Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó Péter arra reagált, hogy Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt Lengyelországot és Magyarországot a totalitárius rendszerekkel említette együtt, és Fehéroroszországhoz hasonlította őket.
A politikus azt mondta, hogy a NATO-t a széthullás veszélye fenyegeti, ami szerinte a Fehéroroszországban, Lengyelországban és Magyarországon történtekből látható. Hozzátette, hogy megnőtt a totalitárius rezsimek száma a világon.
Szijjártó Péter közölte: Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök hasonló álláspontot képvisel az illegális migráció, a határvédelem, a biztonság, a családok támogatása és a keresztény közösségek megvédése ügyében.
A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy "a demokrata kihívó nyilván emiatt vonta bele Magyarországot az elnökválasztási kampányba".
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ami a kijelentés konkrét tartalmát illeti, annak "a valósághoz semmi köze nincsen".
(MTI)