A Mi Hazánk Mozgalom élénk figyelemmel és mély döbbenettel szemléli a lengyelországi eseményeket, ahol a szélsőbaloldali felforgatóknak, az "antifasiszta" csoportoknak már ahhoz is van merszük, hogy nyílt fizikai agresszió formájában támadják azt, ami Európát történelme folyamán igazán naggyá tette, a kereszténységet - írja közleményében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Alább a folytatás
Mint látjuk, templomokat támadnak és rongálnak meg, szentmiséket zavarnak meg, imádkozókra rontanak rá, az ilyen eseteknek már sérültjei is voltak. Amennyire felháborodva látjuk, mit művelnek ezek a hazátlan elemek, olyannyira csodálattal adózunk azon bátor patrióták és fociszurkolók előtt, akik a többszörös túlerővel szemben, testi épségüket sem kímélve védelmezik Lengyelország és Európa keresztény örökségét. Ők ma a lengyel nemzet és kontinensünk hősei, felrázó példájuk legyen útmutatás számunkra és üzenet mindazoknak, akik létünkre törnek, hogy nem hagyjuk magunkat. Sem Varsóban, sem Budapesten. A hagyományos és több évszázados, mély és elszakíthatatlan lengyel-magyar barátság szellemében szolidaritást vállalunk Lengyelországgal, és erőt kívánunk nekik ahhoz, hogy küzdelmüket győzelmesen fejezzék be - zárul a pártelnök közleménye.
Zoom
Öntudatos nők tüntetése Lengyelországban
Mint azt korábban megírtuk, egy múlt hét csütörtöki alkotmánybírósági döntés a magzati élet védelmében foglalt állást Lengyelországban. A taláros testület megerősítette egy 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Ennek alapján a bírák alkotmányellenesnek találták az 1993-as magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt, amely az áldott állapot bármelyik szakaszában lehetővé tette a magzatgyilkosságot.
Ez bőszítette fel a halálpártiakat, akik napok óta dühöngenek Lengyelországban. A liberális, anarchista, homoszexuális stb. csőcselék azt akarja, hogy az abortusz "korlátlanul legyen elérhető", és követelik a kormány leváltását is.
Szélsőbaloldali támadás a varsói Szent András-templom ellen:
A betörést a Nemzeti Gárda nevű, hazafias katolikus civil szervezet és több fővárosi fociklub szurkolója akadályozta meg:
A tüntetéseken sok vulgáris jelszó hallatszik, a felforgatók több helyen templomokra támadtak, megzavarták az ünnepi szentmiséket, számos templom falát az "Abortusz OK" jelszóval firkálták össze, sértő kiáltásokat intéztek hívek, papok felé. Poznanban megrongálták Szent II. János Pál pápa emlékművét is.
(Kuruc.info)
Frissítés: Tizedik napja őrjöng a csürhe
Tizedik napja vannak kormányellenes tüntetések Lengyelországban, az utcai megmozdulásokat az abortusztörvény szigorítása váltotta ki, fogalmaz az MTI.
Szombaton Varsóban Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártelnökének háza közelében gyűlt össze nagyobb tömeg. Több vidéki városban is voltak tiltakozások, és a következő hétre újabb megmozdulásokat szerveznek.
A szélsőbaloldali tüntetők a magzatgyilkosságra vonatkozó korlátozások eltörlését és a kormány távozását követelték.
Eközben a fővárosi rendőrség közölte, hogy 37 embert vettek őrizetbe a pénteki tüntetésen. Előző nap mintegy 100 ezren vonultak utcára Varsóban annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások tiltják az öt főnél nagyobb összejöveteleket. Lengyelországban csaknem 21 900 új fertőzöttet jelentettek szombaton, ami országos rekord.
Kapcsolódó: