A magyarországi románok képviselői cáfolják, hogy eltiltották őket a román centenáriumi rendezvénytől – közölte internetes oldalán vasárnap este a Krónika erdélyi magyar napilap.
A Krónika azt követően keresett meg magyarországi román vezetőket, hogy Eugen Tomac a Romániában ellenzékben politizáló Népi Mozgalom Párt elnöke azt állította egy gyulafehérvári sajtótájékoztatón, hogy a magyar kormány megtiltotta a magyarországi román iskolák tanárainak, hogy részt vegyenek azon a rendezvényen, amelyet román szervezetek tartottak szombaton Gyulán, a nagy román egyesülés közelgő centenáriuma alkalmával.
Zoom
Majd pont a Romániát feltétel nélkül az EU-ba szavazó Orbánék tiltották volna meg az Eugen Tomac-féléknek a gyulai ünneplést
Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának vezetője a Krónikának nyilatkozva határozottan állította, hogy ilyen utasítás nem érkezett a budapesti hatóságoktól. Hozzátette: hallott a szombaton Gyulán rendezett centenáriumi ünnepségről, ez azonban tudomása szerint „nem nagy volumenű, sok embert megmozgató” rendezvény volt.
„A kisebbségi román iskoláknak mi vagyunk a fenntartója, tehát ha történt volna ilyen jelzés, akkor nekünk szólnak, nem a pedagógusoknak vagy az iskolaigazgatóknak. Nyugodt szívvel állítom önnek, hogy ilyen nem történt” – jelentette ki a Krónikának Juhász Tibor. Hozzátette, az országos román önkormányzat nemrég lépéseket szorgalmazott a román-magyar megbékélés érdekében és a Tomac-féle nyilatkozatok nem illenek bele ebbe a törekvésbe.
Határozottan cáfolta Eugen Tomac állítását a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium igazgatója is. Czeglédiné Gurzó Mária a Krónikának elmondta, soha nem érkezett ilyen utasítás hozzájuk a magyarországi hatóságoktól. „Ez egyszerűen nem igaz! Nekünk soha nem mondtak ilyet” – szögezte le a román tanintézet vezetője, hozzátéve: ő családi okokból nem tudott részt venni a szombati centenáriumi rendezvényen.
Primitív nyomásgyakorlás
Eugen Tomac vasárnap azt állította, hogy a szombati gyulai rendezvény résztvevőjeként személyesen is megtapasztalta a magyarországi románellenességet. A PMP elnöke a vélt tiltást a magyar kormány primitív nyomásgyakorlásának, brutális románellenes támadásának minősítette, és közölte: sürgős reagálásra szólítja fel a román külügyminisztériumot.
A határon túli románok minisztériumának az alárendeltségében működő Eudoxiu Hurmuzachi Intézet a hét elején közölte honlapján, hogy magyarországi román nyelven megjelenő Foaia Romaneasca szerkesztőségével és a gyulafehérvári Helyi Politikák Központjával közösen konferenciát szervez a száz évvel ezelőtti eseményekről november 17-én a gyulai Erkel szállóban. „A magyarországi románok hozzájárulása a nagy egyesüléshez és a román hadsereg szerepe Budapest bolsevik csapatok alóli felszabadításában” című konferenciára – a bejelentés szerint – történészek, diplomaták, román állami képviselők és civil szervezetek képviselői, valamint a magyarországi román személyiségek kaptak meghívást.
(MTI)
Kapcsolódó: