„Valamilyen rejtélyes oknál fogva rossz nevet használtak a magyar hatóságok, amikor a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi milliárdos után kutakodtak. Bár a tavaly januárban elhunyt üzletember teljes neve Ghaith Rashad Mahmoud Pharaon volt, őt mégis „Mustapha” néven keresték a hazai körözési nyilvántartási rendszerben 2014-ben, amikor tartózkodási engedélyt igényelt” – erről beszélt a Magyar Nemzetnek korábbi iratbetekintése nyomán az LMP-s Demeter Márta.
Zoom
A képviselő ezt újabb jelnek tartja, hogy „elalibizték” Pharaon ellenőrzését a magyar hatóságok, hiszen pontosan tudták, hogy hívják az üzletembert, mégis más néven keresték. Arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a magyar szervek a hazai körözési rendszerben kutakodtak utána, addig nem sikerült észrevenniük őt az Interpol adatbázisában.
Pharaon annak ellenére találkozhatott Orbán Viktorral, vehetett ingatlant a miniszterelnök szomszédságában, és kaphatott hazánkban tartózkodási engedélyt, hogy az Interpol és az FBI is körözte. Emellett Pharaon nemcsak, hogy ötször járt Magyarországon anélkül, hogy a hatóságok letartóztatták volna, de ügyvédjén, Abu Namouson keresztül még közös cége is volt a magyar állammal.
Pharaon állampolgárságra is vágyott, igaz, Áder János államfő nem járult hozzá. Mint Demeter Márta elmondta: nemcsak Pharaon kívánt Magyarország állampolgárává válni, de vele együtt élettársa, élettársának testvére, de még Pharaon ügyvédje, az ő felesége, illetve a gyerekeik is. Az állampolgárságok igénylésében a mai napig a hazánk jordán tiszteletbeli konzuli feladatait ellátó Zaid Naffa segített nekik. Végül egyik kérelmezőt sem honosította a magyar állam.
„Orbánék szervezetten és tudatosan engednek be bűnözőket Magyarországra az állami intézményrendszer felhasználásával, kizárólag egy szűk kör üzleti érdekében. Pontosan tudták, kicsoda Pharaon, a magyar hatóságok asszisztálásával nemzetközi jogot is sértettek, csak hogy az Orbán család üzleteljen egy olyan emberrel, akit terrorizmus finanszírozásáért köröztek” – kommentálta az ügyet Demeter Márta, hozzátéve: szigorú büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak azok, akik részt vettek ebben.
(MNO)