A MÁV pályamunkásai éppen a vasúti pályát ellenőrizték Somoskőújfalunál szerda délelőtt, amikor az úgynevezett magyar-szlovák határtól alig száz méterre egy medvét pillantottak meg. Az állat az észlelés után percekkel már el is tűnt az emberek szeme elől, és visszament a fák közé.
Az észlelésről beszámoló Nógrád megyei hírportálnak, a Nool.hu-nak nyilatkozott a pályamunkás, aki elmondta, hogy munka közben pillantották meg az állatot, amely tőlünk hetven-nyolcvan méterre lehetett. A medve lejött a hegyoldalról, a két lábára állt, majd szétnézett. A nagy testű ragadozó ezt követően vissza is indult az erdő felé, majd hamarosan eltűnt a szemeik elől. Az egész történet úgy tizenöt másodpercig tarthatott.
Legutóbb a Bükkben találkoztak medvével Magyarországon, de Erdélyben már évek óta sok problémát okoznak az ember közelébe merészkedő állatok.
(Híradó nyomán)