Betiltott a brit kormány egy online fórumot, amelyet a londoni belügyminisztérium szerint "újfasiszta terrorszervezetek" használtak arra, hogy radikalizált fiatalokat terrortámadások elkövetésére ösztönözzenek.
A tárca a hét elején kezdeményezte a Terrorgram-kollektíva nevű online hálózat törvényen kívül helyezését, és pénteken bejelentette, hogy a parlament jóváhagyása nyomán a tilalom érvénybe lépett.
A minisztérium hangsúlyozza pénteki közleményében, hogy a kormányrendelet alapján ezentúl bűncselekménynek számít az is, ha valaki a Terrorgram-kollektívához tartozik, vagy másokat a csoport támogatására biztat.
A tárca felhívja a figyelmet arra is, hogy e bűncselekmények elkövetői 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
A tilalmat kezdeményező előterjesztés szerint a Terrorgram-kollektívát 2újfasiszta terroristák" használták arra, hogy a fórumon általuk megosztott, erőszakcselekményekre uszító propagandatartalom közönségét terrorcselekmények elkövetésére ösztönözzék.
A Terrorgram-kollektíva általa "szenteknek" nevezett újfasiszta terroristák támadásait dicsőíti, és az ilyen terrortámadások ismétlődő elkövetését propagálja végrehajtási útmutatók terjesztésével - állt a londoni belügyminisztérium előterjesztésében.
A tárca szerint az online fórum olyan "újfasiszta ideológiákat" - köztük uszító "antiszemita nézeteket" - hirdetett, amelyeknek célja a nyugati világ összeomlásának elérése és "faji háború" kirobbantása terrorcselekmények révén.
A minisztérium kiemeli: a Terrorgram által terjesztett erőszakos tartalmak között szerepelt annak az elkövetőnek a dicsőítése, aki 2022-ben Szlovákiában az LMBT-közösség egyik éjszakai szórakozóhelye ellen hajtott végre támadást. Ennek a terrorcselekménynek két halálos áldozata volt.
Jóllehet az iszlamista indíttatású terrorizmus jelenti továbbra is a legnagyobb terrorveszélyt Nagy-Britanniában, a szélsőséges jobboldali terrorizmus által támasztott fenyegetés is egyre erőteljesebb - állt a brit belügyminisztérium előterjesztésében.
A Terrorgram a hatodik olyan szélsőségesen jobboldali szerveződés, amelyet a brit kormány betiltott. Nagy-Britanniában eddig 75 iszlamista, illetve 14 észak-írországi terrorszervezet tevékenységét helyezték törvényen kívül.
Nagy-Britannia az első ország a világon, amely betiltotta a Terrorgram platform használatát.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: