Az Orbán-kormány demokratikus úton leváltható – vélekedett 2015-ben Schiffer András, amikor az LMP elnökeként az Együtt, a Jobbik és az LMP vezetőivel tárgyalt. Azóta változott véleménye: az Indexen közölt publicisztikájában arra figyelmeztet, hogy az ÁSZ Jobbikra kirótt, 660 millió forintos bírságtervével átlépte a demokrácia határvonalát.
„Magyarországon – és ezt a 2014–15-ös időközi választások világosan bizonyították – a hatalom demokratikus úton, ebben a választási rendszerben is leváltható. Ezért minősítettem magam is megalapozatlannak a diktatúráról szóló szövegeléseket az elmúlt években. Ha (…) a hatalom bármelyik, mérhető támogatottsággal, parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt választáson való elindulását törvénysértő, adminisztratív eszközökkel hiúsítja meg, átlép egy vörös vonalat, ahonnan nincs visszaút” – írja cikkében Schiffer.
Nincs rá jogalap, mégis büntetnének
Összegzése szerint az ÁSZ készülő érdemi döntése tartalmi, anyagi jogi szempontból is felettébb ingatag lábakon áll.
Az Állami Számvevőszék ugyanis úgy tesz, mintha a pártok finanszírozásába is beleszóló plakáttörvény kedvezményes hirdetési árakra vonatkozó tilalma – a tilalom, amely alapján most Jobbikot is szankcionálják – valójában életbe lépett volna. Pedig nem ez történt, a plakáttörvényről szóló javaslat e része elbukott, az ÁSZ mégis rá hivatkozva akar most bírságolni.
Arra már a Hvg.hu mutatott rá, hogy rövid idő alatt furcsa pálfordulás történt a tiltott pártfinanszírozás megítélésében. Az ÁSZ ugyanis fél éve azért sürgette a kampányfinanszírozási törvény javaslatának elfogadását, mert nem látták egyértelműnek a hatályos szabályozást, abban szerintük nincsen pontosan tisztázva, hogy mi minősül tiltott párttámogatásnak.
A szabályozás azóta sem változott, az ÁSZ viszont már kristálytisztán látja, kit kell büntetni.
A hivatal tekintete csak akkor homályosul el, ha a Fidesz plakátügyeiről van szó: 2010-ben a Fidesz az Állami Számvevőszéket is átverhette a plakátjai költségével. A kampány ideje alatt ugyanis a párt legalább 10 200 köztéri reklámon hirdette magát, ezért a Mahir Cityposter bruttó 98 millió forint értékben számlázta le a kampányt a Hír TV cégének.
A Fidesz az állami szervezetnek olyan elszámolást küldött, amelyen már csak 35,6 millió forintos plakátköltség szerepel, a számvevőszék viszont azóta sem vizsgálódik a visszaélés miatt.
Domokos László, a testület elnöke egyébként 1991-ben lett tagja a Fidesznek, 1998-ban választották meg országgyűlési képviselőnek, három cikluson át a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke volt. Már 2010 júniusában megválasztotta a fideszes kétharmad az ÁSZ elnökének tizenkét évre, tehát legalább 2022-ig szól a mandátuma.
Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője azzal indokolta jelölését, hogy Domokos „azon kevés parlamenti képviselők közé tartozik, akik az elmúlt években, évtizedekben parlamenti munkájukat a költségvetési ügyeknek szentelték”. Az ÁSZ a Fidesz 2014–15-ös gazdálkodásának átvilágítását júliusban zárta le, a szigorú ellenőrök pedig mindent rendben találtak.
(MNO)