Négy órával a Szabadság téri szovjet emlékmű önkényuralmi szimbólumainak eltávolítása előtt, a munkavégzés szempontjából ideálisnak tűnő körülményekkel találkozott a helyszínen a Kuruc.info tudósítója. Az időjárás picit hűvös, de pár fokos melegedésre számíthatunk. Esőnek nyoma sincs, a helyszínen a megszokott létszámú (4 fő) rendőr posztol. Egyikük meg is szólította a felvételeket készítő munkatársunkat.
Zoom
Rendőr: Jó napot kívánok! A bontásra jött?
Munkatársunk: Igen. Miért kérdezi?
R.: Semmi... Csak kérdeztem. Később lesz, 14 órakor.
M.: Tudom, csak kinéztem. Majd segítenek eltávolítani ezeket a kommunista szimbólumokat az emlékműről?
R.: (mosolyog) Nézze... ha erre kapunk parancsot, akkor nagyon szívesen.
Körülbelül ennyi volt az érdemi része a beszélgetésnek. Ebből is látható, hogy az ilyen akciókban szívük szerint még a rendőrök is részt vennének. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az érvényben lévő magyar-orosz hadisíregyezmény lehetőséget biztosít az ilyen emlékművek áthelyezésére, ahogy az legutóbb például Pásztón is történt, csak a magyar kormánynak élnie kell ezzel a lehetőséggel.
Hende Csaba honvédelmi miniszter egy éve azt ígérte, hogy minden lehető támogatást megad a kommunista emlékművek áthelyezéséhez, ehhez az önkormányzatokhoz kell fordulni. Persze kétségeink ne legyenek, valószínűleg nem küldenek munkagépeket a segítségünkre.
Zoom
A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításával a rendelkezésre álló információk szerint egyetért az V. kerületi önkormányzat és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is (a szükséges kapcsolatfelvétel már megtörtént). Természetesen a mai nap nem lehet szó az emlékmű áthelyezéséről, annak elbontásáról, hiszen ezek a műveletek gépek nélkül nem kivitelezhetőek. Kizárólag az önkényuralmi szimbólumok eltávolítására kerül sor, a nyíltan jogsértő állapotok azonnali megszüntetése érdekében.
Minden hazafit arra buzdítunk, hogy segítse Pongrátz András '56-os szabadságharcos és társai munkáját. Véső, kalapács legyen!
Frissítés: Az önkéntes munkát - a rendőrség mellett - szélsőséges, kommunista szellemiségű csoportosulások zavarhatják meg
A rendőrség úgy látszik azokra is gondol, akik halaszthatatlan egyéb elfoglaltságaik miatt (kevés ilyen lehet - a szerk.) nem tudnak személyesen részt venni a magyar anyák és leányok megerőszakolásáról is hírhedté vált szovjet megszállókat, és szimbólumaiban a kommunista diktatúrát is dicsőítő emlékmű okozta törvénytelen állapotok felszámolásában. A megmozdulás minden részletét dokumentálják, a felvételeket pedig később archiválják. Bár talán célszerűbb lett volna a hazafias megmozdulásról az utókor számára készülő film munkálataival "Andy" Vajnát és az általa vezetett "Nemzeti" Filmalapot megbízni, de egyrészt ne legyünk telhetetlenek, másrészt be kell látni, hogy a kaszinójátékok piaca és az offshore birodalmának az építése sajnos egyelőre jobban érdekli a fideszes milliárdost.
Zoom
Zoom
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény egyértelműen megfogalmaz bűnmegelőzéssel és bűnmegakadályozással kapcsolatos feladatokat a nyomozóhatóság felé, itt ugyebár erről szó nem lehet, az önkényuralmi szimbólumok eltávolításához kiemelt közérdek fűződik.
A hatóságok tudomására jutottak olyan információk, hogy az önkéntes munkát szélsőséges, kommunista szellemiségű csoportosulások próbálják megzavarni. Ezért a közrend fenntartása érdekében - egyelőre meg nem erősített információk szerint - személyesen Pintér Sándor utasította Papp Károly országos rendőrfőkapitányt, a kiemelt helyszíni jelenlét elrendelésére.
2. frissítés: A "nemzeti" kormány pintérsége megvédte a szovjet megszállás emlékművét és a kommunista diktatúra jelképeit
A SzektATV tudósítója szerint egy körülbelül 60 fős csoport indult a Kossuth tértől a Szabadság tér felé. Köztük Novák Előd is, akinél célszerszámok is voltak. A Szabadság téri helyszínt rendőrök biztosítják, akik körbeállják a szovjet megszállás emlékművet. A demonstrálók egy méretes sárga létrával közelítették meg a szobrot. "Magyar rendőr velünk van!" - skandálták a demonstrálók az emlékmű körül álló 40-50 rendőrnek. Novák Előd az önkényuralmi rendszer jelképeiről beszélt. A körülbelül 100 fősre duzzadt tömegben feltűnt Budaházy György, Hegedűs Lórántné és Z. Kárpát Dániel is.
Zoom
Novák Előd felugrott a szégyenemlékmű emlékmű talapzatára, de a rendőrök nem engedték, hogy használja a kezében lévő vésőt. Kb. 20 rendőr állt fel a talapzatra. Novák és Pongrátz ezután mécseseket akartak elhelyezni az emlékműnél az 1956. október 25-ei, Kossuth téri ÁVH-sortűz ezernyi áldozatának emlékére, de a rendőrök ezt sem engedték nekik. A hazafiaknak nem tetszett a pintérség hozzáállása.
Zoom
Pongrácz Andrást - a SzektATV megfogalmazása szerint - "levették" az emlékmű talapzatáról. Novák is megpróbált felmászni, de a rendőrök leszorították. Mindkettőjüket lökdösték a rendőrök, nem sikerült a mécseseket sem elhelyezniük. Novák egy hirtelen mozdulattal elkezdte vésni a talapzatot, de a rendőrök kicsavarták kezéből az eszközt. Novákot a földre vitték a rendőrök, nem engedték neki, hogy használja a vésőt. A politikus azt mondta, nem kér mentőt, de rendőrt sem.
Ekkorra mintegy 150 hazafi és 200 "rend"őr nézett farkasszemet egymással. Novák Előd néhány szót szólt az egybegyűltekhez, akiknek azt mondta, hogy legközelebb nem jelentik be, ha jönnek. A figyelemfelkeltő demonstrációt a Himnusz közös eléneklésével fejezték be.
3. frissítés: '56-os szabadságharcossal dulakodtak a Pintér-kutyák
1997-ben Kuncze pribékjei Pongrátz Gergelyt, ma pedig, a Kossuth téri sortűz 59. évfordulóján a 76 éves Pongrátz Andrást támadták meg a Pintér-kutyák, miközben a vörös hordát dicsőítő szégyenoszlopot védték. Akkor mi a különbség az SZDSZ- és a Fidesz-vezette belügy között?
Zoom
Videós összefoglaló a polgári engedetlenségről.
 
