Nem szabad feledni a holokausztot, több mint hetven évvel a második világháború idején elkövetett ezelőtti népirtás után, ma is sok a világban a gyűlölet és a kirekesztési törekvés, vagyis változatlanul veszélyes helyzet áll fenn - ilyesmiket hordott össze a Holokauszt Emlékközpont vezetője, Szita Szabolcs.

Fenn kell tartani az emlékezést a holokausztra – sulykolta a budapesti Holokauszt Emlékközpont igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Szita Szabolcs az ún. holokauszt áldozatainak egyik tegnapi emléknapján nyilatkozva azt mondta, "sok a világban a gyűlölet és a kirekesztési törekvés, vagyis változatlanul veszélyes helyzet áll fenn".
Úgy fogalmazott, az “emlékkultúra” állandóan fejlődik, aminek érdekében sokat tesz például Németország, Franciaország vagy Ausztria, amelyek jobban meg akarják szólítani az ifjúságot, beviszik az oktatásba a témát.
A bűntudatközpont igazgatója azt is fontosnak tartja, hogy újabb és újabb alkotások, egyebek mellett filmek és könyvek jelennek meg a "holokausztról".
(Híradó nyomán)