Mint ismeretes, a magát agyatlan nácizással nevetségessé tevő fideszes sajtó napok óta azon lovagol, hogy a "holoszakértő" Ungváry Krisztián egy SA-egyenruhát árult az interneten tavaly szeptemberben.
Zoom
Fotó: HVG
A Magyar Nemzet elérte a balliberális történészt, aki elmondása szerint épp a berlini levéltárban tartózkodott, és német tisztek ­kartonjait tanulmányozta. (Biztosan azért, mert náci - tennék hozzá a prosti srácok.) Az "antifasiszta" történész kifejtette, hogy a nyilvánosan elérhető életrajzában feltüntette: kitüntetéseket, rendjeleket és egyenruhákat gyűjt.
Ungváry az adásvétellel kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga gyűjtőként egy másik gyűjtőnek adta el az uniformist, nem egy "náciszimpatizánsnak".
– Nyilvánvalóan nem adtam volna el egy olyan személynek, akiről azt feltételezem, hogy ebben az egyenruhában egy becsület napi megemlékezést kívánna végrehajtani – emelte ki a történész. Az SA-uniformis eladásával kapcsolatban leszögezte:
Akinek eladtam, az tudtommal nem neonáci, és van annyi magához való esze, hogy nem rohangál ilyen ruhában sehol, mert a nyilvánosság előtt önkényuralmi jelképek hordása visszataszító, másrészt pedig bűncselekmény, kivéve, ha játékfilmforgatás van.
Megjegyezte: aki ilyen uniformisban kíván rohangálni, az nem egy százezer forintos eredetiben fog, hanem egy replikában.
– Nem hinném, hogy Ungváry Krisztián volna az, aki ellátja a kitörés napi emlékezőket náci egyenruhákkal – mondta a történész.
Fontosnak tartotta kiemelni: tudományosan elismert gyűjtőként a német bíróságok is szakértőként alkalmazták egy második világháborús német "bűncselekményekkel" kapcsolatos eljárásban.
Ungváry a gyűjteményével kapcsolatban úgy tájékoztatott: alapvetően nem a hitleri Németországhoz tartozó tárgyakat gyűjt, ezért is adott túl a kérdéses darabon. Kiemelte, hogy a gyűjteménye jelentős része monar­chiabeli és a Horthy-korszakból származó régiségekből áll, de van egyenruha- és kitüntetésgyűjteménye a szocializ­mus korszakából, valamint a birtokában volt egy Rákosi-iratgyűjtemény, amelyből könyvet is írt.
Ez utóbbival kapcsolatban elmondta:
Érdekes módon senki sem mondta azt, hogy én a Rákosi-rendszer híve lennék.
Ungváry közölte: gyűjteményeit korábban Németországban is kiállította, valamint egyes hazai tárlatoknak is adott kölcsön tárgyakat. Habár nem akarta elmondani, hogy kitől vette az SA-egyenruhát, annyit elárult: az illető egy nagyon ismert és elismert, nemzetközileg nyilvántartott gyűjtő.
Korábban írtuk: