"Úgy tűnik, jó útra tért a rácsok mögött K. András (23), alias Muki, aki nyolc évvel ezelőtt megerőszakolta és felgyújtotta a magyarcsanádi Pénzes Henriettát (†18)" - írja a Blikk. Mert az ilyen aljas vadállatok csak úgy jó útra szoktak térni...
A bestiális gyilkosság idején csupán 15 éves "fiú" nehezen illeszkedett be a börtönben. Véres ökölcsatákon edződött, az előzetesben is több fegyelmit szerzett. Rengeteget verekedett, bár mindig azt állította, mások támadtak rá - folytatódik a bulvárlap cikke. Ebből is látszik, mennyire igaz az előző megállapításuk a jó útra térésről.
"Muki" a rácsok mögött kigyúrta magát, és megférfiasodott. Újabban nem keresi a konfliktust - persze hogy nem, mert mielőbb ki akar szabadulni. Kijárta a börtöniskolát, bőrkesztyűket varr.
Zoom
Sem kigyúrásnak, sem megférfiasodásnak nem látjuk semmi jelét (hacsak nem egy korábbi kép az itteni) - de ez csak "jó hír" a későbbi áldozatoknak...
– Úgy tudom, Muki halmozza a dicséreteket a börtönben, szinte mintarab, és mindent megtesz, hogy minél előbb kikerüljön a rácsok mögül – mondta a lapnak egy közeli ismerőse.
"Muki" nem véletlenül gyűjti a dicséreteket, hiszen jó magaviselettel két-három éven belül szabadulhat is. (Ennyit ér a 15 év...)

Henrietta - élt 18 évet
Mint ismeretes, gyilkosa 2006. július 20-án gyújtotta fel a magyarcsanádi iskolás lányt. Elvitte a lányt egy kietlen helyre, ahol megerőszakolta, fához kötötte, majd lelocsolta benzinnel, és meggyújtotta. Az iszonyatosan összeégett lány még másfél kilométert gyalogolt, végül hagymaszedők találtak rá.
Pénzes Henrietta kínhalála mindenki lelkét felkavarta az országban. Életéért még 3 hétig küzdöttek az orvosok, ám sérüléseibe végül belehalt.
A gyilkos cigányt jogerősen 15 évre elítélték. Azért csak ennyire, mert tettének elkövetésekor még fiatalkorú volt. Mintha ez számítana a lány vagy a családja számára...

Gyerekként is pszichopata volt
Ahhoz, hogy mennyire jó ötlet szabadon engedni ezt az utolsó patkányt, mi várható tőle szabadulása után, érdemes elolvasni az alábbi, 2008-as cikket is:
Megdöbbentő kijelentést tett Muki gyerekkori pszichológusa, Zsolczai István. A szakember állítja, a fiún már iskolás korában kiütköztek pszichopátiás jellemvonásai. Pénzes Henrietta gyilkosa ütötte-vágta az osztálytársait, nem tudott koncentrálni az órán, és minden jel nélkül ceruzával szurkált végig mindenkit. Zsolczai úgy véli, ha akkor kiemelik a családjából a fiút, megelőzhető lett volna a bűncselekmény.
Zsolczai István akkor találkozott először Mukival, amikor a fiú első osztályba járt az általános iskolában. A tanárok fordultak hozzá segítségül, és a szakember több alkalommal is foglalkozott a közösségből már akkor kirívó gyerekkel.

Röhögött a tárgyaláson - tényleg megérdemli a szabadon bocsátást
- Több felmérést is készítettem az osztályban. Az elsőből rögtön kiderült, hogy Muki az a gyerek, akit senki sem fogad el, és akivel senki sem szeretne barátkozni. Hogy miért? Egyszerű rá a válasz, már akkor kiütköztek a pszichopátiás jellemvonásai - szögezi le Zsolczai István pszichológus. - Képtelen volt koncentrálni az órákon, minden előjel nélkül kitört belőle az agresszió. Egyik pillanatban felpattant, előrerohant pár sort a padok között, és ütni kezdte az egyik osztálytársát. Aztán az is előfordult, hogy a tanárnőt rugdosta meg. Akik pedig elmondták, hogy miért nem szeretik őt, kíméletlenül megszurkálta a ceruzájával.
A szakember akkor javaslatot tett, hogy a fiút emeljék ki a többszörösen hátrányos helyzetű családjából és helyezzék el egy speciális nevelő intézetben.
- Nem történt semmi, pedig szükség lett volna rá - véli a szakember. - Évekkel később, amikor tarthatatlanná vált a helyzet, átrakták a fiút egy alternatív tantervű iskolába. Lehet, hogy radikális vagyok, de vallom, ha a gyereket időben kiszakítják az otthoni környezetéből, talán soha nem történt volna meg ez a tragédia.
"Ha az én fiam gyújt fel egy cigánylányt, már bosszút álltak volna"
Ezt nyilatkozta a gyilkosság után az áldozat édesapja - akkor Heni még életben volt, ha lehet így fogalmazni. Részlet az interjúból (a teljes beszélgetés megtalálható a kapcsolódó anyagok között):
– Bosszút akar állni a tettesen?
– Nem, nem vagyok bosszúálló. De abban biztos vagyok, ha fordítva történt volna, ha az én fiam erőszakol meg, és gyújt fel egy cigány lányt, az én Ady utcai házamat már földig rombolták volna.

Henrietta szülei - mit érezhetnek most?
– Mikor érezne elégtételt?
– Soha. Ez jóvátehetetlen. A lányom ezt soha nem heveri ki. Az égés nyomai eltüntethetők, bár a haja soha nem nő ki, a lelki sérülések viszont kitörölhetetlenek.
(Kuruc.info, alaphír: Blikk)
Korábban írtuk: