Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ügyészség négy biztonsági őr ellen, akik 2015 nyarán egy budapesti, Váci úti szórakozóhelynél gáz-riasztófegyverrel és vascsővel támadtak egy társaságra - legalábbis a Fővárosi Főügyészség közleménye szerint.
A vádirat szerint egy vendég bulit szervezett egy XIII. kerületi szórakozóhelyre, és közölte a biztonsági őrökkel, hogy korábbi konfliktusuk miatt egy férfit és a társaságát nem engedhetik be. Ők azonban megjelentek a helyszínen és be akartak jutni. Az őrök szóváltásba keveredtek a társaság tagjaival, akik végül megfordultak és elindultak a kocsijuk felé.
Az egyik biztonsági őr ekkor gáz-riasztófegyverrel több lövést adott le feléjük. Két lövedék el is találta az egyik férfit, aki a földre esett. Ezt látva két másik biztonsági őr a közelben parkoló autóból kivett két vascsövet, és többször megütötte a sértett segítségére siető másik férfit. Negyedik társuk pedig mindvégig hangosan buzdította őket.
Zoom
Rácz András és 8 fős társasága volt a hívatlan vendég
A 2015-ös rendőrségi beszámolók szerint Rácz András 29 éves törökszentmiklósi lakos egy körülbelül 8 fős társaság tagjaként jelent meg a szórakozóhelyen, ahová a biztonsági őrök tiltása ellenére be akart menni. A cigánybűnöző ezt követően szóváltásba keveredett az őrökkel, később dulakodni kezdtek, amely során Rácz András kést rántott elő. Ennek hatására az egyik biztonsági őr a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel több lövést adott le. A gyanúsított és társai (mármint ekkor még a cigányokról volt szó mint gyanúsítottak - a szerk.) egy taxival elmenekültek a helyszínről.
Gond lehetett a "fehéregyensúllyal"
Igaz, még egy vak is látja az egyértelmű rasszvonásokat Rácz körözési képén, és az ügy szempontjából sincs különösebb jelentősége, de érdemes megfigyelni, hogy a hitközségi médiumok az alábbi, enyhén kifehérített képet használták a cigánybűnöző körözésekor.
Zoom
Zoom
Mi a hivatalos körözési képet használtuk
Rácz egyébként az eset után feladta magát a rendőrségen, ahová ügyvédje társaságában érkezett, de egy hónappal később már egy újpesti benzinkúton lövöldözött, így jól látható, hogy a vajszívű igazságszolgáltatás csak nem oszthat ki minden csip-csup ügyben összesen 125 év fegyházbüntetést, sőt, mint az újabb példa is bizonyítja, inkább a bűnözőkkel elbánó állampolgárokat veszi elő.
(Kuruc.info)
Korábban írtuk Rácz András cigánybűnözőről: