Sikeresen lezajlott a tüntetés, melyet még a múlt hét vasárnap hirdetett meg Martonfa, mint összefogást hirdető szolidáris akciót. A több mint félezer összegyűlt tüntető között természetesen kiemelkedő számban képviseltette magát Martonfa lakossága, de a sorokon feltűnt még számos megyei falu táblája, és képviselője.
Zoom
A rendezvény 6 óra után pár perccel elkezdődött, a tiltakozás levezetője Martonfa alpolgármestere Csémi Gabriella volt. Elsőként ő osztotta meg az összegyűltekkel gondolatait, majd Martonfa polgármestere, Bosnyák András Attila rögtönzött beszéde következett, mely a publikum soraiban nagy sikert aratott. Beszédében kiemelte örömét ügyük támogatottsága miatt, és egyben kijelentette, hogy addig küzdenek, amíg el nem érik, hogy a kormány visszavonja a menekülttábor építését.
Zoom
A polgármester úr után Szőcs Norbert, a Jobbik megyei elnöke tartotta meg beszédét. Ebben többek között kijelentette, hogy a kormány a saját alaptörvényét sem képes betartani, sorozatosan, és nyíltan megszegi azokat. Egyben támogatásukról biztosította a Martonfaiakat, és a harc fel nem adására buzdított mindenkit.
Zoom
Zoom
Gyimesi Gábor a pécsi Jobbik elnöke beszédében felhívta a figyelmet a jelen helyzet és a néhány évvel ezelőtti NATO-radar létesítése között. A radart a pécsiek összefogása meg tudta akadályozni, és a jelen helyzettel kapcsolatban is hangsúlyozta az összefogás nélkülözhetetlenségét. Egyúttal rávilágított, hogy anno a radarlétesítés idején Páva Zsolt is kivonult sátorral tiltakozni. Itt lenne újra az ideje hasonló kiállásra a polgármester részéről.
Zoom
Gyimesi Gábor után az LMP képviselőnője Labodáné M. Katalin volt a soron következő felszólaló. Beszédében a bevándorlóállomás létesítését elutasította, de - liberalizmusát nem megtagadva - nem alapvetően a bevándorlást. Az LMP álláspontja szerint nem a bevándorlóállomások a létesítése problémás, hanem a kormány sunyi és diktatórikus hozzáállása, ahogyan minden előzetes bejelentés nélkül erőltette rá Martonfa lakosságára ezt a „beruházást”. Felszólalását mérsékelt taps kísérte.
Zoom
Az utolsó meghívott felszólaló Garzó Gábor, aki pár napja levelet intézett a martonfai civilekhez, hogy tegyenek látogatást a főpályaudvaron, ahol ő és felesége, illetve csapata a bevándorlókat ápolja, eteti, ruházza. Kiemelte, hogy ez a kormány feladata lenne és nem a civil embereké, ugyanakkor egyetértett azzal, hogy Martonfán nem építhető bevándorlókat fogadó létesítmény. Az LMP-s felszólalóval egyezően itt sem a bevándorlókat nevezi fő problémának, hanem a körülmények lehetetlenségét. Újfent mérsékelt sikerrel.
Zoom
Zoom
Végül Csémi Gabriella felolvasta Morvai Krisztina levelét, melyet dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, és dr. Pintér Sándor belügyminiszternek címzett. Ebben a levélben ízekre szedte a kormány Martonfával kapcsolatos minden intézkedését. Pontokba szedve, kezdve azzal, hogy a Martonfaiak jogosan tartózkodnak a területen, mivel az nem állami tulajdon, hanem a nemzeti földalap része, amit csak mezőgazdasági termelőmunkára lehet felhasználni, így semmi jogalapja nincsen a menekülttábor létesítésének.
Zoom
Kiemelendő még a rendőrség indokolatlan fellépése, a békés tüntetők igazoltatása, amire nem terjed ki a jogkörük, és teljesen szabályellenes volt, ez nyilvánvalóan a megfélemlítést szolgált, ami a diktatúrák sajátja, demokráciában az ilyen fellépés elképzelhetetlen. A felolvasást végig viharos taps kísérte.
A rendezvény zárásaként a polgármester megköszönte a jelenlévők támogatását, és közösségéhez való lojalitásának is hangot adott. Ezen kívül felszólította Páva Zsolt polgármestert, hogy sátra készen áll felállítva, csak őrá vár.
(Pécsi Tükör nyomán)
Frissítés: Így olvasta fel a martonfai alpolgármester asszony Morvai Krisztina levelét
A levél csaknem teljes szövege szerepel az alábbi felvételen.
Kapcsolódó: