményezte a magyar vezetésnél a szocialista fejlődés eredményeinek kontrollált bemutatását az 1956-os forradalom valós történetének felidézése helyett, mint ahogy azt egész Európa, az egész világ tette 1976-ban.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található hálózati nyilvántartás szerint „Zsigmondi” titkos munkatárs azonos Oltványi (Obendorfer) Ottóval (1925. december 21, Debrecen, Szegedi Mária).

Oltványi az MTI munkatársa, akit 1970 októberében hazafias alapon szervezett be a hírszerzés III/I-3 osztálya, amely Nyugat-Európa és a NATO ellen dolgozott, majd 1978 januárjában átadta a kémelhárítás III/II-10-a alosztályának, amely a nemzetközi együttműködéssel foglalkozott.

Oltványi Ottó 1949-ben jogi diplomát szerzett Debrecenben, ahol a „Debreczen” című napilap munkatársa 1943-44, illetve 1945-51 között. Az MTI tudósítója Debrecenben (1951-71), Bécsben (1971-77), Bukarestben (1977-82, 1987-90). Az MTI belpolitikai főszerkesztőségének helyettes vezetője (1982-87), vezérigazgató (1990-93), az MTI Rt. Tulajdonosi tanácsadó testületének az MSZP által delegált elnöke (1997-2001), a testület tagja (2002-2005).

Az Antall-kormány döntött úgy 1990 novemberében, hogy bizalmat szavaz Oltványinak, és kinevezi az egyik legfontosabb állami sajtószerv élére. Állambiztonsági múltjára senki sem figyelmeztette a miniszterelnököt, sem Boross Péter, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, sem az Információs Hivatal, sem a Nemzetbiztonsági Hivatal. Az első szabadon választott magyar Országgyűlés és annak Nemzetbiztonsági Bizottsága felkészületlenül és tájékozatlanul asszisztált a személyi döntéshez, miközben az MDF tagsága szüntelenül arról panaszkodott, hogy nincs saját sajtója, a megbízható embereket mellőzik, s mozdulatlanul uralkodik a múlt.

Oltványi alelnöke a Hírügynökségek Európai Szövetségének (1993-94). Megkapja az Osztrák Köztársaság Aranykeresztjét (1978), a Gyurcsány kormány 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozata kitüntetéssel ismerte el „több évtizedes sokoldalú újságírói és vezetői munkásságát”.

„ A legendás vezetőt” 2010 decemberében az MTI új vezérigazgatója: Belénessy Csaba köszöntötte 85. születésnapján, s méltatta pályafutását. 2011. február 12-én hunyt el. Állambiztonsági érdemeit nyilvánosan nem értékelték, említést, szokás szerint nem tettek róluk, még feldolgozásra várnak a kutatók számára.

„Cole Michael beszervezési jelölt, társadalmi kapcsolat” dossziéjában található iratok szerint a '80-as évek elejétől megkezdődik a Bécsben élő osztrák állampolgárságú publicista magyarországi térnyerése: fokozatosan megnyílnak előtte a párt és a kormány vezetőinek ajtói. Ahogyan írja:

Bogye János

Mások is segítettek, Rényi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese kezdte (aki mindig maga mögött tudhatta a Politikai Bizottság nagy hatalmú tagjának, Aczél Györgynek a támogatását), a folyamatos beutazás biztonságát pedig Bogye János r. altábornagy, a hírszerzés csoportfőnöke garantálta, mert, mint írta, ehhez „operatív érdekünk fűződik.”

Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent, még nem tudjuk, mert Bogye 1989. november 30-án nyugállományba vonult. (Ekkor kapta meg a ritkán adományozott Magyar Köztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét és adta le a lakásán tartott 7.65 mm-es Scorpio típusú géppisztolyát.) Sem előtte, sem utána nem nyilatkozott Paul Lendvairól. Aki 2003-ban, Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át életművéért a magyar parlamentben, Ausztriában pedig minden elismerést besöpört, ami számára fontos volt.

Sikereit látványosan, erős túlzásokkal demonstrálja a legkülönbözőbb fórumokon, saját személyének túl nagy jelentőséget tulajdonít nemcsak közép-kelet-európai szakértőként, hanem globális véleményformálóként is, az utóbbi körben interjúalanya volt - többek között - Hoszni Mubarak, Simon Peresz, Henry Kissinger, Muammar al-Kadhafi, Soros György, Simon Wiesenthal és mások.

A kritika időnként hisztérikus rohamot vált ki nála, ilyenkor alarmírozza híveit, és össztüzet zúdít a másként vélekedőre; tavaly novemberben a Magyar Rádió reggeli műsorában nem volt hajlandó válaszolni a riporter kérdéseire a Heti Válasz cikkével kapcsolatban, hanem miután felolvasta előre megírt dörgedelmét, lecsapta a telefonkagylót. Mondhatnók, az életkorral jár, legyünk megértőbbek. Igen, de azért mégsem elegáns. Már 50 évvel ezelőtt, 1962. május 10-én ezt írta haza: „Hát az emberek olyan rohadtak.” Polgár Dénes, aki jól ismerte őt, a hetvenes években többször megjegyezte derűsen: „Hiúságánál csak az arroganciája nagyobb a Palinak.” Hogy a régi „jó barát", Péter véleményét ne is említsük. Ámbár a „jó barát” elmarasztaló mondataihoz tegyük hozzá tárgyilagosan azt a kettőt is, melyet 1962. december 30-i jelentésében így rögzített Palotás Rezső őrnagy a BM III/I-3-E alosztályának: Vajda elvtárs „elismerően húzta alá azonban Lendvai szellemi képességeit, szerinte ő az egyetlen disszidens újságíró, aki nem emigrációs vonalon dolgozik és nevet szerzett magának. Tehetségéről, nyelvtudásáról Vajda elvtárs dicsérőleg szólt.”

Ez is igaz. De akkor még nem mondtunk el mindent.

(Kuruc.info)