Zuckerberg-adót, valamint a Facebook és a hozzá hasonlóan átláthatatlanul működő tech óriáscégek orwelli cenzúragépezetének megfékezését kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom. Úgy igazságos, hogy a járvány miatt extraprofitra szert tevő nagyvállalatok is kivegyék a részüket a gazdasági nehézségeket követő talpraállásból. A kormánytól elvárjuk a fellépést, ugyanis már 2019 augusztusában bejelentette Varga Judit, hogy a tech óriáscégek túlhatalmának megfékezésére az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport jön létre, de azt csak több mint félélves késéssel, azt követően alakították egyáltalán meg, hogy országgyűlési képviselőként írásbeli kérdésben számon kértem a kormányt - mondta sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.
Zoom
Rámutatott: a Facebook cenzúrájának legnagyobb elszenvedője a magyarországi pártok közül a Mi Hazánk Mozgalom és annak elnöke, Toroczkai László. Az európai parlamenti választási kampányban a több mint 207 ezer követővel rendelkező pártelnök közszereplői Facebook-oldalát előzetes figyelmeztetés és bármiféle indokolás nélkül törölte a cenzúragépezet, amelyet azóta sem állítottak vissza. Mára odáig jutottunk, hogy Toroczkai László nevének, arcképének, hangjának önmagában való megjelenítéséért is tiltás jár.
De nemcsak a személyére vonatkozó tiltás felháborító; most már például a cigánybűnözés, a halálbüntetés, sőt a szegregáció szónak a szerepeltetéséért is törölnek bejegyzéseket és tiltanak ki felhasználókat, de volt már példa arra is, hogy önmagában a cigány szóért járt a szankció. Toroczkai László mellett a cenzúra elszenvedője a legolvasottabb jobboldali hírportál, a Kuruc.info, melynek nemcsak oldalát törölték, de cikkeit sem tudja megosztani senki, a magánüzeneteket sem küldi el, ha szerepel benne a Kuruc.info szó. A Facebook orwelli cenzúragépezete letiltotta Sziva Balázs rockzenész és a Romer, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom oldalait, sőt bünteti, ha bármilyen szövegkörnyezetben leírja valaki nevüket - sorolta, hozzátéve: a sort sajnos hosszasan folytathatnám, és most már nemcsak a Facebookra és ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozó közösségi felületekre jellemző mindez, hanem más közösségi oldalakon is megjelent a balliberális cenzúra gyakorlata, gyakran átláthatatlan, jogilag abszurd vagy egyáltalán nem létező indokokkal.
Szemfényvesztés az, hogy a Facebook felállított egy ún. felügyelőtanácsot, ugyanis ha valóban elkötelezettek lennének a jogállami normák betartása mellett, akkor nem saját testületet hoztak volna létre, hanem alávetnék magukat a bíróságok, hatóságok döntésének. A testület függetlensége is átverés, hiszen csak azokkal az ügyekkel kell foglalkozniuk, amelyekkel akarnak, így a felhasználók alapvető jogai továbbra is sérülnek, az egész fellebbezési lehetőség egy gumicsont. Ráadásul abszurd függetlennek tekinteni egy olyan grémiumot, amelynek a pénzét maga a Facebook biztosítja. A balliberális elfogultság ordít a személyi összetételéből is, elég csak a magyar tag, Sajó András életútját végignézni: a CEU jogi karának alapító dékánja és Göncz Árpád SZDSZ-es politikus jogi tanácsadója is volt - emlékeztetett Dúró Dóra.
Mi Hazánk a Youtube-on és a Twitteren: