Nemi kvóta és nyitott pártlisták bevezetését javasolja a választásokon az Együtt.
Szelényi Zsuzsanna, a deviánsok említett pártocskájának politikusa, független parlamenti képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelenlegi választási törvény "nagy számú csalásra ad lehetőséget", a jogszabály alapján jelentős túlhatalom jöhet létre, "mindenféle korlátok nélkül", miközben az Országgyűlés tagjainak kevesebb mint tíz százaléka nő.
Pártja javaslatát ismertetve elmondta, hogy nemi kvótát vezetnének be, így a pártlistákon minden három egymást követő jelölt közül csak kettő lehetne azonos nemű.
Ahol több nő vesz részt a döntéshozatalban, ott hatékonyabban próbálják megoldani a szegénység kérdését, csökkennek a nemi előítéletek, kiegyensúlyozottabbak a nemek közötti szerepek, több gyermek születik, és csökken a nők elleni erőszak - "érvelt" Szelényi Zsuzsanna.
Hozzátette: elképzelésük alapján a választók a nyitott pártlistákon prioritásokat is megjelölhetnének, így szavazataikkal megváltoztathatnák a pártok által felállított sorrendet. Az egyéni választókerületekben pedig nem csak egy indulóra szavazhatnának, hanem rangsorolhatnák a jelölteket - tette hozzá.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: