A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy huszonéves nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt.
A vádirat szerint a vádlott 2019 augusztusában délután, egy borsodi kistelepülésen lévő ingatlanukban kialakult családi vita és verekedés közben többször elájult, majd öngyilkossági szándékkal az alkarját késsel megvagdosta. Ezután felhívta a mentőszolgálatot.
Zoom
Illusztráció: istockphoto
A kiérkező mentősök – mivel a vádlott kijelentette, hogy öngyilkos lesz, és látták rajta a vágási sérüléseket – kórházba akarták szállítani, a nő viszont szitkozódva elfutott a helyszínről.
A mentősök rendőri segítséget kértek felkutatásához és egy közeli lakatlan ház udvarán megtalálták, de ekkor is agresszívan viselkedett, menekülni próbált, ezért a rendőrök megbilincselték.
A mentőautóhoz vezették, ahol a mentőápoló kérte, hogy szálljon be a járműbe, de a vádlott ekkor is ellenállt, szitkozódott és azt kiabálta, hogy diliházba akarják vinni, odalépett a menőápolóhoz és egy alkalommal alhastájékon megrúgta. Még többször próbálta megrúgni, de a rendőrök közbeavatkoztak.
Csak a segítségükkel lehetett beültetni a mentőautóba, ott viszont köpködött, tovább rugdosódott, majd megpróbálta megharapni a mentőtisztet, azután pedig a hordágy fejrészét akarta kiharapni.
A vádlottat a miskolci kórház pszichiátriai osztályára szállították.
A sértett a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben a fentiek ellenére csupán felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, derül ki honlapjukról.