A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken.
Zoom
A tavalyi augusztus 20-i ünnepségen még a Szent Korona másolata mellett hagyta szónokolni a Fidesz
A vádhatóság a parlamenti képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja – közölte a főügyészség vezetője.
Keresztes Imre közleményében azt írta: a vádirat szerint Mengyi Roland és társai 2015 tavaszán elhatározták, elérik azt, hogy szociális szövetkezetek számára európai uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen, valós teljesítés nélkül, saját maguk megszerezzék.
A főügyész közlése szerint Mengyi Roland a pályázati pénzből való részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik. Az Országgyűlés szeptember 12-én függesztette fel a képviselő mentelmi jogát.
(MTI)
Korábban írtuk: