Hétfő 11 órára hirdetett meg tüntetést a Mi Hazánk a lezárások ellen, több száz ember jelent meg a rendezvényen.
Toroczkai László pártelnök azt mondta, hogy azért demonstrálnak, mert: az elhibázott kormányzati intézkedések jobban veszélyeztetik a magyar emberek jövőjét, mint a koronavírus, ezért a pártelnök felszólította a megjelenteket, hogy vonuljanak egy kaszinó elé a Vörösmarty tér sarkán. Toroczkai azt mondta, hogy azért oda mennek, mert a kaszinó szimbólummá változott, írja a 24.
Toroczkai arról is beszélt, hogy köszöni a megjelenteknek, hogy a megfélemlítés és a dezinformációk ellenére ilyen sokan eljöttek. Ezután nem sokkal egy rendőr tájékoztatta a pártelnököt, hogy tilos gyűlést tartani a járványügyi szabályok értelmében. Toroczkai erre közölte, hogy ez nem gyűlés.
A kaszinó előtt Toroczkai újra beszélni kezdett egy megafonba, amit elmondása szerint azért használt, mert a rendőrség nem engedte a kaszinóhoz a hangosító autót. A pártelnök arról beszélt, hogy a vírus jelenleg az oltópontokon terjed a legjobban, és hogy a legtöbb ember csak azért hal bele a koronavírusba, mert egyébként is betegek. Azt is megemlítette, hogy Bill Gates üzlettársa már előre bevásárolt Pfizer-BioNTech-részvényekből, és hogy a Világbank új világrendet szeretne.
Toroczkai azzal folytatta, hogy nagyobb az államháztartási hiány, mint a „rabló rendszerváltás” idején, amikor maffiózók robbantgattak, szerinte ebből is látszik, hogy milyen rossz irányba mennek a dolgok.
Toroczkai ezután 6 pontot olvasott fel:
  • Követeljük, hogy ne zárják le a gazdaságot. Hagyják dolgozni azokat a magyarokat, akik dolgozni szeretnének!
  • A veszélyeztetett csoportokat kellene védeni, és azok maradjanak otthon, akik félnek a vírustól.
  • Ne legyen Magyarországon kötelező oltási könyv!
  • Ne zárják be az iskolákat, óvodákat, oktatási intézményeket!
  • Ne vegyen fel a magyar kormány újabb hiteleket!
  • Járványszolidaritási adó kivetéséből emeljék a béreket, mentsék meg a bajba jutott ágazatokat!
Utóbbit részletesebben is kifejtette Toroczkai: kaszinókkal, gyógyszercégekkel, vitamingyártókkal, kiskereskedelmi láncokkal fizettetné be ezt az adót.
A pártelnök rámutatott: ők nem vírustagadók, hanem józanul gondolkoznak az elmúlt év tapasztalatai alapján. Viszont cenzúrázzák a véleményüket, és törlik a hozzászólásaikat a közösségi médiából.
Toroczkai László beszéde után a tömeg a Kossuth térre vonult, a rendőrök közben folyamatosan igazoltattak.
Gyűjtés indult azok részére, akik a megmozduláson való részvételük miatt bírságot kapnak a bíróságtól a jogorvoslati lehetőségek kihasználása végén. A https://mihazank.hu/tamogatas oldalon lehet anyagi szolidaritást vállalni (a közleménybe a "tüntetés" szót kérik beírni). Az érintettek pedig a birsag@mihazank.hu címen kérhetnek anyagi és jogi segítséget, tájékoztatást a szabálysértési eljárás folyamatáról Novák Elődtől.
Telex-összeállítás az eseményekről:
Olvasónk fényképei:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Frissítés: a Kossuth térre induló tömeget a Vigadó utca végén megállította a rendőrfal.
Percekig torlódott a tömeg, majd némi vita után, mely Toroczkai és egy rendőr között zajlott, a rendőrfal szétnyílt, és elindult a tömeg a Kossuth térre.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
2. frissítés: vonulás és érkezés a Parlamenthez
Erős rendőri jelenlét, igazoltatások folyamatosan.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Az Index riportere a tér szélén lézengő pár tíz ember elé állva tudósít... Piros arcát látva valaki megjegyezte: "indexes mikrofonnal a kezemben nekem is égne az arcom..." - írja olvasónk.
Zoom
3. frissítés: a folyamatos igazoltatásoknak köszönhetően a tüntetők helyét gyakorlatilag átvették a rendőrök.
Zoom
Úgy tűnik, Mi Hazánk-szimpatizáns is van köztük, aki úgy gondolta, nála jobb helyen lesz a zászló...
Zoom
Zoom
A tüntetés gyakorlatilag véget ért.
4. frissítés: újabb képgaléria:
Zoom
Fotók: Dobrocsi Lénárd
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom