Szombat délelőttre valamennyi postás szakszervezet tüntetést jelentett be, de mi áll a háttérben? Akár úgy is összefoglalhatnám, hogy a fenti monológ napi szinten való megtapasztalása. Jelen pillanatban a postás dolgozók nagy része, aki utcai kézbesítő, vagy aki ablak mögött ülő ügyintéző, lényegében minimálbérért vagy pedig a garantált szakmunkás bérminimumért dolgozik. Más jelentős különbség nincs. Az, hogy valaki akár 20 éve postás, egyáltalán nem teszi olyan helyre, hogy észrevehetően többet keressen. A minimálbér azoknak jár, kik nem rendelkeznek postaforgalmi végzettséggel, a garantált szakmunkás bérminimum pedig azoknak, kik rendelkeznek ilyennel. Ma Magyarországon a minimálbér nagyjából 108 ezer, a bérminimum 140 ezer forint körül mozog nettóban. Mivel manapság már igen kevesen dolgoznak úgy a postákon, hogy postaforgalmit végeztek volna, ezért számukra valóban egyetlen szemmel láthatóbb kereseti kiegészítést az a nagyjából 20-30 ezer forintnyi borravaló jelenti havonta, mit a fent idézett postavezető is kifogásolt. No persze a garantált bérminimumért dolgozók fizetése sem a csillagokat ostromolja, főként, ha figyelembe vesszük a körülményeket.

1. A postákon „értékesítési terror” uralkodik, irreális elvárásokkal traktálják őket, sorsjegyeket kell eladni, de ez még a kisebb gond. Mert azt még csak-csak veszik. De a különféle pénzügyi termékek, úgy mint lakásbiztosítás, személyi kölcsön és így tovább, meglehetősen életidegenül hatnak egy logisztikai cég tevékenységében. Ezek az elvárások nem csak az ablakos kollégákra, hanem az utcán trappoló kézbesítőkre is érvényesek. Hozni kell naponta a címanyagokat, reggelente „oktatás” címszó alatt megy az észosztás, ahelyett, hogy végre kiengednék őket a terepre, hogy legalább időben végezhessenek.

2. Mivel manapság már lasszóval kell fogni az új belépőket a postákra, ezért állandó az emberhiány. Nem véletlenül van az év minden napján kifüggesztve számos postahelyre a molinó: új munkatársakat keresünk. Ebből viszont az következik, hogy egy postás adott esetben két ember munkáját végzi, a kézbesítési területeket összevonják, sokat kell helyettesíteni.

3. A munkafeltételek csapnivalóak. Elég csak a kerékpárokra gondolni, jó, ha szét nem esnek a rozsdától, de azt sem gondolom, hogy egy matuzsálem korú kempingbicikli alkalmas lenne arra, hogy azzal hordják még a tömérdek mennyiségű és súlyú szórólapot is, arról aztán ne is beszéljünk, ha defektet kap, jól jár, ha saját magának vásárol egy belső gumit, mert az ilyesminek a cseréjét kikönyörögni nem fáklyásmenet.

Nyilván a fenti három pontot napestig lehetne kibontani részleteiben. Bár a szombati tüntetés okaként nem kimondottan ezek vannak megjelölve, pedig teljes joggal lehetnének, és merem remélni, szóba is fognak kerülni.

A szakszervezetek indoklása az, hogy hosszú hónapok alatt sem sikerült megegyezniük a béremelésről a vezetéssel. Holott azt már az év elejére megígérték, de nem került teljesítésre, s most pedig azzal álltak elő, nem is tudják végrehajtani, de majd augusztusban egyszer kapnak egy kis alamizsnát. Egyébként senki ne gondolja, hogy oly’ nagy fizetésemelésről lett volna szó. Ugyan. Mintegy 10 százalékról, ami őszintén szólva nevetséges. De még ezt sem.

Személy szerint kétségesnek tartom, hogy valóban volt-e akarat erre, de most nyilván jól jön a „csodafegyver”, a járvány, mert arra lehetett hivatkozni, „sajnos a vírus elvitte a pénzt”. No, persze. Emlékszünk még a tavaszi híradásokra? Mástól sem volt hangos a média, hogy a posta egyfajta második karácsonyi szezont produkál, úgy megugrott a csomagfelvételek száma. De talán fel kéne vetni: milyen alapon mennek a többmilliós prémiumok az igazgatóságban? Vagy hogy-hogy nincs pénz még erre a jelképes emelésre sem akkor, mikor a magyar állam évente több milliárd forintot önt bele a cégbe? A tavalyi évben 5 milliárdot, de a költségvetés még többet irányoz elő a jövő évre. Hová folynak el ezek az összegek?

A magam részéről érdeklődéssel várom a szombati tüntetést, kíváncsi vagyok, meddig mennek el, én szurkolok nekik.

Lantos János – Kuruc.info