Toleranciára, megértésre és egyenlő jogokra vágynak a deviánsok, miközben gyűlölködnek, vallásunkat és nemzeti jelképeinket gyalázzák. A buzivonaglás egyik legnagyobb provokátorát sikerült beazonosítani.
Zoom
Arról a papnak öltözött beteg lelkűről van szó, aki négyzetre emelte a provokációt, nem elégedett meg egy szimpla vallásgyalázással, de úgy gondolta, hogy a történelmi Magyarország körvonala által határolt Árpád-sávokra leginkább egy férfi nemiszerv illik. A képen pedig a következő felirat szerepelt: "Nemzeti érzelmű faszszopók".

A beteg lelkű buzi
Fent nevezett köcsög ugyan Budapesten lakik Facebook-adatlapja szerint, azonban ő egy idevándorolt köcsög, ugyanis olasz állampolgár. Kíváncsiak lennénk, hogy az egyébként mélyen vallásos olaszok mit szólnak hozzá, hogy az országukból való ratyi ilyen formában gúnyt űz a kereszténységből. Ráadásul nem egyszeri alkalomról beszélünk, fényképeit mustrálgatva számtalan vallásellenes képet lehet felfedezni. Talán nem véletlenül került Magyarországra?


Frissítés: A hulladék lakcíme és munkahelye
Ha valaki illedelmesen megkérdezné a beteg lelkű buzeránstól, hogy megbánta-e tettét, ezen a címen összefuthat vele: Király utca 88., a Király utca-Vörösmarty utca sarkánál. Éppen sikerült rajtakapnia egy szemfüles Deres-olvasónak, ahogyan elhagyja az épületet.

Köcsögünk a Westend irodaházban dolgozik, egy bizonyos Unisys Kft.-nél. Az információtechnológiát szolgáltató nagyvállalat, amely több mint tizenöt éve a magyar informatikai piac egyik legismertebb szereplője, bizonyára felettébb kényes arra, ha dolgozói esetleg megsértik bárki érzékenységét. Nyilván megköszönnék, ha olvasóink első kézből tájékoztatnák őket alkalmazottuk nem mindig megfelelő viselkedéséről. Ezt a jószolgálati tájékoztatást a következő elektronikus címen keresztül tehetjük meg: ugshadmin@unisys.com, vagy pedig itt.
(Deres.tv - Kuruc.info)