4. frissítés: Pongrátz András: Csodálkozom, hogy a magyarok tűrik - Novák: Tudtuk jól, hogy erre számíthatunk
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
 
A nemzeti és antikommunista Fidesz rendőrsége egy 56-os szabadságharcost zaklat és lökdös, ahelyett hogy inkább ők maguk...
Szerző: Szávay István2015. október 26.
 
Hétfői frissítés: Nem félreértés volt, a Készenléti Rendőrség őrzi az önkényuralmi szimbólumokat
A ma reggeli órákban meggyőződtünk róla, hogy nem egy kínos félreértés, egy rosszul értelmezett parancs következménye volt a tegnapi eset, mikor a rendőrség megakadályozta a törvényes állapot helyreállítását, alaposan megtaszigálva mások mellett Pongrátz András '56-os hőst.
Zoom
Zoom
Mennyibe kerül mindez a magyar adófizetőknek? Nem lenne hasznosabb időtöltése az emlékműnél unatkozó rendőröknek? Ha mi valóban 56 örökösei vagyunk, ahogy Áder János köztársasági elnök fogalmazott október 23-án Münchenben, akkor őriznünk kellene a megszálló vörös horda dicsőségét hirdető obeliszket, vagy inkább elbontani?
Költői kérdések. Egy valami azonban biztos: ha a kormány és a rendőrség meg is unja, mi mindig újra kezdjük.
(Kuruc.info)