„30 éve szabadon.” Ilyen néven nyilvánította a kormány emlékévvé a 2019. március 15. és 2021. június 19. közötti időszakot. A létrehozott emlékbizottság húsz tagja között azonban csak hárman vannak, akiknek részük volt az eseményekben. Olyan pedig egy sincs, aki ne a mai Fidesz-táborhoz tartozna.
Zoom
Az elnök Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Fidesz alapítója volt, 1990 óta képviselő, persze politikai karrierje nem itt kezdődött, hanem az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében. Elnökletének pluszpikantériája, hogy 1987 és '88 között Soros-ösztöndíjas volt. A társelnök Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki fiatal kora miatt a kisiklatott eseményekre csak mint történelemre tekinthet.
A tagok különböző kormányzati és kormányközeli intézményeket képviselnek, köztük
  • "Andy" Vajna zsidó filmkormánybiztos és
  • Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
Valamint személy szerint kinevezve került be
  • Boross Péter, a diktatúra állambiztonságát átmentő volt miniszterelnök,
  • Kónya Imre volt belügyminiszter, aki az Alkotmányügyi Bizottság volt tagjaként felelős az ügynökkérdéskör elkenéséért,
  • Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába,
  • Balog Zoltán cigánytenyésztő, volt miniszter és
  • három történész: Szakály Sándor, a holokausztbiztos Schmidt Mária és M. Kiss "nem az ügynök az érdekes" Sándor.
Közülük egyedül Lezsák Sándornak, az MDF megalapításához vezető 1987-es lakiteleki találkozó egykori házigazdájának és Kónya Imrének, az Ellenzéki Kerekasztalt megszervező Független Jogász Fórum volt vezetőjének volt szerepe az ún. rendszerváltoztatásban.
Az emlékév célja a kormányhatározat szerint az lesz, hogy:
„ráirányítsa a magyar emberek és a közép-európai nemzetek figyelmét az akkori események világpolitikai súlyára, nyilvánvalóvá tegye, hogy Nyugat-Európa a második világháborút követően magára hagyta Közép-Európát, ennek ellenére a közép-európai nemzeti közösségek – élve a történelmi lehetőséggel – maguk vívták ki szabadságukat és függetlenségüket”,
valamint hogy
„a szabadság és függetlenség visszaszerzéséért hozott áldozatok a XXI. században elfoglalhassák méltó helyüket a magyarság és Közép-Európa közösségi emlékezetében.”
Zoom
A testület tagjai nem kapnak pénzt a munkájukért - írja a HVG, de a valóság ezzel szemben az, hogy a Miniszterelnökség már szerződést kötött Kónya Imrével az Antall József és az 1989-1990. évi "rendszerváltás" emlékévének ápolásával összefüggő feladatok elvégzésére.
Kónya megbízatása 2018. szeptember 17-én kezdődött és 2019. május 31-ig tart. A Boross-kormány belügyminisztere a Miniszterelnökségtől 10 888 138 forintot kap szerződés szerint a közel 9 hónapos megbízásért.
(Kuruc.info - HVG - Mfor nyomán)
Kapcsolódó: