Bezár!
2020. július 3., péntek, Kornél, Soma, Napsugár napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
20:03 Amerika szövetségi ünnepének napján lép érvénybe az orosz alkotmánymódosítás19:30 Jövő péntektől hazánkból is karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni 19:19 Fotók és videó a borsodnádasdi gyilkosság helyszíni tárgyalásáról18:38 "Heroizmus" a nyugati világban18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani17:25 Bemutatták Münchenben a Magyar Honvédség újbeszerzésű Leopard harckocsijait17:15 Szombaton is extrém lesz az UV-sugárzás17:05 Zavargásokba torkolló tüntetések voltak a chilei fővárosban a karantén ellen16:28 Dúró Dóra kiállt a lincselni akaró cigányok miatt meghurcolt mentősök mellett16:10 Összeütközött két vonat egy svájci hegyi alagútban16:01 Megvan Macron új kormányfője15:54 Szoborrongálás Judapesten is: vörös festékkel öntötték le Horthy Szabadság téri emlékművét - videók a biciklis támadóról15:52 Így üldözi a normalitást a "genderlobbi"15:49 HARCOS 2004-2020 - nemzeti ruházati márka már 16 éve (x)15:41 Zsidó tüntetés New Yorkban: Izrael vonuljon ki a megszállt palesztin területekről!
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Kultúra ::

A bűnről – Ölhet-e a kiválasztott zseni egy üdvös cél érdekében?

