Újabb homoszexuális propagandát is tartalmazó mesekönyvet semmisített meg pénteken Budapesten a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese.
Dúró Dóra azt mondta: különösen felháborítónak tartja, hogy a kötet - a "Vagánybagoly és a harmadik Á" című, "avagy mindenki lehet más" alcímű mesekönyv - a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jelent meg. Hozzátette, hogy a kötet szerzője, Bán Zsófia beszédet mondott a 2013-as Budapest Pride megnyitóján.
Zoom
A politikus ismertette: az egyik szereplőnek nem apja és anyja, hanem két anyja van. Azt is problémának tartja, hogy a mesekönyv egy másik részletében a szerző érzékenyíti gyerekeinket a fekete bőrű külföldi osztálytárs befogadására, az egyik gyerekszereplő pedig viccelődve a beverem a pofáját kifejezést használja.
Zoom
Zoom
Felidézte, hogy a Meseország mindenkié című, ugyancsak homoszexuális propagandát tartalmazó mesekönyv ledarálása után hívták fel a figyelmét erre a propaganda-mesekönyvre.
Dúró Dóra írásbeli kérdéssel fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez, hogy megtudja, miként támogathatta a Kásler Miklós által elnökölt NKA a kötet megjelenését, mennyi pénzzel támogatták a könyv kiadását, és ki a felelős mindezért.
Dúró Dóra kérdésre válaszolva közölte: egyetért Borbély Lénárd csepeli polgármester (Fidesz-KDNP) azon intézkedésével, hogy a kerületi intézményekben betiltotta a Meseország mindenkié című könyvet.
(MTI korrigálva)
"Törvényjavaslatot nyújtok be, hogy ezek a könyvek eltűnjenek a boltok polcairól. Addig is széttéptem a sajtótájékoztatómon."