Több bevásárlóközpontban is razziát tartott a NAV, amely során tömegével veszik le és foglalják le a mobilokat a polcokról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei nagyszabású razzia keretében ellenőrzik a telefonok után befizetendő szerzői jogdíjak állapotát. Azokat a telefonokat, amelyeknél nincs jogdíj befizetve, leveszik a polcokról és elkobozzák - számolt be a WikiTech. Eddig a Tesco, a MediaMarkt és a Metro üzleteiből érkeztek erre vonatkozó beszámolók.
Az informatikai szaklap emlékeztet: a jelenlegi szabályozás szerint az üres adathordozók után kell jogdíjat fizetni, így például a telefonok belső memóriája után is. A mobilokat az IMEI szám alapján ellenőrzik.
A WikiTech azt írja: "a dologban az a szép", hogy a telefonok memóriája nem üres, rajta van ugyanis az operációs rendszer, de mivel “ezt az anomáliát nem rendezte évek óta a jogkezelő Artisjus, így a NAV emberei a jogszabályokat követve helyesen járnak el”.
Az Index megkeresésére a NAV közölte: eddig két esetben bűncselekmény, több esetben pedig szabálysértés miatt indult eljárás.
(HVG nyomán)