A kormány által bejelentett, az önkormányzatok helyi adóztatási jogának akadályozására hozott intézkedés nem csak az egyre nehezedő önálló gazdálkodást teszi lehetetlenné, de az önkormányzatiság intézményének megcsúfolása is egyben.
Az önkormányzatok fennállásának elmúlt harminc évében ez az év hozta a legtöbb negatív változást, s ezek a változások a végét is előrevetíthetik. A helyi adók megállapítása, bevezetése és módosítása az önkormányzatok törvény adta lehetősége volt, a beszedett adó pedig az önkormányzat bevételét képezi, vagyis képezte eddig. A gépjárművek után beszedett teljesítményadó eddig a településeken maradt 40 százalékát is elvette ettől az évtől kezdve az állam, kilátásba helyezte az iparűzési adó elengedését a vállalkozások számára a jövő évtől, legújabban pedig megtiltotta a települési önkormányzatoknak az új adónemek bevezetését, valamint a már meglévők emelését. Ezzel az intézkedésével végképp elvágva az önálló pénzügyi gazdálkodás utolsó cérnavékony esélyét is. Az idei év pénzügyi kieséseit mérsékelni próbáló, már meghozott helyi adórendeleteket pedig egyszerűen semmisnek tekinti azzal, hogy megtiltja az abban rendeltek január elsejével történő hatályba lépését. A magyar kormány visszaélve a rendkívüli helyzet okán kapott felhatalmazásával, döntésével korlátozza az önkormányzatok alaptörvényben is biztosított önrendelkezési jogát.
Mindezt minden előzetes egyeztetés, vagy az önkormányzati érdekszövetségekkel történő előkészítő tárgyalások nélkül, bizonyítva ezzel is, hogy a szakmaiságot ismét erőfitogtatással igyekszik helyettesíteni. Ezen intézkedések eredményeként a megnövekedett és államilag nem dotált kiadások mellett már nem csak a saját bevételeit szipolyozza el a kormány a településektől, de már a lehetőséget is elveszi tőlük, hogy a költségvetésükben támadt űrt megfontolt helyi adópolitikával pótolják. Így a feladatok hiánytalanul szükséges ellátásában - ha ezek után a forráselvonások után nem kapnak az önkormányzatok megemelt normatívát - már rövid távon is működési zavar keletkezhet.
A felelős ellenzék, a Mi Hazánk Mozgalom felszólítja a kormányt, hogy politikai ellenfeleinek megszorongatása érdekében ne a magyar önkormányzatiságot sújtsa és véreztesse ki, hiszen ez által a helyben lakó emberektől is elvesz, akik a felelős vezetőkkel rendelkező településeken eddig is sokszorosan visszakapták a befizetett helyi adók mértékét. Kapkodó ámokfutás és jogtiprás helyett megfontolt döntéseket várunk el egy tíz éve kétharmaddal kormányzó vezetéstől - írja közleményében Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.