Pénteken házkutatás zajlott Szász János rendező otthonában.
A hvg.hu-nak Szász - valójában inkább zsidó - János ügyvédje, dr. Fülöp Tamás elmondta, hogy a rendezőhöz a hajnali órákban vonult ki a rendőrség, amikor az egész család, a gyerekek is otthon tartózkodtak. A rendőrök számítógépeket, telefonokat foglaltak le, köztük a gyerekeknek azokat a számítógépeit is, amelyeken az online oktatásuk zajlik. Ekkor annyit tudott meg a lap, hogy Szász „egyik művészeti tevékenységével kapcsolatban folyik nyomozás”, illetve „jogi természetű konfliktusról van szó”.
Zoom
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Szász János délután megszólalt az üggyel kapcsolatban, a rendező a Telexnek elmondta: a rendőrök több mint nyolcórányi házkutatás után, délután fél három körül távoztak, egy csomagtartónyi digitális eszközt magukkal vittek.
Tudom, hogy ki áll a dolog mögött, de nem mondom el, hogy kiről van szó. De nagyon szégyellje magát az illető! – mondta. Szerinte botrányos, „hogy ez megtörténhet ma Magyarországon” – mondta a rendező a lapnak, aki hozzátette, undorító gazság van a háttérben.
A fiának épp online matematikaórája volt, amikor kikapták a kezéből a laptopot. „Sosem fogom elfelejteni ezeknek az embereknek, hogy betörtek a gyerekem hálószobájába stukkerrel” – mondta a Telexnek.
Szász januárban mondott fel az átalakított Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de szerinte annak az esetnek nincs köze a házkutatáshoz. Ő készíti azonban a magyar orvosok által szétválaszott bangladesi ikerpárról szóló dokumentumfilmet, a Telexnek pedig megerősítette hogy a filmmel kapcsolatos konfliktus állhat a házkutatás hátterében.
A 444 arról írt, hogy a bangladesi sziámi ikreket kezelő egyik orvos nem adott írásos beleegyezést ahhoz, hogy szerepeljen Szász dokumentumfilmjében, és ez okozhatta a konfliktust.
A Magyar Hang megkereste Csókay András idegsebészt, a bangladesi ikerpár szétválasztását végző orvoscsapat egyik vezetőjét, aki lapunktól értesült először az ügyről, ennél többet egyelőre nem kívánt nyilatkozni az esetről.
Az esetről a hvg.hu is írt, ők úgy tudják, Szásznak egy ismert producerrel van jogi természetű vitája, ez állhat az ügy hátterében.
A rendező egyelőre nem tud arra válaszolni, mi lesz a filmmel, azt mondta, nem olyan, aki feladja, egy dologgal szemben tehetetlen, ha valaki hátulról támad – és ő pontosan tudja, hogy ki az.
A tervezett Hunyadi-film kapcsán is ismerős lehet
Emlékezetes, Szász János volt az, aki kis híján elkészíthette a kiszivárgott részletek alapján gyanúsan bűzlő Hunyadi-filmet.
Egy Indexnek adott tavalyi interjúban egyértelművé tette, hogy csak "Andy" Vajna halála hiúsított meg a filmet:
Mi lett a Hunyadi-filmmel?
Ha Vajna nem hal meg, már bemutattuk volna. Andy megszállottan hitt abban a filmben. Olyan közös tudás gyűlt össze az előkészítés közben, hogy az valami csoda. Nagyon jó film lett volna, kiválóan összeállt a forgatókönyv, rengeteget tanultam közben, már megvoltak a helyszínek, összeállt a kaszkadőrcsapat, a Digic Pictures csinálta volna a speciális effekteket, igazán közel voltunk. Aztán beindult a kultúrostrom. Az egyik oldal azt harsogta, hogy nem vagyok rá méltó, a másikon meg azt huhogták, hogy a Szász eladta magát.
Miért maradt abba?
Andy halála után olyan viszonyok alakultak ki, amelyek között hirtelen nem láttam át a tiszta anyagi feltételeket. Erős bizalmi válság alakult ki a producer és köztem, elértem egy pontra, amikor ki kellett mondanom, hogy így nem vállalom. Nagyon sajnálom. Jó lett volna a magyar hősi győzelmekről mesélni. Az talán a legkeserűbb élmény, hogy amikor engem gyaláztak, senki sem állt ki mellettem! Nem emelte fel a szavát egy kolléga sem... Nem baj, illetve de mekkora baj. De hol van ez már?
Jövőre Stockholmban, a Királyi Színház nagyszínpadán rendezem az Éjjeli menedékhelyet. Ez Ingmar Bergman színháza. A svédek azt mondták, hogy 2021 tavaszára ér véget a járványkorszak, gyere Szász, rendezd meg Gorkijt, éppen aktuális, én is így gondolom. Erre igazán büszke vagyok. Csakhogy legyen valami jó is az interjú végére.
(Kuruc.info - hvg.hu - Magyar Hang nyomán)