Reklám


Az emberiség történetét végigkísérő súlyos etikai kérdés ez, amelyre az elmúlt évezredek során sokan, sokféle választ adtak már világnézeti, illetve vallási meggyőződésük belső, lelki parancsának szavát követve. Ezen írás Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének problémafelvetése apropóján próbálja a kérdést megközelíteni.
A 19. században, a romantika zsenikultuszának időszakában a probléma ismét az érdeklődés homlokterébe került, amelynek történelmi előzménye kétségkívül Napóleon káprázatos, üstökösszerű pályafutása, valószerűtlen gyorsaságú felemelkedése, tündöklése, majd tragikus bukása volt. Voltaképpen nincs a 19. századi intellektuális jellegű epikának olyan alkotása, amelyet valamilyen formában ne érintene meg ez kérdés. Dosztojevszkij művében a gyilkos Raszkolnyikov és Porfirij Petrovics vizsgálóbíró között bontakozik ki drámai polémia arról, hogy van-e létjogosultsága akár milliók elpusztításának, s amennyiben igen, kik és milyen cél érdekében követhetik el ezt a cselekedetet.
A raszkolnyikovi teória szerint alapvetően kétféle kategóriába sorolható az emberiség: léteznek a kiválasztott, nem közönséges kevesek, valamint az átlagos, közönséges milliók. E gondolatmenet szerint az alsóbbrendűek fajtája úgyszólván élettani nyersanyag, amely csak arra való, hogy szaporodjék, s az emberiség biológiai fennmaradását biztosítsa, a felsőbbrendűek, az igazi egyéniségek küldetése pedig az, hogy újat adjanak a világnak, vagyis az előbbiek tartják fenn és sokasítják az emberi nemet, az utóbbiak viszont kreativitásuk, illetve ragyogó szellemük által mozgatják és viszik előre a történelmi végcél és a tökéletesedés útján. A közönséges kategóriába tartozók kötelesek a konvenciókat, a hatályos törvényeket és erkölcsi normákat maradéktalanul betartani, azokat soha nem hághatják át, engedelmeseknek, jogkövetőknek és szófogadóknak kell lenniük. Ez a rendeltetésük, következésképp a társadalmi konformitás nem lehet számukra megalázó. A nem közönséges zsenik ellenben áthághatják, sőt át is kell hágniuk a törvényt, s a fennálló rendszert lerombolhatják egy létrehozandó jobbnak a nevében és érdekében. Azonban a dosztojevszkiji koncepció szerint korántsem arról van szó ez esetben, miszerint a felsőbbrendű ember okvetlenül és általában bármiféle bűntettet tartozik és köteles elkövetni, hanem arról – s ez lényeges különbség – , hogy neki jogában áll lelkiismeret-furdalás nélkül átlépnie bizonyos morális és jogi akadályokon, de csak és kizárólag abban az esetben, ha világmegváltó, az egész emberi nem számára üdvös eszméjét másképpen nem tudja megvalósítani.
Konkrét példát említve, ha Kepler vagy Newton korszakalkotó felfedezéseit a körülmények különös alakulása folytán másképp nem ismerhette volna meg a világ, mint akár tíz- vagy százezrek feláldozása árán, mert azok gátolták, útját állták volna annak, akkor Keplernek, Newtonnak joga, sőt kötelessége lett volna eltávolítania, likvidálnia ezeket az embereket, hogy felfedezésük az emberiség közkincsévé lehessen. Amiből egyáltalán nem következik például az, miszerint ezeknek a tudósoknak jogukban állott volna leütniük az első járókelőt, aki épp szembe jött velük az utcán, vagy hogy lopni járhattak volna a piacra.
Megcáfolhatatlan tény ugyanakkor, hogy az emberiség jótevői és előrevivői, a történelemkönyvek hősei, a régiek és az újabb koriak , a Lükurgoszok, Szólonok, Mohamedek és Napóleonok mind, egytől egyig törvényszegők voltak, már csak azért is, mert a régiek helyett – akár erőszakos úton is – új törvényeket hoztak, s így lerombolták a régit, amelyet az egész társadalom az ősöktől maradt szent hagyományként tisztelt, és ennek érdekében nem riadtak vissza a vérontástól sem, ha csakis vér, mégpedig néha teljesen ártatlan, az ősi hagyományokért hősiesen ontott vér árán tudtak célt érni. Tehát az emberiség előrevivői – Raszkolnyikov fejtegetése szerint – nagyrészt félelmetes vérontók, „bűnözők” voltak.
Végső soron tehát a nagy emberek, akik valami eredetit és újat tudtak mondani, illetve ezzel ajándékozták meg az emberiséget természetük szerint szükségképpen kisebb-nagyobb mértékben mind törvényszegők, „eretnekek”, sőt koruk normái és jogi felfogása szerint „bűnözők” voltak, hiszen az adott rendszer akár erőszakos úton való megdöntésére törekedtek. Mindazonáltal Raszkolnyikov véleménye szerint nyugtalanságra nincs ok, hiszen a tömeg jóformán sohasem ismeri el a nagy emberek azon jogát, hogy átgázoljanak jogon és törvényen, tehát lefejezi vagy felakasztja őket, és helyesen, mert így tölti be hagyomány- és normakövető, konzervatív hivatását. Viszont későbbi nemzedékeiben – paradox módon – ugyanez a tömeg piedesztálra emeli őket és leborul előttük, s az emberi nem jótevőinek tartja valamennyiüket.
Az igazi problémát az jelenti, hogyan lehet megkülönböztetni azokat a bizonyos nem közönségeseket a közönségesektől. Mert ha tévedés történik, s az egyik fajtához, a közönségeshez tartozó ember a másikhoz számítja magát, és átlép a morális és jogi akadályokon, abból teljes társadalmi káosz és zűrzavar keletkezik. Ám Raszkolnyikov szerint emiatt felesleges aggodalmaskodni, hiszen az ilyenek soha nem jutnak messzire. Egyrészt az államhatalom kiszabja rájuk a megfelelő büntetést, létezik kényszermunka, börtön és Szibéria, másrészt ők maguk jámbor erkölcsből, szívességből és önként kiszolgáltatják egymásnak az ütlegeket. Ugyanakkor igazán nagy elmék, zsenik igen kevesen születnek, ezermilliók hosszú sorából legfeljebb egy.
Voltaképpen Raszkolnyikov bűn fogalma rokonságot mutat Babitsnak az Óda a bűnhöz című versében foglaltakkal. Babits ezt írja:
„Bűn, bűnnél százszor rokonabb erénnyel,
mégis bűn, nagy bűn a buták szemében,
kik kopott párnán a sötétben ülnek,
félnek a fénytől. (…)
Rontok, építek! Zuhanó szekercéd
fénye hullócsillaga tőlem ejlik,
mert te vagy a nagy,
te vagy az erős, te vagy új és bátor:
Gallián Caesart te vezetted át és
új aranymezőt kereső, te leltél
Amerikára.”
Akárhogyan is, kétségtelen, miszerint a történelemben a nagy hadvezérek, politikusok, királyok, császárok, akiket az egyes nemzetek fiai mélységes tisztelettel öveznek, a szó dosztojevszkiji vagy babitsi értelmében valóban bűnösök és törvényszegők voltak, s amennyiben zsenialitásuknál fogva nem kerekednek felül, s nem ragadják magukhoz a hatalmat, börtönben vagy vérpadon végzik, miként nem kevesüknek átmenetileg vagy véglegesen volt is a fogságban része, s nem egyszer tragikus vég jutott nekik osztályrészül. Bármennyi szörnyűséget, milliók halálát hozta is a történelem, úgy tűnik, hogy ez egy, a természeti törvényekkel rokon társadalmi törvényszerűség, amely a história eddigi menete és tanulságai alapján megváltoztathatatlannak tűnik. Csak reménykedni tudunk abban, hogy a mostani világpolitikai paradigmaváltást, amikor – Berzsenyi szavait kölcsönözve – „forr a világ bús tengere”, átvészeljük nagyobb tragédiák és globális háborús konfliktusok nélkül. Igaz, az európai politika színpadán nem is nagyon találkozhatunk napjainkban Alexandrosz, Caesar, Hunyadi Mátyás vagy Napóleon formátumú politikusokkal.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready